A költségvetésnek ma egyetlen lehetősége a bevételek növelése, kiadási oldalon ugyanisa jelenlegi struktúrában már nincs hová hátrálni - mondta az ÁSZ elnöke
Kínában minden az országba érkező szilárd hulladékot elektronikus ellenőrzésnek fognak alávetni, hogy megelőzzék a hulladékcsempészést – közölték a hét végén kínai vámhivatali illetékesek. A...
Néhány héten belül fejeződhetnek be a magyar-orosz tárgyalások a Malév jövőjéről, a megbeszéléseket szakértői szinten folytatják - tudta meg az MTI a Pénzügyminisztériumtól pénteken.
Drámai helyzetet okozhat a győri súlyponti kórház főigazgatója szerint a teljesítményvolumen-korlátozás (tvk), amelyet novembertől vezet be újra az egészségügyi kormányzat. A szakember úgy számol, a többletteljesítményért az eddigi összeg tíz százalékát kapják majd meg.
A Gera Zoltán csapata, a Fulham 3-1-re legyőzte szombaton a meccset kilenc emberrel befejező vendég Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League 11.fordulójában.
Újabb két holttestet találtak a Tisza szerbiai szakaszán. A szombaton megtalált gyermek, valamint a felnőtt férfi is feltehetően akkor fulladhatott a folyóba, mikor társaikkal együtt megpróbáltak Magyarországra átkelni egy ladikkal.
Megjelentek pénteken a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjtarifái, az alkuszok többsége szerint az autósok zöme találhat magának a jelenleginél olcsóbb konstrukciót az összesen 14 biztosító társaság kínálatában.
Új világot indított el a XVI. században a reformáció, amely abból a hitből fakadt, amivel Luther Márton, a reformáció kezdeményezője kereste a békességet, és amivel Kálvin János reformátor...
Három elfogatóparanccsal keresett férfit fogtak a rendőrök szombat hajnalban Ercsiben. Egyiküket hajnalban, még ágyban fekve találták meg, a másikat egy szekrény mögül húzták elő, míg a harmadik egy sufniban próbált meg elbújni - sikertelenül.
Két krosszmotor ütközött össze Tiszakécske határában: az egyik jármű vezetője a helyszínen életét vesztette - közölte szombaton kora este a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese....
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, a párt főpolgármester-jelöltje a fővárosi önkormányzati bizottságok számának csökkentését, új közszolgáltatási modell megvalósításá és egy új múzeumi negyed megépítését tarja legfontosabb feladatainak.
Ezen az estén az Egyesült Államokban a házak előtt töklámpások világítanak, és gyerekek ezrei indulnak útnak szörnynek, mesehősnek beöltözve, szatyorral, kosárral a kezükben, hogy minél több édességet összegyűjtsenek a szomszédságban. Ilyen képeket számtalan filmben láthattunk már, ám sokan még mindig nem tudják pontosan, mi is az a Halloween, és honnan erednek a gyökerei.
Felavatták Kligl Sándor szobrászművész Háború című, a Don-kanyarnál elesett Csongrád megyei áldozatoknak emléket állító alkotását szombaton este a szegedi Rákóczi téren. Ez az emlékmű nem csupán...
Szurkolói rendbontás miatt félbeszakították a Ferencváros–Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzést szombat este, a Fradi Üllői úti otthonában, ahol székeket is meggyújtottak a drukkerek.
Az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy "a világnak ezen a felén egyes nemzetek határai nem esnek egybe az államhatárokkal" - mondta a magyar államfő Albániában
"Az apósom eddig négyszer kísérelt meg öngyilkosságot. Előfordul, hogy éjszakákon át őrjöng. Beszélni nem lehet vele és orvoshoz nem akar menni. Legutóbb gyógyszereket is találtunk nála. Mit lehetne tenni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Három, elfogatóparanccsal keresett bűnözőt fogtak el és vettek őrizetbe, további három embert pedig előállítottak szombaton hajnalban Ercsiben a rendőrök - tájékoztatta a Fejér Megyei...
