Nagyon neves étterem, mindenféle listákon a legelsők között, vidéken és újabban Pesten is. Mindkét étlapján a desszertek között ''frissen sült palacsinta'' is található. Vagyis külön hangsúlyozni kell a frissen sütés tényét, hiszen ez manapság egyáltalán nem magától értetődik, még egy bizonyos színvonalat elérő étterem esetében sem. Rejtély számomra, hogy ez miért jelent sok helyen komoly…
Hatan sérültek meg egy XV. kerületi balesetben szombaton nem sokkal dél előtt, a sérültek között négy gyerek van - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel. A baleset a...
A brit konzervatívok nem nevezhetik magukat a változás pártjának, mivel maguk sem változtak az elmúlt évtizedekben - mondta szombati kampánynyitó beszédében a brit kormányfő. Gordon Brown a...
Lemondott Berndt Röder, a hamburgi parlament elnöke szombaton, miután kivételes hóeltakarításban részesíttette saját utcáját úgy, hogy egész Hamburg a hó- és jégfedte utakkal küszködött.
Az Európai Unió 2012-re a csomagolási hulladékok 60 százalékának hasznosítására kötelezi Magyarországot, anyagtípusokként is meghatározva az elérendő célszintet. Annak ellenére, hogy ez az arány nem tűnik elérhetetlennek, a másodnyersanyag-piacot is komolyan sújtó világgazdasági válság közepette rendkívül nehezen és csak a lakosság gyűjtési hajlandóságának növelésével teljesíthető.
Tajvanon a dohányzó karaktereket is figyelembe vennék annak eldöntésénél, hogy milyen korosztály nézhet meg egy-egy filmet - közölte szombaton a kormány. Tajvanon az utóbbi években harcot hirdetett a dohányzás visszaszorítására, és több korlátozást is bevezettek a dohánytermékekre.
BUDAPEST — Még mindig a csipkelődések célpontja a modern „Rómeó és Júlia", azaz Baronits Gábor, a TV2-n futó Jóban Rosszban, és közt színésze, pedig két hét telt el azóta, hogy megfeledkezve a külvilágról, erotikus táncott lejtettek egy bálban.
Ha szeretnénk a szervezetünk működését támogatni, próbáljuk ki a sajátvér-terápiát A sajátvér-terápia erősíti a szervezet öngyógyító képességét, és az immunrendszert, így nehezebben kapjuk el a betegségeket, és a már meglévő panaszainkból is könnyebben kigyógyulhatunk.
BUDAPEST — Világhíres gyorskorcsolyázó is lehetett volna Aradi Balázs, de ő inkább a színjátszást választotta. Így lett Berényi Miklós örökbeadott gyermeke a Barátok köztben.
BUDAÖRS ‒ Új életében is megtalálta számításait az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Sugár Tímea (32). A három éve sérülés miatt visszavonuló kézilabdázó szeptember óta irodavezetőként dolgozik egy vasúti sorompókat és biztosítóberendezéseket tervező budaörsi cégnél.
HAMBURG ‒ Ha egy tojás fehér, akkor az bizonyosan nagyüzemi keltetőből származik. A barnák az igaziak, mert a színük is jelzi, hogy a tyúk egészséges táplálékhoz jutott.
BUDAPEST — Veres János és Dobolyi Alexandra nem válaszol a kérdésekre, telefonjuk kicsöng, így csak egy dolog biztos: mint a Blikk megírta, a páros Makaó városának főutcáján sétálgatott édes kettesben.
BUDAPEST ‒ Hangulatos kávézóban találkoztunk a Boros–Bochkor páros idősebb tagjával. Lali király őszintén vallott a konkurenciáról, műsorvezető-társáról, a minden lében kanál Bocsiról, és azt is elárulta, hamarosan véget vet bumerángos korszakának.
BUDAPEST — Egy kártya itt, egy kártya ott, csiribí-csiribá, és a lapok eltűntek! De vajon hogy csinálta? – teszik fel sokan a kérdést, akik szemtanúi lehetnek egy igazi bűvészmutatványnak.
Indigó-, vagy kristálygyerek. Egyre gyakrabban hallani ezeket a kifejezéseket, és az ezoterikus irodalom is kiemelten foglalkozik ezzel a kérdéssel. De mit is jelentenek ezek a szavak? Kik ezek a különleges apróságok?
