A hónap végéig már nem tartják meg a péntekre tervezett demonstrációjukat a devecseri iszap-károsultak - erről szerda este állapodtak meg a település lakói egy lakossági fórumon.
Három fiatal meghalt, három súlyosan megsérült a Lágymányosi hídon történt csütörtök hajnali balesetben, a híd Pestről Budára haladó oldalát lezárták a forgalom elől.
Tegnap piaczárást követően tette közze harmadik negyedéves számait a Freesoft, melyek ugyan javulást mutatnak az igen nyomottnak számító bázisidőszakhoz képest, azonban a 2010-es bevételi és...
Nyolcmillió forintot vitt el egy tiszakécskei házaspártól szerdán este három álarcos rabló. A támadók egy családi ház udvarán először az autójával éppen hazaérkező, 50 éves asszonyt kezdték el verni.
A Napi Gazdaság információja szerint lemondott a magán-nyugdíjpénztári szektor száz százalékát tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöki posztjáról Nagy Csaba, aki egyben az OTP-pénztárak vezetője.
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján a Detroit Red Wings a St. Louis Bluesnak, míg a Carolina Hurricanes az Ottawa Senatorsnak ütött hét gólt.
Az idei évben először volt Chris Bosh a Miami Heat legjobbja az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján. A New Orleans Hornets visszavágott a Dallas Mavericksnek.
A NASCAR Sprint kupa széria utolsó versenye előtt, még hárman esélyesek a bajnoki címre, közülük Kevin Harvick fő szerelője Gil Martin saját versenyzőjét favorizálja.
Kevin Hartman az FC Dallas kapusa elmondta, hogy márciusban komolyan elgondolkodott a visszavonuláson, de a texasi csapat meggyőzte a folytatásról, azonban a nagy döntő után, mégis szegre akaszthatja kesztyűit.
Az X-Faktor aranytorkú családos anyukája, Wolf Kati minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy végre megvalósuljon élete egyik legnagyobb álma: elismert énekesnő lehessen. Álmai azonban lemondásokkal is járnak… Kati kislánya nehezen viseli, hogy mostanában keveset látja imádott édesanyját.
A Népszabadság az energiaitalok káros hatásairól, a Magyar Nemzet pedig betiltott, de még kapható étrend-kiegészítőkről közöl cikket. A Napi Gazdaságban a bankadóról, a Világgazdaágban pedig a nők korai nyugdíjazásáról olvashatunk.
a világbajnok spanyol válogatott súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett a portugáloktól. Iker Casillas a 116. válogatott mérkőzésén kapott először négy gólt a nemzeti tizenegyben. A franciák 2-1-re győztek Angliában. Néhány további eredmény: Olaszország-Románia 1-1, Svédország-Németország 0-0, Hollandia-Törökország 1-0, Argentína-Brazília 1-0.
Egy évvel ezelőtt nagy várakozások közepette szólalt meg az éterben a Class FM. Az eltelt esztendőben a fiatal rádió piacvezetővé nőtte ki magát a kereskedelmi adók között. A siker receptjéről, a kezdetekről kérdezte a Magyar Nemzet munkatársa Csiszár Jenőt, a rádió szakmai tanácsadóját, aki maga is hosszú szünet után tért vissza a média világába.
Szinte biztos, hogy megváltozik az MLB rájátszásának a lebonyolítása, miután a működéshez szüksége megállapodás a következő szezon után lejár és a vezetőség izgalmasabb hajrát szeretne látni a bajnoki címért.
A nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása hosszabb távon számos kockázatot rejt magában - előbb-utóbb a férfiaknak is meg kell adni a lehetőséget
Több Airbus A380-as repülőn is hajtóművet kell cserélni - közölte az ausztrál Qantas légitársaság főigazgatója csütörtökön Sydneyben. Alan Joyce két héttel azután beszélt, hogy egyik ilyen, úgynevezett szuperjumbójuk kényszerleszállást hajtott végre Szingapúrban, mert egyik motorja a levegőben felrobbant.
Az Európai Bizottság elnöke szerint létfontosságú lesz a magyar elnökség, hiszen a jövő év elején kezdődik a 2014 utáni uniós költségvetés előkészítése.
