Marton László, Somlóvásárhely független polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pénteken már minden felszerelést és szükséges eszközt biztosítottak a számukra
Görögország változatlanul a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listájára még két további euróövezeti tagállam, Portugália és Írország is felkerült az elmúlt három hónapban
A Groupama Garancia biztosító pénteken befejezte Kolontáron a kárfelmérést, az általa biztosított ingatlanokban több mint 500 millió forint kárt állapított meg - közölte a biztosító az MTI-vel.
Új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására írt ki pályázatot, kétmilliárd forint értékben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.
Az ENSZ egyik illetékese is megerősítette pénteken, hogy egy magyar polgári alkalmazottat hurcoltak magukkal szudáni emberrablók előző este Dárfúr tartomány történelmi fővárosában, el-Faserben.
Az oktatásért felelős államtitkár szerint a közeljövőben megalkotandó új Nemzeti Alaptanterv biztosítani fogja, hogy "egy magyar iskolában, egy magyar gyerek a magyar és az egyetemes kultúrának az alapvető kincseivel szembesüljön"
Románia készen áll arra, hogy védőruhákkal, munkagépekkel és szakértőkkel segítse Magyarországot az ajkai iszapömlés következményeinek felszámolásában - jelentette ki pénteken Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter
A Mosoni Dunát megvédték, de a Torna patak és a Marcal folyó halott, ökológiai katasztrófa történt - közölte Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár pénteken
A jövő hét végéig nem kell csapadékra számítani - közölte az InfoRádióval Reisz András meteorológus a meglepő, ám örömteli hírt. Éjszakánként viszont egyre több helyen csökken nulla fok alá a hőmérséklet.
Elutasította a helyi választási bizottság a Fidesz azon kérését, hogy Soroksár egyik egyéni választókerületében számolják újra az önkormányzati képviselőjelöltekre leadott szavazatokat. A párt várhatóan fellebbez a döntés ellen - közölte a Fidesz helyi szervezete pénteken.
Mintha mi se történ volna. Az EUR/USD csaknem az elözö napi szinten mozog. A piaci szereplöknek azonban nehezükre esik értelmezni a munkaerö-piaci adatokat. Az újonnan teremtett álláshelyek számánál csökkenés mutatkozott, ami ijesztö. Kissé megnyugodtak a kedélyek amikor kiderült: a részidös foglalkoztatottakat is bevonták az értékelésbe. A magánszektorban 64000 új álláshelyröl számoltak be. Az…
Délutánig a kivárás és a korrekció jegyében telt a kereskedés a hazai piacon, ám ezen a 14:30-as makroadat gyorsan változtatott, és szerencsére felpörögtek az események. Ennek köszönhetően a BUX...
Egy diáklány ugyanis a következő tartalmú levelet küldte neki: „Egy csapat fiatal kalóz vagyunk és a zendülésünk végrehajtásához szükségünk lenne egy kis segítségre”. A címzett a hírhedt Jack Sparrow kapitány volt, akit Depp eddig háromszor alakított a filmvásznon.
Lakossági segítséggel fogták el a rendőrök azt a három fiatalt, akik több közlekedési táblát is megrongáltak, és a kiültetett növényeket is elpusztították Szentes egyik újonnan elkészült körforgalmában.
Már a kormány is vizsgálja, maradhat-e a posztján Papcsák Ferenc, elszámoltatásért felelős kormánybiztos, akit vasárnap Zugló polgármesterének választottak – erről maga az érintett beszélt az index.hu hírportálnak.
Budapest — Egyre nehezebben viseli a rá nehezedő nyomást Szíj Melinda (41). A Megasztár egyik nagy közönségkedvence képtelen feldolgozni, hogy a TV2-n futó nagyszabású produkcióban való részvétel nemcsak csillogással és fénnyel jár, hanem kőkemény, megfeszített munka is van mögötte.
