Ma délelőtt tartják az integrált ügyfélszolgálati irodák munkatársainak ünnepélyes képzészáróját, így jövő hétfőn 300 fős apparátussal kezdi meg működését 29 "kormányablak".
Budapest – Saját bevallása szerint remek évet tudhat maga mögött Magyarországon az Egyesült Államok januárban kinevezett budapesti nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis.
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter Indexnek adott interjújában elmondta, hogy a következő magyar-orosz találkozóra januárban kerülhet sor a pravoszláv karácsony után, melyen többek között a...
A Magyar Suzuki ellenőrzésre visszahívja az Esztergomban 1997 és 2002 október között gyártott Swifteket, mert a magyar gyártmányú első lengéscsillapítók rozsdásodása miatt a keréktartó csonk leválhat a csillapítóról és a gépkocsi mozgásképtelenné válhat - erősítette meg szerdán az egyik Komárom-Esztergom megyei márkaszerviz tulajdonosa....
Egy olasz emberi jogi szervezet szerint a Hamász terrorista szervezet több száz eritreai embert ejtett foglyul a félszigeten – a menekültcsoport új hazájába, Izraelbe szeretett volna eljutni.
A Magyar Suzuki ellenőrzésre visszahívja az Esztergomban gyártott, 1997 és 2002 október elseje között készült Swifteket, mert a magyar gyártmányú első lengéscsillapítók rozsdásodása miatt a keréktartó csonk leválhat a csillapítóról és a gépkocsi mozgásképtelenné válhat - erősítette meg az MTI értesülését az egyik Komárom-Esztergom megyei márkaszerviz tulajdonosa
A Magyar Suzuki ellenőrzésre visszahívja az Esztergomban gyártott, 1997 és 2002 október elseje között készült Swifteket, mert a magyar gyártmányú első lengéscsillapítók rozsdásodása miatt a...
A multinacionális kereskedőláncok érdekeit lehet, a vásárlók érdekét azonban nem sérti a szabad vasárnap bevezetése - hangsúlyozta Harrach Péter Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI-nek a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnökének szerdai nyilatkozatára reagálva
Nem állt meg egy rendőri igazoltatás során Henning Bortel, a Bayern München labdarúgócsapatának 18 éves kapusa. Az esetből autós üldözés lett, majd a kapus később feladta magát.
A következő magyar-orosz találkozóra januárban kerülhet sor a pravoszláv karácsony után - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán az Index-nek adott interjújában
800 millió forint jut jövőre az iskolatejprogram támogatására. A vidékfejlesztési tárca szerdai közleménye szerint az intézményfenntartókon túl már a programban résztvevő tejfeldolgozók is igényelhetik a támogatást. A minisztérium szerint eddig Magyarországon a gyermekek körülbelül 10 százaléka kapott naponta egy pohár tejet ingyen, ez a kör az új rendelettel bővül.
Születésekor kisebb volt mint egy játékbaba Willow, akinek alig volt valamicske esélye a túlélésre. Az aprócska csodagyerek ma már egy éves és boldogan él salfordi otthonában szüleivel.
Enyhe emelkedést mutatnak az amerikai határidős indexek, így pozitív tartományban kezdődhet a kereskedés. Makroadatok nem érkeznek a mai napon, és eddig jelentősebb vállalati hírek sem láttak...
A Magyar Suzuki ellenőrzésre visszahívja az Esztergomban gyártott, 1997 és 2002 október elseje között készült Swifteket, mert a magyar gyártmányú első lengéscsillapítók rozsdásodása miatt a keréktartó csonk leválhat a csillapítóról és a gépkocsi mozgásképtelenné válhat - erősítette meg az MTI értesülését szerdán az egyik Komárom-Esztergom megyei márkaszerviz tulajdonosa.
Már a jövő év első hónapjaiban megjelennek az első univerzális mobiltelefon-töltők az Európai Unióban - jelentette be az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben
Kétségbeesve néznek az új év elé Székesfehérváron a civil szervezetek. Csak márciusig hosszabbította meg az önkormányzat az ingyenes irodahasználatot a számukra, és december 31-én lejárnak a közfeladatok ellátására a várossal kötött szerződések is, amelyek közül még egyet sem újítottak meg. A pénzügyi bizottság elnöke azt mondja, kétségbeesésre semmi ok.
Jövőre élénkülhet a felvásárlási aktivitás a pénzügyi szektorban, legalábbis ezt várják a Reuters-nek nyilatkozó iparági elemzők. A gigaméretű tranzakciókra azonban még egy darabig várni kell,...
