Barack Obama elnök egészségügyi reformját csak az amerikaiak 51 százaléka támogatja; sok család aggódik, hogy kiadásaik meg fognak növekedni - derült ki a CNN/Opinion Research felmérésének kedden...
Az interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma 2008-ban elérte a 63 milliárd forintot, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom egy százaléka
Kiraboltak egy bankot szerda délután Budapesten, a XVIII. kerületben. A támadó miután megszerezte zsákmányát, elmenekült a helyszínről- tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Anélkül, hogy bármelyik politikai döntését megtagadná, Nicolas Sarkozy egy interjúban először ismerte el: "követett el hibákat" elnöksége első két évében. Megítélése szerint időre volt...
Az elérhető árú szélessávú internet és a mobiltelefon kulcsfontosságú szerepet tölt be munkahelyteremtés, illetve a gazdasági növekedés terén a fejlődő országokban
A korábbinál több adózó élt tavaly a törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségekkel; a fellebbezések, perek eredményei a korábbi évekhez hasonlóan túlnyomórészt az adóhatóságnak kedvezte
Ideiglenes pontonhíd létrehozásának a lehetőségét, a város határán ideiglenes P+R parkolók kialakítását, valamint újabb buszsávok esetleges kijelölését is vizsgálják annak érdekében, hogy a Margit...
Azt kérte Barack Obama amerikai elnöktől az Amerikai Magyar Szövetség (AHF), hogy a jelen körülmények között ne fogadja Bajnai Gordon magyar miniszterelnököt Washingtonban. "Azzal a kéréssel...
Megölte főnökét egy alkalmazott Barcelonában, mert el akarták bocsátani. Martínez Tourinót egy hattagú banda ölte meg, akiket felbéreltek a gyilkosságra. A banda tagjain kívül letartóztatták a gyanúsí...
Újabb neves kerékpárosról derült ki, hogy doppingolt. Ezúttal a holland Thomas Dekker bukott meg. A Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) egy decemberben levett mintát vizsgált meg egy újabb módszerrel és mutatta ki a nagyobb oxigénfelvételt biztosító EPO-t.
Azt kérte Barack Obama amerikai elnöktől az Amerikai Magyar Szövetség (AHF), hogy a jelen körülmények között ne fogadja Bajnai Gordon magyar miniszterelnököt Washingtonban.
Magyarország költségvetési világbajnok lehet a Bank of America Merrill Lynch pénzügyi szolgáltató új elemzése szerint. Magyarország, amelyet kemény költségvetési megszorításokra kényszerült,...
Közel 11 százalékkal estek vissza a Ford eladásai júniusban, a becslések szerint pedig vélhetően a rivális autógyártók mind-mind nagyobb esést kellett elkönyvelniük. A Ford egy éves időtávon 3...
Minden eddiginél több jelölés érkezett idén a Prima Primissima Díjra, így a kuratórium összesen 431 jelölt közül választotta ki az elismerésre esélyes 30 művészt, tudóst, sportolót - jelentette be Csányi Sándor, a testület elnöke.
A pakisztáni hadsereg felszámolta az utolsó tálib erősséget is a Szvat-völgyben, és szerdai bejelentésében a társadalom támogatását kérte ahhoz, hogy legyőzze a szélsőségeseket az afgán határ...
Nyakó István szerint a Fidesznek cinkosa már van, programja még nincs; az már látszik, hogy a hatalomért "az ördöggel is cimborálna". Az MSZP szóvivője szerdai közleményében felhívja a...
Szili Katalin szerint Szlovénia kész átadni parlamenti és kormányzati tapasztalatait az Európai Unió soros elnökségéről, amit Magyarország jól hasznosíthat a felkészülésben. Az Országgyűlés elnöke...
Az eddigi közel egy óráról hat percre rövidíti le az utat Mumbai két része között India legnagyobb hídja, amelyet szerdán adtak át a forgalomnak a Mumbai-öböl fölött. A módosabbak lakta északi...
Svéd bankkártyák másolataival próbált nagyobb összegű készpénzhez jutni két román állampolgárságú férfi Magyarországon. A plasztik kártyákat több városban is használták, végül Győrben buktak le, ahol egy éjszaka alatt 42 sikertelen és 14 sikeres tranzakciót hajtottak végre. Egymillió-kétszázezer forintot, 6000 eurót, 210 svéd koronát és ugyanennyi horvát kunát foglaltak le tőlük.
Fontosak az MSZP szervezeti és személyi vitái, és döntésekre is kell jutni ezekkel kapcsolatban, de csak eszközként szolgálnak ahhoz, hogy a párt visszataláljon a választóhoz, s megfelelő programokkal választ tudjon adni napi gondjaira és hosszú távú életperspektíváira - mondta Lendvai Ildikó szerdán Székesfehérváron.
A vegetáriánusoknál 12 százalékkal kisebb eséllyel fejlődik ki rák a húsevőkhöz képest, különösen a vérrák esetében nagy az eltérés - jelentették be szerdán brit kutatók.
Tizenegyre emelkedett az új típusú influenzás esetek száma Magyarországon, miután újabb 3 megbetegedést regisztráltak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
Romániában többórás spontán sztrájkot tartott a vasutasok egy része. A dolgozók fizetésük elmaradása és kényszerszabadságra küldésük ellen tiltakoztak.
