Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szeretné, ha Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt lenne a következő országgyűlési választásokon; a politikus erről csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón...
Az iráni parlament jóváhagyta csütörtökön 18 miniszter személyét abból a 21-ből, akit Mahmúd Ahmadinezsád elnök jelölt új kormányába - jelentette be Ali Laridzsáni, a törvényhozás elnöke. Az államfőnek három hónapja van arra, hogy új embereket javasoljon az elutasított három helyett, de kormánya addig is megkezdheti munkáját.
Szakmailag indokolatlannak nevezte csaknem kétezer kilométernyi vasútvonal kormányzat által tervezett bezárását a Fidesz szakpolitikusa csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján; Fónagy János...
Lassan nyolc éve már, hogy ledőltek a tornyok… Azóta itt nálunk is számos, korábban felépített eredmény semmisült meg. New York felett megjelent két feltankolt gép, és becsapódott a világ gazdaságát, erejét jelképező hatalmas tornyokba. Magyarországot pedig, nyolcadik éve uralja egy furcsa páros: az MSZP-SZDSZ koalíció.
Ami helyettesíthető vagy nem sürgős, azt nem vesszük meg - nagyjából így összegezhető a válság miatt átalakult fogyasztói magatartás - mondta az InfoRádiónak a GFK Piackutató igazgatója. Kozák Ákos hozzátette: Nyugat-Európától eltérően, a magyarok nem a legolcsóbb terméket veszik meg, hanem az úgynevezett "B" kategóriásat, de kevesebbet vásárolnak.
Közép-európában befektetési tanácsokat főleg a családtól fogadnak el, Nyugat-Európában viszont a bankokat részesítik előnyben. Mindenütt jellemző, hogy pénzügyi szolgáltatókat a korábbi tapasztalatok alapján választják az emberek, és ha már döntöttek, nem szeretnek gyakran váltani....
Annak ellenére, hogy a kormány látszólag folyamatosan sürgeti a BKV ügyeinek rendezését, jól láthatóan nem történik semmi, ráadásul most már a kormány első embere is érintetté vált, tanácsadóján keresztül – fogalmaz Oszkó Péter pénzügyminiszterhez intézett írásbeli kérdésében Koszorús László.
A CAD/SEK átlépte a július közepe óta fenn álló rövid távú gyengülő trendet. Kedden érte el a legnagyobb napi nyereséget a devizapár 2009.07.14. óta. Két napja ezt konszolidálja az árfolyam. A keddi emelkedést eddig 75 %-ban már visszaadta az árfolyam. Lassan itt az idő a longolásra. Csak 6,4500 alatt változna meg az emelkedésre utaló kép. Jelenleg bőven 6,500 felett mozog a jegyzés.…
Ötven ostorcsapásra és kéthavi börtönre ítéltek egy indiai férfit Szaúd-Arábiában, mert többször öngyilkosságot kísérelt meg. Az ítélet ellen fellebbezni nem lehet.
A Fidesz szerint a nyugdíjak reálértékének folyamatos csökkentése után az idős emberek egyértelmű érdeke a mielőbbi változás - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője...
Elcsábítja a vásárlókat és elnyomja a szabad versenyt - ezt állítja az Amazon.com internetes könyváruház abban a keresetben, amellyel a szövetségi bíróságon támadta meg a Google több millió új könyv digitális forgalmazásáról szóló szerződését.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szeretné, ha Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt lenne a következő országgyűlési választásokon; a politikus erről csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón beszélt.
A büntetőeljárásról szóló törvény augusztus 13-án hatályba lépett módosításával várhatóan megoldódnak az Európai Csallásellenes Hivatal (OLAF) által a magyarországi adatszolgáltatással kapcsolatban...
Képregény készült a The Unbending Trees egyik dalához; az Angliában egyre népszerűbb magyar akusztikus downtempo-csapat Guys That Died című száma Howard Hardiman brit képregény-rajzolót ihlette meg.
A jövőben az építőipari beruházások esetében fedezetkezelőnél kell elhelyezni a szerződésekben foglalt összegeket - közölte Baráth Etele, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján....
Pártállástól függetlenül egyetértés van a magyar európai parlamenti képviselők között abban, hogy törekedni kell az új szlovák nyelvtörvény visszavonásának elérésére - jelentette ki Szili Katalin...
Még folyik a bankok közötti egyeztetés a banki magatartási kódexről, egyelőre nincs végleges változat - közölte Müller János. A Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója hozzátette: várhatóan még ezen a...
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja szerint a legnagyobb ellenzéki párt nem alakítja át a titkosszolgálatok működését, ha kormányra kerül. Demeter Ervin ezzel lényegében megcáfolta a Népszava értesüléseit.
A várakozásoknak megfelelően ismét 1 százalékos szinten hagyta irányadó rátáját az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra várnak, mivel...
Bár már júniusban lerakták az alapkövét, mégsem indult el szeptember 1-jén a műjégpálya rekonstrukciója. A kiírt közbeszerzési pályázatot ugyanis visszavonta a főváros, így még nincs kivitelező -...
