2009. július 19. vasárnap

júl. 19
16:32
Madonna visszatér a halálos baleset színhelyére (HírTV)
Vasárnap a franciaországi Marseille-ba utazik Madonna, hogy meglátogassa azokat a technikusokat, akik akkor sérültek meg, amikor összeomlott az énekesnő koncertjének színpada. A csütörtöki balesetben ketten - egy 23 éves brit és 53 éves kollégája - meghaltak, nyolcan pedig megsérültek.
júl. 19
16:48
Megütöttek egy villamosvezetőt Szegeden (Infostart)
Bántalmaztak vasárnap Szegeden egy villamosvezetőt, aki nem akart felengedni a járműre egy érvénytelen jegyeket felmutató párt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
júl. 19
16:48
Orvosi vizitdíj bevezetését javasolják brit szakértők (Infostart)
Orvosi vizitdíj bevezetését javasolja Nagy-Britanniában egy elemző csoport, amely megemlíti Magyarországot a csak "hivatalosan ingyenes" egészségügyi szolgáltatást nyújtó államok között.
júl. 19
16:48
Táskával vertek meg egy villamosvezetőt (Blikk)
Bántalmaztak vasárnap Szegeden egy villamosvezetőt, aki nem akart felengedni a járműre egy érvénytelen jegyeket felmutató párt. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, majd a nő a nála lévő táskával fejbe verte a jármű vezetőjét.
júl. 19
16:48
„Nem érvényesül a piaci alaptörvény” - nem lesz olcsóbb a kenyér (+videó) (HírTV)
Kevesebb gabonáért kevesebbet fizetnek idén a felvásárlók. A malmi búza mázsájáért a tavalyi 3800 forint helyett csak 3300 forintot adnak. Pedig a tavalyi 5,5 millió tonna helyett csak 4 millió tonna termett. A szakmai szövetség főtitkára szerint a malmok a pénzhiány miatt nem vásárolnak nagyobb tételben. Hiába olcsóbb azonban a búza és csökkent a kenyér áfája, a liszt forgalmi adóját 20-ról 25…
júl. 19
16:51
Lemondott az iráni első alelnök (Kripto Akadémia)
Lemondott Eszfandiar Rahim Mashaje, az iráni elnök első helyettese, akinek a kinevezését Mahmúd Ahmadinezsád államfő saját táborában is bírálták - jelentette vasárnap a Press TV teheráni közszolgálati televízió.
júl. 19
16:57
Női szaglás: a parfüm sem képes becsapni (WebBeteg)
A nők sokkal több, biológiailag fontos információt képesek megtudni a férfiak hónaljában megjelenő verejtékből, mint a férfinép, ha odaszippant a nők karja alá. A nők az orrukkal kiválasztják, ki legyen gyermekük apja.
júl. 19
16:57
Jelentősen visszaesett a német városok vállalkozói adóbevétele (Portfolio)
A német gazdaság recessziója miatt a vártnál nagyobb mértékben csökken a nagyobb német városok vállalkozói helyi adóbevétele, ami jövőre tovább mérséklődhet -írja az MTI. Idén a nagy német városok...
júl. 19
17:06
Videoüzenet egy elfogott amerikai katona szerepeltetésével (Infostart)
Elfogott amerikai katonáról készült videofelvételt helyeztek el szombaton a YouTube videomegosztó portálon az afganisztáni tálibok.
júl. 19
17:06
Negyedik a női kardcsapat a plovdivi Európa-bajnokságon (Infostart)
A negyedik helyen végzett vasárnap a Nagy Orsolya, Benkó Réka, Pető Réka, Várhelyi Anna összeállítású kardválogatott a plovdivi vívó Európa-bajnokságon.
júl. 19
17:06
Lemondott az iráni első alelnök (Gondola)
Lemondott Eszfandiar Rahim Mashaje, az iráni elnök első helyettese, akinek a kinevezését Mahmúd Ahmadinezsád államfő saját táborában is bírálták - jelentette vasárnap a Press TV teheráni...
