2010. október 7. csütörtök

okt. 7
19:00
"Nem létezik hazai megoldás a globális válságra" (Privátbankár)
A világgazdaság élénkülése folytatódik, de ez a folyamat még mindig nagyon törékeny és egyenetlen - figyelmeztet az IMF vezérigazgatója
okt. 7
19:00
Most sem mert megjelenni a Mal vezetése (+videó) (HírTV)
Csütörtök délutánra tájékoztatást és terepszemlét ígért az újságíróknak az átszakadt zagytározónál az ajkai Mal Zrt. vezetése, de az igazgatóságtól a sajtóval egyeztetett időpontban nem jelent meg senki. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közben bejelentette, hogy egy lakóparkot építenek a kolontáriaknak.
okt. 7
19:00
Fletó megmondja miről kell vitázni: hogyan lesz első? (Gondola)
okt. 7
19:00
Eltűnt egy rendőrségi bélyegző Kazincbarcikán (Blikk)
okt. 7
19:00
1,2 millió magyar otthonában nincs víz, áram, gáz, vagy WC (ATV)
Ugyanennyien élnek túlzsúfolt lakásban, akár heten-nyolcan egy szobában.
okt. 7
19:06
Hitelinjekciót kapott az MFB és a Diákhitel Központ (Infostart)
Kedvezményes, összesen 341 millió eurónyi hitelek nyújtását jelentette be csütörtökön az Európai Unió Beruházási Bankja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Diákhitel Központ számára.
okt. 7
19:18
Továbbra sincs egységes európai terrorveszély-értékelő rendszer (Gondola)
Az Egyesült Államokból érkezett terrorveszély-figyelmeztetés nyomán sem egységesítik értékelő rendszereiket az európai államok, hiszen a fenyegetettség mértéke országonként eltérő - hangzott el az uniós országok belügyminisztereinek csütörtöki luxembourgi tanácskozásán
okt. 7
19:18
Az olajfinomítóban is leáll a munka (HírTV)
Sztrájkba léptek kedden az egyik dél-franciaországi olajfinomító munkásai. A térségben összesen négy finomító van, de ennek az egynek a kiesése is jelentős gondokat okozhat a mind az össztermelésben, mind az ellátásban.
okt. 7
19:18
Hirtelen áradások Indonéziában: eddig 89 áldozat van (ATV)
Közben Kínában is újabb áradások pusztítanak.
okt. 7
19:20
Kötelező San Marino ellen (Gondola)
A pénteki EB selejtezőn az iszapkatasztrófa károsultjaiért játszik a magyar válogatott.
okt. 7
19:33
Sms-ben törölhetők az ellopott adatok (Privátbankár)
Okostelefonokra tervezett biztonsági csomagot jelentett be a NOD32 vírusirtót gyártó ESET, amely a vírusok mellett az adatlopás ellen is védelmet nyújt: az elveszett készülékekről távolról is törölhetők az adatok
okt. 7
19:36
Korlátozást vezetett be a világ vezető exporttőre (HírTV)
Az aszály miatt erősen lecsökkent terménymennyiség miatt gabonakiviteli korlátozást vezetett be Ukrajna, a gabona egyik vezető globális exportőre csütörtökön. A kijevi kormány bejelentése szerint a korlátozás egyelőre év végig marad érvényben.
okt. 7
19:36
Védelmi bizottság: minden területen elkezdődött a mentesítés (Gondola)
Minden területen elkezdődött a kármentesítés, a munkálatok pedig már sokkal szervezettebben zajlanak, mint az előző napokban - mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke a testület ülése után csütörtökön az MTI-nek
okt. 7
19:38
Elmaradt a kolontári lakossági fórum (Gondola)
Elmaradt a csütörtök délutánra hirdetett kolontári lakossági fórum, amelyre a MAL Zrt
okt. 7
19:54
Kolompár az eljárások ellenére indul – „Az nevet, aki...” (+videó) (HírTV)
Kolompár Orbán szerint az ellene folyó eljárások nem veszélyeztetik az újraindulását az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökségéért. A szervezet jelenlegi vezetője ellen tavaly novemberben indult büntetőper a Kecskeméti Városi Bíróságon. Kolompár Orbánt és társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, magánokirat-hamisítás vétségével, sikkasztás bűntettével, az európai…
okt. 7
19:54
WWF: a Marcal élővilága vélhetően magától helyre fog állni (Gondola)
A Marcal folyó élővilága vélhetően magától helyreáll majd, ahogyan a tiszai ciánszennyezés esetében a Tisza is "meggyógyult" - mondta Figeczki Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója csütörtökön az MTI-nek
okt. 7
19:54
Nem jutott egyről a kettőre Amerika (Portfolio)
Hiába nyitottak pozitívan a kedvező munkaerő piaci adatok "hátán" a legfőbb amerikai részvényindexek, a mutatók hamar visszafordultak. A nap végén a Dow és az S&P 500 0.2 százalékos mínuszban, míg a...
okt. 7
19:54
„Az idő múlása nem ad felmentést” A világhírű nácivadász Budapesten + videó (ATV)
Efraim Zuroff több mint ezer fiatal előtt tartott előadást.
