Újabb vizsgálatot kezdeményez Hagyó Miklós a BKV-nál - közölte a főpolgármester-helyettes sajtóirodája csütörtökön. Hagyó Mikós azt kéri, hogy a távozott humánpolitikai igazgató végkielégítésével kapcsolatos vizsgálatát terjesszék ki Bosnyák Gyula egykori stratégiai igazgató távozásának körülményeire is. A főpolgármester-helyettes nemcsak a közlekedési vállalattól, hanem valamennyi fővárosi…
Ma, 14:30-kor közlik a heti friss munkanélküli segélykérelmek számát az USA-ban (előző adat 554 ezer, előrejelzés 553 ezer). A mutató jelentőségét az adja, hogy a munkaerőpiac állapota nagyban összefügg a fogyasztói kiadásokkal. Ha az aktuális adat alacsonyabb az előrejelzésnél, vagyis a munkanélküliség nem éri el a várakozásokat, az pozitív hatást gyakorol a dollár árfolyamára. www.globalfx.hu
Augusztus elsejétől csökken a távhő áfája, elindul a krízisalap, szigorodnak a közlekedési bírságok és kevesebb lesz a táppénz. Szombattól két hónapig nem módosíthatják egyoldalúan a szerződéseket a bankok.
Felipe Massa elhagyta az intenzív osztályt. A Ferrari Forma–1-es versenyzője már sétál és a versenyzésről beszél. Orvosa, Dino Altman cáfolta azokat a híreket, miszerint Massát már csütörtökön átszállítanák egy párizsi klinikára, ahol korábban Michael Schumachert is kezelték lábtörése után.
A holnapi naptól kerül bevezetésre a tőzsdei kereskedésbe az RFV által tőkeemelés keretében kibocsátott 400,000 darab új részvény, derül ki a BÉT közleményéből. A társaság tőzsdei forgalomban levő...
Románia hazai összterméke (GDP) idén akár 8 százalékkal is csökkenhet, és nem pedig 4.1 százalékkal, ahogyan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen legutóbb jósolták, mondta Gheorghe Pogea román...
Száz éve az első új faj Ázsiában az a bülbülfélék közé tartozó "kopasz" madár, amelyet Laoszban fedeztek fel - jelentette be csütörtökön a Wildlife Conservation Society (WCS) elnevezésű nemzetközi vadvilágvédelmi szervezet.
Hónapok óta engedély nélkül árusítanak szeszes italt az Erzsébet tér Deák Ferenc tér felőli sarkánál egy fabódéban - mondta az InfoRádiónak Wertán Zsolt Zoltán, VI. kerületi KDNP-s képviselő. Hozzátette: az önkormányzat tehetetlensége miatt a bódé a szezon végéig működhet.
Gyűlöletbűntett címén emeltek vádat Dániában egy 31 éves férfi ellen, aki petárdákat hajított melegek közé egy nemzetközi sporteseményen a koppenhágai Oesterbro stadionban. A szerdai támadásban egy amerikai atléta könnyebben megsérült.
Románia hazai összterméke (GDP) idén akár 8 százalékkal is csökkenhet, nem pedig 4,1 százalékkal, ahogyan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen legutóbb jósolták, mondta Gheorghe Pogea román...
Románia hazai összterméke (GDP) idén akár 8 százalékkal is csökkenhet, és nem pedig 4,1 százalékkal, ahogyan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen legutóbb jósolták, mondta Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter csütörtökön - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Online kommunikációs műhellyé alakult a két és fél éve indított szakmai blog, a Karmamedia. Az új cég első ügyfelei között egy szórakoztató komplexum, egy kulturális intézmény, egy telekommunikációs vállalat és egy szakmai lap található.
Megkezdődött csütörtökön a hivatalos vizsgálat Nagy-Britannia iraki háborús részvételének ügyében. A vizsgálat vezetője, Sir John Chilcot - a brit diplomáciai szolgálat egykori magas rangú tagja -...
