2009. október 4. vasárnap

okt. 4
22:12
Új alapokra helyezné a szlovák-magyar viszonyt a Fidesz (Infostart)
Garantáltan bekapcsolódhatnak a kényszerárverezett ingatlanok értékesítési folyamatába az önkormányzatok. Érvénytelen lett az időközi egyéni országgyűlési képviselő-választás első fordulója Baranya megyében. Görögországban az exit poll adatok szerint az ellenzéki szocialisták nyerték az előrehozott parlamenti választásokat. A nap hírösszefoglalója.
okt. 4
22:12
Kormányt váltott Görögország (Kripto Akadémia)
Karamanlisz miniszterelnök megköszönte a rá szavazók támogatását, gratulált Georgiosz Papandreunak, a Paszok vezetőjének a győzelemhez, és sikert kivánt neki. Eddig négy választáson vezette pártját, ebből kettőt nyert meg. Most a fő célja az volt, hogy kikerüljön az ország a válságból és 2011-től valódi fellendülés induljon meg. A polgárok nem fogadták el ezt a javaslatot.
okt. 4
22:14
Egyiptomban maradt a Malév-gép (Infostart)
Egyiptomban rekedt a Malév egyik járata, mert elromlott a repülőgép egyik hajtóművének indító motorja.
okt. 4
23:06
Kikapott a Real Madrid és a Juventus is (Infostart)
Az őszi idényben először veszített bajnoki mérkőzést a Juventus és a Real Madrid is. A torinóiakat a Palermo, az eddig a szezonban minden hivatalos mérkőzését megnyerő Madridot a nagy formában lévő Sevilla győzte le.

Keresés