Hozzávalók: A húshoz: 2 csirkemellfilé liszt 2 tojás 2 evőkanál méz szezámmag tej só étolaj A körethez: 20 dkg nagyon vékony cérnatészta (vermicelli) fél fej lilahagyma fél fej vöröshagyma 1 sárgarépa fél piros kaliforniai paprika só szójaszósz
Közel 90 millió elsőbbségi részvény vásárol vissza a pénzügyminisztériumtól a General Motors, a 2.1 milliárd dolláros tranzakcióval a cég már összességében az adófizetőknek 9.5 milliárd dollárt fog...
Ha nem hazudik Teneal Goyco, akkor fellélegezhet a világ legjobb golfozója. A róla készült állítólagos pornófilmen ugyanis dublőr helyettesíti, mégpedig egy amerikai bunyós.
Amerikai gyűjtő viheti haza James Bond híres Aston Martinját, miután több mint nyolcszázmillió forintos ajánlatával megnyerte a kocsit egy londoni aukción. Az 1964-es, ezüst színű Aston Martin DB5-öst még Sean Connery vezette az 1964-es Goldfinger és az 1965-ös Tűzgolyó című filmekben.
Annak ellenére, hogy igazából már csak matematikai esélye van a címvédésre, Jenson Button elmondta, hogy nem adja fel, és addig fog harcolni a vb-címért, amíg végleg el nem szállnak győzelmi esélyei.
Javította a tevékenységi területének egészére szóló idei és jövő évi növekedési előrejelzését csütörtökön a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), korábbi várakozásához képest ugyanakkor rontotta Magyarországra adott prognózisát. A pénzintézet szerint gyengült a hajlandóság az euróövezet bővítésére a pénzügyi válság nyomán.
Szétosztotta a feladatköröket és ezentúl hetente egyeztet az iszapkárosultak támogatásáról négy magyarországi segélyszervezet: a Katolikus Karitasz, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet.
Elfogadták az EU-országok állam-, illetve kormányfői azt a javaslatcsomagot, amely a pénzügyi fegyelem javítását célozza - közölték diplomáciai források csütörtök este a brüsszeli csúcstalálkozó helyszínén.
Forráshiány miatt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felkérte a Földmérési és Távérzékelési Intézet főigazgatóját, hogy az országleltár első ütemére vonatkozó közbeszerzési eljárást nyilvánítsa eredménytelenné – írja a minisztérium közleménye.
A francia szakszervezetek ismét országos tiltakozónapot tartottak csütörtökön a nyugdíjreform ellen, szeptember óta már a hetedik alkalommal; ezúttal 269 városban voltak utcai tüntetések, de a korábbiakhoz képest csökkenő részvétellel.
Ma este hat órakor elhunyt Magyar Lacika, a műszíves kisfiú. A gyermek négy hónapja élt műszíven, szervezetét azonban megtámadta egy fertőzés. Kedden agyvérzést kapott, ami miatt gépi lélegeztetésre szorult és nagyon megromlott az egészsége.
A motorellenőrző rendszer hibája miatt 2,1 millió gépkocsit hív vissza világszerte a Nissan. A japán autógyár szerint a probléma az ellenőrző rendszer akadozását, rosszabb esetben a motor leállását okozhatja útközben.
Közel 20 dolláros, vagy másképpen 1.5 százalékos emelkedés után az arany decemberi határidős árfolyama 1,342.5 dolláron állapodott meg. A körülmények - amik az arany árfolyamát felrobbantották -...
Elfogadták az EU-országok állam-, illetve kormányfői azt a javaslatcsomagot, amely a pénzügyi fegyelem javítását célozza - közölték diplomáciai források csütörtök este a brüsszeli csúcstalálkozó...
Szereti kézben tartani Barack Obama elnök a kutyájával kapcsolatos dolgokat. Még a végtermékeket is, legalábbis ez derült ki az amerikai politikus tegnapi kijelentéséből. Obama ugyanis inkább otthagyott egy drága kampány-vacsorát, hogy sétálni vigye a kutyáját.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szakértői szigorú bírálattal illették Magyarországot a növekvő antiszemitizmus és a romák helyzete miatt, amelyet a "diszkrimináció" és a "rossz bánásmód" kifejezésekkel jellemeztek csütörtökön nyilvánosságra hozott országértékelő jelentésükben.
Abban is egyetértettek a csúcsvezetők, hogy állandó jellegű pénzügyi alapot kell létrehozni az esetlegesen bajba kerülő euróövezetbeli országok megsegítésére
Hozzávalók: A húshoz: 2 csirkemellfilé liszt 2 tojás 2 evőkanál méz szezámmag tej só étolaj A körethez: 20 dkg nagyon vékony cérnatészta (vermicelli) fél fej lilahagyma fél fej vöröshagyma 1 sárgarépa fél piros kaliforniai paprika só szójaszósz
A magyar gazdasági növekedés kulcskérdése a foglalkoztatás bővítése - mondta Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Sarah Palin, a radikális ellenzéki Tea Party vezéregyénisége egyre erősebben hajlik afelé, hogy ha a helyzet úgy kívánja, jelölteti magát a 2012-es amerikai elnökválasztáson.
A helyszínén életét vesztette egy férfi, aki feltehetően öngyilkossági szándékból ugrott a HÉV elé Budapest XVI. kerületében a Veres Péter út és a Thököly út kereszteződésében csütörtök este fél 7 előtt.