Iránnal együttműködő európai székhelyű cégek ellen vezetett be büntetőintézkedéseket az Egyesült Államok. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a németországi, máltai és ciprusi bejegyzésű cégek segítséget nyújtottak az iráni állami hajózási vállalatnak a Teherán ellen bevezetett szankciók kijátszásában.
A hétvégén mutatták be a Szerdán tavasz lesz című retro operettet a Budapesti Operettszínházban. A nosztalgia hullámain kicsit megszépül a múlt, a jelen, miközben mégis érződik a mára is jellemző nyomott, elkeseredett hangulat.
Mexikóban az első jelentések szerint 15 fiatalt lőttek le egy kocsimosó állomáson. A helyi hatóságok szerint kábítószerbandák fegyveresei nyitottak tüzet az ott dolgozókra.
Borsi-Kálmán Béla tollából jelent meg a napokban az Ifj. Niamessny Mihály és a temesvári levente-per (1919-1920) című kötet. Az O'sváth György által útjára bocsátott családtörténeti sorozat harmadik kötete egy mai magyar olvasó előtt szinte ismeretlen történetet elevenít fel: az 1920 januárjában kezdődött temesvári levente-per eseményeit, melynek középpontjában egy 18 éves gimnazista, ifj.…
Mi magyarok legnagyobb nemzeti értékeinkre sem tudunk igazán büszkék lenni. Emlékszem, a rendszerváltás hajnalán, derék honfiak leverték Lukács György emléktábláját a Belgrád rakparti otthonáról.
A száz éve született Lucien Hervé fotóművész alkotásaiból válogatott kiállítást láthat tegnaptól a nagyközönség Szépművészeti Múzeumban. Az újonnan a múzeum gyűjteményébe került száz fotót és számos, eddig még nem közzétett dokumentumot bemutató kiállítás elsősorban a magyar származású művész építészeti fotóira helyezi a hangsúlyt, de a látogatók áttekintést kaphatnak Hervé egész életművéről.
Lady Gaga, a jelenkor egyik legizgalmasabb és innovatív előadója november 7-én tart koncertet a Budapest Sportarénában. The Monster Ball turnén tavaly novemberben megjelent The Fame Monster albumát mutatja be a teátrális akcióiról híres sztár.
Írországban nem könnyű most munkát találni. A gazdasági válság egyik legérintettebb, ha nem a legjobban érintett európai országa, májusban a munkanélküliség elérte a 13,7 százalékot. Miközben több iparágban erős visszaesés mutatkozott, a munkáltatói elvárások a kelta tigrisnél sem lettek alacsonyabbak.
Bármennyire nagyra tartjuk, azért ne dőljünk be Fatih Akinnak. Amikor azt mondja, hogy a Soul Kitchen című vígjátéka a német film úgynevezett Heimatfilm kategóriájába sorolandó, el ne higgyük neki. Vegyük ezt inkább poénnak.
Egyeztetést kezdeményez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a kormánypártokkal a 98 százalékos különadó ügyében; ha nem lesz megegyezés, tüntetést szerveznek - mondta Mendrey László, az érdekvédelmi szervezet elnöke szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Egy felmérés szerint 2010 októberében a régió három munkaerőpiacát összehasonlítva Csehországban a legmagasabbak az átlagbérek, a magyar átlagfizetés a szlováknál is alacsonyabb. Csak a telekommunikáció és a gyógyszeripar területén állunk az élen
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság, mert szerinte alkotmányellenes a kormánytisztviselők indokolás nélküli elbocsátását megengedő törvény - közölte a civil szervezet szerdán az MTI-vel.
Több tíz millió forintot kapott két Gyurcsány Ferenchez közel álló személy cége az elmúlt években azért, mert tanácsokat adtak a PPP-programokhoz. E szerződéseket már vizsgálja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – írja a Magyar Nemzet.
Franciaországban az ellenzéki szocialisták bejelentették, hogy az alkotmánytanácshoz fordulnak a nyugdíjreform miatt, ezért az államfőnek várhatóan november közepéig várnia kell az utcai erőszakhoz és hetek óta tartó sztrájkhoz vezető törvény kihirdetésével - adja hírül a Népszabadság.
Újabb bűncselekménygyanús esetről számolt be tegnap Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, aki a Debreceni Egyetemnek átadott hetvenmillió forintnyi közpénzt érintő ügy kivizsgálására Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat kérte fel – írja a Magyar Nemzet.
A TÁRKI szerint a pártok támogatottsága nem változott lényegesen, amely szerintük a tavaszi választások után kialakult parlamenti erőviszonyok stabilitását mutatja
Alternatív költségvetést készített az LMP. A "Fenntarthatóság és szolidaritás" című dokumentumot a napokban nyújtják be Kövér László házelnöknek. Öt százalékos járulékcsökkentés és az egészségügyi bérek reálérték feletti növelése - ezek lennének a programcsomag legfontosabb súlypontjai a Népszabadság értesülései szerint.
