2010. november 18. csütörtök

nov. 18
16:48
Késések a Budapest-Pécs vonalon (HírTV)
Tíz-tizenöt perces késésekre kell számítani a Budapest-Pécs vasútvonalon, mert a Dunai Finomító és Ercsi között meghibásodott a felsővezeték. A Mávinform csütörtöki tájékoztatása szerint már megkezdték a hiba elhárítását, addig azonban csak egy vágány járható a két megálló között.
nov. 18
16:50
Borús, többfelé esős idő, 9-15 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, péntek délután a Dunántúlon átmenetileg elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet
nov. 18
16:50
Vizsgálat: politikai célokra használták a titkosszolgálatokat? (+videó) (HírTV)
Négy évre visszamenőleg átfogó vizsgálat indul az Alkotmányvédelmi Hivatalnál és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál – erősítette meg Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke. Azt vizsgálják majd, hogyan használhatták politikai célokra a polgári elhárítást az előző kormány idején.
nov. 18
16:52
A terrorveszély dacára megfontoltságra int a német belügyminiszter (Gondola)
Az akut terrorveszélyre való tekintettel a németeknek várhatóan hosszabb távon együtt kell élniük a szigorított biztonsági óvintézkedésekkel - közölte csütörtökön a szövetségi belügyminiszter, egyúttal megfontoltságra szólítva fel a lakosságot
nov. 18
16:57
Szárnyalt a BUX, erősödött a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 491,11 pontos, 2,22 százalékos emelkedéssel, 22.570,23 ponton zárt csütörtökön.
nov. 18
16:57
Moszkva szerint nem tud katonai titkokról a "halálkufár" (Kripto Akadémia)
Oroszország nem tart attól, hogy katonai titkok kerülnek napvilágra az illegális fegyverkereskedelemmel gyanúsított orosz Viktor But elleni amerikai per alatt. Ezt a Kreml külpolitikai főtanácsadója jelentette ki csütörtökön. A Thaiföldön 2008-ban letartóztatott But amerikai kiadatása ellen erősen küzdött az orosz kormány. Elemzők szerint Moszkva amiatt aggódik, hogy a "halálkufár" néven ismertté…
nov. 18
16:57
Osztrákok építik az olimpiai falut Oroszországban (Portfolio)
Oroszországban terjeszkedik az osztrák Strabag csoport. Az építőipari vállalat a Szocsiban 2014-ben megrendezendő téli olimpiai játékok építési munkálataiba száll be - írja a PropertyEU. Az osztrák...
nov. 18
16:57
Floridában is felütötte a fejét a kolera (ATV)
Már több mint 1100 halálos áldozat van Haitin.
nov. 18
16:59
Új feltörekvő piaci alap indul (Portfolio)
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a válság kezd elmúlni Ázsiában, legalábbis a kontinensre vonatkozó, - mostanáig nyilvánosságra hozott ¬- legújabb 2010. második negyedéves GDP adatok ezt mutatják. A...
nov. 18
17:01
WIIW: a fellendülés éllovasai lettek a válság legnagyobb vesztesei (Portfolio)
Azokban a közép- kelet- és délkelet-európai országokban lesz a legnagyobb a fellendülés, ahol a legnagyobb volt a visszaesés a gazdasági válság alatt - állapította meg egy osztrák kutatóintézet...
nov. 18
17:03
Javul a hangulat, erősödik a forint (ProfitLine)
Enyhül az euróra nehezedő nyomás, erősödik az euró és vele párhuzamosan a forint: az eurót 274,84 forinton jegyezték csütörtök délután fél ötkor órakor a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 276,60 forint után.
nov. 18
17:03
A Veszprém a hétvégi BL-meccsre melegített a Mezőkövesd ellen (Sport365)
Tegnap már a 13. forduló jegyében is rendeztek mérkőzést a Budapest Bank Férfi Ligában. Az MKB Veszprém hazai pályán, a Carbonex idegenben aratott sima győzelmet.