Nem hagyhatja el lakhelyét az a fiatalember, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy 22 éves diákot lelökött az egyik óbudai kollégium lépcsőházában, nyolc méter magasról. A kollégiumi buli rendezőjével kialakult szóváltása közben lezuhant diák szörnyethalt.
Magyarország fokozottan felelős a nyugat-balkáni térségért, mert Budapest valóban érdeklődik a régió iránt, és ismeri annak történelmét - jelentette ki Sólyom László szombaton az albániai Durresben.
Az elhízástól a rezgő kézi eszközök használatán keresztül a kis döntéshozatali hatáskörig számos tényező befolyásolja, hogy valakinél mekkora kockázata van bizonyos munkahelyi ártalmak, izom- és vázrendszeri problémák kialakulásának - jelentették francia kutatók az Arthritis és Rheumatism című szaklap októberi számában.
A Diósgyőr 3-1-es vezetésénél a 65. percben félbe szakadt a Ferencváros bajnoki mérkőzése. A szurkolók kiprovokálták a találkozó idő előtti végét. A játékosok nagyon görcsösen, indulatosan futballoztak, s ez az attitűd volt a jellemző a közönségre is. Tóth Bence szépítő gólja után az egyik szektorból petárdákat dobáltak be a szurkolók, mire Sulyok Gergely játékvezető lefújta a találkozót.…
A labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójában MTK -Győri ETO FC 0-0, Nyíregyháza - Honvéd 0-1, ZTE FC- Haladás 3-0, Kaposvári Rákóczi - Kecskeméti TE 2-1, Paksi FC- Pápa 2-2
Szurkolói rendbontás miatt idő előtt ért véget szombaton a Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó Soproni Liga-mérkőzés. A rendezvényt biztosító rendőrök közül ketten sérültek meg könnyebben, feléjük egy-egy üveget dobtak. A szurkolók egy rendőrségi kisbuszt is megrongáltak.
A csaknem egy órán át tíz emberrel játszó Real Madrid legyőzte a vendég Getafét a spanyol labdarúgó élvonal kilencedik fordulójának szombati első mérkőzésén.
Átsöpört a Fülöp-szigeteken szombaton a Mirinae tájfun, legkevesebb 11 ember halálát okozta, és áradást idézett elő olyan térségekben, amelyekben már korábbi viharok is nagy pusztítást végeztek. A...
Botokat, üvegeket, petárdákat dobáltak a Fradi szurkolói a rendőrök közé a Népligetnél a lefújt Fradi-Diósgyőr meccs után, a rohamrendőrök oszlatni kezdték a tömeget. Egy sörözőben több szurkolót ütöttek a rendőrök.
Nem indul az afgán elnökválasztás jövő szombati, második fordulójában Abdullah Abdullah volt külügyminiszter, Hamid Karzai elnök riválisa - jelentette a The New York Times című amerikai napilap...
A H1N1-vírus első horvátországi halálos áldozata lehet egy 61 éves férfi, aki Split városának egyik kórházában hunyt el szombaton az egészségügyi intézmény igazgatójának közlése szerint. A férfit...
Gyűrött, csupasz bőrével és kiálló fogaival a sivatagi vakondpatkány biztosan nem fog szépségversenyt nyerni, az ő erénye máshol keresendő. Sose lesz rákos. A csupasz turkálónak is nevezett sivatagi rágcsáló sejtjei ugyanis utálják a tömeget, így még azelőtt abbahagyják a növekedést, mielőtt daganatokat alakíthatnának ki.
A folyóból délután egy gyermek és egy férfi maradványait emelték ki. A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata közölte: az azonosítás még tart, de az elhunytak valószínűleg a koszovói határsértőkkel október közepén történt vízi baleset áldozatai. A tragédia óta a magyar és a szerb folyószakaszon eddig összesen nyolc holttestet találtak.
Egy tavasszal kiírt pályázaton 650 millió forintot kapott munkahelymegtartó támogatásként az államtól a következő két évben csaknem 2.600 dolgozóját elbocsátó General Electric (GE) - adta hírül az RTL Klub Híradója szombat este.