Megjelent a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete, amely lehetővé teszi, hogy garantőr intézmények az EU által jóváhagyott csoportmentesség alapján kedvezményes készfizető...
Mától megszűnt az eddigi lakástámogatási rendszer, az intézkedéstől 3 év alatt 170 milliárdos megtakarítást vár a kormány. A kamattámogatás megszüntetése a projektfinanszírozást is érinti, lakásfejlesztők szerint az új feltételek mellett már nem vállalható a projektek indítása....
A Világbank öt évre szóló új hitelprogramot hagyott jóvá Lengyelország számára, a hitel összege elérheti a 4,5 milliárd dollárt. A nemzetközi pénzügyi szervezet közlése szerint a 2009-2013 közötti időszakra szóló program egyebek mellett az egészségügy, az oktatás, a szociális támogatási rendszer, a közlekedés területén segíti az átalakítást, és hozzájárul az üzleti környezet javításához is -…
Egy skót felmérés szerint 2008-hoz képest javulás mutatkozott a nyugdíjcélú megtakarítások területén, azonban ez még mindig nem éri el átlagosan azt a szintet, ami megnyugtató öregkort biztosítana....
Tegnap délutánra megromlott a hangulat a részvénypiacokon, melynek hatására a BUX látványos lefordulást produkált. A mai nap némi felfelé korrekcióval indul a budapesti parketten, a hazai benchmark 1...
A nemzetgazdaság finanszírozási igénye, azaz a külföld finanszírozási képessége a pénzügyi számlák adatai szerint a GDP 6,1 százaléka, 1.592 milliárd forint volt a 2009. I. negyedévével záruló...
A rutin feladatoktól különböző, az egyediség, újszerűség nyomán kockázatokkal bíró munkákat célszerű felkészülten, tudatosan, rendezetten kiviteleznünk. Jelentős segítséget jelent valamilyen bevált projektmenedzsment módszertan alkalmazása. A világon a legelterjedtebb és legismertebb a Project Management Institute által folyamatosan karbantartott szabvány, a PMBOK Guide.
Megkezdte világkörüli turnéját a U2: az ír banda 90 ezer ember előtt lépett fel kedd este Barcelonában. A gigantikus koncerten Michael Jacksonról is megemlékeztek. Bono és társai több mint két órán...
Megtalálták szerdán a Comore-szigeteknél lezuhant jemeni utasszállító egyik fekete dobozát. A mentőalakulatok azonosították a készülék helyét a tengerben, és még szerdán megkezdik a kiemelését. A fekete doboz adhat magyarázatot arra, miért zuhant le az Airbus 310-es típusú gépe. A fedélzeten 153-an voltak. Egyedül egy 14 éves lány élte túl a szerencsétlenséget.
Hogy is van ez? Hárman kommandós szerelésben? Az Arany Bika szállóval éppen szemben – észrevétlenül? Aztán csak úgy fellifteznek a sértett lakásához, s rátörnek az otthonában alvóra? Lekapcsolják a villanyt, majd agyba-főbe verik, s mint akik jól végezték dolguk – észrevétlenül (?!) távoznak?
Erősödött a forint, szerdán reggel 271,05 forinton jegyezték az eurót a kedd délutáni 272,60 forint után. Az árfolyam a tengeren túli és az ázsiai kereskedési szakaszban is 272,50 környékén tartózkod...
Sorozatban a harmadik hónapban emelkedett a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke. Az MLBKT által készített felmérés szerint júniusban 45.8 pontra emelkedett a...
Megjelent a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete, amely lehetővé teszi, hogy garantőr intézmények az EU által jóváhagyott csoportmentesség alapján kedvezményes készfizető kezességvállalással segítsék az agrárvállalkozásokat. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél már felkészültek a kérelmek befogadására....
Idén minden eddiginél több külföldi fellépő csalogatja a közönséget azokra a nyári zenei fesztiválokra, amelyeket az ország legkülönbözőbb szögleteiben rendeznek ezekben a hetekben. A 2009-es kínálatban bőven szerepelnek olyanok, akik már-már hazajáró fellépőknek számítanak Magyarországon, de akadnak olyanok is, akik még soha nem léptek fel nálunk.
A közelmúltban egy, a Teraszon tartott beszélgetésen meséltek a legnagyobb hazai fesztiválszervezők első fesztiválos élményeikről. De vajon hogyan tették meg első botladozó lépéseiket az általuk szervezett, mára több százezres közönséget vonzó rendezvények.
Az Országgyűlés által elfogadott törvény értelmében 2010. január 1-jét követően változik a személyi jövedelemadóról szóló törvény több előírása, a végleges, elfogadott törvény több tekintetben eltér a korábbi javaslattól. 2010-től a személyi jövedelemadó alapja a bruttó jövedelem munkáltatói járulékokkal (társadalombiztosítási járulék, illetve egészségügyi hozzájárulás), növelt összege lesz - írja…
Nem feltétlenül sátorral, hálózsákkal felszerelkezve kell az élmények nyomába eredni: szabadtéri színházi és összművészeti fesztiválok tömkelege várja a kőszínházi évadon kívül is kultúrára éhes nézősereget. Az ország több pontján hamisítatlan fesztiváli hangulattal csalogatnak a színház elkötelezett hívei.