nov. 18
17:05
Szárnyal az ismét tőzsdére kerülő GM részvény (ProfitLine)
A vártnál is jobban alakult a General Motors (GM) tőzsdei bevezetése, újbóli megjelenése a New York-i értéktőzsdén csütörtökön.
nov. 18
17:05
NAPT Los Angeles: Joe Tehan mindent vitt (Sport365)
Joe Tehan nyerte az NAPT Los Angeles döntőjét, miután olyan neveket utasított maga mögé, mint Jason Mercier, Michael Binger és Christopher DeMaci.
nov. 18
17:06
Pókerasztalon pózolt a szexi királynő (Blikk)
nov. 18
17:06
Ez már a kínai Volvo? (Blikk)
Ezt kérdezte tőlem egy férfi miközben fotóztam az autót, elmesélte, hogy szerinte a svédek azóta sírnak, mióta a kínaiak megvették a nagy nemzeti svédacélt – ő már csak tudja, skandinavisztikát hallgat
nov. 18
17:06
Xavinak kell kapnia az Aranylabdát (HírTV)
Az UEFA elnöke, Michael Platini még nem tárta a nyilvánosság elé, hogy szerinte kit illet meg leginkább az Aranylabda, ám most erre is sor került. A korábbi kiváló futballista az előző 2 évben helyesen tippelt, tegyük hozzá nem volt túl nehéz dolga.
nov. 18
17:06
Gyanúsítottként hallgatják ki Damu Roland sorozatszínészt (Gondola)
Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt csütörtökön előállították és gyanúsítottként hallgatják ki Damu Roland sorozatszínészt - értesült az ügyet jól ismerő forrásból az MTI
nov. 18
17:07
Orbán - a 2011-es év nagyon fontos lesz a kormányzat számára (ProfitLine)
A legnagyobb gond, amivel egész Európához hasonlóan Magyarország is jelenleg küszködik, az eladósodottság, ezért minden erőnket az államadósság szintjének csökkentésére kell mozgósítanunk - mondta csütörtökön Orbán Viktor Párizsban Angel Gurríával, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) főtitkárával elköltött munkaebédjét követő sajtótájékoztatóján.
nov. 18
17:07
Ilyen nincs! Odent újra megműtik (Sport365)
A tegnapi napon Greg Oden, a Portland Trail Blazers játékosa bejelentette, hogy újra meg kell műteni sérült térdét. A kosaras az idén már nem játszhat, sőt, karrierje is veszélybe került.
nov. 18
17:08
Ilyen egy igazi csapatkapitány! (Blikk)
Székesfehérvár — Így kell játszania egy csapatkapitánynak! Dzsudzsák Balázsnak (23), a PSV Eindhoven labdarúgójának mind­össze néhány másodpercre volt szüksége, hogy karján a kapitányi szalaggal eredményes legyen a válogatottban.
nov. 18
17:08
Fájó csapást mértek a Jamagucsi-gumira (HírTV)
A japán rendőrség csütörtökön letartóztatta a legnagyobb jakuzacsoport második emberét – közölte a japán rendőrség. A Jamagucsi-gumi 63 éves vezetőjét zsarolással gyanúsítják. A férfi tagadja az ellene felhozott vádakat, de nem állt ellen a letartóztatásnak.
nov. 18
17:08
A General Motors részvénye 6 százalékos árfolyamemelkedéssel debütált (Gondola)
A vártnál is jobban alakult a General Motors (GM) tőzsdei bevezetése, újbóli megjelenése a New York-i értéktőzsdén csütörtökön
nov. 18
17:10
Portugál focisuli a spanyolok ellen (Blikk)
Lisszabon — Nagyon elverték a portugálok a világbajnok spanyol labdarúgó-válogatottat, és a 0-4-re a sikerkapitány, Vicente del Bosque (59) szerint nincs mentség.
