Tízperces késésekre lehet számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert meghibásodott a váltó Mosonmagyaróvár állomáson - tájékoztatta a MÁV kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
A pekingi olimpia háromszoros ezüstérmes úszója a világbajnokság szerdai versenynapján új Európacsúccsal mutatkozott be a 200 méteres vegyes előfutamában.
Az RBNZ kamatdöntése után 0,6479-re esett az NZD/USD. A bank ugyan a várt szerint nem változtatott 2,50%-os alapkamatán, a bank elnöke, Allen Bollard azonban negatívan nyilatkozott a kiwi erősségét illetően. A deviza erőssége veszélybe sodorja a várt fellendülést, mondta Bollard. A bank a kiwi további erősödése esetén tovább csökkentheti alapkamatát. Az azonban kérdéses, jól jön-e ez a devizának,…
Az esetek jelentős részében - mintegy 50 százalékában - nem folytatnak havi standolást a Velencei-tó és a Balaton környékén működő vendéglátóipari egységek munkatársai, a legtöbb helyen egyáltalán...
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
2009 első félévében 13 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 17 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 16 százalékkal több, az új engedélyeké 19 százalékkal kevesebb, mint 2008 első felében volt. A használatba vett lakások közel egyharmada Budapesten épült. Az új engedélyezések, 3 megye kivételével, az egész országban jelentősen visszaestek -…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,39 pontos emelkedéssel, 16.623,29 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záró értékéhez képest 0,82 százalékkal erősödött.
A külkereskedelmi mérleg január-májusban 455 milliárd forint (1,528 milliárd euró) aktívumot mutatott, az egyenleg 379 milliárd forinttal (1,228 milliárd euróval) javult a 2008. január-májusi 76...
Megoldódott a rejtély, hogy miért lóbálja az ember járás közben a karját: energiahatékonyabb ez a megoldás, mint lógva tartani - állítják amerikai és holland kutatók a brit tudományos akadémia...
Deme Gábor, a csepeli alapítványi iskolában történt kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja nem volt elkövetője vagy felbujtója a bűncselekménynek - mondta el a Magyar Hírlapnak Ruttner György, a volt kerületi szocialista politikus védője.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: FÕLEG KÍNÁBÓL JÖTT A NEGATÍV HATÁS -második napja zártak negatív tartományban a főbb amerikai részvényindexek, a csökkenés mértéke azonban nem volt...
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával készült el a Fejér megyei Polgárdi új gazdasági-ipari parkja, ahová már be is települt az első vállalkozás....
Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett ápolják az Állami Egészségügyi Központban, ismertebb nevén a Honvéd Kórházban Felipe Massát. Az InfoRádió úgy tudja, a brazil Formula-1-es pilótához négy magyar, két orvos és két ápoló mehet be, mindenki mást távol tartanak a szobájától.
Az Surgutnyeftegaz 6.3 %-kal növelte adózott eredményét az első félévben - írja a Bloomberg. Az első féléves eredmény így 77.3 mrd rubelre növekedett, ami 2.44 mrd dollárnak felel meg. Mint...
A helyi szocialista képviselők korrupciógyanúsnak tartják a Csömöri úti csapadékcsatorna-építést, melyre a kivitelezőnek az önkormányzat 130 millió forintos pótmunkadíjat szavazott meg
Stabilizálódni látszik a forint árfolyama: az eurót csütörtökön délelőtt kilenc órakor 268,17 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szerdán délután négy órakor 269,02 forinton állt a jegyzés.
Michael Schumacher fogja helyettesíteni a hátralévő idei futamokon a brazil Felipe Massát, aki a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén szenvedett súlyos fejsérülést. A hétszeres világbajnok igent mondott a felkérésre.
Hamarosan hatályba lép az a kormányrendelet, ami a kötelező magánnyugdíjpénztárak számára devizamegfelelési szabályt ír elő, ez annyit tesz, hogy a jövőben csökken a pénztárak mozgástere, hiszen a...
A statisztikai adatok szerint júniusban kissé csökkent a magyarországi munkanélküliségi ráta. A különféle konjuktúrafelmérések szerint a következő hónapokban lassulhat a vállalati elbocsátások mértéke - derül ki a Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelent összeállításból.
Az Orco tegnap bejelentette, hogy a prágai Citadela lakóingatlan projektje 76%-os foglaltsági ráta mellett kapta meg a birtokbavételi engedélyeket. A Citadela 76%-os értékesítését a társaság a...
