2010. október 24. vasárnap

okt. 24
2:48
Lemészárolták egy kerti parti vendégeit (Kripto Akadémia)
Álarcos fegyveresek vérfürdőt rendeztek egy kerti partin az észak-mexikói Juárez városban szombat hajnalban. Legalább tizenöten vesztették életüket, tizenöten pedig megsebesültek meg - közölték a helyi hatóságok.
okt. 24
8:12
Az új kémjáték neve: ipar, és főleg kínaiak űzik (Kripto Akadémia)
Az amerikai cégeknél szerzett tudás külföldi hasznosítása és a kémkedés között nehéz megvonni a határt, de mint a The New York Times egyik legutóbbi cikkében rámutat, az ipari titkok ma már az új kémjáték terepének számítanak. Legalábbis az amerikai hatóságok már így játsszák.
okt. 24
8:30
Váratlan fordulat: Irán pénzeli az afgánokat? (Kripto Akadémia)
Amerikai lapértesülés szerint az afgán vezérkari főnök rendszeresen kap pénzt Irántól, amely igyekszik növelni befolyását az afgán elnöki palota környezetében.
okt. 24
8:48
Ezt senki sem gondolta volna az afrikai törzsről (Kripto Akadémia)
Az utóbbi időben egyre több szó esik az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) néven működő száheli terrorista szövetség és a térségben élő mintegy másfél millió nomád tuareg ellentmondásos kapcsolatairól. Az AQMI francia lapok értesülései szerint fiatal iszlamista fegyveresekből álló önálló csoportok hálózata, amely óriási összegeket csikar ki túszaiért.
okt. 24
9:03
Vajdasági megemlékezés 1956-ról (Infostart)
A Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke szerint 1956 hősei nem csak önmagukat magyarnak vallók voltak, hanem a nemzeti elkötelezettség értékrendjét képviselték. Pásztor István Szabadkán, az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen azt mondta: a nemzethez tartozást fejezte ki az is, hogy több mint 140 ezren iratkoztak fel a júniusi, nemzeti tanácsi választások előtt a…
okt. 24
9:05
Ma van az ENSZ napja (Infostart)
Ma van az ENSZ napja, annak emlékére, hogy 1945-ben október 24-én lépett hatályba a világszervezet alapokmánya. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozását a II. világháború idején a fasizmus ellen küzdő nagyhatalmak határozták el a béke biztosításáért; alapokmányát 50 állam írta alá 1945. június 26-án.
okt. 24
9:06
Nagyon súlyos bírságra számíthat Olaszország (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság figyelmeztette Olaszországot, hogy súlyos bírságra számíthat, ha nem távolítja el Nápoly utcáiról a hegyekben álló szemetet.
okt. 24
9:21
Újabb mexikói mészárlás (Infostart)
Mexikóban álarcos fegyveresek lemészárolták egy kerti parti számos résztvevőjét. Az ország északi részén lévő Juárezben történt támadásnak az eddigi adatok szerint 15 halálos áldozata és 15 sebesültje van. Két egymás mellett álló házban több mint 30 fiatal szórakozott, amikor a terepjárókon érkező, sötét egyenruhás támadók betörtek az épületekbe, és 5 percen keresztül válogatás nélkül lőttek a…
okt. 24
9:23
Fenyeget az Európai Bizottság a nápolyi szemét miatt (Infostart)
Súlyos bírságot helyezett kilátásba az Európai Bizottság, ha az olasz hatóságok nem távolítják el Nápoly utcáiról a hegyekben álló szemetet. A városhoz közeli Terzigno lakosai több mint egy hete tüntetnek, mert az ottani szeméttelepre hordták a hulladékot, ráadásul új lerakó építését tervezik a környékre.
okt. 24
9:25
Olaszországban letartóztattak egy maffiafőnököt (Infostart)
Olaszországban letartóztattak egy maffiafőnököt, aki 1999 óta rejtőzködött a hatóságok elől, és rajta van a harminc legkeresettebb szökevény listáján. A 38 éves Gerlandino Messinát a szicíliai Favarában fogták el.
okt. 24
9:27
Levágták a tolvaj karját (Infostart)
Iránban levágták egy négyszeres lopásért elítélt férfi egyik karját. A 32 éves iráni férfin a többi fogva tartott szeme láttára hajtották végre az ítéletet a közép-iráni Jazd város börtönében.
okt. 24
9:29
Jövő vasárnap zár a sanghaji világkiállítás (Infostart)
Hetvenmillió fölé emelkedett a május elsején megnyitott sanghaji világkiállítás látogatóinak a száma, vagyis teljesültek az induláskor megfogalmazott várakozások. Csak az elmúlt héten ötmillió ember fordult meg az expó területén.
okt. 24
10:36
Ördögöt láttak, kiugrottak a 2. emeletről (Metropol)
Ördögöt véltek látni, ezért kiugrottak a második emeletről egy népes afrikai származású család tagjai Franciaországban. Egy négy hónapos kislány belehalt sérüléseibe, heten pedig többszörös csonttöréseket szenvedtek.
