Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel kezdte meg kairói tárgyalásait hétfőn Bajnai Gordon miniszterelnök. A megbeszélést követően a kormányfő találkozik Ahmed Nazíf miniszterelnökkel, majd a nap...
Ha külföldön járok, mindig érdekel, mit tudnak, mit gondolnak rólunk a helyiek. Mikor először tapasztaltam, hogy a ''magyar gulyás'' kicsit mást jelent Olaszországban vagy a németeknél, mint hazánkban, meglepődtem. Ma már nehezebben lehet meglepni, de azért a múlt héten sikerült.
Középiskolás drogdílert fogtak el Nyíregyházán, a 16 éves fiú a megalapozott gyanú szerint marihuánával kereskedett - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője...
Az országos átlag közel duplájával, mintegy kilenc százalékkal csökkent a négy kiemelt adónemből befolyt összeg tavaly Nyugat-Magyarországon - mondta el hétfői győri sajtótájékoztatóján az APEH...
A beavatkozás mára megváltoztatta Maxine életét, új veséje lehetővé teszi, hogy olyan ételeket - például csokoládét és mogyorót - is ehessen, amelyek addig tiltottak voltak számára.
Piramisjátékra gyanakszik a Freedom Rocks magyarországi működése kapcsán a pénzügyi felügyelet, ezért büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrségen. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete...
Mesterházy Ernő nem állt jogviszonyban a Miniszterelnöki Hivatallal, onnan juttatást nem kapott - közölte a Kormányszóvivő Iroda az MTI megkeresésére hétfőn annak kapcsán, hogy a Fidesz azt...
Óriási jövedelem kiesést jelent a gazdáknak, hogy hiába olcsóbb a kukorica és a búza is mint tavaly, visszaesett a gabonafélék forgalma, ezért az aratásig akár 1,5-2 millió tonna is maradhat a...
Elpusztult az a kutya, melyet felakasztottak egy fára Szentlőrincen. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy a város külterületén, a nyakánál fogva...
Az Európai Bizottság hétfőn hivatalosan bemutatta az új uniós ökológiai logót, amelyet képzőművészeti és formatervezői szakos hallgatók számára meghirdetett összeurópai nyilvános verseny...
Bugár Béla szerint a szlovákiai államnyelvtörvény nem használ a szlovák-magyar kapcsolatoknak, s nem jó, hogy a jogszabály néhány hónappal a parlamenti választások előtt lépett életbe. "Jó...
Horogkereszteket és muzulmánellenes feliratokat pingáltak ismeretlenek hétfő virradóra a dél-franciaországi Saint-Etienne átadás előtt álló nagymecsetjére. A város 50 ezres muzulmán közössége...
"Férjem viselkedéséből néha arra következtetem, hogy homo-, vagy biszexuális. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen kezelési módjai lehetnek ennek a problémának? Pszichiáterhez kellene mennie?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Könnyek szöktek Sárközy Pálnak (82), a francia államfő édesapjának szemébe, amikor Szekeres Imre honvédelmi miniszter egy apró fi gyelmességgel lepte meg
Az elmúlt hetek enyhülése ellenére most nem jött ki a lépés a TV2-nek, a csatornát egy 91 perces büntetés is sújtotta múlt csütörtökön, azonban több egyéb tényező is hozzájárult a 10.3 százalékos...
A Cikász (Cycas revoluta) az egyik legszebb szobanövény, melyet elegáns leveleinek köszönhetően gyakran összetévesztenek a pálmával. A növényt “Japán cikásznak”is nevezik, hiszen Dél- kelet Ázsiából származik. A “cycas” szó a görög “koikas” szóból ered és egy pálmafajta a jelentése.
Az édenkert.hu főkertésze, Bálint gazda elmagyarázza, miért káros a hirtelen felmelegedés, ha azt újabb hideg követi. Tanácsokat kapunk a tavaszi palántaválasztással kapcsolatban is.
A szénhidrátok és főként a cukrok étrendi szerepének megítélése rendkívül ellentmondásos. Összefoglaltuk a legfrissebb tényeket és az életmód-tanácsokat.
BUDAPEST – Hiába kapja vissza a pénzét Damu Roland (35) volt barátnője, még így is alaposan ráfizet a kölcsönre. Információink szerint ugyanis a nagylelkű hitelezőnek csak az alap ötmilliós összeget törleszti vissza – részletekben! – a színész, kamatot a tetemes késedelemmel megadott pénzre nem fizet.
A Pénzcentrum exkluzív interjúja a Lidl működésének hátterét mutatja be: interjúalanyunk egy olyan fiatalember, aki több évig a Lidlnél dolgozott. Cikksorozatunk második részében a Lidl nemzetközi botrányainak magyarországi lecsapódását járjuk körbe, beszélünk a bolti lopásokról, és a munkatársakkal szembeni bánásmódról is....
Minden ötödik felnőtt a partnere helyett kedvenc háziállatával töltené a Valentin-napot. A megkérdezett franciák közül azonban csupán minden tizedik, a magyaroknak pedig csak nyolcada választaná ezt a lehetőséget a szerelmesek napján - állapította meg a Reuters és az Ipsos közös nemzetközi felmérése.
Mára éltünk részévé váltak a számítógépek. Szinte nincs olyan életterület, ahol ne találkoznánk velük. Hogyan előzhetőek meg vagy csökkenthetőek a számítógép okozta egészségügyi panaszok?