Jövő héttől a 180 perc című reggeli műsor vezetőjeként erősíti a Magyar Rádió (MR) csapatát Baló György, aki továbbra is a Magyar Televízió (MTV) alkalmazottja marad.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes is vizsgálatot kezdeményezett a BKV-s végkielégítések ügyében - közölte a szocialista politikus sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
Nemzetközi körözést adtak ki a 42 éves Orosz Krisztina és 9 éves lánya ellen, miután az anya, azzal az indokkal, hogy az ír apa szexuális zaklatásától megóvja a gyereket, Franciaországból...
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 25.000 fővel 584.000 főre emelkedett az előző heti felülvizsgált 559.000 főről a csütörtökön közzétett adatok alapján. Az előzetes elemzői várakozások 573.000 főre történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Annak ellenére, hogy múlt héten 25 ezerrel 584 ezerre (egy hónapos csúcsra) emelkedett az első ízben munkanélküli segélyért fordulók száma az USA-ban, a nagyobb kilengéseket simító négyhetes...
A délutáni ún. nem-kompetitív tenderek keretében még 23 milliárd forintnyi államkötvényt értékesített az Államadósság Kezelő Központ a délelőtt kialakult aukciós átlaghozamok mellett. Ez azt jelenti,...
Egyre több amerikai gondolja úgy, hogy Barack Obama egészségügyi reformterve rossz ötlet - derül ki a Wall Street Journal/NBC News legfrissebb felméréséből, ami a július 24-27-i állapotokat tükrözi....
Németországban egyre nagyobb problémát okoz a társadalom elöregedése. Ebben fontos tényező a születések számának csökkenése. Egy nagyszabású felmérés kimutatta, hogy a 40 és 44 év közti nők majdnem negyede gyermektelen.
A kormány tehetetlen, titkolózik, miközben egyre több ember betegedik meg a H1N1 vírussal - hívta fel a figyelmet Pesti Imre csütörtöki budapesti tájékoztatóján.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes is vizsgálatot kezdeményezett a BKV-s végkielégítések ügyében - közölte a szocialista politikus sajtóirodája. A főpolgármester-helyettes azt kéri a BKV...
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) az első félévben 7 százalékkal kevesebb, nettó 578,252 milliárd forintot szedett be, az egy évvel korábbihoz képest, ami a központi költségvetés bevételeinek 15,07 százalékát jelenti. (ProfitLine.hu)
Több embert őrizetbe vett a rendőrség csütörtökön egy teheráni temetőben, ahol mintegy ezren gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a júniusi elnökválasztást követő zavargások halálos áldozatairól....
Magas túljegyzés fogadta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idei kilencedik alkalommal rendezett 3, 5 és 10 éves államkötvény- kibocsátását. (ProfitLine.hu)
Bűnszervezetben elkövetett terrorcselekményekkel gyanúsítják meg a napokban a Magyarok Nyilai kilenc tagját, köztük Budaházy Györgyöt - erősítette meg a lapunk információját a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön.
A Roma Holokauszt emléknapja egyformán üzen roma és nem roma honfitársainknak. A hatvanöt évvel ezelőtt elkövetett fasiszta rémtettek emléke arra figyelmeztet, hogy valamennyi, a demokráciát,...
Az egészségügyi hatóságok, a kormány megfelelően felkészült az új típusú influenza terjedésére, nincs tehetetlenség és titkolózás - szögezte le Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön.
Azt hiszem, hogy nem igazán van a világon olyan – a klasszikus zenéhez részben vagy teljes egészében kötődő - lemezcég amelyik ne emlékezett volna meg az idén Joseph Haydn halálának 200. évfordulójáról.
