Van egy olyan férfi az életedben, akivel kettesben vacsorázol, titokban találkozgatsz és legintimebb gondoltaidat is megosztod, de nem fekszel le vele? Alighanem érzelmi afférod van. A párod vajon mit szólna ehhez?
BUDAPEST – A több mint két hete született babák egyelőre az édesanyjuk nevét viselik. Édesapjuk nem volt benn a kórházban, de örül annak, hogy az ikrek szépek és egészségesek.
Csütörtöki sajtóhír szerint az OCÖ-elnöke több vezetőtársával hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült közpénzből a Balatonnál; Farkas Flórián lemondásra szólította fel az elnököt
Bájos, amikor három lány ül be egy Tarantino filmre. Elkezdődik egy derűsen semmitmondó, idilli életképpel, és csak telik az idő, és mégsem történt még semmi.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 42 milliárd forintnyi kötvényt hirdet megvételre a következő, szeptember 10-i kötényaukción, a felkínált mennyiség 13 milliárd forinttal kevesebb az előző aukción felajánlott 55 milliárdnál - derül ki az ÁKK honlapján csütörtökön közzétett hirdetményből. (ProfitLine.hu)
Demszky Gábor főpolgármester úgy döntött, hogy csütörtöktől Horváth Csabára, a főváros szocialista főpolgármester-helyettesére bízza a BKV szakmai felügyeletét - erősítette meg a Független Hírügynökségnek a fővárosi önkormányzat sajtóirodája.
Mindent lezártak, a bevezető utak állnak, a gps-ek mellé adott szolgáltatás viszont azt ígéri, hogy elkerülhetjük a dugókat. A reggeli csúcsban próbáltuk ki a készüléket.
Elefánt támadta meg a milliárdos szoftvermogult, Tom Siegelt és kísérőjét egy tanzániai szafarin. Az 55 éves Siebel a San Jose Mercury News című újságnak adott interjújában számolt be arról, hogy...
Több mint 30 millió forintos végkielégítéssel távozott a BKV-tól Futó Sándor, akivel a közlekedési vállalat igazgatóság elnöke, Tóthfalusi György kötött szerződést; Tóthfalusinak és Futónak közös üzleti érdekeltségük is van - közölte csütörtökön az MR1-Kossuth rádió.
Elhunyt Bauer Sándor fotóriporter, az MTI örökös tudósítója hétfőn - közölte a család. Bauer Sándortól vasárnap a Kozma utcai izraelita temetőben vesznek végső búcsút. Bauer Sándor 1931-ben...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 471,90 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel, 18.821,29 ponton zárt csütörtökön. Visszanyerte az előző napokban elszenvedett veszteségeinek egy részét a forint: az eurót délután négy órakor 274,28 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délután négy órai 276,19 forinttal.
Bono kihúzza a csávából a Pókembert: a U2 énekese anyagi segítséget nyújt a képregényen alapuló musical létrejöttéhez. Bono mellett az ír rockbanda egy másik tagja, The Edge is közreműködik a...
Michael Jacksont csütörtökön napnyugtakor temetik el a kaliforniai Glendale-ben; a család szűk körben válik meg a június 25-én elhunyt popsztártól. Az 50 éves korában meghalt énekest olyan...
Vajon van ideális napszak egy operáció végrehajtására? Egy kutatás szerint igen: a reggeli műtétek sikeresebbek, és hamarabb fel lehet belőlük épülni, mint a később végzett beavatkozásokból.
Az MSZP-SZDSZ-koalíció jövője szempontjából súlyos, rendkívül egyoldalú, barátságtalan lépésnek tartja a fővárosi MSZP azt, hogy Demszky Gábor munkáltatói jogkörében Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettesre bízta a BKV felügyeletét - nyilatkozta Steiner Pál az MTI-nek csütörtökön.
Egy ember meghalt, egy másik pedig életveszélyesen megsérült, amikor autójukba csapódott egy teherautóról leszakadt fékdob Fejér megyében, a 62-es számú főúton. A rendőrség keresi a műszaki hibás kamiont, és vezetőjét.
