2010. október 28. csütörtök

okt. 28
5:48
Európai politikusok megdöbbenéssel fogadták a Fidesz kezdeményezését (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió tagállamaiban példa nélküli a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja által kedden előterjesztett, az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő alkotmánymódosítás - állította szerdán Brüsszelben kiadott közleményében az MSZP európai parlamenti delegációja.
okt. 28
5:50
Józansági programot szeretne London polgármestere (Kripto Akadémia)
Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere szeretné elérni, hogy városában bevezessenek egy józansági programot, amely az alkoholos befolyásoltság alatt véghezvitt bűncselekmények elkövetőit rákényszerítené a józan életmódra.
okt. 28
5:52
Komoly győzelmet aratott a francia elnök (Kripto Akadémia)
A francia nemzetgyűlés elfogadta a nyugdíjreformot, amellyel szemben hetek óta tiltakoztak a szakszervezetek. A törvényt a szocialista ellenzék megtámadja az alkotmánybíróságnál. Amennyiben a testület nem talál benne kivetnivalót, Nicolas Sarkozy feltehetően november 15-én írhatja alá. A törvény elfogadása egyben azt is jelenti, hogy lecseng a franciaországi sztrájkhullám.
okt. 28
5:54
Hivatalban maradhat a román kormány (Kripto Akadémia)
Miközben tegnap a szakszervezetek felhívására harminc ezer ember tüntetett a bukaresti parlament épülete előtt, a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bizalmatlansági indítványa megbukott.
okt. 28
5:56
Büntetni a deficit bűnöseit (Kripto Akadémia)
A mai brüsszeli EU-csúcson elsősorban arról lesz szó, hogyan büntessék meg azokat a tagállamokat, melyek megsértik az Európai Stabilitási és Növekedési Szerződés előírásait. Az egyik javaslat szerint akár meg is lehetne vonni ezek szavazati jogát, egy másik szerint a "bűnösöket" automatikusan sújtó szankciókat kellene életbe léptetni.
okt. 28
6:39
Terrorista merénylet előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek egy férfit Washingtonban (Infostart)
Terrormerénylet előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek egy férfit Washingtonban.
okt. 28
6:41
Elindult a Progressz (Infostart)
Orosz teherűrhajó indult a nemzetközi űrállomásra a kazahsztáni Bajkonur űrkikötőből - jelentette az orosz űrhivatal.
okt. 28
6:57
Iránnal együttműködő európai cégeket szankcionál az Egyesült Államok (Infostart)
Iránnal együttműködő európai székhelyű cégek ellen vezetett be büntetőintézkedéseket az Egyesült Államok. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a németországi, máltai és ciprusi bejegyzésű cégek segítséget nyújtottak az iráni állami hajózási vállalatnak a Teherán ellen bevezetett szankciók kijátszásában.
okt. 28
6:59
A horvát parlament elutasította a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt (Infostart)
A horvát parlament elutasította a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt; a kezdeményezést 61-en szavazták meg a 153 fős testületben.
okt. 28
7:01
Mexikóban 15 fiatalt lőttek le egy kocsimosó állomáson (Infostart)
Mexikóban az első jelentések szerint 15 fiatalt lőttek le egy kocsimosó állomáson. A helyi hatóságok szerint kábítószerbandák fegyveresei nyitottak tüzet az ott dolgozókra.
okt. 28
7:36
Félreértik Obama látogatását (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök küszöbön álló indiai látogatása nem jelent fricskát Pakisztán, vagy bármely más ország ellen, beleértve Kínát - hangsúlyozták szerdán Washingtonban amerikai kormányzati tisztségviselők.
okt. 28
8:09
Haitin pánikba esett polgárok támadtak az egyik kórházra (Infostart)
Haitin pánikba esett polgárok támadtak az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi humanitárius szervezet egyik kórházára, mert attól tartottak, hogy az újonnan telepített létesítménybe érkező betegek a kolerát terjesztik majd a környéken.
okt. 28
8:11
Szabó és asztalos kerestetik Olaszországba (Infostart)
Kihalás fenyegeti az olasz pékeket, fodrászokat és kőfaragókat. Összesen hatvannyolc mesterség marad utánpótlás nélkül, miközben a fiatalkori munkanélküliség Olaszországban az egyik legmagasabb - állítják a Confartigianato kézműipari szövetség adatai.
