A rendszerváltás óta nem történt olyan súlyos igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, mint amit jelenleg épp az ügyészség kíván eltitkolni. Kétmillió forintot kért ugyanis – a gyanú szerint – egy vádlottól egy ügyész azért, hogy kedvezőbb büntetést indítványozzon a bíróságon – tudta meg lapunk. Információnk szerint a Fővárosi Főügyészség tavaly menesztett szóvivőjét érték tetten, amikor a pénzt…
Öt héttel Michael Jackson halála után a nyomozóknak sikerült rekonstruálniuk a helyszínt, ahol az énekes utolsó óráit töltötte, s az eseményeket, amelyek halálához, majd a rendőrségi vizsgálathoz vezettek.
Potsdamban a kancellár választási kihívójának vezetésével szerdán reggel összeült a kormánykoalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt elnöksége, hogy kidolgozza a kampány részleteit és összeállítsa azoknak a névsorát, akikkel a párt győzelem esetén kabinetet akar alakítani. Azonban a Szociáldemokrata Párt esélyei igencsak szerények.
A vérnyomás, a szív által kipumpált vér áramlása által létrehozott paraméter. Amikor a szív összehúzódik, kilöki magából a vért azt nevezzük szisztolénak, amikor elernyed és nem pumpál, azt diasztolénak.
Ellenőrzést kezdeményez az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) 2006 májusától kezdődött ciklusának gazdálkodása kapcsán a szervezet pénzügyi bizottságának elnöke, Daróczi Sándorné - tudta meg a Magyar Nemzet.
A nigériai hadsereg elfoglalta az ország északi részén az iszlám radikálisok eddigi erősségét, Maidiguri városát, s a radikálisok menekülnek, de a haderő üldözi őket - közölte egy katonai illetékes szerdán.
A rendőrség egy ukrán beteg illegális sejt-terápiája előtt csapott le a gyanúsítottakra a budapesti Nyírő Gyula Kórház területén működő magánkórházban, ahol néhány órára béreltek helyiséget a beavatkozáshoz - ismerteti az őssejtügy részleteit a csütörtöki Népszabadság.
Aki tért már haza egy fárasztó nap, vagy egy kéthetes nyaralás után úgy a lakásába, hogy ki volt fosztva, valószínűleg egy életen át gondolkodik majd azok, miért nem rejtette biztonságosabb helyre az értékeit. Aki pedig elrabolta, biztos gondolkodott már hová dugja......
Nem akármilyen egymásra borulás volt tapasztalható az amerikai-kínai gazdasági csúcstalálkozón. Washington úgy körbeudvatolta Pekinget, ami szinte példa nélküli. Nem is csoda, hiszen az Egyesült Államok adóssághalmazát nagyrészt Kína tartja a markában. Washington nem tud egyedül megbirkózni 1,85 billió dollárosra duzzadt külső adósságával. Az elképzelhetetlenül magas összeget Kína segítségével…
Lesújtó jelentést készített a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gazdálkodásáról az Állami Számvevőszék. Az derül ki belőle, hogy a vagyonkezelő nem tudja, mit is igazgat, mert nyilvántartása nem megbízható, döntéshozatali mechanizmusa áttekinthetetlen és néha törvénysértő, költségeivel pedig nem mindig tud elszámolni - ismerteti a csütörtöki Magyar Hírlap.
Látványos gesztussal ünnepelte meg VI. Mohamed marokkói király saját trónralépésének 10. évfordulóját: szerdán kegyelmet adott majdnem 25 ezer bebörtönzöttnek, köztük állapotos nőknek s néhány halálraítéltnek.
Bár a rendőrség múlt pénteken közölte: a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) augusztus 5-én várható döntésétől függetlenül nem köt szerződést a 600 automata sebességmérő szállítására és üzemeltetésére kiírt pályázat nyerteseivel, egy újabb nyertes fordult a KD-hez a rendőrség eredményhirdetése miatt. Pintér Sándor volt belügyminiszter cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. után egy másik nyertes, a…
Szerdán elfogadta a kormány a jelnyelvi törvény tervezetét. Ha ősszel a parlament is igent mond rá, akkor a siketek és nagyothallók által használt jelnyelv önálló nyelvvé válik Magyarországon - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
Az Országgyűlés által májusban elfogadott törvénymódosítás nyomán augusztus elsejétől a táppénz mértéke egységesen 10 százalékkal csökken, és a napi táppénznek is felső határa született....
Korrupciógyanúsnak tartják szocialista képviselők, hogy a XVI. kerületi csatornaberuházást elnyerő cég végül több mint százmilliós pótmunkadíjat kért - és kapott is - a kivitelezésért -ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
A statisztikai adatok szerint júniusban kissé csökkent a magyarországi munkanélküliségi ráta. A különféle konjuktúrafelmérések szerint a következő hónapokban lassulhat a vállalati elbocsátások mértéke - derül ki a Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelent összeállításból.
