2010. február 26. péntek

febr. 26
1:18
Lengyelország izraeli pilóta nélküli repülőgépeket vásárol (Kripto Akadémia)
Lengyelország nyolc darab pilóta nélküli felderítő repülőgépet vásárol Izraeltől - jelentették be Varsóban.
febr. 26
6:24
Összefogás a Duna-stratégiáért (Kripto Akadémia)
Külön forrás nem lesz a Duna-stratégia megvalósítására; a meglévő európai uniós eszközök átcsoportosításával valósulhatnak meg a tervezett fejlesztések a tegnapi budapesti Duna-csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozat alapján.
febr. 26
6:26
Janukovics letette esküjét (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovics, Ukrajna február hetedikén megválasztott új elnöke tegnap letette hivatali esküjét, sőt, első rendeletét is ellátta már kézjegyével. Legfontosabb és legsürgetőbb teendői között a gazdaság talpra állítását, a gyökeres változásokat hozó reformok beindítását, és az államirányítási rendszer karcsúsítását nevezte.
febr. 26
6:39
Elárulták a Hamász-főnököt? (Infostart)
Kínos helyzetet okozott a Hamász palesztin szervezetnek egyik alapítójának fia. A férfi azt állítja, hogy éveken át izraeli besúgó volt. Mindeközben az iszlámista szervezetet megingatta egy másik fontos vezetője halála, akit Dubajban gyilkoltak meg, hamis európai útlevelekkel utazó, ismeretlen személyek. Felmerült a gyanú, hogy a Hamász-főnököt elárulták.
febr. 26
6:57
Tömeges halált hozó varrodatűz Bangladesben (Infostart)
Bangladesben 21 ember meghalt, amikor kigyulladt egy varroda a főváros közelében.
febr. 26
6:59
Őrizetbe vettek négy dél-koreait Észak-Koreában (Infostart)
Észak-Koreában őrizetbe vettek négy dél-koreai állampolgárt tiltott határátlépés miatt. Az észak-koreai állami hírügynökség tájékoztatása szerint ügyüket vizsgálják, de részleteket nem közölt. A szöuli országegyesítési minisztérium jelezte: vizsgálja a jelentést.
febr. 26
7:01
Sólyom László Katowicében tárgyalt (Infostart)
Az Európai Unión belül követendő nemzeti kisebbségi politikáról tárgyalt az este a magyar és a lengyel államfő Katowicében. Sólyom László és Lech Kaczynski egyetértett abban, hogy a kisebbségi kérdésnek a tagállamok között és a keleti szomszédságpolitikában is szerepe van.
febr. 26
7:03
Észak-koreai tankalkatrészeket találtak Dél-Afrikában (Infostart)
Észak-Koreából származó tankalkatrészeket tartalmazó konténerekre bukkantak egy teherhajón a Dél-afrikai Köztársaság egyik kikötőjében. A dél-afrikai hatóságok becslése szerint a szállítmány alkatrészek értéke meghaladja a félmillió eurót. A vizsgálatok befejezéséig Durban kikötőjében őrzik a rakományt.
febr. 26
7:15
A Valódi IRA gyilkolt Észak-Írországban (Infostart)
Az Ír Köztársasági Hadsereg a magát Valódi IRA-nak nevező szakadár csoportja magára vállalta egy észak-írországi gyilkosság elkövetését. Derry város mellett szerdán találták meg egy 31 éves férfi ruhátlan, hátrakötözött kezű holttestét. A férfit agyonlőtték, és tetemét egy árokba dobták. Az Észak-Írországban hatalmon levő katolikus-protestáns kormánykoalíció vezetői elítélték a bűntényt, és…
febr. 26
7:17
Külföldi áldozatai is vannak a kabuli öngyilkos merényletnek (Infostart)
Kabulban öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy bevásárlóközpont közelében. Szemtanúk több detonációról és lövöldözésről számoltak be.
febr. 26
7:19
Nincs előrelépés az amerikai egészségügyi vitában (Infostart)
Washingtonban nem hozott áttörést a tervezett egészségügyi reformról tartott csúcsértekezlet.
