A jövő év első napjától számos jelentős törvényváltozás lép hatályba; az egykulcsos adórendszer létrejötte mellett egyszerűsödik a személyi jövedelemadó-bevallás, továbbá emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve ismét három évig lesz igénybe vehető a gyermekgondozási segély.
Több száz millió forintos kártérítést követel a gázkereskedő EMFESZ Kft.-től jó híre csorbítása miatt Pomázi Csaba tulajdonos, valamint a nevével fémjelzett négy cég, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft.
Az Új Széchenyi Terv pályázatainak január 15-ei meghirdetésekor már indulásra kész lesz a Széchenyi Kártya önerő kiegészítő hitel is - mondta Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Időben meg tudott állni a vonat, amely elé egy kisbusz csúszott be a sínekre szerdán reggel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tiszaföldvár és Homok települések között.
A kihalás széléről visszahozott mangalica lehet a "következő nagy dolog" az Egyesült Államokban - írta kedden a New York Times című amerikai lap. A magyar sertéssel egyre több tenyésztő és kereskedő foglalkozik, és a mangalica felkerült több neves étterem étlapjára is. Szakértők elismerik, hogy a különleges zsírjáról ismert sertésnek még hosszú utat kell megtennie, mire széles körben ismert lesz.
Évente több százmilliárd forinttal károsítják meg az államot a szellemi értéket képviselő termékek hamisítói - írja a Magyar Nemzet. Az illegális másolással foglalkozó csoportok becslések szerint legalább ezermilliárd forintos forgalmat bonyolítanak Magyarországon.
Sorozatos üzemanyagár csúcsoktól voltak hangosak az utóbbi hetek Magyarországon, a benzin ára vészesen közeleg a literenkénti 400 forintos lélektani szinthez. Bár az oda vezető utat kisebb-nagyobb...
Az éjszakai havazások nyomán több megyében újra téliesek az útviszonyok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több száz munkagéppel folyamatosan dolgozott az esti órákban is a hóeltakarításon és a síkosságmentesítésen, azonban az intenzív havazás és a nagyon alacsony hőmérséklet miatt több fő- és mellékúton még téliesek az útviszonyok. A közútkezelő ezért arra kéri a közlekedőket, hogy csak megfelelő…
A vasárnapi munkavégzés komoly társadalmi, gazdasági kérdés, ezért csak az érdekeltekkel való alapos vita és egyeztetés után szabad törvényt módosítani - mondta Rolek Ferenc, a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, aki ellenzi a vasárnapi munkavégzés egységes betiltását.
Miközben a világgazdaság problémái egyre súlyosabbak, a világ "pénzügyi urai" még mindig azon vitatkoznak, hogy kit tegyenek felelőssé a válság kirobbanásáért, ahelyett, hogy teljes gőzzel a...
Jogsegélyszolgálatot indított a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, hogy támogatást adjon a csaló nyelviskoláknak kiszolgáltatott diákoknak - számol be a Népszabadság.
"Küszöbön a double-dip" (újabb gazdasági visszaesés) - nagyjából ezekkel a szavakkal kommentálta a tegnap nyilvánosságra hozott októberi lakásár-indexet az S&P Case-Shiller index kutatásért felelős...
Magyarország féléves uniós elnöksége – remények szerint – a hazai turizmuson is rajta hagyja a keze nyomát: a szakma éves szinten öt-tíz százalékos bevételnövekedésre és a vendégéjszakák számának jelentős megugrására számít – írja a Magyar Nemzet.
Nincs komolyabb említésre okot adó esemény, történés a forint piacán - fogalmaz Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa napi piaci kommentárjában. Megjegyzi ugyanakkor azt is, hogy a...
A tegnapi nagyobb mínuszok után ma enyhe emelkedést mutatnak az ázsiai piacok, az indexek átlagosan fél százalékkal kerültek feljebb. Tegnap a tengerentúlon bár nem indult kedvezően a kereskedés, a...