A szétfagyott vízvezetékek miatt negyvenezer ember maradt víz nélkül szerdán Észak-Írországban – közölte a helyi vízszolgáltató. A vízkimaradások az országrész mindegyik részén éreztetik hatásukat. Egyes helyeken már nyolc napja nincsen víz, és sokan még napokig nem számíthatnak a szolgáltatás helyreállítására.
BUDAPEST – Kucsera Gábor (28) nem csak sportolói eredményeire lehet büszke. A világ- és Európa-bajnok kajakos az Év sportolója-választáson a Legsármosabb sportoló kategória élén áll.
Január 10-ig tehetik meg észrevételeiket a társadalmi szervezetek a hungarikumokról szóló törvénytervezetről - közölte szerdán a Vidékfejlesztési Minisztérium. A hungarikum olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó nemzeti érték, amely belföldön és külföldön egyaránt bizonyítja a magyar nemzeti örökséghez tartozást. Hungarikumnak a törvény alapján létrehozandó Hungarikum Nemzeti Bizottság (HNB)…
Eladói és vételi oldalon is álltak tegnap az OTP bennfentesek. December 28-án Bíró Tibor 10 000 db OTP részvényt adott el, míg dr. Utassy László 85 902 darab részvényt vásárolt. Bíró Tibor az OTP...
Nem a buszok fűtésén spórol a BKV - reagált a közlekedési társaság a Blikk szerdai számában megjelentekre, amelyek szerint száznál is több busz hibásodott meg hétfő délelőttig a fagy miatt, mivel a vállalat a járművek fűtésén akart spórolni.
Ukrajna hazai összterméke (GDP) idén több mint négy százalékkal nő, miután tavaly 15 százalékkal csökkent - közölte az ukrán kormányfő szerdán. A kormányülést követően Mikola Azarov arról is beszá...
A következő magyar-orosz találkozóra januárban kerülhet sor a pravoszláv karácsony után - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán az Index-nek adott interjújában.
A konzervatív német újság írásának bevezetőjében megállapítja, hogy az EU-elnökség féléves turnusváltásai a nyilvánosság számára általában észrevétlenek maradnak, s hogy Brüsszelben senki sem emlékszik olyasmire, hogy egy ország még elnökségének kezdete előtt a címlapokra került volna
Veréssel fenyegette meg egy a BKV megbízásából dolgozó férfi a Fent és lent című blog szerkesztőjét, amikor az fel akarta venni kamerával, hogy sózzák a BKV egyik megállóját. Idén már tilos sót szórni az utakra, járdákra, a jogszabályt megsértőket 50 ezer forintra büntetheti a közterület-felügyelet.
Összesen 110-re nőtt szerdára az ár- és belvízi veszélyek miatt országszerte kitelepített emberek száma, miután kedden újabb hat embernek kellett elhagynia otthonát - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdai közleményéből.
Saját központi bankot alapít a Vatikán, hogy áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé váljanak a Szentszék pénzügyei - számolt be szerdai számában a La Stampa című olasz lap....
A Mercedes neve egybecseng a luxussal, az eleganciával, ám az igavonók esetében ez nyilván mérsékelten volt igaz. Eddig. A Mercedes gyári tulajdonú, Manhattenben tanyázó forgalmazója ugyanis így év vége felé igazi különleges kiadással kedveskedik a vásárlóknak, mely a Sprinter Grand Edition névre hallgat.
A Dunántúlon általában kevés lesz a felhő, több órára kisüt a nap. Keleten felhős, párás idő lesz, csütörtökön azonban fokozatosan ott is csökken a felhőzet
A német infláció 1,7 százalékra nőtt decemberben éves szinten a novemberi 1,5 százalékról, ez a legmagasabb 2008 októbere óta - közölte előrejelzését a német szövetségi statisztikai hivatal szerdán.
Saját központi bankot alapít a Vatikán, hogy áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé váljanak a Szentszék pénzügyei - számolt be szerdai számában a La Stampa című lap. A bankalapítással egyebek mellett az is a szándéka a Szentszéknek, hogy az utóbbi időben a lapok címoldalán egyre többet szereplő vatikáni pénzintézet, az IOR tevékenységét átalakítsák, és egyszersmind a vatikáni bank működését a…
BUDAPEST – Kucsera Gábor (28) nem csak sportolói eredményeire lehet büszke. A világ- és Európa-bajnok kajakos az Év sportolója-választáson a Legsármosabb sportoló kategória élén áll.
Észak-adriai kikötőinek fejlesztésével és kapacitásnövelésével egyenesen Rotterdamnak akar konkurenciát támasztani Olaszország, közös állami és magánbefektetői beruházásban. Trieszt és Monfalcone kikötőinek logisztikai összekapcsolásába és együttműködésébe a szlovéniai Kopert is bevonnák.