Elutasította a Fővárosi Főügyészség Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal távozó főigazgatójának az UD Zrt. ügyében tett, a nyomozás megszüntetése ellen emelt panaszát - ezt a főügyészség munkatársai jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
Pluszos nyitást indikálnak a tengerentúlon a főbb határidős indexek, a Dow futures 80, az S&P futures 10, a Nasdaq futures pedig 16 pontos emelkedést mutat. A hangulatot a többségében kedvező...
Hetedik hely, motorrobbanás, baleset, kiállás – vegyes érzelmekkel zárult a Nürbugring-i versenyhétvége. Szobi Balázs a vasárnapi szabadedzésen az ötödik időt futotta, az időmérőn a hetedik helyen pozícionálta magát, így az első futamot erről a helyről indította.
A Standard and Poor’s hitelminősítő cég csütörtökön megerősítette Franciaország hosszú lejáratú adósságának elsőrendű, AAA besorolását - tudósít a Dow Jones hírügynökség. Az adósminősítés...
Azt már tudjuk a reklámból, hogy egy-két szappannak szuper a pH-ja. Azt is tudjuk, hogy nekünk is van. És hogy az egészségünk megőrzése miatt nagyon fontos, hogy megfelelő legyen. De mi is pontosan ez a pH-érték?
Bűnszervezetben elkövetett terrorcselekményekkel gyanúsítják meg a napokban a Magyarok Nyilai kilenc tagját, köztük Budaházy Györgyöt - erősítette meg a Népszava információját a Központi Nyomozó...
Nagy robbanás történt egy csendőrlaktanya előtt a spanyolországi Mallorca szigetén, Calviában, két csendőr életét vesztette. A detonáció egy nappal azután történt, hogy az ETA baszk szeparatista szervezetnek tulajdonított autórobbantást hajtottak végre az észak-spanyolországi Burgos egy csendőrlaktanyájánál.
Kitart terjeszkedési stratégiája mellet a bécsi értéktőzsdét üzemeltető Wiener Börse AG, remélve, hogy a következő három-öt éven belül részesedést vásárolhat dél- és kelet-európai értéktőzsdékben, mondta a Wiener Börse vezérigazgatója - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A július 25-i héten 584.000-es értéket hoztak az amerikai első munkanélküli segélykérelmek (előrejelzés: 570.000, előző: 559.000). A munkanélküliek száma 6,2 millióra rúg. Lassan megáll a segélykérelmek számának emelkedő trendje, azonban még csökken az új munkaerő felvétele, ezért az év végéig emelkedhet a munkanélküliségi ráta. Az EUR/USD reggel óta 1,4045 és 1,4095 között mozog. /in-…
Ihász Sándor fővárosi főügyész javaslatára a legfőbb ügyész hivatalvesztéssel sújtotta Varga Gergelyt, a Fővárosi Főügyészség egykori szóvivőjét, eddigi kerületi ügyészt. A fegyelmi eljárás...
A Synergon Nyrt. tájékoztatása szerint az Infinity a.s.-t a President´s Club for Microsoft Dynamics 2009 tagjává választották, és ezzel egyidejűleg elnyerte a Microsoft Dynamics CRM „Az év partnere” címet - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A kanadai termelői árak nyersanyagárak júniusban a várt 0,1% helyett 0,7%-kal emelkedtek (előző: -1,1%). A nyersanyagárindex 6,2%-os pluszt produkált (előrejelzés: 3,0%, előző: 2,2%), ami jó hatással volt a kanadai dollárra. A CAD/JPY tovább erősödött, és célba vette az éves csúcsot. A cél a 89,00-es és a 88,17-es érték. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Megkezdődött csütörtökön a várhatóan évekig tartó hivatalos vizsgálat Nagy-Britannia iraki háborús részvételének ügyében. A bizottság vezetője, Sir John Chilcot - a brit diplomáciai szolgálat...
Súlyos sérüléseket szenvedett az a nő, akit egy autó gázolt el Pécsett, mikor fülén telefonnal megpróbált átszaladni egy négysávos úton - értesült a HavariaPress.