A gazdasági világválságot még "a világ legeredményesebb futballklubja" is megérzi. A Milan ügyvezető igazgatója, Adriano Galliani azt a megbízást kapta a Silvio Berlusconi tulajdonában lévő Fininvest csoporttól, hogy sürgősen tegye rendbe a klub pénzügyi helyzetét. Korábban mind Galliani, mind Berlusconi a klub rossz pénzügyi helyzetét jelölte meg Kaká eladásának indokaként.
Tizenegyre emelkedett az új típusú influenzás esetek száma szerdára Magyarországon, miután újabb három megbetegedést regisztráltak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat...
Albániában az eddigi kormánykoalíció győzött a múlt vasárnapi parlamenti választásokon - legalábbis ezt jelentette be a koalíciót vezető Albán Demokrata Párt (PDS) szóvivője. Az ellenzék azonban vitatta a közlést és választási csalást emlegetett.
Az új gépkocsik iránti kereslet csökkenése miatt felfüggeszti a termelést oroszországi üzemeiben az amerikai Ford és a General Motors (GM), az orosz GAZ pedig elbocsát hétezer embert.
A szlovák törvényhozás által elfogadott államnyelvtörvénnyel Szlovákia visszafelé lépett az állampárti, nacionalista múlt irányába, sok tekintetben visszavonta a rendszerváltoztatás eredményeit -...
Kedvezményes, önrész nélküli hitelt vehetnek fel az önkormányzatok a Magyar Fejlesztési Banktól arra az esetre, ha egy lakását elveszítő devizahitelestől átveszik az ingatlant, és azt bérbe adják az adósnak - jelentette be a társadalompolitikáért felelős tárcanélküli miniszter a kormány szerdai ülése után. Kiss Péter beszámolt az egyre növekvő összegű krízisalapról, és az üdülési csekkek eddigi…
Fontosak az MSZP szervezeti és személyi vitái, és döntésekre is kell jutni ezekkel kapcsolatban, de csak eszközként szolgálnak ahhoz, hogy a párt visszataláljon a választóhoz, s megfelelő...
Kirabolták a tengődi református parókiát szerdán kora este; a tettesek jelentős értéket képviselő, az 1760-as évekből származó ezüst kegytárgyakat vittek magukkal. A betöréses lopásról a lelkész értesítette a rendőrséget, miután hazaérkezett a kifosztott parókiára.
Albániában az eddigi kormánykoalíció győzött a múlt vasárnapi parlamenti választásokon - legalábbis ezt jelentette be a koalíciót vezető Albán Demokrata Párt (PDS) szóvivője. Az ellenzék azonban...
A múlt héten elhunyt Michael Jackson testvéreit léptetné fel Londonban annak a cégnek vezetője, amely a popsztár 50 állomásos turnéját szervezte a brit fővárosban.
Az olaj határidős árfolyama 2.2 százalékos esés után 69.89 dolláron állapodott meg, a fő okként az esés mögött az EIA frisseb publikált adatai szolgáltak, hiszen az amerikai készletek május közepe...
Szakértői becslések szerint Szerbiában jelenleg több mint 100 ezren dolgoznak fizetés nélkül. A helyzetet tovább rontja, hogy napokon belül 80 ezer család maradhat egészségügyi biztosítás nélkül.
Michael Jackson egy 2002-ben fogalmazott végrendeletében - amelyet szerdán nyújtottak be egy Los Angeles-i bíróságon - családjára hagyta vagyonát, volt feleségét kizárta az örökösök közül. Az 50...
Nem indul az SZDSZ elnöki posztjáért Gusztos Péter; lemondott a liberális párt ifjúsági szervezetének elnöksége; a párt jövőjét is kockáztató vita a válságkezelésről - mindez az elmúlt napokban történt a Szabad Demokraták Szövetségének háza táján.
Meghökkentő ötlettel rukkolt elő Michael Jackson egyik orosz rajongója: Vlagyimir Iljics Lenin bolsevik forradalmárnak, a Szovjetunió atyjának moszkvai mauzóleumában helyezné örök nyugalomra - és tenné egyben közszemlére - a popzene múlt héten elhunyt amerikai királyának holttestét.
Közokirattal és televíziós felvétellel vitatkozik Veres János, akit továbbra sem zavarnak a tények. A volt pénzügyminiszter ismét megpróbálta elhitetni a sajtóval, hogy a Hír Televízió munkatársai saját maguk börtönbe juttatására esküdtek össze. A szocialista politikus saját állítását nem tudta hitelt érdemlően igazolni.
Felbocsátottak a világ eddig legnagyobb kereskedelmi távközlési műholdjával egy Ariane-5 hordozórakétát szerdán 19 óra 52 perckor a francia guyanai kouroui űrközpontból.
A Rajna vize egyre melegebb. A német kormány környezetvédelmi hivatalának tanulmánya kimutatta, hogy a svájci Alpokban eredő, és az Atlanti-óceánba torkolló folyó hőmérséklete helyenként eléri a 28 Celsius-fokot, ami komoly veszélyt jelent nemcsak a Rajna, hanem az élővilágra is.
A tárgyalóteremben szúrt halálra a vádlott egy nőt Németországban Drezda város bíróságán. A vádlottnak egy becsületsértési ügy miatt kellett megjelennie a bíróságon. A német hatóságok szerint a férfi másokat is megsebesített a tárgyalóteremben. Tettének indítéka nem ismert.
Nőtt az adóhatóság által feltárt bűncselekmények száma és elkövetési értéke is a múlt évben. A tavalyi évben az adóhivatal ellenőrzési és behajtási szakterületei tavaly 1.963 bűncselekményt tártak fel, 12 százalékkal többet, mint 2007-ben. (ProfitLine.hu)