okt. 24
10:54
Megváltozott az egyik ország elnevezése (Kripto Akadémia)
A mianmari katonai junta megváltoztatta az ázsiai ország zászlaját, himnuszát és hivatalos elnevezését, két héttel azelőtt, hogy Mianmarban húsz év elteltével először választásokat tartanak - számolt be vasárnap a csütörtöki döntésről az állami média.
okt. 24
11:09
Szerbia csatlakozási kérelméről tárgyalnak az EU-külügyminiszterek (Infostart)
Szerbia EU-csatlakozási kérelme lesz az egyik vitatéma az uniós országok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán.
okt. 24
11:11
Elérte a fővárost a Haitin pusztító kolerajárvány (Infostart)
Elérte Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t a karibi országban pusztító kolerajárvány - közölte egy ENSZ-segélyszervezet szóvivője.
okt. 24
11:12
Németországban terjeszkedne az FPÖ (Metropol)
Németországi aktivitásának fokozására és ennek jegyében saját németországi iroda nyitására készül az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) - írta hétvégi számában a Süddeutsche Zeitung.
okt. 24
11:13
Az idén Kínában értékesíthetik a legtöbb német autót (Infostart)
Egy tanulmány szerint az idén Kínában értékesíthetik a legtöbb német autót, vagyis Kína az eladott német autók számát tekintve megelőzheti a németországi, hazai piacot.
okt. 24
11:48
Ismét egy brutális kézlevágás (Kripto Akadémia)
Rabtársai szeme láttára vágták le egy elítélt tolvaj kezét a közép-iráni Jazd város börtönében vasárnap - jelentette az állami rádió, nem közölve a 32 éves elítélt nevét, sem a bűncselekmény részleteit.
okt. 24
12:06
Elérte a fővárost a pusztító kolerajárvány (Kripto Akadémia)
Elérte Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t a karibi országban pusztító kolerajárvány - közölte egy ENSZ-segélyszervezet szóvivője szombat este.
okt. 24
12:57
150 kiló trotil volt a felrobbantott Ladában (Infostart)
Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a dagesztáni Haszavjurt város rendőrségi központjának bejárata előtt: a vasárnapi hivatalos közlések szerint egy rendőr életét vesztette, egyes források szerint hat, mások szerint összesen tíz ember megsérült, egyikük súlyos állapotban van.
okt. 24
12:59
Brassóban 1956 romániai elítéltjeiről emlékeztek meg (Infostart)
Az 1956-os forradalom jó ürügy volt a román kommunista hatalom számára, hogy befejezze mindazokat a kegyetlenségeket, amelyeket az erdélyi magyar értelmiségen 1945-ben nem sikerült végrehajtania - mondta a hétvégén Brassóban rendezett megemlékezésen Toró Tamás, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) brassói elnöke.
okt. 24
13:00
Rabtársai előtt vágták le egy elítélt iráni tolvaj kezét (Metropol)
Rabtársai szeme láttára vágták le egy elítélt tolvaj kezét a közép-iráni Jazd város börtönében vasárnap - jelentette az állami rádió, nem közölve a 32 éves elítélt nevét, sem a bűncselekmény részleteit.
okt. 24
13:00
Meglepő kijelentés a pápától (Kripto Akadémia)
A keresztények a valós vallásszabadság megteremtésének és a vallási öntudat kialakításának az elősegítésével járulhatnak hozzá a társadalmi fejlődéshez - hangoztatta XVI. Benedek pápa vasárnap, a Vatikánban befejeződött különleges közel-keleti püspöki szinódus zárónapján.
okt. 24
13:15
Bahreinben a síita ellenzék 18 helyet szerzett a parlamentben (Infostart)
Bahreinben a síita ellenzék mind a 18 jelöltje bejutott a 40 fős törvényhozásba - közölte vasárnap reggel a központi választási bizottság egyik vezetője.
okt. 24
13:33
Az uniós ügynökségek túlburjánzását teszi szóvá egy brit elemzés (Infostart)
Az uniós ügynökségek túlburjánzását, büdzséjüknek a gazdasági válság idején is szakadatlan bővülését bírálta az Open Europe nevű brit elemző műhely vasárnap közzétett tanulmányában.
okt. 24
13:36
Elérte a fővárost a Haitin pusztító kolerajárvány (Metropol)
Elérte Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t a karibi országban pusztító kolerajárvány - közölte egy ENSZ-segélyszervezet szóvivője helyi idő szerint szombat este.
okt. 24
14:09
Elraboltak egy szingapúri teherhajót a kalózok a kenyai partoknál (Infostart)
Szingapúri teherhajót raboltak el kalózok a kenyai partoknál - jelentették be a hajózási hatóságok, valamint az Európai Unió haditengerészeti koalíciója.
okt. 24
14:12
Újabb öngyilkos merénylet Dagesztánban (Kripto Akadémia)
Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a dagesztáni Haszavjurt város rendőrségi központjának bejárata előtt: a vasárnapi hivatalos közlések szerint egy rendőr életét vesztette, egyes források szerint hat, mások szerint összesen tíz ember megsérült, egyikük súlyos állapotban van.