Még véletlenül sem akarnak lemaradni a szabolcsi megyeszékhely lakói a lehetőségről, hogy elvigyék a Bors Póker főnyereményét. A lapunk játékában megnyerhető 15 millió forint, a Mitsubishi Lancer Sportback és a tíz egyenként 100 ezer forintos díj annyira vonzza a játékos kedvű nyíregyieket, hogy már az újságos is azt fontolgatja: nem ad el egy lapot sem, megveszi ő maga, hogy növelje esélyeit a…
Megkezdődött szerdán a Gödöllői Királyi Kastély átépítésének legnagyobb szabású része. Az épület mintegy 2000 négyzetméteres területen kap új arculatot: növekszik a kiállító tér, átépítik az egykoron a királyi gyermekek lakosztályaként működő Gizella-szárnyat, a Rudolf-szárnyat pedig időszaki kiállítások és interaktív bemutatók rendezésére teszik alkalmassá.
Az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) 72 órás ultimátumot adott szerdán az átmeneti hondurasi kormánynak arra, hogy helyreállítsa a demokráciát az országban, különben kiteszi magát annak a...
Kerékpárbalesetben meghalt egy fiatal nő hajnalban Szombathely határában. A 23 éves helyi lány baráti társasággal a felsőcsatári szőlőhegyről indult hazafelé, és a lejtős úton egy kanyarban kisodródott, majd villanyoszlopnak csapódott.
A Világbank öt évre szóló új hitelprogramot hagyott jóvá Lengyelország számára, a hitel összege elérheti a 4,5 milliárd dollárt. A nemzetközi pénzügyi szervezet közlése szerint a 2009-2013 közötti...
Több száz barát, kolléga és hozzátartozói kísérték utolsó útjára a múlt héten rákban elhunyt Farrah Fawcett hollywoodi színésznőt, akit sok zenével tarkított magánszertartás keretében búcsúztattak el helyi idő szerint kedd délután Los Angelesben.
Miniszterelnöki megbízottként a sportügyekért felel szerdától Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány egykori, papíron független önkormányzati minisztere. A „független” politikus beállt a sorba: nem kap pénzt munkájáért.
Erősödött a forint, szerdán reggel 271,05 forinton jegyezték az eurót a kedd délutáni 272,60 forint után. Az árfolyam a tengeren túli és az ázsiai kereskedési szakaszban is 272,50 környékén...
A forint szerda reggel ismét megközelítette a 270-et az euróval szemben, jelenleg kissé efelett jegyzik, 271 forint egy euró a bankközi devizapiacon. Egy dollár 193 forintot ér, a svájci frank 178 forint áll.
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2009. I. negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 4,1 százalékát érte el
Megsértette Kollár Tibor személyiségi jogait a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Rendészeti Biztonsági Szolgálat a 2006. októberi fővárosi tüntetések során alkalmazott intézkedésével - mondta ki...
A Világbank öt évre szóló új hitelprogramot hagyott jóvá Lengyelország számára, a hitel összege elérheti a 4,5 milliárd dollárt. A nemzetközi pénzügyi szervezet közlése szerint a 2009-2013 közötti ...
A Us Weekly exkluzív információi szerint a popkirály annak idején szerződésben állapodott meg Dr. Kleinnel és annak asszisztensével, Debbie Rowe-val, akit később a feleségeként ismert meg a közvélemény
Akár havi húsz százalékos életszínvonal-csökkenést is okozhat a nyugdíjasoknak a mától bevezetett ÁFA- és jövedéki adó emelés a 13 havi nyugdíjmegvonással és az infláció-kiegészítés elvételével együtt. De drágul a benzin, az utazás, a gyógyszer, a szolgáltatások, az élelmiszer és egyáltalán minden.
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 0,4 százalékponttal 45,8 százalékra emelkedett a májusi 45,4 százalékról - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nő az áfa és a jövedéki adó, csökken az szja. Az adóváltozások számos termék árát emelik, és vannak olyan szolgáltatások, mint például a távfűtés, amelynek három egymást követő hónapban három...
A román jegybank (NBR) legfrissebb jelentése szerint a válság, de főként az ingatlanárak zuhanásának köszönhetően mintegy 123 milliárd lejjel, vagyis 7 964 milliárd forinttal csökkent a románok nettó vagyona 2008-ban....
A VTB Capital által közzétett adatai szerint júniusban a szeptember óta a legkisebb mértékben csökkent az orosz feldolgozóipari aktivitás, miután a belső kereslet ellensúlyozni tudta az exportmegrendelések visszaesését. (ProfitLine.hu)
Aggasztóak a magyar munkavállalók nyelvi és gyakorlati ismereteinek hiányosságai. Ugyanakkor van mire építeni: növekszik az elkötelezettség, a felelősségvállalás, és az együttműködési készség a hazai munkavállalók körében - derül ki az IBM munkaerő-piaci tanulmányából. A felmérés szerint továbbra sem vagyunk mobilisak, ebben leginkább a lakóhelyhez való érzelmi kötődés gátolja meg a magyarokat.…