febr. 26
7:21
Az Iszlám Konferencia Szervezete segítséget kért (Infostart)
Nemzetközi szervezetek közbenjárását kérte az Iszlám Konferencia Szervezete az izraeli nemzeti örökség részévé nyilvánított ciszjordániai szent helyek ügyében. Basar Dzsafari, Szíria ENSZ-nagykövete elítélte, hogy Izrael történelmi örökségének részévé nyilvánította Ráhel Betlehem közelében található, illetve a pátriárkák Hebronban lévő sírját.
febr. 26
7:23
Aung Szan Szú Kji háziőrizetben marad (Infostart)
Mianmarban elutasította a legfelsőbb bíróság Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezető fellebbezését házi őrizetének meghosszabbítása ellen.
febr. 26
9:21
Csábító nők a Moszad kötelékében (Infostart)
Legyenek szőkék, feketék vagy barnák, egy bizonyos: a Dubajban meggyilkolt Mahmúd al-Mabhúh Hamász-parancsnok ügyében gyanúsított 26 Moszad-ügynök közül hat nő.
febr. 26
11:45
Ergenekon-ügy: újabb 11 magas rangú katonát tartóztattak le (Infostart)
A török hadsereg és a hadiflotta újabb 11 magas rangú tisztjét tartóztatta le pénteken az illetékes török bíróság - jelentette az Anadolu hivatalos hírügynökség.
febr. 26
12:24
Haiti gazdaságának fele megsemmisült (Kripto Akadémia)
René Préval haiti elnök szerint a január 12-i földrengés az ország gazdaságának felét megsemmisítette, és kétszáz-háromszázezer ember halálát okozta.
febr. 26
12:42
Sok hűhó, semmi reform az egészségügyi csúcson (Kripto Akadémia)
Nem hozott áttörést a csütörtöki washingtoni egészségügyi csúcs, Barack Obama elnök és a demokrata párti politikusok, valamint az ellenzéki republikánus vezetők indulatokkal teli, heves szóváltásokkal tarkított vitán ütköztették nézeteiket a reformról.
febr. 26
13:18
Népszerű a Moszadnál a hamis ausztrál útlevél (Kripto Akadémia)
A Moszad ügynökei rendszeresen használnak hamis ausztrál útlevelet - állítja az izraeli hírszerző szervezet egyik volt ügynöke a januári dubaji gyilkossággal kapcsolatban, amelynek elkövetésével a Moszad ügynökeit gyanúsítják.
febr. 26
13:33
Új német stratégia Afganisztánnal kapcsolatban (Infostart)
Németországban nagy többséggel megszavazta az Afganisztánnal összefüggő új berlini stratégiát a Bundestag.
febr. 26
13:36
Több száz lakást építenek a megszállt területeken (Metropol)
Izrael újabb 600 lakás megépítését tervezi olyan megszállt ciszjordániai területen, amelyet Kelet-Jeruzsálem részének tekint - jelentette pénteken a Háárec című izraeli napilap.
febr. 26
13:36
Sorozatos agyrázkódást okoznak moszkvai jégcsapok (Kripto Akadémia)
Moszkvában egyre több balesetet okoz a lassú felmelegedés: a hőmérséklet néhány napja nappal 0 Celsius-fok felett, éjjel pedig alatta van, az ereszeken hatalmas jégcsapok keletkeznek és hullanak a járókelők fejére, s eljegesedtek a járdák.
febr. 26
13:38
Nincs szüksége a televíziótársaságnak a következő kormányra (Kripto Akadémia)
Radikálisan zsugorodna a BBC, a brit közszolgálati televízió- és rádiótársaság hagyományos műsorsugárzási és internetes tevékenysége a brit sajtó által pénteken idézett stratégiai átalakítási tervek szerint. A BBC egyelőre nem kommentálta az értesülést.
febr. 26
13:54
Berlin teljesíti Washington kérését (Kripto Akadémia)
A Bundestag pénteken nagy többséggel megszavazta az Afganisztánnal kapcsolatos új német stratégiát, felhatalmazást adva a 4500 fős katonai kontingens további 850 fővel történő növelésére.
febr. 26
13:56
Meglepő kijelentést tett Fico (Kripto Akadémia)
Robert Fico azt szeretné, ha a júniusi parlamenti választás után felálló új szlovák kormányban is Miroslav Lajcák állna a külügyminisztérium élén.