júl. 19
17:06
Tűzoltóautó karambolozott a fővárosban (HírTV)
Hárman megsérültek, amikor egy tűzoltóautó és egy személykocsi összeütközött vasárnap délután a főváros XIV. kerületében.
júl. 19
17:08
Tűzoltóautó ütközött a fővárosban, hárman megsérültek (Gondola)
Tűzoltóautó ütközött személygépkocsival Zuglóban vasárnap délután, a balesetben két ember súlyos, egy pedig könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese....
júl. 19
17:24
Kiutasították a kínai kerékpáros világutazót Szomáliából (Infostart)
"Saját biztonsága" érdekében kiutasítottak a politikai és katonai káosz uralta Szomáliából egy kínai kerékpárost, aki világkörüli útján jutott el a kelet-afrikai országba - erősítették meg az ország Puntföld néven ismert, félautonóm régiójának hivatalos szervei.
júl. 19
17:24
Döbbenetes! Ismét egy nő a világ legbefolyásosabb embere! (ProfitLine)
Már nem az amerikai televíziós, Oprah Winfrey a legbefolyásosabb sztár a világon. A Forbes magazin legfrissebb 100-as listáját ugyanis Angelina Jolie vezeti. (ProfitLine.hu)
júl. 19
17:27
Vizitdíj bevezetését javasolják brit szakértők (Metropol)
Orvosi vizitdíj bevezetését javasolja Nagy-Britanniában egy elemző csoport, amely megemlíti Magyarországot a csak "hivatalosan ingyenes" egészségügyi szolgáltatást nyújtó államok között.
júl. 19
17:29
Amerikai katona a tálibok fogságában (Metropol)
Elfogott amerikai katonáról készült videofelvételt helyeztek el szombaton a YouTube videomegosztó portálon az afganisztáni tálibok.
júl. 19
17:42
Tűzoltóautóval ütközött egy személygépkocsi Budapesten - képekkel (Infostart)
A fővárosban ketten súlyosan, egy ember könnyebben megsérült, amikor tűzoltóautóval ütközött egy személygépkocsi. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a baleset Zuglóban, a Fogarasi út és a Róna utca kereszteződésében történt.
júl. 19
17:42
MSZP: a kormány a nehéz időszakban is teszi a dolgát (Gondola)
A kormány ebben a nehéz időszakban is teszi a dolgát, s ennek vannak kézzel fogható eredményei - reagált Gúr Nándor, az MSZP képviselője a Fidesz aznapi kritikájára, miszerint a kormányzati...
júl. 19
17:42
Három nappal később bukkantak a holttestre (HírTV)
Egy férfi holttestét találták meg a Rábában vasárnap délelőtt. Az áldozat eltűnését három napja jelentette családja a rendőrségen - értesült a HavariaPress.
júl. 19
17:44
Elfogott amerikai katonáról tettek közzé videofelvételeket a tálibok (Gondola)
Elfogott amerikai katonáról készült videofelvételt helyeztek el szombaton a YouTube videomegosztó portálon az afganisztáni tálibok. A katona június 30-án tűnt el a kelet-afganisztáni Paktika...
júl. 19
17:44
„Az év legveszélyesebb viharán vagyunk túl” (+videó) (HírTV)
Halálos áldozatot is követelt a vihar Budapesten. A XVIII. kerületben egy fiatal férfit agyon ütött az áram, amikor az utcán leszakadt villanyvezetékhez ért. Országszerte öten sérültek meg, és 125 épület szenvedett károkat. A tűzoltókat majdnem 1200-szor riasztották, a fővároson kívül legtöbbször Pest, Veszprém és Fejér megyében, de még mindig kapnak hívásokat. A kárelhárítást várhatóan csak…
júl. 19
17:51
Köpni-nyelni sem tudtak a bank alkalmazottai (Portfolio)
A Barclays alkalmazottai augusztusra sztrájkot hirdettek, amennyiben nem sikerül a bank által szponzorált nyugdíjprogramok ügyében megegyezésre jutni. Anglia harmadik legnagyobb bankja ugyanis meg...
