A Rajna vize egyre melegebb. A német kormány környezetvédelmi hivatalának tanulmánya kimutatta, hogy a svájci Alpokban eredő, és az Atlanti-óceánba torkolló folyó hőmérséklete helyenként eléri a 28 Celsius-fokot, ami komoly veszélyt jelent nemcsak a Rajna, hanem az élővilágra is.
A tárgyalóteremben szúrt halálra a vádlott egy nőt Németországban Drezda város bíróságán. A vádlottnak egy becsületsértési ügy miatt kellett megjelennie a bíróságon. A német hatóságok szerint a férfi másokat is megsebesített a tárgyalóteremben. Tettének indítéka nem ismert.
Nőtt az adóhatóság által feltárt bűncselekmények száma és elkövetési értéke is a múlt évben. A tavalyi évben az adóhivatal ellenőrzési és behajtási szakterületei tavaly 1.963 bűncselekményt tártak fel, 12 százalékkal többet, mint 2007-ben. (ProfitLine.hu)
Marie Curie, a radioaktivitás kutatásának úttörője az a nő, aki a legnagyobb hatással volt a tudományra - vélik a New Scientist című folyóirat internetes szavazásában résztvevők www.newscientist.com/special/).
Versenyképes, európai színvonalú cég létrehozását nevezte elsődleges feladatának a MÁV igazgatóságának új elnöke. Ártalmasnak tartja a szlovák-magyar kapcsolatok szempontjából pozsonyi parlament által elfogadott államnyelvtörvényt a kormányfő.
Az Európai Bizottság megfenyegette a Yemenia jemeni légitársaságot, hogy kitiltja járatait Európa légteréből, ha július 10-ig nem oldja meg a visszatérő repülésbiztonsági problémákat - közölték szerdán a társasággal.
Vélhetően kábítószer-túladagolás okozta a halálát két orosz drogellenes ügynöknek, akiknek a holttestét szerda reggel találták meg a szövetségi kábítószer-ellenes szolgálat egyik moszkvai irodájának pincéjében.
Köszönő oklevelet kapott a hírTV, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet a Prima Primissima-díj népszerűsítéséért és médiatámogatásáért. Az alapítók szerint idén minden eddiginél több jelölés érkezett a díjra, így a kuratórium összesen 431 jelölt közül választotta ki az elismerésre esélyes 30 művészt, tudóst, sportolót.
Az Európai Bizottság megfenyegette a Yemenia jemeni légitársaságot, kitiltja járatait Európa légteréből, ha július 10-ig nem oldja meg a visszatérő repülésbiztonsági problémákat
A McLaren megerősítette, hogy részt vesz a júliusi utcai parádén Moszkvában, ahol Heikki Kovalainen a tavaly bajnoki címet szerző MP4/23-as kódszámú modellel köröz majd a híres Kreml körül kialakított pályaszakaszon.
Az új gépkocsik iránti kereslet csökkenése miatt felfüggeszti a termelést oroszországi üzemeiben az amerikai Ford és a General Motors (GM), az orosz GAZ pedig elbocsát hétezer embert. (ProfitLine.hu)
A korábbinál több adózó élt tavaly a törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségekkel; a fellebbezések, perek eredményei a korábbi évekhez hasonlóan túlnyomórészt az adóhatóságnak kedveztek. (ProfitLine.hu)
Bankok nélkül, az internet segítségével juthatnak kölcsönhöz a Noba, az első magyar peer to peer (P2P, mondjuk így: partnertől partnernek) hálózat tagjai.
Két egymással örökké viszálykodó fél, a fény és a sötét erő harcosai vívják háborújukat ebben a leginkább internetre készült akció-stratégiai játékban.
Esésnek indult az olaj árfolyama, annak ellenére, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent az USA olajkészlete, miután kétségek adódtak arra vonatkozóan, hogy emelkedne a közeljövőben az energiafogyasztás. (ProfitLine.hu)
Magyarország, amely kemény költségvetési megszorításokra kényszerült, miközben a világ nagyrésze lazított, a világ fő gazdaságai közül a legerősebb államháztartási pozícióban kerülhet ki a mostani, világméretű gazdasági visszaesésből, írták az elemzők. (ProfitLine.hu)
Lírai hangon köszöntötte a kancelláriaminiszter a köztisztviselők napján az érintetteket, akik közül többen mától veszítették el végleg a 13. havi bér ellentételezését. Molnár Csaba mégis azt kérte tőlük, továbbra is keljenek korán minden nap, a lemenő nap sugaraiban pedig munkahelyükön gyönyörködjenek.
Heten sérültek meg szerda este, amikor két autó összeütközött a 10-es főút tinnyei leágazásánál, Pilisjászfalunál. A mentők nyolc sérült ellátásán dolgoznak, többek állapota súlyos.
Átadták a Béres Egészség Hungaricum-díjat, a Magyar Egészségügy Napján. A tavaly alapított elismerést olyan civilek kaphatják, akik sokat tettek a környezetükben élő emberek egészségéért és a közösségükért.
A Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetsége szerint több munkájuk van a patikusoknak, mert a vényeknek csak 10 százalékán van extra vonalkód - mondta Hávelné Szatmári Katalin, a szövetség elnöke szerdán az MTI-nek.