Az MTI által megkérdezett politikai elemzők szerint az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésére tett fideszes javaslat összekovácsolhatja az ellenzéki erőket
A Zóna Taxi résztulajdonosa a rendőrségen is megtámadta a Budapest Airport taxitenderét. Több tíz millió forintot kapott két, Gyurcsány Ferenchez közel álló személy cége az elmúlt években azért, mert tanácsokat adtak a PPP-programokhoz. Az Alkotmánybíróság előtt még legalább tíz olyan beadvány van, amely az új országgyűlés által elfogadott döntések ellen emel kifogást. Lapszemle
Egykori diákjai szerint megtévesztő ígéretekkel veszi rá a tanulásra az embereket egy szegedi székhelyű felnőttképzési intézmény. Ha a diákok félretájékoztatásra és betartatlan ígéretekre hivatkozva fel akarják mondani a szerződést, az iskola a teljes tandíjat és késedelmi pótlékot követeli tőlük – állítják.
Barack Obama amerikai elnök küszöbön álló indiai látogatása nem jelent fricskát Pakisztán, vagy bármely más ország ellen, beleértve Kínát - hangsúlyozták szerdán Washingtonban amerikai kormányzati tisztségviselők.
Mintegy hatmilliárd forinttal csökkent a nyári időszámításnak köszönhetően az áramfelhasználás költsége, a fogyasztás így 120 gigawattórával kevesebb, mint átállás nélkül lenne
A fideszes Kapus Krisztián és a kereszténydemokrata Pálffy István úgy módosítaná a közoktatási törvényt, hogy az oktatásért felelős miniszter a jövőben olyan nem önkormányzati, egyházi kiegészítő támogatásban nem részesülő közoktatási intézményekkel is köthetne megállapodást, amelyek eddig ebbe a körbe nem kerülhettek be.
Bár a magyar kormány a Brit Földtudományi Intézettől kért segítséget a kolontári gátszakadás talajtani okainak, illetve következményeinek vizsgálatához, a brit tudósok nem jönnek, furcsállották ugyanis, hogy a magyar kormány nem a magyar szakembereket bízta meg a munkával - írta csütörtöki számában a Népszabadság
Több óvoda és iskola nem biztosítja az egészségügyi problémával küzdő gyerekek megfelelő étkezését, amivel megsérti a gyermekek egészséges ellátáshoz való jogát, és bizonyos esetekben ellehetetleníti a szülő munkába állását – derül ki az oktatási ombudsman beszámolójából. Az is előfordult az egyik állami iskolában, hogy megtiltották a gyerekeknek az étkezések előtti és utáni keresztvetést &#...
Bár a magyar kormány a Brit Földtudományi Intézettől kért segítséget a kolontári gátszakadás talajtani okainak, illetve következményeinek vizsgálatához, a brit tudósok nem jönnek, furcsállották ugyanis, hogy a magyar kormány nem a magyar szakembereket bízta meg a munkával - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
A Pannunion jelentésével megkezdődött a harmadik negyedéves magyar gyorsjelentési szezon. A vállalat közel 20 százalékkal emelkedő árbevételről és ezzel párhuzamosan 19 százalékos EBITDA növekedésről...
Magyarországon az év végéig nem kell a hús drágulására számítani, de 2011 első vagy második negyedévében már jöhet az áremelkedés - írta csütörtökön a Népszava
A gyógyszertári vállalkozások csaknem 26 százaléka veszteséges, e vállalkozások összes vesztesége meghaladja a 6 milliárd forintot - olvasható a Gazdaságkutató Intézet Egészségügykutató Intézete (GKI-EKI) tanulmányában, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal részére készített, és annak a honlapján jelent meg.
Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok, miután a befektetők mérsékelték várakozásaikat a Fed várható gazdaságélénkítő intézkedéseivel kapcsolatban, emelkedni leginkább a technológiai vállalatok részvényei tudtak.
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint az Allianz Hungária Biztosító Zrt. a Társaságban fennálló közvetlen részesedése 2010. október 1. napján átlépve a 10%-os küszöbértéket, 12,4137 százalékra emelkedett, miután a tulajdonában lévő FHB részvények darabszáma 6.363.205 darabról, 8.193.069 darabra módosultak - olvasható a BÉT honlapján.
Mint a világ "legnemzetközibb" városa, London a régiók közötti ingatlanbefektetések negyedét vonzotta az elmúlt időszakban - derült ki egy friss kutatásból
Haitin pánikba esett polgárok támadtak az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi humanitárius szervezet egyik kórházára, mert attól tartottak, hogy az újonnan telepített létesítménybe érkező betegek a kolerát terjesztik majd a környéken.
Aláírásgyűjtés kezdődött a kötelező orvosi kamarai tagság és így az azt szorgalmazó Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ellen orvosi körökben – írta csütörtöki számában a Népszava
Újabb tömeggyilkosság volt szerdán Mexikóban, szombat óta ez már a harmadik. Ezúttal 15 embert gyilkoltak meg, akik egy autómosóban végeztek rehabilitációs munkát a nyugati országrészben fekvő Tepic városban. A hatóságok szerint a szerdai támadás azért is különösen aggasztó, mert Mexikónak ez a része mostanáig viszonylag nyugodtnak számított, és ritkák voltak az erőszakos cselekmények.
Francia, dán és szlovák vállalkozások is jelezték betelepedési szándékukat az év végéig elkészülő, mintegy egymilliárd forintos költséggel épülő nagykállói ipari parkba