Verrasztó Evelyn országos csúccsal jutott a 100 méteres női gyorsúszás középdöntőjébe a római vizes világbajnokságon, a délelőtti selejtezőben. Dara Eszter nem folytathatja, 49. helyen zárt.
Betörtek az Alternatíva Mozgalom a Baloldalért debreceni irodájába, amely országos központként működik; a betörést csütörtök reggel fedezték fel - közölte az MTI-vel Sarkadi Zsolt, a mozgalom...
Megoldódott a rejtély, hogy miért lóbálja az ember járás közben a karját: energiahatékonyabb ez a megoldás, mint lógva tartani -állítják amerikai és holland kutatók. Kiderült, hogy 12 százalékkal több energiát igényel izmainktól a karok stabilan tartása, mint szabadon lóbálása, ráadásul mindez lábaink munkáját is megkönnyíti.
A külkereskedelmi mérleg az idén az első öt hónapban 455 milliárd forint (1,528 milliárd euró) aktívumot mutatott, az egyenleg 379 milliárd forinttal (1,228 milliárd euróval) javult a 2008. január-májusi 76 milliárd forint (301 millió euró) aktívumhoz képest - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Újabb botrány Nagykanizsán. Berekesztették a keddre összehívott közgyűlést, miután a Fidesz állítása szerint a polgármester elfogadhatatlan és zavaros előterjesztést nyújtott be a képviselők elé. A javaslatot ráadásul korábban a bizottságok sem hagyták jóvá. A várost érintő kérdésekben így nem tudtak dönteni a képviselők.
Tízperces késésekre lehet számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert meghibásodott a váltó Mosonmagyaróvár állomáson - tájékoztatta a MÁV kommunikációs igazgatósága csütörtökön az...
A Sony egyhuzamban a második negyedéves veszteségéről számolt be az erősödő jen és a globális recesszió miatt csökkenő kereslet hatására. A televízió értékesítésben egyre inkább a Samsung Electronics mögé szorult. (ProfitLine.hu)
Az idén az első félévében 13 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, 16 százalékkal több mint egy éve, és 17 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 19 százalékkal kevesebb, mint 2008 első felében volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A rendszerváltás óta nem történt olyan súlyos igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, mint amelynek eltitkolásával próbálkozott az ügyészség. Kétmillió forintot kért a gyanú szerint egy vádlottól egy ügyész, hogy enyhébb büntetést indítványozzon a bíróságon - tudta meg a Népszava.
Nem nagyon akar összejönni az esés a világban, tegnap Amerika mindössze jelképes mínuszokat produkált, a Távol-Keleten azonban már újra a vevők domináltak, mely némi pozitív iránymutatást jelent a...
2009 első félévében 13 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 17 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 16%-kal több, az új engedélyeké 19%-kal kevesebb, mint 2008 első felében volt....
A nettó eredmény szintjén pozitív meglepetést okozott a Siemens ma reggel közzétett második negyedéves gyorsjelentése és a menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, viszont a...
Július 28-tól vehetik igénybe a nehéz helyzetbe jutott jelzáloghitelesek azt az áthidaló kölcsönt, amelyre az állam kétéves garanciát vállal. Tátrai Bernadett, az UniCredit Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: az igény benyújtásától számítva, a bank pár nap alatt elbírálja és folyósítja a hitelt.
Kétórás várakozás alakult ki csütörtökön a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépőoldalán a személyforgalomban és egy órát kell várni a belépésre Tiszaszigeten. Előbbi helyszínen a torlódáshoz az is hozzájárult, hogy egy hajnali baleset miatt órákon át állt a forgalom az autópályán, így az autósok egyszerre zúdultak rá az átkelőre.
"Kétéves fiú unokám ha kicsit megüti magát rögtön elájul. Pár mosodpercig tart ez az egész, vízzel locsoljuk és akkor magához tér, de még sápadt, és bágyadt. Mi az oka ennek?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Miután 270,78-as heti csúcsot ért el, az EUR/HUF ismét dél felé vette az irányt, és 267,85-re esett. A májusi magyar külkereskedelmi mérleget 479,8 millióról 478,9 millióra módosították. Az EUR/HUF-ot 269,20-on jegyzik. Támogatás 267,18-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/