A Kulcs-Soft bejelentette, hogy 2010.október 7-én összesen 1,681 darab saját részvényt vásárolt a BÉT-en. A tranzakció összértéke 766,288 forint, a részvények vásárlásának átlagára pedig 456...
A válság elérte a több mint 40 millió eladott lemezzel és 6 Grammy-díjjal büszkélkedő világsztárt, Toni Braxtont is, aki a hírek szerint 10 és 50 millió dollár (2-10 milliárd forint) közötti összeggel tartozik....
A kanadai adatok közzététele után gyengült a kanadai dollár a legtöbb devizával szemben. A munkanélküliségi ráta a vártnál alacsonyabb értéket hozott, ami miatt nyereségeket könyvelt el a deviza, majd gyorsan visszaesett, miután kiderült, hogy a foglalkoztatottak száma csökkent. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az észak-koreai állampárt egyik vezetője az APTN tévécsatornának adott exkluzív interjúban a 27 éves fiút mint "fiatal tábornokot" emlegette, aki apja hatalmának örököse lesz
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Geréb Ágnest. A bábát kedden vették őrizetbe, miután egy budai szülőotthonban a mentők élesztettek újra egy újszülöttet.
Idén nyáron a magánszemélyek részére megszűnt a deviza alapú jelzáloghitelezés hazánkban. Lakáslízing esetében viszont továbbra is lehetőség van euró alapú finanszírozásra. A Pénzcentrum.hu az OTP Lakáslízing ajánlatai alapján kiszámolta, hogy a lízing igénybevételével havi szinten mennyivel járnak jobban az ügyfelek egy azonos kamatozású lakáshitelnél, illetve, hogy az euró alapú finanszírozás…
Ezúttal sült sertéskarajt készített lapunk főszakácsa, Rákóczi Feri. Alábbi receptünkből azonban azt is megtudhatja, miként óvhatja meg konyháját a fröcsögő húslétől, illetve, hogy milyen kitűnő mártás készíthető a sütőzsiradék felhasználásával, illetve almaborral.
Egy rendkívüli erejű és teljesen váratlan erőhatás okozhatta a Mal Zrt. zagytározójának katasztrófáját, de a problémák már az építésnél kezdődtek, mert a tározó északi fala éppen két különböző szerkezetű talaj találkozásánál áll - mondta a Budapesti Műszaki Egyetem tanára pénteken.
Szomáliai kalózok foglaltak el egy tajvani halászhajót Madagaszkár közelében – közölte pénteken az Európai Unió NAVFOR nevű haditengerészeti egysége. Tájékoztatásuk szerint a túszul ejtett hajó 14 fős legénységében vietnami, kínai, indonéziai és tajvani matrózok voltak.
Nagyot durrant a New York Times tegnapi híre, Nick Bilton nem kisebb pletykát indított útjára, mint hogy a Microsoft fel szeretné vásárolni az Adobe-t, hogy egyesült erővel törjenek borsot Steve Jobs...
Kilenc többszörösen díjazott alkotást láthatnak az idei Román Filmhéten október 11. és 17. között a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban az érdeklődők, akik két fiatal román rendezővel személyesen is találkozhatnak.
Nem született megállapodás a Médiatanács összetételéről, mert a pénteki zárt ülésen nem tudtak megállapodni a parlamenti pártok. A szervezet 5 tagjára összesen 8 jelölés érkezett. A tagokat delegáló eseti bizottság jövő hétfőn ül össze legközelebb, ahol az előzetes tervek szerint kilenc évre megválasztják a Médiatanács tagjait.
Magyarország fizesse ki a Veszprém megyei környezeti katasztrófa által Romániának okozott károkat - szólított fel csütörtökön egy romániai képviselő. Horea Uioreanu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselője válságbizottság felállítását sürgeti.
Manapság több lehetőség is van arra, hogy „zöldek”, vagyis környezetvédők legyünk. Tudtuk azt, hogy napi szépségápolási rutinunkkal is védhetjük a környezetünket?
A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken átutalja az ITD Hungary-nak és a Magyar Turizmus Zrt.-nek a teljesítéssel igazolt, még fennmaradó költségvetési támogatásokat.
Készül a költségvetés, az egyeztetések folyamatosak, majd ezek lezárultával a költségvetés tervezetét október 15-ig a nemzetgazdasági tárca benyújtja a kormánynak.
Görögország változatlanul a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listájára még két további euróövezeti tagállam, Portugália és Írország is felkerült az elmúlt negyedévben - áll az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport pénteken ismertetett negyedéves összesítésében.
