Az előzetes becslésben szereplő ütem háromszorosával, 0,3 százalékkal nőtt a brit gazdaság teljesítménye tavaly az utolsó negyedévben a brit statisztikai hivatal pénteki, részletesebb adatsorra alapul...
Benyújthatja lemondását Szekeres Imre honvédelmi miniszter a tárcánál történt visszaélések miatt, vállalva a politikai felelősséget a történtekért - értesült a Magyar Nemzet.
Manapság nagyon sok kérdés övezi az arany sorsát. Az egyre jobban erősödő dollár, valamint az egyre biztonságosabb befektetésként feltüntetett nemesfém erős szembeállításba kerültek egymással.
Ellenőrizniük vagy pedig frissíteniük kell majd a személyi számítógépek operációs rendszereit azoknak, akik az általános nyomtatványkitöltő programot (ÁNYK) használják - figyelmeztet az APEH a nyári átállásra
Csütörtök estig egyetlen egyetemes gázszolgáltató sem nyújtotta be árváltoztatási kérelmét a Magyar Energia Hivatalhoz (MEH) - válaszolta Vigassy Csaba, a hivatal szóvivője az MTI kérdésére pénteken.
Azonnali lemondásra szólította fel a Fidesz Szekeres Imre honvédelmi minisztert; az ellenzéki párt szerint megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén zajlik. (MTI)
Fontos technikai esemény következett be a dollár indexben az elmúlt napos kerekedése során, miután az 50 napos és 200 napos mozgóátlag keresztezték egymást pozitív irányban ezzel megerősítve a dollár, emelkedő trendjét.
Azonnali lemondásra szólította fel a Fidesz Szekeres Imre honvédelmi minisztert; az ellenzéki párt szerint megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén zajlik. Csampa Zsolt, az...
Az EUR/USD nem tudta tartani nyereségeit, melyeknek köszönhetően 1,3626-ra emelkedett. A stop orderek a tegnapi csúcsnál eladási kereslet okoztak, ami gyorsan véget vetett az emelkedésnek. A MACD hamarosan shortra válthat, és csak 1,3530-nál állhat meg a devizapár. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Magyarország leglátogatottabb városainak listáját hozta nyilvánosságra a Magyar Turizmus. A KSH adatai szerint még mindig Budapest vezet, majd Hévíz és Hajdúszoboszló jön a sorban.
Nem született meglepetés a legutóbbi heti kérdésünkre adott válaszok értékelése során: olvasóink többsége úgy véli, minél hamarabb nyugdíjba mehet, annál jobb
Jogellenesen tartotta titokban a vagyonát hivatali ideje alatt Thakszin Sinavatra volt thaiföldi kormányfő, s a saját maga és családtagjai javára visszaélt hatalmával - mondta ki pénteken az...
Mahmúd Abder-Raúf al-Mabhúh, a Hamász politikai bizottságának tagja, a szervezet katonai szárnyának egyik alapítója és fegyverbeszerzője, számtalan Izrael-ellenes merénylet felelőse egy kis nyugalomra vágyott. Ezért nem közvetlenül Damaszkuszból utazott Teheránba - ahol feltehetően egy rakétaszállítmányról állapodott volna meg vendéglátóival -, hanem rövid időre megállt Dubajban, az Egyesült Arab…
Ellenőrizniük, szüksége estén pedig frissíteniük kell majd a személyi számítógépek operációs rendszereit azoknak, akik az általános nyomtatványkitöltő programot (ÁNYK) használják, mert egyes gépeken nem lehet majd futtatni a program új verzióját július 1-jétől....
Szenvedélyes beszédben ostorozta a Fideszt és annak vezetőit Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Belvárosi Szabadegyetemen tartott lakossági fórumán. Az egykori kormányfő méltatta az elmúlt nyolc év vívmányait, és megvédte az őszödi beszédet is, amiből szerinte most erőt kell meríteni.
A vártnál magasabb elmúlt három havi munkanélküliségi ráta még korántsem tetőzött, az idén elérheti, vagy meg is haladhatja a 11 százalékot az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A KSH...
Egymillió eurót fizetett a szocialista nagyvállalkozó Kapolyi László cége a Vértesi Erőműnek, cserébe az visszavonta a System Consulting elleni felszámolási kérelmet.
Tavaly a helyi közösségi közlekedés csaknem kétharmada Budapesten zajlott - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal által az MTI-hez eljuttatott közleményéből. Az autóbusz a legnépszerűbb tömegközlekedési eszköz az egész országban.