okt. 24
14:30
"A német külügy sokkal nagyobb szerepet játszott a zsidóság megsemmisítésében" (Kripto Akadémia)
A német külügyminisztérium sokkal jelentősebb szerepet játszott az európai zsidóság megsemmisítésében, mint azt eddig feltételezni lehetett, 1945 után pedig erőteljesen igyekezett leplezni azt - derül ki egy történészbizottság vasárnap ismertetett jelentéséből.
okt. 24
14:45
Felavatták a világ első kereskedelmi űrrepülőterének leszállópályáját (Infostart)
Egy újabb lépéssel került közelebb a világ első kereskedelmi célú űrutazása: Richard Branson, a Virgin Atlantic elnöke, a vállalkozás megálmodója és tulajdonosa amerikai úrhajósok és Bill Richardson új-mexikói kormányzó jelenlétében a hét végén felavatták az űrrepülőtér leszállópályáját.
okt. 24
14:47
Bevezetik a bankadót, emelik az üzemanyagadót Ausztriában (Infostart)
Megállapodott az osztrák kormány a jövő évi költségvetés részleteiről, köztük a bankadó bevezetéséről, az üzemanyagadó emeléséről és a családi támogatások csökkentéséről.
okt. 24
14:48
Bahreinben a síita ellenzék 18 helyet szerzett a parlamentben (Kripto Akadémia)
Bahreinben a síita ellenzék mind a 18 jelöltje bejutott a 40 fős törvényhozásba - közölte vasárnap reggel a központi választási bizottság egyik vezetője.
okt. 24
15:42
Tizenhét tengerész került kalózok markába (Kripto Akadémia)
Szingapúri teherhajót raboltak el kalózok a kenyai partoknál - jelentették be vasárnap hajózási hatóságok és a Európai Unió haditengerészeti koalíciója (EUNAVFOR).
okt. 24
16:15
Netanjahu óva inti palesztinokat attól, hogy az ENSZ BT-hez forduljanak (Infostart)
Az izraeli miniszterelnök óva intette vasárnap a palesztinokat attól, hogy nemzetközi testületekhez forduljanak egy független palesztin állam létrehozása érdekében abban az esetben, ha nem sikerülne felújítani a közvetlen béketárgyalásokat.
okt. 24
16:36
Nehezebb lesz a reformok és takarékossági intézkedések megvalósítása (Kripto Akadémia)
Nehezebb lesz a kormány által jelzett reformok és takarékossági intézkedések megvalósítása Csehországban - állítja a jobbközép koalíció, miután a hétvégi részleges szenátusi választáson győzött az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), s ennek következtében többségbe került a felsőházban
okt. 24
16:54
Buddhista fényünnep - Fotók! (Kripto Akadémia)
A telihold elérkeztével tartott fényünneppel lezárul a buddhista böjt időszaka.
okt. 24
18:03
Vége lehet a 40 órás munkahétnek Németországban (Infostart)
A szakemberhiány miatt heti 40 óra fölé nőhet a munkaidő Németországban.
okt. 24
18:06
Franciaországban nem javul a benzinellátás, de a kormány a tiltakozás kifulladására számít (Kripto Akadémia)
Utolsó szakaszába érkezett Franciaországban a nyugdíjreform miatt hetek óta tartó csatározás a szakszervezetek és a kormány között: a kabinet a tiltakozási hullám lassú kifulladására számít a parlament szerdára tervezett ünnepélyes végszavazása után, de a továbbra is akadozó benzinellátás javulását illetően kevésbé mutatkozik optimistának.
okt. 24
18:42
Franciaországban nem javul a benzinellátás (Metropol)
Utolsó szakaszába érkezett Franciaországban a nyugdíjreform miatt hetek óta tartó csatározás a szakszervezetek és a kormány között: a kabinet a tiltakozási hullám lassú kifulladására számít a parlament szerdára tervezett ünnepélyes végszavazása után, de a továbbra is akadozó benzinellátás javulását illetően kevésbé mutatkozik optimistának.
okt. 24
19:54
Brutális buszbaleset - 21 halott (Kripto Akadémia)
Huszonegyen haltak meg egy ugandai buszbalesetben, amikor az utasokkal teli jármű egy üzemanyag-szállító tartálykocsival ütközött az ország északi részén - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
okt. 24
20:30
Washington Post: az USA bíróság elé akarja állítani a Wikileaks alapítóját (Kripto Akadémia)
Washingtonban keresik annak lehetőségét, miként járhatnának el a háborús titkokat kiszivárogtató Wikileaks alapítójával, Julian Assangéval szemben.
okt. 24
20:45
Hetvenöt éve ég a vörös csillag a Kreml tornyán (Infostart)
A moszkvai Kreml Szpasszkaja tornyán 75 évvel ezelőtt, 1935. október 25-én gyulladt ki az első vörös csillag, majd egy héten belül további három a védőfal más tornyain, s ezek azóta egyetlen egyszer aludtak ki: amikor a második világháború után javításra szorultak.

Keresés