Ashton Kutcher két szerepben is kipróbálta magát a ma mozikba kerülő Bérgyilkosék című filmben: Katherine Heigl oldalán színészként láthatjuk a vásznon, de ő volt a producere is a filmnek.
Az idén 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében a decentralizált foglalkoztatási alaprészből. Az összeg 97 százalékát már lekötötték, 73 százalékát pedig kifizették - mondta Gúr Nándor, a régió munkaügyi tanácsának soros elnöke.
A kormány nyilvános adótervei alapján jövőre éves szinten 5 és fél millió forinttal több marad a Magyarországon dolgozó felsővezetők zsebében éves szinten a Hay Group tanácsadó cég friss elemzése szerint.
DUNAÚJVÁROS — Tizenéves kamasz lány holttestét találták meg a napokban Dunaújvárosban, ahol azt beszélik, hogy a tinit meggyilkolták. Bár a rendőrség még nem azonosította a tetemet, a helyiek tudni vélik, hogy a júniusban eltűnt Alexandra holttestére találtak rá.
Orbán Viktorral készült terjedelmes interjút közölt a Le Figaro című francia napilap annak kapcsán, hogy a magyar miniszterelnök csütörtökön Párizsba utazik
A brit Tesco áruházlánc súlyosan szennyezett élelmiszert árult akciósan áruházaiban. Az egyik vásárló bejelentése nyomán a hatóság is értesült a dunaújvárosi esetről.
A Magyar Nemzet információ szerint Simor András jegybankelnök és Király Júlia, az MNB alelnöke is önként lemondott a felsőoktatási intézményekben betöltött gazdasági tanácsi tagságáról
Barack Obama amerikai elnök 15 személynek, köztük Angela Merkel német kancellárnak, idősebb George Bush egykori amerikai elnöknek és Warren Buffett milliárdos befektetőnek ítélte oda az idén a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet
Az Interpol főtitkárával találkozott szerdán Franciaországban Hatala József országos rendőrfőkapitány. Az egyeztetésen a szervezett bűnözés elleni harccal kapcsolatos rendőri információk megosztása, illetve Magyarország elkövetkező soros uniós elnöksége kapcsán a régió biztonsága volt a téma.
Az előző napok csökkenése után a csütörtöki napon már emelkedni tudtak az ázsiai részvénypiacok, miután az euróövezeti pénzügyminiszterek kedden este állapodtak meg az ír segélycsomag összeállításáról, melynek részleteiről ma kezdődnek tárgyalások az ír fővárosban az IMF részvételével. A hangulatot erősítette az is, hogy Kína bejelentette a kamatemelés helyett az árak befagyasztásával kíván…
Komoly eltérések mutatkoznak a Költségvetési Tanács és a Kormány által becsült számok között a Robin Hood-adóból származó bevételek vonatkozásában. Míg a kormány 20 milliárdos bevétellel kalkulál...
A kötelező biztosítások árának rekordmértékű esése magával rántotta a casco biztosítások díját is: az év közben még 90 ezer forint feletti átlagdíj a kötelező kampányban eddig megkötött casco szerződéseknél 40 ezer forintra zuhant vissza....
A magyar válogatott győzelemmel zárta az idei évet, ugyanis Székesfehérváron barátságos mérkőzésen 2-0-s vereséget mért a litván csapatra. A két gólszerző Priskin Tamás és Dzsudzsák Balázs voltak.
A fejlesztés célja egy olyan átfogó tematikus túraútvonal létrehozása, amely vonzó turisztikai célponttá teheti a jász és kun kulturális értékek bemutatóhelyeit
Ma jelenik meg az Egyesült Államokban működő Conference Board gazdaságkutató intézet októberi összetett konjunktúramutatója (Leading Economic Index - LEI), amely az amerikai gazdaság kilátásait jelzi.
A MOL bejelentette, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozatával helyben hagyta a Fővárosi Bíróságnak az OJSC Surgutneftegas keresetét elutasító ítéletét. Az OJSC Surgutneftegas 2009-ben kérte...