júl. 19
18:00
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták:
júl. 19
18:00
A németek 80 százaléka Merkel győzelmére számít (Infostart)
A németek 80 százaléka arra számít, hogy a szeptemberi végi választások eredményeként Angela Merkel marad Németország kancellárja.
júl. 19
18:00
Több mint kéttucat áldozatot követelt az ítéletidő Karacsiban (Gondola)
Ítéletidő tombol Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban, aminek következtében legalább huszonhat ember vesztette életét, több tucatnyian pedig megsérültek. A több mint 16 millió lakost számláló...
júl. 19
18:00
A hatos lottó nyerőszámai (Blikk)
A 29. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 2, 10, 17, 27, 28, 44.
júl. 19
18:02
MSZP: a kormány a nehéz időszakban is teszi a dolgát (Infostart)
A kormány ebben a nehéz időszakban is teszi a dolgát, s ennek vannak kézzel fogható eredményei - reagált Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a Fidesz aznapi kritikájára, miszerint a kormányzati oldalról tombol a sikerpropaganda, miközben egyre elkeserítőbb adatok jelennek meg a gazdaságról, és egyre több ember veszíti el munkahelyét.
júl. 19
18:02
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 2, 10, 17, 27, 28, 44. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5...
júl. 19
18:03
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 2, 10, 17, 27, 28, 44
júl. 19
18:18
Megszűnt a hosszú várakozás Röszkén (Infostart)
Megszűnt a hosszú várakozás a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen; a Szerbiába utazók vasárnap délután óta néhány perces állást követően kiléphetnek az országból.
júl. 19
18:18
Huszonhatan haltak meg Karacsiban, az esőzésben (Infostart)
A pakisztáni Karacsiban az eddigi adatok szerint 26-an haltak meg az ítéletidőben. Musztafa Kamal polgármester közölte: a több mint 16 milliós nagyvárosban tegnap óta szakad az eső; a víz elöntötte az összes nagyobb utat, megszakadt az áramszolgáltatás, és gyakorlatilag megállt az élet.
júl. 19
18:18
Contador átvette a vezetést, Armstrong már második a Touron (Infostart)
A spanyol Alberto Contador nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, 15. szakaszát, az úgynevezett királyetapot, s ezzel összetettben is átvette a vezetést.
júl. 19
18:18
Megszűnt a hosszú várakozás Röszkén (Gondola)
Megszűnt a hosszú várakozás a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen; a Szerbiába utazók vasárnap délután óta néhány perces állást követően kiléphetnek az országból. Az utóbbi hetekben tapasztalt több...
júl. 19
18:18
Cápaveszély Horvátországban! (ProfitLine)
A horvát hivatal képviselői óvatosságra intették a pihenni vágyókat, mivel Brač sziget környékén egy ötméteres cápára lettek figyelmesek. Egy helyi halász Povlja község közelében látta a cápát utoljára, amely elmondása szerint a 11 méteres hajójának felét tette ki – tudósított a Bumm internetes portál. (ProfitLine.hu)
júl. 19
18:18
Táskájával esett a villamosvezetőnek (HírTV)
Táskával többször arcon ütött egy villamosvezetőt egy nő Szegeden, a 4-es villamos vonalán az egyik megállóban. A villamosra egy férfi és egy nő szállt fel vasárnap kora délután, a menetjegyet azonban nem érvényesítették, pedig erre a villamosvezető többször is nyomatékosan kérte őket. A vitát végül a bliccelni akaró pár női tagja unta meg, és a nála lévő táskával többször megütötte a…
júl. 19
18:20
Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a plovdivi vívó-Eb-n (Infostart)
Aranyérmet nyert vasárnap a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőr-válogatott a plovdivi vívó Európa-bajnokságon.
