A korábban bejelentetthez képest mintegy kétezerrel több Opel-dolgozó elbocsátása várható az Opel európai üzemi tanácsának hétfői bejelentése szerint. A testület azt közölte, hogy az átdolgozott me...
A köztársaság napja alkalmából rendezett hétfői budapesti konferencián Debreczeni József azt mondta, hűnek kell maradni a harmadik magyar köztársasághoz; Kuncze Gábor az egyik legfontosabb...
Újabb pert nyert Fót menesztett fideszes polgármestere a szocialista többségű önkormányzati testület ellen, a Pest megyei Munkaügyi Biróság hétfőn hozott döntése szerint az ellene indított fegyelmi határozat törvénytelen volt - közölte a polgármester ügyvédje az MTI-vel.
Mikulás Dzurinda volt szlovák miniszterelnök, az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKU) elnöke nem indul jelöltként a június 12-re kiírt parlamenti választáson. Ezt a a...
Az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn azzal a kéréssel fordult Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez, hogy lépjen vissza az egyéni képviselő-jelöltségtől, a budapesti listás helyéről, és mondjon le a fővárosi közgyűlési mandátumáról is. A párt országos vezetése támogatja a budapesti szervezet kérését, ugyanakkor az MSZP XII. kerületi szervezetének elnöksége kiáll a terület egyéni…
Mindennapi teendőihez egy méhnek nincs szüksége ahhoz, hogy felismerjen egy emberi arcot: ennek ellenére egy ausztrál kutatónak sikerült betanítania a rovarokat, hogy emberi arcmásokat társítsanak cukoroldathoz.
Csökkentek a megtakarításai, és a tavalyi évhez képest kevesebb a pénzintézettel szembeni számlakövetelése – derül ki Bajnai Gordon friss vagyonnyilatkozatából.
Páratlan ezüstlelet került elő Hódmezővásárhelyen, ahol lakossági bejelentés alapján találtak meg egy csaknem 70 érméből álló, elrejtett török kori kollekciót. A páratlan tárgyi anyagot e hét szerdán délután mutatják be a helyi múzeumban a nyilvánosság számára.
A közélet megtisztítása, a korrupció megállítása, a párt- és a kampányfinanszírozás törvényessé tétele mellett a helyi gazdaságok megerősítését, valamint a mélyszegénység megszüntetését is...
A Közbeszerzési Döntőbizottság úgy döntött, hogy eredménytelen a Budapest Józsefváros Önkormányzata által a kerületben lévő parkolóhelyek üzemeltetésére kiírt közbeszerzés - olvasható a hétfői...
Az izlandi rendőrség, esetleges támadástól félve, lelőtte azt a fiatal jegesmedvét, amely Grönlandról kóborolt el, és kötött ki az 500 kilométerre lévő szigetországban.
Bár az áremelkedések egy részét csak februárban érezzük majd, és az év eleji emelésekhez már volt időnk hozzászokni, olvasóink többségét az újévben bevezetett magasabb árak zavarták a leginkább januárban. Múlt heti szavazásunkból kiderül, hogy a Privátbankár olvasói főleg A pontból B pontba való eljutáskor bosszankodtak a legtöbbet. A havat viszont sokan szeretik. Ez még nem minden, volt, akit…
Csökkentek a megtakarításai, és a tavalyi évhez képest kevesebb a pénzintézettel szembeni számlakövetelése – derül ki Bajnai Gordon friss vagyonnyilatkozatából.
Tavaly 226,3 milliárd dollár értékben adtak el csipeket világszerte, ami 9 százalékos csökkenés a megelőző évi 248,6 milliárd dollárhoz képest - közölte a félvezetőgyártók szövetsége, a SIA hétfőn. A ...
Európában is kétmillió autót hív vissza a Toyota japán autógyár. A problémát a gázpedál okozza, ami bizonyos használat után, a kopás következtében beragadhat, így az balesetet okozhat. A döntés nyolc Toyota-modellt érint. De a közös gyártás miatt egyes Peugeot és Citroen kiskocsikat is ellenőrizni kell.
Bertrand Delanoe párizsi főpolgármester a város február 8-9-i közgyűlésén javasolni fogja 310 ezer eurós hozzájárulás megszavazását az auschwitzi koncentrációs táborban létesített emlékhelyet...
Botrányosnak minősítette hétfőn Franck Riester, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) kampányfőnöke egyik párttársa rasszista megszólalását.
Az amerikai költségvetés hatalmas hiánya az elmúlt évtized pazarlásának az eredménye - mondta Barack Obama elnök hétfőn, amikor bejelentette, hogy kormánya beterjesztette a kongresszusban a...
A Fidesz "Gyurcsány-fóbiája" odáig fokozódott, hogy ma már minden hírbe őt keverik bele - reagált Nyakó István, az MSZP szóvivője arra, hogy a Fidesz felvetette a volt miniszterelnök felelősségét is a BKV-val kapcsolatos nyomozások ügyében. (MTI)
Mélyen az elméleti lehetőségei alatt teljesít idén a román gazdaság is, az 5-6 százalékos növekedés eléréséhez pedig több évre is szükség lehet, a kulcs pedig az IMF által kikötött reformok sikere...