okt. 28
8:13
Ifjú Piás és Kristálygömb is indul az amerikai választásokon (Infostart)
Young Boozer és Krystal Ball, azaz Ifjú Piás és Kristálygömb. Nem vicc, ilyen nevű jelöltek szállnak harcba a november 2-i amerikai félidős választásokon - írta szerdán The Wall Street Journal, amelyet egyébként az egyik legkomolyabb gazdasági napilapként tartanak számon a világon.
okt. 28
9:06
Pánikoló lakosok Haitin: rátámadtak egy kórházra (Kripto Akadémia)
Pánikba esett haiti lakosok rátámadtak az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi humanitárius szervezet egyik kórházára a karibi szigetországban, attól tartva, hogy az újonnan telepített létesítménybe érkező betegek a kolerát terjesztik majd a környéken.
okt. 28
10:15
Tajvannak nincs pénze fegyverre (Infostart)
Tajvan, pénzügyi gondok miatt, két korszerű fegyverrendszer leszállításának elhalasztását kéri az Egyesült Államoktól - közölték helyi tisztségviselők.
okt. 28
10:17
Gyengülni kezdett a forint az euróval szemben (Infostart)
Gyengülni kezdett a forint az euróval szemben; csütörtökön 9.30 órakor az eurót 275,37 forinton jegyezték a kora reggeli 274,86 és a szerda délutáni 274,50 forint után.
okt. 28
10:54
Hagyják abba az uniós tagállamok a romák hazatoloncolását! (Kripto Akadémia)
A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet felszólította az Európai Unió tagországait, hogy hagyják abba a koszovói romák és más kisebbségek hazatoloncolását, mert hátrányos megkülönböztetés éri őket a főleg albánok lakta, volt szerb tartományban, és emberi jogaik is sérülnek.
okt. 28
11:12
Orbán trükkje (Kripto Akadémia)
"Orbán trükkje" címmel közölt jegyzetet csütörtökön a Pravda című független szlovák napilap a magyar kormány és az alkotmánybíróság közti vitáról.
okt. 28
12:39
Újabb bányabaleset Kínában, tucatnyi halott (Infostart)
Tizenkét bányász meghalt, egy pedig megsérült egy hirtelen jött áradás következtében a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány egyik szénbányájában szerdán. Harmincnyolc társuknak sikerült kimenekülnie az elöntött tárnából - jelentette csütörtökön a kínai hivatalos média.
okt. 28
12:42
Afganisztán: a franciák jövőre kezdhetik a kivonulást (Kripto Akadémia)
Az első francia katonák 2011-ben térhetnek haza Afganisztánból - mondta csütörtökön Hervé Morin védelmi miniszter, hangsúlyozva, hogy a döntésnek semmi köze Oszama bin Laden terroristavezér szerdán közzétett fenyegetéseihez.
okt. 28
13:18
"Szó sincs vereségről" - a franciák nem hagyják abba (Kripto Akadémia)
A francia szakszervezetek ismét országos tiltakozónapot tartanak csütörtökön a nyugdíjreform ellen, szeptember óta már a hetedik alkalommal; ezúttal 269 városban kezdődtek utcai tüntetések.
okt. 28
13:20
Üzenet Brüsszelből: példátlan és nem demokratikus a Fidesz lépése (Kripto Akadémia)
Példátlan és nem demokratikus a Fidesz alkotmánymódosítási kezdeményezése - vélte csütörtökön Brüsszelben kiadott közleményben az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke, Poul Nyrup Rasmussen.
okt. 28
13:36
Brüsszel beszólt a Budapest Airportnak is (Kripto Akadémia)
Felszólította csütörtökön az Európai Unió az érintett magyar hatóságokat, hogy minden érintett szolgáltató számára biztosítson egyenlő hozzáférést a Budapest Airport földi kiszolgálási piacához.
okt. 28
13:51
Az EU megintette Nagy-Britanniát a kelet-európaiak megkülönböztetése miatt (Infostart)
Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Nagy-Britanniát, hogy vessen véget a munkavállalók tartózkodását nehezítő diszkriminatív feltételeknek, amelyek Csehország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Litvánia, Észtország, Lengyelország állampolgárait kizárják bizonyos társadalombiztosítási juttatások igénybevételéből.