júl. 19
18:20
„Gyerekésszel mentek neki” - a rokkantnyugdíjasokon spórol a kormány (+videó) (HírTV)
A rokkantnyugdíjasok járandóságának megnyirbálásával spórol a kormány. A nyugdíj melletti munkavégzés szabályait júliustól szigorították, az új rendszer miatt sokan eleshetnek a juttatástól, illetve választaniuk kell, hogy dolgoznak, vagy megpróbálnak megélni a sokszor 30 ezer forintos nyugdíjból. A Fidesz szerint a Bajnai-kabinet ismét a kiszolgáltatott embereken spórol.
júl. 19
18:21
"Halvány esélyük" sem lett volna a munkaerőpiacon megjelenni (Alternatív Energia)
A kormány ebben a nehéz időszakban is teszi a dolgát, s ennek vannak kézzel fogható eredményei - reagált Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a Fidesz aznapi kritikájára, miszerint a kormányzati oldalról tombol a sikerpropaganda, miközben egyre elkeserítőbb adatok jelennek meg a gazdaságról, és egyre több ember veszíti el munkahelyét.
júl. 19
18:36
Kirakatra lőttek Budapesten, a XIII. kerületben (Gondola)
Négy lövést adtak le egy épület kirakatára a budapesti Gogol utcában vasárnap hajnalban - közölte a rendőrség kora délután az MTI-vel. A lövedékek egy iroda falába csapódtak - mondta Kalyó László,...
júl. 19
18:36
Szörnyű baleset a Bolgár-ralin (HírTV)
Életét vesztette egy olasz navigátor a Bolgár-rali hetedik szakaszán - értesült az AFP francia hírügynökség vasárnap a szervezőktől.
júl. 19
18:54
Török Zsolt: Orbán Viktornak nincs válasza a válságra (Gondola)
Török Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő szerint Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn úgy beszélt, mintha a gazdasági világválságnak nem is lennének magyarországi hatásai. A szocialista politikus...
júl. 19
18:54
Kirakatra lőttek a fővárosban (Blikk)
Négy lövést adtak le egy épület kirakatára a budapesti Gogol utcában vasárnap hajnalban - közölte a rendőrség kora délután az MTI-vel. A lövedékek egy iroda falába csapódtak - mondta Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, hozzátéve, hogy személyi sérülés nem történt.
júl. 19
18:54
Európa legjobbja Sidi Péter (HírTV)
Sidi Péter aranyérmet szerzett a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában az eszéki sportlövő Európa-bajnokságon. A magyar versenyző a második helyen zárta az alapversenyt, majd a döntőben a mezőny legjobbja lett. Második helyen az osztrák Farnik, harmadikon a német Justus végzett. hírTV
júl. 19
18:57
Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat (Metropol)
Aranyérmet szerzett a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőr-válogatott a plovdivi vívó Európa-bajnokságon.
júl. 19
18:57
Kirakatra lőttek a XIII. kerületben (Metropol)
Négy lövést adtak le egy épület kirakatára a budapesti Gogol utcában vasárnap hajnalban.
júl. 19
19:03
Dohányzás és fogamzásgátlás - Hogyan hatnak egymásra? (WebBeteg)
"Mostanában egyre többet cigarettázom. 3 éve szedek fogamzásgátló tablettát. Mennyire veszélyes ez így együtt?" Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatából.
júl. 19
19:12
A németek 80 százaléka Merkel győzelmére számít (Gondola)
A németek 80 százaléka arra számít, hogy a szeptemberi végi választások eredményeként Angela Merkel marad Németország kancellárja. Az Emnid közvélemény-kutató intézet vasárnap - pontosan tíz...
júl. 19
19:12
Romba dőlt egy brazil lakóház - négy halott (HírTV)
Négyen meghaltak, öten pedig megsérültek, amikor összedőlt egy lakóház Brazília déli részén vasárnap - számolt be róla a brazil média.
júl. 19
19:15
Orbán úgy beszél mintha nem is lenne válság (Alternatív Energia)
Török Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő szerint Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn úgy beszélt, mintha a gazdasági világválságnak nem is lennének magyarországi hatásai.

Keresés