A Svájci Nemzeti Bank ismét interveniálni készül a frank ellen, mert az erős frenk jelentősen megterheli az export-érzékeny országot. A szűkülő kereskedési sávból egyes elemzők arra következtetnek, hogy komolyabb elmozdulás várható a közeljövőben. A merészebb befektetők már most vételeket indíthatrnak a kisebb visszaszúrások alkalmával. Az intervenció után könnyen elérheti az árfolyam az…
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a kormány a 2010. évi költségvetésben is biztosítja a költségvetési hozzájárulást az innovációs alaphoz a gazdaság szereplőivel 2003-ban megkötött egyezségben vállaltak alapján. (ProfitLine.hu)
Az EU-s alapkamat változatlanul 1,00 %-on maradt az EKB mai ülése után is. Jean-Claude Trichet 14:30-kor tartja szokásos sajtókonferenciáját. (OT/www.globalfx.hu)
Folyik a bankok közötti egyeztetés a banki magatartási kódexről, nincs még végleges változat - közölte Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. (ProfitLine.hu)
Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön Moszkvában fogadta indiai kollégáját, Pratibha Patilt, és első sorban kétoldalú gazdasági kérdésekről tárgyalt vele. (ProfitLine.hu)
A gazdasági válságkezelés, az Európai Unió aktuális kérdései, és a szlovák nyelvtörvény miatt kialakult feszültség is szóba került a magyar és a finn kormányfő csütörtöki megbeszélésén Helsinkiben....
Tűzoltók próbálják megfékezni a kaliforniai La Crescentában tomboló erdőtűz lángjait 2009. augusztus 31-én. A lángok 53 házat elpusztítottak és további 12 ezer ember otthonát veszélyeztetik.
Nem változtatott az irányadó kamat 1 százalékos szintjén az Európai Központ Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén.A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. Az EKB utoljára május 7-én változtatta meg az alapkamatot, akkor 25 bázisponttal 1 százalékra csökkentette. (ProfitLine.hu)
Újrahasznosított anyagból készített ruhák, táskák, ékszerek és bútorok, kortárs dán, finn, észt és magyar képzőművészek festményei és szobrai, valamint rengeteg bicikli várja a látogatókat a Szemétvilág - Öko-Design Fesztiválon, amelyet a nagyközönség péntektől látogathat a budapesti Vam Design Centerben.
Újrahasznosított anyagból készített ruhák, táskák, ékszerek és bútorok, kortárs dán, finn, észt és magyar képzőművészek festményei és szobrai, valamint rengeteg bicikli várja a látogatókat a Szemétvilág - Öko-Design Fesztiválon, amelyet a nagyközönség péntektől látogathat a budapesti Vam Design Centerben.
Az augusztus 24-30 közötti 35. héten 4 pandémiás influenzavírus okozta megbetegedést diagnosztizáltak, közülük 2 embert kellett kórházban ápolni - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) csütörtöki jelentéséből.
Folyik a bankok közötti egyeztetés a banki magatartási kódexről, nincs még végleges változat - közölte Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója.Hozzátette: várhatóan még ezen a héten...
Az MDF szerint a jelenlegi adórendszer nem felel meg a társadalmi igazságosság feltételeinek, ezért a közteherviselés reformjára van szükség, amelynek eredményeképp többen fizetnének kevesebb adót - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A szerződés aláírásával véglegessé vált, hogy a német Lufthansa légitársaság veszi át az Austrian Airlines (AUA). A Lufthansa így Európa legnagyobb légitársaságává vált. A szerződést a bécsi...
Elbocsátottak egy 27 éves magyar óvónőt Nagy-Britanniában, miután bélrákot diagnosztizáltak nála az orvosok. Csak néhány hetet hiányzott a terápia miatt, mégsem könyörültek meg rajta brit munkaadói, írja a hvg.hu.
Nem változtatott az irányadó kamat 1 százalékos szintjén az Európai Központ Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. Az EKB utoljára május 7-én változtatt...
A jelenleg érvényben lévő kórház finanszírozási rendszerben vannak diszfunkcionális elemek, ezért biztos hogy változni fog, de annak iránya még nem eldöntött - mondta az MTI-nek Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Kecskeméten.
A könnyített alapítású korlátolt felelősségű társaság (k-kft.) törzstőkéjének nem lesz kötelező minimuma, a gazdasági társasági törvény erről szóló módosító javaslata az Igazságügyi és Rendészeti...
Akciót hirdetett az OTP Bank a Lakossági Forint Folyószámlával és a Tempó számlacsomaggal, illetve három hónapos jövedelem átutalással rendelkező ügyfelei részére. Aki még nem rendelkezik folyószámlahitellel és október 31-ig benyújtja a kérelmét, annak a bank elengedi a keretbeállítási jutalékot....
A Heti Válasz arról ír, hogy nagytakarítás kezdődött Pécsett. A lap megjegyzi: Páva Zsolt fellépése a Fidesz országos elszámoltatási politikájának bemutató verziója.
Kolompár Orbán alkalmatlan posztjára és méltatlan a cigány emberek bizalmára – közölte Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet csütörtökön megírta, hogy az OCÖ elnöke gyermektáboroztatásra odaítélt pályázati pénzből nyaralt egy hétig.