A német piac vezetésével emelkedtek a vezető nyugat-európai részvényindexek, leginkább annak okán, hogy Angela Merkel kancellár újabb ciklusra megkapta a német választók bizalmát, sőt többségi kormányt alakíthat. Emellett javította a befektetők hangulatát a vállalati felvásárlási láz.
Nagyobb, szabályozottabb és garantált autonómiára tart igényt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata azt követően is, hogy számos, a magyar nyelvű oktatást nehezítő probléma megoldódott - jelentette ki hétfőn Magyari Tivadar rektorhelyettes.
61 cégnév szerepel a BKV tanácsadói listáján, amelyet az Index internetes portál tett közzé. A fővárosi tömegközlekedési vállalat mintegy száz esetben kötött szerződést a szereplőkkel. A listát a BRFK nyomozócsoportja kérte be.
Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn fogadta Joschka Fischer volt német külügyminisztert, aki a német RWE és az osztrák OMV energetikai konzorciumok konzultánsaként a Nabuccóval kapcsolatos...
Meghalt a pilótája annak az ultrakönnyű légi járműnek, amely hétfőn kora este Dunakeszinél balesetet szenvedett - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-vel.
Adócsökkentésre, a gazdaság növekedésének ösztönzésére és a munkanélküliség csökkentésére fókuszálhat az újonnan megalakuló német kormány - mondta az InfoRádiónak a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója. Kiss J. László szerint az eddig is kormányzó jobboldali pártszövetség jobban meg tudja magát értetni az új koalíciós partnerrel, a liberálisokkal, mint az eddigi szociáldemokratákkal.
Őrizetbe vettek egy magyar teherautósofőrt Dover brit kikötővárosban, miután több mint 4 millió cigarettát találtak a kocsijában - olvasható a BBC honlapján. A vámosok Kentben állították meg a...
A pártvezetésből alakult háromfős bizottság hallgatja meg azokat a szocialista politikusokat, akik szóba jöhetnek az Európai Bizottság (EB) magyar biztosaként - tudta meg az MTI több forrásból.
Franciaországban jövőre vehetik elő ismét a nyugdíjkorhatár emelésének kérdését. A nyugdíjkorhatár Franciaországban 65 év, az átlagnyugdíj a nőknél csaknem 1000 euró, azaz 270 ezer forint, a férfiaknál ennek több mint másfélszerese.
Diplomáciai ügy lett a pedofíliával vádolt Roman Polanski őrizetbe vételéből. A francia és a lengyel kormány kegyelmet kér az Oscar-díjas rendezőnek Hillary Clinton amerikai külügyminisztertől.
A tavalyi 14. helyről a 20. helyre csúszott vissza Magyarország az európai uniós egészségügyi rendszerek rangsorában az 2009. évi Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) szerint, amelyet hétfőn tettek közzé Brüsszelben.
A svéd rendőrség feltehetően kézre kerítette azokat a rablókat, akik múlt héten helikopterrel fosztottak ki egy készpénzmegőrzőt Stockholmban - jelentette hétfőn a svéd média. Úgy tudni, a rablásban...
Szlovákia a jövőben nem kerülheti el a nyugdíjkorhatár emelését - állítják a gazdasági szakemberek. A Fico-kabinet azonban egyelőre nem tervez ilyen lépést. Szlovákiában a nyugdíjkorhatár 62 év, a nyugdíjminimum pedig 337 euró, azaz 91 ezer forint havonta.
A tavalyi 14. helyről a 20. helyre csúszott vissza Magyarország az európai uniós egészségügyi rendszerek rangsorában az 2009. évi Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) szerint, amelyet...
A győri Fidelitas akciót hirdet a mozgássérültek parkolásáért. Honlapjukra olyan fényképeket várnak, amelyeken az autósok jogtalanul, vagyis igazolvány nélkül használják a mozgássérült parkolókat.
Kétségek vetődtek fel Adolf Hitler halálának körülményeivel kapcsolatban, ugyanis egy amerikai kutató azt állítja, egy nőé az a koponya, amit eddig a náci diktátor maradványának hittek.
Lezuhant egy kisrepülőgép a dunakeszi repülőtérnél. A pilóta a helyszínen meghalt. Az ultrakönnyű gépet a rendőrség tájékoztatása szerint felszállás közben érte a baleset, azt, hogy pontosan mi történt egyelőre nem tudni.
Ötvennyolc holttestet szállítottak be a guineai főváros, Conacry kórházának halottasházába az ellenzék hétfői tüntetése után, amelyen a katonaság a tüntetők közé lőtt. Kilenc hónappal a hatalomra...
Az emberi jogok, és azokon belül a kisebbségi jogok védelme, tiszteletben tartása a magyar külpolitika kiemelt prioritása, Magyarország ennek az ENSZ illetékes fórumain is érvényt kíván szerezni - hangsúlyozta Balázs Péter külügyminiszter hétfőn az ENSZ Közgyűlésében.