okt. 7
19:56
Somlóvásárhely polgármestere szerint "magukra maradtak" (Gondola)
Marton László, a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhely független polgármestere szerint "magukra maradtak", s hiába igényeltek többször is védőruhát, saválló kesztyűt és gumicsizmát; nem kaptak vagy csak keveset és használhatatlant
okt. 7
20:12
Honlapot nyitottak az Új Széchenyi Tervnek (Infostart)
Elindította a Nemzetgazdasági Minisztérium az Új Széchenyi Terv honlapját. A weboldalon minden információt megtalálnak az érdeklődők a programról - közölte a tárca.
okt. 7
20:12
Miért nincs egységes európai terrorveszély-értékelő rendszer? (Infostart)
Az Egyesült Államokból érkezett terrorveszély-figyelmeztetés nyomán sem egységesítik értékelő rendszereiket az európai államok, hiszen a fenyegetettség mértéke országonként eltérő - hangzott el az uniós országok belügyminisztereinek csütörtöki luxembourgi tanácskozásán.
okt. 7
20:12
Lehet, hogy mégsem kel el a Liverpool? (Infostart)
Bíróságnak kell rendeznie a nézeteltéréseket az FC Liverpool labdarúgócsapatának igazgatósága, illetve tulajdonosai között a klub eladásának ügyében.
okt. 7
20:12
131 milliárddal több a költségvetési bevétel, mint tavaly ilyenkor (HírTV)
Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - szeptember havi egyenlege - 7,7 milliárd forintra teljesült, az egyenleg szeptember végére 1089,1 milliárd forint deficitet mutatott, mely az éves előirányzat 125,1 százalékát teszi ki - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délutáni közleményéből.
okt. 7
20:12
A francia alkotmánytanács jóváhagyta a burkatörvényt (Gondola)
A francia alkotmánytanács csütörtökön jóváhagyta azt a törvényt, amely betiltja a muzulmán nők teljes testét és arcát eltakaró öltözet, azaz a burka és a nikáb viselését nyilvános helyeken, és 150 eurós bírsággal sújtja a tiltást megszegőket
okt. 7
20:12
Nem vették észre egy Munch-festmény eltűnését (Blikk)
okt. 7
20:12
Légtérsértőt fogtak Kolontáron (Blikk)
okt. 7
20:14
Minden akadály elhárult a burkatörvény kihirdetése elől (Infostart)
Jóváhagyta a francia alkotmánytanács azt a törvényt, amely betiltja a muzulmán nők teljes testét és arcát eltakaró öltözet, azaz a burka és a nikáb viselését nyilvános helyeken, és 150 eurós bírsággal sújtja a tiltást megszegőket.
okt. 7
20:14
Rengeteget isznak a középiskolások (HírTV)
Az amerikai középiskolások csaknem negyede, a felnőtteknek pedig több mint 15 százaléka rendszeresen és sok alkoholt iszik - közölte csütörtökön az AFP egy friss tanulmányt idézve. A tanulmányt készítő amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a gyakori ivászat következtében tavaly 40 ezren haltak meg az Egyesült Államokban.
okt. 7
20:16
Késik és drágább lesz (Infostart)
Azzal számol az Európai Bizottság, hogy a tervezetthez képest még később fogja megkezdeni működését a Galileo műholdas navigációs rendszer. Ráadásul a kiépítése a vártnál 1,5-1,7 milliárd euróval drágább lesz.
okt. 7
20:18
Diplomáciai feszültséget okozott a "Dick Shit" (Infostart)
India bekérette a külügyminisztériumba csütörtökön Új-Zéland diplomáciai képviseletének vezetőjét tiltakozásul, amiért az új-zélandi televízió reggeli hírműsorában egy újságíró gúnyolódott egy indiai miniszter nevén.
okt. 7
20:30
Hetvenéves lenne John Lennon, emlékeznek a rajongók - videók (Infostart)
Szombaton lenne 70 éves John Lennon. Ha csak a Beatles tagja lett volna, már akkor is a rockzene legnagyobb egyéniségei között emlegetnék nevét. Ő volt a banda esze, az együttes felbomlása után pedig nemcsak zenéjével, de politikai szerepvállalásával is milliók gondolkodását határozta meg. A világon számos rendezvénnyel, sok zenével és a zenészt idéző termékkel emlékeznek a Beatles legendás…
okt. 7
20:30
A rendőrök szeme láttára törtek be a Margit körúton (HírTV)
A rendőrök szeme láttára hatolt be csütörtökön egy épületbe Budapest belvárosában két betörő. Miután kirámoltak egy lakást, a rendőrök a kapuban elfogták és őrizetbe vették őket.
okt. 7
20:30
John Lennon ujjlenyomatait foglalta le az FBI (Blikk)
okt. 7
20:30
El-Erian: Az újabb jegybanki pénznyomtatás nem old meg semmit (Portfolio)
Nem túl optimista a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Pimco vezérigazgatója, Mohamed El-Erian a Fed várható újabb likviditásbővítő intézkedésével kapcsolatban. A guru szerint ugyanis a jegybanki...