Újabb öt pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő esti, budapesti ülésén; ezzel 14-re emelkedett azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek megméretnék...
Több száz javaslat érkezett eddig a Facebook közösségi portálon Orbán Viktor pénteki évértékelő beszédéhez. A Fidesz elnöke egy hétfői bejegyzésében azt írta, köszöni a hozzászólásokat, a komoly javaslatok beépítésén dolgozik. (MTI)
Az amerikai költségvetés hatalmas hiánya az elmúlt évtized pazarlásának az eredménye - mondta Barack Obama elnök hétfőn, amikor bejelentette, hogy kormánya beterjesztette a kongresszusban a 2011. évi költségvetést. (MTI)
A Fidesz a kis- és középvállalkozókat tekinti a legfontosabb gazdasági partnereinek; célja pedig az, hogy "újra mozgásba hozza" a magyar munkahelyek kétharmadát adó szektort. Varga...
Kínában tavaly 91 ezer személyt vettek őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt, és közel 29 tonna kábítószert foglaltak le - tájékoztatott a közbiztonsági minisztérium hétfőn.
Több száz javaslat érkezett eddig a Facebook közösségi portálon Orbán Viktor pénteki évértékelő beszédéhez. A Fidesz elnöke egy hétfői bejegyzésében azt írta, köszöni a hozzászólásokat, a komoly...
Hétfőtől a Közéleti Főszerkesztőséget vezető Dobos Menyhért irányítja a Magyar Televízió (MTV) választási irodáját; a másfél hónapja alakult testület élén eddig Bednárik Imre hírigazgató állt -...
Az alvással és mélyalvással töltött idő folyamatosan csökken az életkor előrehaladtával - közölték vizsgálataik alapján alváskutatók a SLEEP című amerikai szakfolyóirat hétfőn megjelent számában.
A ködös és hideg tél ellenére is próbáljunk meg pozitívan gondolkodni! Menjünk ki nappal a szabadba, élvezzük a hűvös szellőt és töltsük fel szervezetünket vitaminokkal.
Az amerikai hadsereg hétfőn újraindította a haiti földrengés súlyos sérültjeinek egyesült államokbeli kórházakba szállítását, és a földrengés óta először sok iskola újra megnyílt a katasztrófa...
Varga Mihály: Fidesz a kis- és középvállalkozókat tekinti a legfontosabb gazdasági partnereinek; célja pedig az, hogy "újra mozgásba hozza" a magyar munkahelyek kétharmadát adó szektort.
Megkezdődött hétfőn több brit repülőtéren az emberi testről képet mutató biztonsági szűrőberendezések alkalmazása, egyelőre kísérleti, de kötelező jelleggel.
Világszerte a lakosságnak mindössze 35 százaléka véli úgy, hogy kormányuk a megfelelő lépésekkel és ütemben próbálja megakadályozni a globális éghajlatváltozást, Magyarországon pedig még ennél is...
Újabb öt pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő esti, budapesti ülésén; ezzel 14-re emelkedett azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek megméretnék magukat az áprilisi országgyűlési választáson.
Három kerületben is új rendőrkapitány kinevezését tervezi Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya - közölte a BRFK. A VIII. kerület élére Plánk Róbertet, II. kerületi kapitánynak pedig Bucsek...
A vér glükózszintje befolyásolja az emberek döntéshozatali folyamatát; megfontoltabban választottak egy tanulmányban azok, akiknek magasabb volt a vércukorszintje - közölték amerikai kutatók a Psychological Science című szaklapban.
Nincs hatásköre az Országos Választási Bizottságnak (OVB) azzal kapcsolatban, hogy a köztársasági elnök mikorra írja ki a választást. A testület hétfő esti ülésén erre hivatkozva utasította el...
A rendőrség eddigi adatai alapján tömegverekedés volt az egyik devecseri általános iskolában. A Gárdonyi Géza Általános Iskolában egy 13 és egy 14 éves diák verekedett össze az öltözőben. A két lány vitájának több osztálytársuk is szemtanúja volt, és a rendőrség információi szerint néhányan be is kapcsolódtak a verekedésbe.
Ki voltak éhezve a jó hírekre a befektetők az amerikai tőzsdéken, így az ötéves rekordra kúszó ISM index jótékony hatását nem tudta visszafordítani a másik két, kevésbé tetszetős makroadat és a Fehér...
Az olasz élvonalban szereplő Bariban folytatja pályafutását Gosztonyi András, az MTK futballistája, aki az U20-as válogatott tagjaként bronzérmet nyert az egyiptomi világbajnokságon.
A turizmus az idén túljuthat mélypontján, 3-4 százalékos növekedés várható az ágazatban - mondta elemzőkre hivatkozva Bajnai Gordon miniszterelnök a Turizmus Idegenforgalmi Kiadó Kft. által...
Kiraboltak egy lottózót Budapesten hétfőn a VI. kerületi Nagymező utcában, személyi sérülés nem történt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.