A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexétől, enyhe pozitív nyitást vártak pénteken az MTI által megkérdezett elemzők. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: a reggeli határidős indexek...
Egy-két hónapon belül több női munkavállaló lesz az Egyesült Államokban, mint férfi. Ez a jelenség részben a válságnak köszönhető, hiszen a férfiak körében megnőtt a munkanélküliség - olvasható a USA Today napilapban.
Még meggondolja, lemond-e a neki járó, 43 millió forintos végkielégítésről Kocsis István. A BKV vezérigazgatója egy interjúban beszélt arról, hogy a válság a BKV-re is hatással van, tennünk kell azért, hogy túléljék ezt az időszakot. Ez azonban 150 fő elbocsátásával járhat.
Megerősítette tegnapi döntésével a hosszú lejáratú, devizában fennálló államadósságra vonatkozó "BBB" besorolást a Standard and Poor’s hitelminősítő intézet. Közleményében arra hívta fel a...
Januártól módosítaná a Nemzeti Közlekedési Hatóság a zöldkártya-kiadás rendszerét. A tervek szerint egyszerre végeznék el az autók műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi vizsgálatát....
Lapértesülés szerint párton kívüli, de az MSZP-t támogató mozgalmat indít Szili Katalin házelnök. A politikus civilek, társadalomtudósok és közéleti személyek részvételére számít.
Félmillió forintra büntette a Kaposvári Egyetemet az Egészségbiztosítási Felügyelet. Az ellenőrző szerv megállapította, hogy az Egészségügyi Centrumban szabálytalanul végezték pénzért a rákdiagnosztikai vizsgálatokat, mert nem választották külön azokat az OEP-által finanszírozott vizsgálatoktól.
Meghalt egy újinfluenzás beteg egy nápolyi kórház pénteki jelentése szerint: ő a H1N1 vírus első halálos áldozata Olaszországban. Az illető egy 51 éves férfi volt, aki akut szív- és...
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hajlandó megfontolni a ciszjordániai zsidó telepek bővítésének több hónapra történő felfüggesztését, de előbb jóváhagyja több száz még újabb lakás építését - közölte pénteken a kormányfő egy neve elhallgatását kérő munkatársa.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,42 pontos emelkedéssel, 18.846,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,14 százalékkal erősödött.
Az olasz kormányfő Supermannek tartja magát, és saját teljesítményét dicsérte, miután példátlan kirohanást intézett az unió bizottsága ellen. Berlusconi feltehetőleg azért lendült ellentámadásba, hogy a nemrég nyilvánosságra került nőügyeiről és botrányairól elterelje a figyelmet.
Általánosságban nem profitábilis az üzleti célú ingatlanok finanszírozása a bankok számára, áll a McKinsey egyik tanulmányában, melyből a PropertyEU idézett. A tanácsadó cég megítélése szerint az...
A Jobbik szerint a kialakult helyzetben, a sorozatos visszaélések után nem tehet mást a kormány, mint javasolja az Alkotmánybíróságnak az ÖCÖ feloszlatását
Nem mutatkozik határozott irány ma reggel a világban, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láthattunk, és jelenleg az amerikai futuresek is felemás képet festenek. Nagy dolgokra pedig délutánig nem nagyon...
Hét európai ország pénzügyminisztere sürgeti a G-20-as országok vezetőit, hogy tegyenek a banki vezetők gátlástalan prémiumkifizetései ellen, limitálják a kifizethető jutalmak mértékét.
Hozzávalók: 4 szelet tarja 50 dkg zöldpaprika (lehet csípős is, aki szereti) 1 db közepes nagyságú vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 3 db nagyobb paradicsom 1 db füstölt hús kocka kevés liszt curry 1-2 kanál vaj
Nem volt hosszú életű az idén áprilistól bevezetett kórházfinanszírozási rendszer, ugyanis az egészségügyi miniszter - az ágazati szereplők nyomásának engedve - tegnap bejelentette, hogy októbertől...
A négynapos esést követően vegyesen kezdtek a vezető nyugat-európai részvénypiacok pénteken, majd emelkedni kezdtek. A befektetői figyelem Európában is leginkább az augusztusra vonatkozó amerikai munkaerőpiaci jelentésre fókuszál, melyet délután tesznek közzé.
Hozzávalók: babapiskóta 4 dl kávé cukrozva fél rumaroma fél mandulaaroma 25 dkg mascarpone 1 csomag főzés nélküli vaníliás pudingpor 1,5 dl tej kakaó a tetejére
A világ legnagyobb gázvállalata szerepében tetszelgő Gazprom az idei évre tervezett beruházásainak visszafogásáról döntött. Az eredeti tervekhez képest 17%-kal vágták vissza a büdzsét, amely egy...
A közoktatási törvény módosítását kezdeményezik szabad demokrata és szocialista képviselők: megszüntetnék egyes ismeretek többszöri átadásának kényszerét, és lehetővé tennék, hogy a többcélú...
Befogadta az illetékes bíróság Mianmarban (Burma) Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezető fellebbezési kérelmét - közölték pénteken a házi őrizetben lévő polgárjogi harcos védői.
Ingatlanpiaci szakértők szerint sok ember kénytelen a magas törlesztőrészletek miatt feladni a tulajdonát, és bérlakást keresni - vagy épp kiadni a lakását
A Pfizer és leányvállalata, a Pharmacia & Upjohn Co. megegyezett az igazságügyi minisztériummal, hogy 2.3 milliárd dollárt fizet gyógyszereinek illegális promóciója miatt. Ez a legnagyobb büntetés a...
Október 12-én rendkívüli értekezletet tartanak az Európai Unió egészségügyi miniszterei az influenza-világjárványról. Ezt az EU soros elnöki tisztét ellátó Svédország jelentette be.
A K&H Bank az első félévben a nyereséges bankok táborát gyarapítja. A bank profitja az előző év azonos időszakához képest a megugró céltartalékolás miatt megfeleződött, de a működési eredmény 18 %-kal nőtt....
A többség véleményével egybehangzóan elhúzódó kilábalást vár és a pénzügyi szektor lassú talpraállását, épp ezért megtartaná az élénkítő monetáris politikát Richard Fisher, a Fed dallasi kormányzója....
A savas-lúgos problémáról manapság számtalanszor olvashatunk, hallhatunk. A lúgosító porok mellé azonban itt egy pár perc alatt elkészíthető leves, ami még finom is!
Tízéves kisfia szeme láttára gyilkoltak meg egy ausztrál üzletembert Sydney városában lévő háza előtt - közölte pénteken az ausztrál rendőrség. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó 45 éves férfival egy magányos gyilkos végzett, egyetlen fejlövéssel. A rendőrség gyanúja szerint célzott merénylet történt.
21 mulasztásos alkotmánysértést követett el az Országgyűlés szeptember 1-ig, egy eset pedig a kormány rovására írható – derül ki az Alkotmánybíróság hírleveléből.
Bajnai Gordon miniszterelnök elfogadta Peter Weiss szlovák nagykövet meghívását a Szlovák Köztársaság nemzeti ünnepe és a haderő napja alkalmából rendezett ünnepi fogadásra - közölte a...