A belvízkár kockázatát nem vállalják a biztosítók, ebben a helyzetben a belvízkárosultakon egy jól működő központi kockázati alap segíthetne a legjobban - vélekedik a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
Elemzők szerint elgondolkodtató folyamatok zajlanak az amerikai munkaerőpiacon: bár a cégek már magukhoz tértek a válság okozta sokkból, a profitok nőnek és a gazdasági gyógyulás jeleként a tőzsde is szárnyal, az amerikai munkaerőpiac csak nem akar élénkülni.
Bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei 2011. január 3-tól, az államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett ugyanis megnyílnak a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok - mondta Navracsics Tibor.
Az öt együttműködő vasutas szakszervezet 2011-ben a MÁV Zrt.-től olyan béremelést kér, amely a vasutas bérek reálértékét átlagosan a legalább 1,5 százalékkal megemeli - adja hírül a Magyar Rádió.
A belvízkár kockázatát nem vállalják a biztosítók, ebben a helyzetben a belvízkárosultakon egy jól működő központi kockázati alap segíthetne a legjobban - vélekedik a CLB Független Biztosítási Alkusz ...
Horvátországban a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer a vártnál nagyobb hozammal kezeli a tagok pénzét, és a rendszer felállítása után kilenc évvel már jelentősen hozzá tudott járulni a nemzetgazdaság fejlődéséhez - adja hírül a hirado.hu.
Akik az évtizedeken keresztül egyeduralkodó módjára kormányzó Szociáldemokrata Párt feltámadásában bíztak Svédországban, nagyot kellett csalódniuk idén ősszel. A 2006 óta ellenzékben politizáló szocdemek minden eddiginél gyengébben szerepeltek a választásokon. A svéd baloldal zuhanásáról és a polgári oldal felemelkedéséről egy harminc éve Göteborgban élő honfitársunk, Egri János mesélt az MNO-nak.
Meg sem mozdul a forint euróval szembeni árfolyama, az igazi izgalmakat megint a svájci frank okozza. A magyarországi frankhitelesek újra aggódva figyelhetik a grafikonokat, hiszen a hazai...
Megkezdte a magán-nyugdíjpénztári tagok tájékoztatását az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF). A személyre szóló levelek kézbesítésével akadhatnak gondok, mert úgy tűnik, a rendelkezésre álló adatbázis nem tökéletes....
Az ország több részén is téliesek az útviszonyok, az intenzív havazás és a nagyon alacsony hőmérséklet miatt több fő- és mellékúton jeges, jégbordás vagy havas a burkolat – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerda reggel. A társaság több száz munkagéppel dolgozik az utak takarításán, de nehézséget okoz, hogy a síkosságmentesítésre használt szóróanyag olvasztó hatása csak később érv...
Alacsony forgalom mellett kicsi erősödés várható ma a hazai piacon - véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője, aki hozzátette, a pénteki nap lesz inkább érdekes, az esetleges év végi...
Nem írta alá a szlovák államfő a nyelvtörvényt és az iskolaügyi törvényt sem. Ivan Gasparovic kifogásolja, hogy a kulturális minisztérium saját hatáskörben döntheti el, hogy kap-e büntetést a nyelvtörvényt megsértő intézmény, vagy sem. Az elnök azt szeretné, ha a szankciók ebben az esetben kötelezőek lennének.
Az irodaházak piaca idén közel sem zár jó évet, sem az új átadások, sem az üresedési ráták alakulása, sem a piacon tapasztalható bérleti díjak, de – a magasnak mondható tranzakciós hozamok...
Az Audi a jelek szerint nagyon komolyan letette a voksát az elektromos technológia mellett, ugyanis egy óriási beruházással 1200 munkahelyet teremt az elektromos meghajtás minél gyorsabb fejlesztése érdekében.
Továbbra sem hajlandó beengedni országába Washington caracasi nagykövetjelöltjét Hugo Chávez venezuelai elnök, még akkor sem, ha ez a két ország diplomáciai kapcsolatainak a megszakításával jár