nov. 18
17:10
Az EP foglalkoztatási bizottsága Magyarországon tárgyal (Gondola)
Magyarországra érkezett az Európai Parlament (EP) foglalkoztatási és szociális ügyi bizottsága, amely csütörtökön az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságával találkozott
nov. 18
17:12
Iszapömlés: eddig 58-an jelezték, hogy másik ingatlanba költöznének (Gondola)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint a vörösiszap-katasztrófa sújtotta devecseriek közül eddig 58-an jelezték, hogy másik ingatlanba szeretnének költözni
nov. 18
17:15
Szárnyalt az OTP, csak a Telekom maradt le (Portfolio)
Továbbra is tart a jó hangulat a piacokon, a befektetők most épp annak örülnek, hogy Írország várhatóan végül mégis igénybe veszi az EU-IMF mentőcsomagot. A tengerentúlon és Európában is másfél...
nov. 18
17:15
2011-es gázárak: 43% jár rosszabbul (Pénzcentrum)
2010. december 31-ig a lakosság számára nem változik a földgáz ára, az új árszabályozási rendszer pedig 2011. január 1-től indul - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, aki elmondta, hogy a fogyasztók 57%-ánál egyáltalán nem lesz áremelkedés, 9%-uknál is csupán minimális - 1% alatti növekedés várható januártól a bevezetésre váró sávos rendszernek köszönhetően. A 2011. január…
nov. 18
17:24
Gregor Bernadett: Szerelmes lettem! (Blikk)
Hiába vállalta szerelmét Magyar Attilával Gregor Bernadett a nyilvánosság előtt is, a támadásokat így sem tudta elkerülni.
nov. 18
17:24
Túl drága lesz Vilmos esküvője? (Blikk)
London — Még alig jelentették be a brit trónörökös, Vilmos herceg eljegyzését, a britek máris zúgolódnak a drága esküvő miatt.
nov. 18
17:24
Frontálisan ütköztek az autók – lezárták az 1-es főutat (HírTV)
Két ember megsérült, mikor két személyautó frontálisan ütközött az 1-es főút Győrhöz közeli szakaszán. Az utat a baleset miatt lezárták – értesült a HavariaPress.
nov. 18
17:24
BUX: +2,22 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 491,11 pontos, 2,22 százalékos emelkedéssel, 22
nov. 18
17:26
Szijjártó: az MSZP adóemelést követel a kormánytól (Gondola)
A miniszterelnök szóvivője szerint az MSZP a megszorítások után most adóemelést követel a kormánytól
nov. 18
17:27
Gazdasági válság: utolsókból lesznek az elsők (Privátbankár)
Azokban a közép- kelet- és dél-kelet-európai országokban lesz a legnagyobb a fellendülés, ahol a legnagyobb volt a visszaesés a gazdasági válság alatt - állapította meg egy osztrák kutatóintézet csütö...
nov. 18
17:28
Zöld Baloldal: nem mi idéztük elő a "nyílt lázadást"! (Gondola)
A Zöld Baloldal szerint nem ők idézték elő azt a "nyílt lázadást", amely Devecseren alakult ki, azt egy spontán elégedetlenségi folyamatnak tartják, amely utat keresett és talált magának
nov. 18
17:33
Tovább egyeztetnének a gázárról a kormánnyal a piaci szereplők (Infostart)
A gázszolgáltatók javaslatai nem jelentek meg a kormány döntésében, amellyel 0 és 9,3 százalék között sávosan emelkedik a gázár januártól - mondta az InfoRádiónak az E.ON médiakapcsolati vezetője. Kutas István hozzátette: a társaság veszteségei növekedni fognak, ezért további egyeztetéseket szorgalmaznak a kormánnyal. A Magyar Gázipari Egyesülés igazgatóságának elnöke úgy nyilatkozott: a szervezet…
nov. 18
17:34
Vágó Gábor: „a Fidesz fű alatt emel adót” + videó (ATV)
Az LMP politikusa a kormány adópolitikáját kritizálta.
nov. 18
17:36
11 havi csúcson a feldolgozóipari aktivitás a Philadelphia régióban (ProfitLine)
A szakértők által vártnál jelentősebben emelkedett a feldolgozóipari aktivitás a közép-atlanti térségben novemberben, miután októberben is nőtt, bár jóval szerényebben.