A gazdaság stabilizálódásának jelei mutatkoznak az eurózónában a korábbi erőteljes visszaesés után - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a csütörtöki kamatdöntő ülést követően. (ProfitLine.hu)
Visszanyerte az előző napokban elszenvedett veszteségeinek egy részét a forint: az eurót délután háromnegyed ötkor 274,9 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délután négy órai 276,19 forinttal. (ProfitLine.hu)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) várhatóan rontja Kelet-Európa idei gazdasági teljesítményével kapcsolatos előrejelzését - közölte a bank vezetője. (ProfitLine.hu)
Az eredeti elképzelésekhez képest öt helyett négy fővel egészülne ki az MSZP országos választási bizottsága; a szombati választmányi döntés ezzel felülírhatja a párt erőcsoportjai közötti nyár...
A Forma-1-es Ferrari istálló a szezon végéig szerződteti Giancarlo Fisichellát, a Force India olasz pilótáját. "Egy olasz legnagyobb álma, hogy a Ferrarinál versenyezzen, nem állhatunk ennek az útjába" - nyilatkozta kedden Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 471,90 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel, 18.821,29 ponton zárt csütörtökön. A Mol 3,96 százalékkal 14.295 forintra erősödött, az OTP részvények...
Egy időre eltűnik a Grace klinika című sorozatból Katherine Heigl. A színésznő - aki a sorozatnak köszönheti népszerűségét - egy film kedvéért akasztja szögre átmenetileg sztetoszkópját.
40-ről 72-re emelkedett a magyarországi cégek száma a régió ötszáz legnagyobb árbevételű vállalatát rangsoroló listán. A magyar mellett a bolgár, horvát, lett, litván és ukrán cégek száma nőtt az élmezőnyben, hazánkat leginkább az energetikai szektor, a vegy- és gépipar, illetve a kereskedelemben érdekelt cégek képviselik a rangsorban
Sokszor a legalapvetőbb dolgok elmulasztásával ártunk a legtöbbet szépségünknek. Tíz alapszabály bőrünk, hajunk, körmeink egészségének és üdeségének megőrzéséhez.
A korábbi intenzív esések után a mai nap a korrekcióról szólt, legalábbis a régióban. A fejlett piacok nem igazán mentek eddig semerre, a hazai tőzsde zárásának időpontjában Amerika lényegében...
Lapinformációk szerint rekordösszegért, 3 millió forintért dobja le a ruháit Liptai Claudia a Playboy magazinnak, amitől a kiadó rekord eladási számot is vár. A Playboy-birodalomnak szüksége is van a bevételekre, hiszen manapság komoly anyagi gondokkal küszködnek....
Miközben a legfejlettebb országokat tömörítő gazdasági szervezet és az eurózóna jegybankja is a korábban gondoltnál kedvezőbb gazdasági kilátásokat jósolt ma, és várt felett alakult az eurózóna,...
Az augusztusi ISM index 48,4 pontos értéket hozott (előrejelzés: 48,0, előző érték: 46,4). Az új megrendelések szubindexe 48,1-ről 49,9-re emelkedett, míg az árakra vonatkozó alindex 41,3-ről 63,1-re emelkedett. A munkaerö-piaci komponens 41,5-ről 43,5-re emelkedett. Az EUR/USD gyengülni kezdett az adatok közzététele után. A zöldhasú erősödése 1,4244-ig tolta az árfolyamot. (OT/www.globalfx.hu)
Elhalasztotta a Valutaalap a Szerbiának előirányzott 4,3 milliárd dolláros hitelkeret második részének kiutalását. A szerb kormány gazdaságpolitikája nem elég elkötelezett a költségcsökkentés mellett...
Kína vásárol elsőként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) saját kibocsátású kötvényéből, rögtön 50 milliárd dollár értékben. Peking nem dollárral, hanem jüannal fizet az 5 éves lejáratú kötvényért, és az...