okt. 28
13:54
Clinton a demokraták ásza (Kripto Akadémia)
Korai még temetni a demokratákat - vélekedett Bill Clinton az ABC Newsnak adott interjújában. A volt amerikai elnök teljes erőbedobással vetette be magát a félidős kongresszusi választási kampányba. Clinton máig a Demokrata Párt ásza, nála jobban senki nem tudja lelkesíteni a választókat, s már csak azért is hívják sokfelé, hiszen mostanság népszerűbb, mint a hivatalban lévő elnök, Barack Obama.
okt. 28
13:56
Megintették Londont, amiért diszkriminálja a kelet-európaiakat (Kripto Akadémia)
Felszólította az Európai Bizottság csütörtökön Nagy-Britanniát, hogy vessen véget a munkavállalók tartózkodását nehezítő diszkriminatív feltételeknek, amelyek Csehország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Litvánia, Észtország, Lengyelország állampolgárait kizárják bizonyos társadalombiztosítási juttatások igénybevételéből.
okt. 28
14:09
Bizonytalan az észak-erdélyi autópálya sorsa (Infostart)
Továbbra is bizonytalan az észak-erdélyi autópálya sorsa, a sztrádából az idén csak 10 kilométer épült meg - derül ki az autópályát építő amerikai Bechtel cég szóvivőjének nyilatkozatából.
okt. 28
14:30
Egy kalapba kerültünk Franciaországgal, de nem pozitív értelemben (Kripto Akadémia)
A levegőminőséggel kapcsolatos európai uniós jogszabályok betartására szólította fel Magyarországot és Franciaországot csütörtökön az Európai Bizottság, miután megítélése szerint "e két tagállamnak mind ez idáig nem sikerült eredményesen kezelnie a túlzott mennyiségben kibocsátott, PM10-ként ismert szálló por problémáját".
okt. 28
14:45
Már tízmillió eurót ér a körözött háborús bűnös (Infostart)
A szerb kormány az eddigi összeg tízszeresére, tízmillió euróra emeli a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai parancsnok fejére kitűzött vérdíjat - közölte csütörtökön egy neve elhallgatását kérő belgrádi kormányzati illetékes.
okt. 28
14:48
Illik-e Orbán Magyarországa a ma Európájába? (Kripto Akadémia)
A magyar miniszterelnök politikájával foglalkozik az Európai Uniós elnökség fényében Anton Pelinka osztrák politológus a Die Presse című osztrák lap csütörtöki számában közölt vendégkommentárjában.
okt. 28
15:21
Orbán számít az európai munkaadók és munkavállalók együttműködésére (Infostart)
A jövő év első felében, amikor Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökének tisztét, Orbán Viktor miniszterelnök számít az európai munkaadók és munkavállalók együttműködésére.
okt. 28
16:18
Újra kitört a Merapi Indonéziában (Kripto Akadémia)
Ismét kitört csütörtökön az indonéziai Jáva szigetén a Merapi vulkán, de újabb halálesetekről, illetve sérülésekről nem érkezett hír. Ezzel szemben a kitörést alig 24 órával megelőző, mentawai-szigeteki szökőár áldozatainak száma egyre növekszik és a hatóságok szerint az ötszázat is elérheti.
okt. 28
16:36
Tízmillió euróra emelik a Mladic fejére kitűzött vérdíjat (Kripto Akadémia)
A szerb kormány az eddigi összeg tízszeresére, tízmillió euróra emeli a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai parancsnok fejére kitűzött vérdíjat - közölte csütörtökön egy neve elhallgatását kérő belgrádi kormányzati illetékes.
okt. 28
20:45
Elfogadták az uniós csúcsvezetők a pénzügyi fegyelem javítását célzó javaslatcsomagot (Infostart)
Elfogadták az EU-országok állam-, illetve kormányfői azt a javaslatcsomagot, amely a pénzügyi fegyelem javítását célozza - közölték diplomáciai források csütörtök este a brüsszeli csúcstalálkozó helyszínén.
okt. 28
20:48
Franciaország: ismét országos tiltakozónap a nyugdíjreform ellen (Kripto Akadémia)
A francia szakszervezetek ismét országos tiltakozónapot tartottak csütörtökön a nyugdíjreform ellen, szeptember óta már a hetedik alkalommal; ezúttal 269 városban voltak utcai tüntetések, de a korábbiakhoz képest csökkenő részvétellel.
okt. 28
22:00
Masaryk szobrot kapott Pozsonyban (Kripto Akadémia)
Köztéri szobrot kapott Pozsonyban Tomás Garrique Masaryk, a Csehszlovák Köztársaság első elnöke.

Keresés