okt. 7
20:48
Megsértették a magyar légteret, „Csőrikét” is bevetették (HírTV)
Egy vadászgépet, majd egy harci helikoptert is riasztott a magyar honvédség, miután csütörtökön három légijármű is megsértette a magyar légteret.
okt. 7
20:48
A Rábán és a Mosoni-Dunán nem kell védekezni (Gondola)
Az eddig megtett lépések eredményeként sem a Rábán, sem a Mosoni-Dunán nem kell védekezni, csupán megfigyelést végeznek, sikerült a 10-es pH-szint alatt stabilizálni a helyzetet - áll a Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csütörtök esti közleményében
okt. 7
20:48
Kedvezményesb hitelt kap az MFB és a Diákhitel Központ az Európai Beruházási Banktól (Portfolio)
Kedvezményes, összesen 341 millió eurónyi hitelek nyújtását jelentette be csütörtökön az Európai Unió Beruházási Bankja (EIB) a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a Diákhitel Központ számára -...
okt. 7
21:03
Az erősödő dollár gyengíti az olaj és az arany jegyzését (ProfitLine)
Csökkeni kezdett a nyersolaj és az arany ára csütörtökön kora este a dollár erősödésére.
okt. 7
21:05
Estére sem állt meg a forint gyengülése (ProfitLine)
Gyengült a forint csütörtök este az euróval a dollárral és a svájci frankkal szemben is, mind a délutáni, mind a reggeli árfolyam alapján a nemzetközi bankközi devizapiacon.
okt. 7
21:06
Betolakodókat futamított meg a magyar légvédelem (Infostart)
Egy kisrepülő és egy helikopter sértette meg a magyar légteret csütörtök délután. A magyar légierő gépei kivezették őket az országból - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
okt. 7
21:06
Gigantikus ecetszállítmány indul a vörösiszap legyőzésére (HírTV)
Egymillió liter ecetet szállít a mentesítéshez a Dunántúlra, a vörösiszap sújtotta területre Nyíregyházáról a Start rehabilitációs vállalat. 10-15 kamion viszi a rakományt, többször fordulnak, egészen vasárnapig.
okt. 7
21:06
Két gép sértette meg a magyar légteret (Gondola)
Egy kisrepülő és egy helikopter sértette meg a magyar légteret csütörtök délután; a magyar légierő gépei kivezették őket az országból - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel
okt. 7
21:06
Vörösiszap: megbecsülni se lehet, mekkora a pusztítás a folyókban + videó (ATV)
A legnagyobb folyót is elérte a szennyeződés, tucatnyi haltetem kíséretében.
okt. 7
21:07
Nem találták az irányt csütörtökön az európai indexek (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön harmadik napja javultak, az előző hatnapi gyengélkedés után, de a nap végére vegyes kép alakult ki. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos hátrálással kezdett, és majdnem egész napi emelkedés után végül 0,07 százalékos napi visszaeséssel 1.069,96 ponton zárt.
okt. 7
21:24
Már november közepén szavazhatnak az új adócsomagról - napi hírösszefoglaló (Infostart)
Jövő pénteken terjeszti az Országgyűlés elé a 2011. évi adótörvényekre vonatkozó javaslatát a kormány. A tervezetről november 15-én tartanák a zárószavazást. A nap híreinek összefoglalója.
okt. 7
21:24
Pár nap, és fellélegezhetnek a chilei bányászok (Infostart)
Szombatig eléri a kiszélesített mentőakna a két hónapja a mélyben rekedt 33 chilei bányászt - közölte csütörtökön az ország bányaügyi minisztere, Laurence Golborne.
okt. 7
21:24
Már szombaton elérhetik a chilei bányászokat (HírTV)
Szombatra elérhetik a 700 méteres mélységben rekedt chilei bányászokat az első járattal, amely elég széles lesz ahhoz, hogy beleférjen a mentőkapszula - közölte csütörtökön a chilei bányászati miniszter. Laurence Golborne ugyanakkor közölte: nem 100 százalék, hogy szombaton már ki tudják menteni a bányászokat.
okt. 7
21:24
Chilei bányaomlás: szombatig eléri a mentőakna a chilei bányászokat (Gondola)
Szombatig eléri a kiszélesített mentőakna a két hónapja a mélyben rekedt 33 chilei bányászt - közölte csütörtökön az ország bányaügyi minisztere, Laurence Golborne
okt. 7
21:24
Ukrajna: Janukovicsnak olyan hatalma lesz, amilyenről még Kucsma sem álmodott (ATV)
A nemzetbiztonsági szolgálat is csak az államfőnek lesz alárendelve.
okt. 7
21:26
Szili Katalin: "Az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott" (Infostart)
Kormányzása idején az MSZP a társadalmi elvárással ellentétes intézkedéseket hozott - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szili Katalin volt szocialista politikus, aki most a Szociális Unió elnöke. A korábbi házelnök szerint nézeteinek azért sem tudott többséget szerezni a párton belül, mert a liberális platform mindig domináns tudott maradni. Szili Katalin arról is beszélt, hogy új pártjának…

Keresés