nov. 18
17:36
Immár hivatalos a Ducati és a Mercedes együttműködése (Sport365)
Mint arról már korábban beszámoltunk, néhány héttel ezelőtt olyan pletyka látott napvilágot a MotoGP berkein belül, mely szerint a német autógyártó lesz a Ducati főszponzora.
nov. 18
17:38
Gázár - A részletekre várnak a piaci szereplők (ProfitLine)
A piaci szereplők további egyeztetést és a jogszabály szükséges módosításainak mielőbbi kimunkálását sürgetik, többek között azért is, hogy gördülékenyen lehessen bevezetni a lakosságot érintő sávos gázárszámítási rendszert. Az E.ON magyarországi gázüzletága továbbra is veszteséges marad - mondták el az MTI kérdésére a gázszolgáltatók képviselői.
nov. 18
17:38
Vozár Attila első ízben lehet az év ultrafutója (Sport365)
Az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének (UMSZ) elnöksége 2010 ultrafutójának Görög Veronikát és Vozár Attilát választotta.
nov. 18
17:40
BÉT - Ma is feljebb húzták a piacot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 491,11 pontos, 2,22 százalékos emelkedéssel, 22.570,23 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,27 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények - a gyengülő Magyar Telekom kivételével - erősödtek az előző napi záráshoz képest.
nov. 18
17:42
Száguldó bombán zakatol Denzel (Blikk)
Már az év akciófilmjeként emlegetik a Denzel Washington főszereplésével készült Száguldó bombát, amellyel a rendező Tony Scott egy valós vészhelyzetet dolgozott fel
nov. 18
17:42
Nyugdíjasokat küldenének a Marsra (Blikk)
Houston — Éltes korú űrhajósokat küldene a NASA először a Marsra, hisz az első telepesek a tervek szerint a misszió után nem térnének haza többé.
nov. 18
17:42
Betanult improvizáció alapján dolgozik Cakó Ferenc (Infostart)
Hatvanadik születésnapját ünnepli Cakó Ferenc animációs filmrendező, grafikus, az élő homokanimáció nemzetközi hírű művésze és a Sebaj Tóbiás, valamint a Zénó gyurmasorozatok megalkotója. Ez alkalomból a homokfestészetről, népszerű munkáiról és aktuális terveiről beszélt az InfoRádiónak.
nov. 18
17:42
Megválasztották a négy közmédium vezérigazgatóját (Infostart)
A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma megválasztotta csütörtök délután Medveczky Balázst a Magyar Televízió, Jónás Istvánt a Magyar Rádió, Ókovács Szilvesztert a Duna Televízió, Belénessy Csabát pedig a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójává - közölte Balogh László, a kuratórium elnöke.
nov. 18
17:42
„A minőségi felsőoktatást szolgálja az új törvény koncepciója” (HírTV)
Egyetért a kétszakos osztatlan pedagógusképzés és a felvételihez kapcsolódó alkalmassági vizsga tervezett bevezetésével a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete.
nov. 18
17:42
Susan Boyle egyszerre az amerikai és a brit slágerlisták élén (Gondola)
Egyszerre uralja a brit és az amerikai slágerlistákat Susan Boyle, az egyik népszerű brit televíziós tehetségkutató műsor felfedezettje
nov. 18
17:44
Elüldözte a cica az aligátorokat (Blikk)
Baton Rouge – Két aligátort üldözött el egy bátor macska egy amerikai tó partján. Az arra járó turisták alig hittek a szemüknek, amikor a két ragadozó „fejvesztve" elmenekült előle.
nov. 18
17:44
Délutáni devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EU-s fizetési mérleg szeptemberben -13,1 milliárdos értéket hozott (elörejelzés: -2,2 Mrd, elözö: -6,9 Mrd). Spanyolország 3,654 milliárd értékben bocsátott ki kötvényeket. A 10 éves futamidejü kötvényeknél 4,615%-on (elözö: 4,144%), míg a 30 éves futamidejüeknél 5,488%-os volt az átlagos hozam (elözö: 5,077%). A kínai kommentárok után úgy tünik, fordult a kocka. Hivatalos források szerint…

Keresés