BUDAPEST — Interneten keres társat Kozso. A zenésznek tavaly, négy évi ismeretség után ért véget kapcsolata kedvesével, most pedig úgy érzi, eljött az ideje, hogy újra ismerkedjen. Habár néhány hónappal ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy nem hajlandó a „neten csajozni", most mégis a világhálót választotta az ismerkedésre.
BERLIN — „Valóban ennyire rondák vagyunk?" – tette fel a kérdést a Bild újság. Való igaz, hogy a németek zömét felháborította a húsz legszebb nemzetet rangsorba állító brit közvéleménykutatás, amelyben ők végeztek az utolsó helyen.
A szemüveget vagy kontaktlencsét viselők közül csak minden ötödik ember keresi fel két éven belül a szakorvosát, hogy újravizsgáltassa a látásromlást. Akik azonban nem használnak ilyesmit, csak akkor fordulnak szakemberhez, amikor már többnyire nagy bajban vannak.
BUDAPEST — Ma a legnagyobb internetes pókerterem negyvenmilliárdodik leosztása alkalmából valaki a világon akár 200 millió forinttal is gazdagabb lehet, ennyi jár a vasárnapi ünnepi torna győztesének.
Kiderül a titok: mit gondolnak a nők az egyéjszakás kalandról? Talán furcsa, de a lányok nem ítélik el az ilyesmit Felejthetetlen élmény, ami persze nagyvárosi legenda, hiszen a nők ilyesmibe sosem mennek bele. De ha mégis, azt a csajok csak a szaunában mesélik el.
BUDAPEST — Mégis megismerheti a világ Ambrus Attila történetét: április 12-től gőzerővel készül a Viszkis című film. Több mint ötéves huzavona előzi meg az első forgatási napot, hiszen Dobray György rendező még 2004-ben írt alá szerződést a bankrablóval a börtönben, miszerint őt illetik a megfilmesítési jogok.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY — A tizenkét éves kisfiún pontosan egy hónappal ezelőtt életmentő műtétet hajtottak végre. Horváth Dávid aortaszűkülettel és lyukas szívvel született. Két hónaposan derült ki ritka és a legtöbb esetben halálos betegsége.
A havas sportok kedvelői egyetértenek abban, hogy minél hamarabb megismerkedik a gyerek a síelés nyújtotta élményekkel, annál jobb. Ez természetesen eleinte csak a hóval, a környezettel és a szabályokkal való barátkozást jelenti, mivel öt éves kor előtt nem ajánlott a sítanulás elkezdése.
Fantom néven, de saját fényképpel adott fel az interneten társkereső hirdetést Kozsó. A zenész szerint a világhálón remekül lehet ismerkedni, bár senki sem hiszi el, hogy valóban ő hirdet.
Befagyasztotta a stabilitási tartalékokat a kormány, csökkent a Fidesz támogatottsága, a diákok félnek a munkanélküliségtől, bemutatták az MSZP programját, Gyenes Géza a Jobbik árnyékkormányának egészségügyi tárcavezetője.
A hét mondása: „Izgalmas ám énekelni, miközben egy ócska zongorán úgy kísér valaki, hogy egyik kezében a cigi, a másikkal meg írja a számlát.” Szűcs Judith
Larry Hagman belebetegszik felesége egyre romló egészségi állapotába. A Dallas egykori sztárja miatt aggódnak a barátok, úgy vélik, egyre zavarodottabb és gyengébb, már csak hónapjai vannak hátra.
Somára sok mindet lehet mondani, de azt nem, hogy prűd lenne. Péntek esti ismerkedési estjén nemcsak a hangját eresztette ki, hanem bizony a madám szerepét is magára vállalta.
Gordon Brown a nyilvánosság előtt cáfolta a fenti állításokat, míg képviselőtársa szerint Brown "ordítozásra" hajlamos, "leírhatatlan vérmérsékletű" ember
Egy évvel ezelőtt arról cikkezett a világsajtó, hogy a kínaiak miként kívánják elhárítani az esőt az olimpia idején. Most pedig arról, hogy előbb-utóbb megvalósulhat az emberiség ősi álma: ott és akkor csinálhatunk majd esőt, ahol és amikor csak akarunk.