Visszaléphet a Nabucco-konzorcium két tagja, az oroszok erejüket fitogtatják, az azeriek még mindig több mint húsz társasággal tárgyalnak az Shan Deniz II földgázkészletéről
Két órára leállt az Állami Autópálya Kezelő rendszere péntek reggel. A cég szóvivője jelezte, akik emiatt okmány nélkül használták a fizetős sztrádát, a nap folyamán pótolhatják a matricavásárlást, így megúszhatják az esetleges büntetést.
Szeptember folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a vártnál jóval nagyobb mértékben, 95.000 fővel csökkent, a felülvizsgált és 54.000 fős csökkenés helyett 57.000 fősre módosított augusztusi csökkenés után, a munkanélküliségi maradt 9,6 százalék. Az előzetes várakozások 8.000 fős csökkenésről és 9,7 százalékra emelkedő munkanélküliségi rátáról szóltak.
A Mexikói-öbölben alkalmazott technológiával méri fel a Károly Róbert Főiskola a vörösiszap által okozott károkat. Az intézmény vidékfejlesztési karának dékánja az InfoRádiónak elmondta: az eredményekből következtetni lehet majd a kárenyhítés teljes költségére is.
Egy rendkívüli erejű és teljesen váratlan erőhatás okozhatta a Mal Zrt. zagytározójának katasztrófáját, de a problémák már az építésnél kezdődtek, mert a tározó északi fala éppen két különböző szerkezetű talaj találkozásánál áll - mondta a Budapesti Műszaki Egyetem tanára pénteken az MTI érdeklődésére.
Kivonják a Vigantol 20 000 NE/ml oldatos cseppek gumivégű cseppentővel ellátott kiszereléseit a magyar patikákból – tájékoztatta az Országos Gyógyszerészeti Intézet pénteken az MTI-t. A készítményt általában kisgyermekeknek adják a D-vitamin hiány pótlására, kezelésére. A kivonásról csak elővigyázatosságból döntöttek.
Szeptemberben a várt 75 ezerrel szemben mindössze 64 ezerrel nőtt a magánszektorbeli fogalkoztatottak száma az USA-ban - jelentette az amerikai munkaügyi tárca. A munkanélküliségi ráta a...
Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság Geréb Ágnest, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít a rendőrség.
Julija Timosenko, a Batykivscsina párt vezetője kijelentette, hogy létre kell hozni egy parlamenti vizsgálóbizottságot, melynek feladata annak kiderítése lenne, hogy mennyi pénzt bocsátott ki ténylegesen az Ukrán Nemzeti Bank.
A kanadai dollár nem érte el egészen a paritást, és csak 1,0064-ig jutott, ahonnan a zöldhasú összeszedte magát és átlépett néhány ellenállást. Maradék longjainkat így kistoppolták 1,0171-nél. A gyenge kanadai adatok is nyomást gyakoroltak a kanadai dollárra. Az USD/CAD 1,0225 körül mozog. Amennyiben az amerikai adatok nem zavarnak be, akkor az árfolyam az 1,0241 átlépése után jelentösen…
A tegnapi hajrá után ma a nyereség-kivétek miatt nyomás alá került az euró, majd 0,8735-nél fordult a kocka, és 0,8804-re emelkedett. Az EUR/GBP 0,8745, azaz támogatása körül mozog. 0,8804 fölött jelentösen javulnának a kilátások (cél: 0,8895). 0,8735 alatt hoppon maradhatnak az Euró-bikák. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Fontos az ország számára az a munka, amit önkéntesek serege végez és példaképül kell, hogy álljon a szakértelmük, illetve a határtalan odafordulásuk – jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, miután látogatást tett a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezet munkatársai Felsőzsolca polgármesterével együtt utaznak vissza Devecserre,...
Magyarország nem vizsgálja új megállapodás lehetőségét a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a Reuters hírügynökséggel a nemzetgazdasági minisztérium pénteken, cáfolva egy aznapi lapértesülést. ...
Egy magyar békefenntartót raboltak el csütörtök este Szudánban a FigyelőNet információi szerint. A Külügyminisztérium szintén megerősítette az értesülést, de részleteket még nem közölt.
A bíróság szerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, avagy veszélyeztetné.
A Duna Komárom alatti szakaszán tart a vörösiszap-tározó átszakadása miatt a folyóba került szennyeződés, de a felhígulása miatt már egyre nehezebben kimutatható.
Brüsszel olyan szakembereket küld Devecser és térségébe, akik jelentős helyszíni tapasztalatokkal rendelkeznek a mérgező iszap kezelésében és a környezeti károk csökkentésében; az osztrákok is segítséget ajánlottak fel
Magyarország nem vizsgálja új megállapodás lehetőségét a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a Reuters hírügynökséggel a nemzetgazdasági minisztérium pénteken, cáfolva egy aznapi lapértesülést.