Elgázolt egy férfit a Monorról a Nyugati pályaudvarra tartó elővárosi vonat Budapesten, Kőbánya-teher állomáson péntek kora délután, emiatt három vonalon is akadozik a vonatközlekedés - közölte...
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a ScienNet törzsvásárlói hálózatot működtető kft. ügyvezető igazgatója. A vámhatóság több szálon, nagy erőkkel folytatja a nyomozást a különösen nagy mértékű adóhiányt okozó adócsalási ügyben.
13%-ot esett az AIG árfolyama ma a nyitás előtti kereskedésben, miután a cég közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését, melyben 8.9 milliárd dolláros veszteségről számolt be az időszakra. A...
Ellenőrizniük, szükség estén pedig frissíteniük kell majd a személyi számítógépek operációs rendszereit azoknak, akik az általános nyomtatványkitöltő programot (ÁNYK) használják, mert egyes gépeken nem lehet majd futtatni a program új verzióját július 1-jétől....
Ellenőrizniük vagy pedig frissíteniük kell majd a személyi számítógépek operációs rendszereit azoknak, akik az általános nyomtatványkitöltő programot (ÁNYK) használják - figyelmeztet az APEH a nyári átállásra
A Magyar Energia Hivatal előzetes felmérései szerint, hasonló méretű települések esetében az átlagos távhőárak alacsonyabbak azon helyeken, ahol a szolgáltatók nem KÁT-os termelőtől szerzik be a hőt,...
Azonnali lemondásra szólította fel a Fidesz Szekeres Imre honvédelmi minisztert; az ellenzéki párt szerint megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén történik. (MTI)
A tegnapi kereskedés másik nagy mozgását a Palm Inc részvényei csinálták, miután bejelentették, hogy a legújabb okos telefonjaik értékesítése nem a tervek szerint halad.
Kilépett a beszűkülésből a Bank of America jegyzése! Mostanában nagyon sokat loholtunk ezen a részvényen, ugyanis igencsak jó eredményekkel és hírekkel szolgált a piac számára.
Március elsejétől a mobilszolgáltatóknak valamennyi, az Európai Unió területén mobilinternet-roamingot használó ügyfelük számára lehetővé kell tenniük, hogy a szolgáltatás igénybe vételekor választhassanak egy olyan felső határt, amelynél az adott időszakban csak a fogyasztó külön kérésére lehet magasabb az adatforgalomért fizetendő számla - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH)…
Igaz, hogy tegnap már elemzésre került a részvény, de érdemes foglalkozni vele így a híreket követően, miután beadta vételi ajánlatát a palackozó üzem részvényeire.
Elgázolt egy férfit a Monorról a Nyugati pályaudvarra tartó elővárosi vonat Budapesten, Kőbánya-teher állomáson péntek kora délután, emiatt három vonalon is akadozik a vonatközlekedés - közölte a Mávinform.
Nem tudja kifizetni óriási, 70 millió fontos (21,146 milliárd forint) adósságát, ezért csődeljárást kezdeményezett maga ellen az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Portsmouth csapata.
Megfordult az USD/JPY szerencséje. A devizapárnak sikerült sokáig 89,20 fölött maradnia. A MACD azonban a triggervonal felé közelit, és hamarosan shortra válthat, ha csalódást okoznak az amerikai adatok. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Tavaly a helyi közösségi közlekedés csaknem kétharmada Budapesten zajlott - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal közleményéből. A KSH friss jelentésére támaszkodó városházi elemzésből kiderül, hogy...
Azonnali lemondásra szólította fel a Fidesz Szekeres Imre honvédelmi minisztert; az ellenzéki párt szerint megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén történik.
Halálra gázolt egy embert pénteken kora délután a Monorról a Nyugatiba közlekedő elővárosi vonat Kőbányán. Mindkét vágányt lezárták. Emiatt a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest állomások között nem közlekednek a vonatok – közölte a Mávinform.
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken Brüsszelben az Eurojust, az uniós országok igazságügyi együttműködési szervezete, valamint az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala...
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett rendkívüli tájékoztatás keretében az OTP közölte: az általa kibocsátott, február 22. és 26. között a bank magyarországi hálózatában jegyezhető fix, 5.5%-os...
Április 1-től ismét emelkedik a lakossági gáz ára. Az emelés mértékéről jelenleg még folynak a találgatások: az elemzők legalább 5%-os emelést jósolnak, a sajtóban ennél jóval vadabb árnövekedésről is lehet olvasni. Abban minden piaci résztvevő egyetért, hogy az emelés hátterében a forint-dollár árfolyam romlása és a kőolajtermékek világpiaci árának növekedése áll....