Az átvételi hírek miatt már tegnap is 7%-ot emelkedett a Demag Cranes részvénye, mely +13%-kal ma a nap nyertesének számít, és a 35-ös érétket ostromolja. Az érték ellenállást képez. Többen kritizálják a nagy emelkedést. Néhányan már eladásra javasolják a részvényt. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Halimbán kedvezményes áron kínálnak építési telkeket az iszapkatasztrófa azon károsultjainak, akik el akarnak költözni Kolontárról vagy Devecserből - mondta Tóbel János, a Veszprém megyei község független polgármestere pénteken az MTI-nek
Az ENSZ egyik illetékese is megerősítette pénteken, hogy egy magyar polgári alkalmazottat hurcoltak magukkal szudáni emberrablók előző este Dárfúr tartomány fővárosában, el-Faserben.
Egy szabályos V alakot mutatott be az elmúlt hét alatt a forint az euróval szemben: a jegyzések múlt pénteken 276-ról indulva szerda reggelre egészen 268,5-ig süllyedtek, míg most péntek késő...
Lemond lakásáról Ján Figeľ, és jótékonysági célokra ajánlja fel. A KDH elnöke ezt tegnap jelentette be, az előzménye pedig az, hogy a Sme napilap kiderítette: Figeľ 2000-ben a piaci ár töredékéért jutott lakáshoz Pozsony Óváros városrészében.
A japán pénzügyminiszter többek között intervenciókat helyezett kilátásba. A Moodys állítólag a kínai állam és a PBoC hitelbonitásának javítását mérlegeli. A Dow Jones Newswires szerint érdekes helyzet alakulhat ki a Fed következő kamatdöntésénél. Úgy tűnik, az elnökségi tagok véleménye különbözik a pénzügyi- és tőkepiaci gondok megoldását illetően. Csalódást okoztak az amerikai munkaerő-piaci…
Indoklás nélkül lemondta a gazdasági elemzőkkel most hétvégére szervezett washingtoni találkozóját Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - jelezte a Portfolio.hu-nak egy londoni elemző, aki...
Újabb holttestet találtak a vörösiszap elöntötte Devecser közelében péntek délután, ezzel hétre emelkedett a halálos áldozatok száma - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Az...
Budapest — Extrém dologra vetemedett a Neo FM műsorvezetője, Voga János: Bochkor Gábor és Boros Lajos műsorvezető-társa élő műsorban vágta le egy hallgatójuk haját.
Pénteken tovább korrigálta a forint korábbi nyereségeit: az eurót péntek délután 276 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek reggeli 274,43 és a csütörtök délutáni 273,60 forint után. ...
Szuzuka — Nagyon akart bizonyítani a Forma–1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton (25), de könnyen lehet, hogy a vasárnapi futamon történő jó szereplése úszott el emiatt.
Újabb holttestet találtak a vörösiszap elöntötte Devecser közelében péntek délután, ezzel hétre emelkedett a halálos áldozatok száma - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő.
Nem tervezi „csődbe vinni” a cégét – mondta el a Magyar Nemzet helyszíni tudósítójának Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezetője, aki a nyilvánosságot kerülve érkezett Kolontárra. Bakonyi arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja a történteket, és megrendítik azok az állapotok, amelyek a katasztrófa következtében előálltak. A térségben időközben megjelentek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) m...
Tizenkét fideszes képviselő hiányzott igazolatlanul a Fidesz országgyűlési frakciójából a hétfői parlamenti határozathozatalok alatt; nekik összesen 1,2 millió forintot kell befizetniük a képviselőcsoportnak - tudta meg az MTI pénteken fideszes forrásból.
Folyamatosan ellenőrzik az iszapszennyezésben érintett vizek minőségét; a vezetékesvíz-ellátás sem Ajka térségében, sem a Duna-menti településeken nincs veszélyben - mondták az InfoRádiónak nyilatkozó illetékesek. Kolontáron és Devecserben közben arra készülnek, hogy kalcium-kloriddal kötik meg a száradó vörösiszapból felszabaduló port.
Észtország adhat otthont az Európai Unió új informatikai ügynökségének, miután Franciaország visszavonta pályázatát - jelentette be az észt belügyminiszter pénteken
Pénteken tovább korrigálta a forint korábbi nyereségeit: az eurót péntek délután 276 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek reggeli 274,43 és a csütörtök délutáni 273,60 forint után