Az Atticus Investments Zrt. vezérigazgatója szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben túl erős a forint árfolyama. Heim Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a 280 forintos euró nemcsak az exportáló cégeknek, hanem a hitelfelvevőknek is jobb lenne. A közgazdász úgy vélekedett, 2 százalékos költségvetési hiány alatt lehet elkezdeni a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitel törlesztését.
Ha szeptember elejére nem sikerül kidolgozni a banki magatartás-kódexet, akkor a kormány törvénnyel védi meg a hitelfelvevőket - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök a Figyelő című hetilapnak adott interjújában. A kormányfő szerint a 2010-es "válságköltségvetés" kidolgozása nem lesz "fáklyásmenet".
Orbán Viktor hosszú elemzést írt arról, hogy Európában lezárult a liberalizmus korszaka, összeomlottak az európai baloldali pártok, és elérkezett a jobboldal ideje.
Vajon min múlik és mikor dől el, hogy egy vállalkozás sikeres? Riportsorozatunk első epizódjában önmagunkat faggattuk, remélve, hogy tudjuk, vagy ha nem, megtaláljuk a választ. (ProfitLine.hu)
Nem múlik el nyom nélkül a lakossági betéti piacon a jegybanki kamatvágás, a hitelintézetek kivétel nélkül az elérhető hozamok érezhető mérséklődésére számítanak - ismerteti a csütörtöki Világgazdasá...
A kedvezően alakuló makrogazdasági kilátások dacára még mindig a válság kellős közepén vagyunk - mondta Bajai Gordon, hozzátéve: annyi a különbség, hogy az "elején fuldokoltunk, mostanra azonban megtanultunk úszni, de még nagyon messze van a part". A miniszterelnök szerint a "válságköltségvetés" kidolgozása nem lesz "fáklyásmenet"
Mintegy negyvenmillió forintos végkielégítést kapott a BKV tavaly áprilisban leváltott stratégiai igazgatója, Bosnyák Gyula – értesült a Magyar Nemzet. Eközben az ugyancsak a lap által feltárt, másik botrányos BKV-s végkielégítési ügyben a Fidesz a legfőbb ügyészhez fordult.
Az utóbbi bő fél évben Magyarországon ugrásszerűen megemelkedett a késedelmesen fizető vagy fizetésképtelenné váló ügyfelek száma. Ráadásul a fizetési fegyelem a válságból való kilábalás utáni időszakban is még jó ideig rosszabb lesz. A hitelezéssel foglalkozó pénzintézetek, lízingcégek számára a behajtás ugyanakkor rendkívül költségigényes, nem ritkán veszteséges. A hosszadalmas és kevéssé…
Nemsokára jelent a Magyar Telekom és kiderül, hogy a társaság valóban jobban tudott-e teljesíteni régiós szektortársainál, mint azt ahogy a Portfolio.hu által összeállított elemzői konszenzus várja....
Hatalmas lépést tett a továbbjutás felé a Debrecen: a magyar bajnok 1-0-ra nyert az észt Levadia Tallinn otthonában a Bajnokok Ligája selejtező harmadik körének első meccsén. A győztes találatot szerző Leandro szerint megérdemelt a hajdúsági együttes sikere.
Ha szeptember elejére nem sikerül kidolgozni a banki magatartás-kódexet, akkor a kormány törvénnyel védi meg a hitelfelvevőket - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök a Figyelő című hetilapnak adott...
Ketten azonnal meghaltak, amikor kisbuszukkal egy műszaki okok miatt a leállósávon veszteglő kisteherautóba rohantak az M5-ös autópályán Szeged közelében csütörtökre virradó éjszaka. Eddigi adatai alapján egy magyar rendszámú kisteherautó műszaki okok miatt állt az M5-ös autópálya Szeged felé tartó oldalán a 157-es kilométernél a leállósávon, amikor hátulról, eddig tisztázatlan okok miatt…
Az amerikai részvénypiacok szerdán már negyedik napja topognak egyhelyben minimális csökkenés mutatva, miután az emelkedő olajkészlet miatt csökkenésnek indult az olajár, és a vártnál nagyobb mértékben csökkent a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya bizonytalanná tette a befektetőket. (ProfitLine.hu)
Tizenöt galéria és tucatnyi kulturális program várja az érdeklődőket csütörtök délután öt órától éjfélig Budapesten, a Falk Miksa utcában és környékén. A Műgyűjtők Éjszakáján ezúttal a kortárs és a modern művészeté lesz a főszerep.
Magasabb büntetésre számíthatnak a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg előzetes letartóztatásban lévő tagjai - köztük Budaházy György -, miután a Központi Nyomozó Főügyészség immár...