Ördögi kört idézhet elő a romák számára a megfelelő oktatás hiánya, mert munkanélküliséghez, szegénységhez, rossz lakhatáshoz, gyenge egészségügyi körülményekhez vezethet - állapították meg az...
A Sopron Bank valamint a két lakás-takarékpénztár - a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Lakástakarékpénztár - is csatlakozott a banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex aláíróihoz - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett listából.
Hat évig tartó, 13 millió dolláros nagyjavítás után október elején New Jerseyben ismét megnyílik Thomas Edison egykori laboratóriuma, ahol néhány világhírűvé vált találmányán is dolgozott.
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
A kaposvári önkormányzat levélben szólította fel a város országgyűlési képviselőit, hogy ne szavazzák meg a jövő évi költségvetést. A tervezett büdzsé az oktatás területén több mint 614 millió forint elvonást jelent a somogyi megyeszékhelynek.
Az emberi jogok, és azokon belül a kisebbségi jogok védelme, tiszteletben tartása a magyar külpolitika kiemelt prioritása, Magyarország ennek az ENSZ illetékes fórumain is érvényt kíván szerezni -...
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
A Sopron Bank valamint a két lakás-takarékpénztár - a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Lakástakarékpénztár - is csatlakozott a banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex aláíróihoz - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett listából.
Hatósági engedéllyel rendelkezik a Péterfy Sándor utcai Kórház Fiumei úti épületénél lévő ideiglenes helikopter-leszálló, azt azonban nem hajlandó használni a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. arra hivatkozva, hogy a biztonságos üzemeléssel kapcsolatban aggályaik vannak.
Az amerikai hatóságoktól függ, hogy Svájc kiadja-e és ha igen, mikor a hétvégén őrizetbe vett Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt. Polanski, aki egy jogilag tekervényes ügy miatt menekült el 30 éve az Egyesült Államokból, miután bűnösnek vallotta magát kiskorúval folytatott nemi viszony vádjában.
Az V. kerületi önkormányzatnak nem az a célja, hogy évi 40 millió forintos parkolási díjat szedjen az Egészségügyi Minisztériumtól, sokkal inkább az épület előtti közterületet szeretné végre visszakapni - mondta Rogán Antal, a kerület polgármestere hétfőn.
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége. Az előterjesztést meg nem...
Az adócsalás és a túlzott adóadminisztráció visszaszorítását szolgálja az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat - mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár hétfőn, az Országgyűlésben.
Az IMF-hitelekkel megtámogatott országokat mindezidáig szerencsésen elkerülte a bankválság - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap legújabb önértékelésében. A dokumentum szerint a valutaalap hatékony...
A Sopron Bank valamint a két lakás-takarékpénztár - a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Lakástakarékpénztár - is csatlakozott a banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló...
Három napnyi csökkenés után a mai kereskedési napon, a zárás előtt kevesebb mint két órával Jóval egy százalék fölötti nyereségen álltak a részvénypiacok, miután újabb és újabb akvizíciós hírek kerültek napvilágra.
Négy magánszemélyre is jelentős bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), egyúttal azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási, így különös tekintettel pénzkölcsönnyújtási tevékenységet végezzenek.
Engedély nélküli pénzkölcsönzés miatt négy magánszemélyt összesen 40 millió forintos bírsággal sújtott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - derül ki a PSZÁF honlapján hétfőn közzétett...
Karácsonyi nyugdíj-kiegészítésre igen, 13. havi nyugdíjra nem telik Szlovákiában. Utóbbi nem véletlen: Szlovákia a jövőben nem kerülheti el a nyugdíjkorhatár emelését - állítják a szakemberek. A...
Kétszeresére növelheti az újszülötteknél a szívhibák kockázatát, ha az anya antidepresszánst szed terhessége korai szakaszában, közölték a hétvégén amerikai kutatók a British Medical Journal című szaklap online kiadásában.
Elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiát az Országgyűlés. A javaslatot 323 képviselő támogatta, ketten ellene szavaztak. A stratégia célja, hogy az idősek minél tovább aktívak és függetlenek maradjanak, emellett időben és megfelelően fel tudjanak készülni a korral járó kihívásokra.
Nem kíváncsi a BKV-nál elrendelt belső vizsgálat eredményére a vállalat felügyelőbizottsága. A testület elnöke megszavaztatta a többséggel, hogy a jelentést már az új összetételű bizottság tárgyalja.
Németországban fokozatosan terjesztik ki a nyugdíjkorhatárt 65 évről 67 évre. Az állam azonban azt szorgalmazza, hogy az emberek kiegészítő nyugdíjat is fizessenek: ezt adókedvezményekkel segíti.
Megkapta a forgalomba hozatali engedélyt az új influenza vírusa ellen kifejlesztett magyar vakcina - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.