febr. 26
14:12
Halál egy dubaji szállodában (Kripto Akadémia)
Mahmúd Abder-Raúf al-Mabhúh, a Hamász politikai bizottságának tagja, a szervezet katonai szárnyának egyik alapítója és fegyverbeszerzője, számtalan Izrael-ellenes merénylet felelőse egy kis nyugalomra vágyott. Ezért nem közvetlenül Damaszkuszból utazott Teheránba - ahol feltehetően egy rakétaszállítmányról állapodott volna meg vendéglátóival -, hanem rövid időre megállt Dubajban, az Egyesült Arab…
febr. 26
15:06
Magukat fosztják meg a segélytől az afgánok (Kripto Akadémia)
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közlése szerint egyre több atrocitás éri az Afganisztánban dolgozó civileket, a közép-ázsiai országban folyamatosan romlik a biztonsági helyzet.
febr. 26
16:18
Mladics jobbkeze a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt (Metropol)
Megkezdődött pénteken a hágai Nemzetközi Törvényszéken az utolsó, a törvényszék fogdájában lévő vádlott pere; Zdravko Tolimir boszniai szerb extábornokot, aki annak idején Ratko Mladics jobbkeze volt, népirtás bűntettével vádolják.
febr. 26
16:36
Ítéletet hoztak a volt thaiföldi kormányfő ellen (Metropol)
Jogellenesen tartotta titokban a vagyonát hivatali ideje alatt Thakszin Sinavatra volt thaiföldi kormányfő, s a saját maga és családtagjai javára visszaélt hatalmával - mondta ki pénteken az ázsiai ország legfelsőbb bírósága.
febr. 26
16:36
Pedofil papok: nem tett meg mindent az egyház (Kripto Akadémia)
A német katolikus egyház nem mérte fel kellően korábbi helytelen cselekedeteit - ismerte el az elmúlt évtizedekben egyházi személyek által elkövetett, fiatalok elleni szexuális bűncselekmények kapcsán Robert Zollitsch freiburgi érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke.
febr. 26
17:30
Szaddám Huszein 20 ezer tisztjét visszaveszik az iraki hadseregbe (Kripto Akadémia)
Szaddám Huszein mintegy 20 ezer tisztjét veszi ismét állományba az iraki hadsereg, akiket a 2003-as, amerikai irányítású invázió után azért bocsátottak el, mert a diktátor alatt szolgáltak - jelentette be pénteken az iraki védelmi minisztérium szóvivője.
febr. 26
18:21
Négyszáz adóellenőr tartozik az államnak (Infostart)
A kormány által kezdeményezett vizsgálat célcsoportja a közalkalmazottak serege, célja pedig, hogy lesújtson a csalókra és növelje az állam bevételét a recesszió sújtotta országban, egyúttal javítson Bulgária külföldi megítélésén: mutassa az elszántságot a korrupció és bűn elleni harcban.
febr. 26
18:39
Tovább gyötri a hóvihar az Egyesült Államok északi területeit (Infostart)
Az Egyesült Államok északkeleti részén továbbra is jelentős fennakadásokat okoz a havazás és a viharos erejű szél. A térségben százezrek maradtak áram nélkül, több száz légijáratot töröltek és az iskolák is zárva maradtak.
febr. 26
18:42
Megnyitnak egy hágót Oroszország és Grúzia között (Metropol)
Hétfőn újra megnyitnak egy hágót az orosz-grúz határövezetben - jelentette be pénteken a grúz külügyminisztérium.
febr. 26
18:42
Finn miniszter megölésére szólít fel egy szélsőséges csoport az interneten (Kripto Akadémia)
A finn kormány bevándorlásügyi miniszterének meggyilkolására szólított fel az interneten egy szélsőséges csoport.
febr. 26
19:00
Dán bocsánatkérés a Mohamed-karikatúra miatt (Metropol)
A Politiken című dán napilap bocsánatot kért amiatt, hogy 2008-ban egy másik újságban korábban megjelent Mohamed-karikatúra másodközlésével megsértette a muzulmán emberek érzéseit.
febr. 26
19:36
ENSZ: elfogadhatatlan Kadhafi Svájc ellen meghirdetett szent háborúja (Metropol)
Elfogadhatatlan, hogy egy államfő szent háborúra szólítson fel - jelentette ki Szergej Ordzsonikidze, az ENSZ főigazgatója pénteken, egy nappal azután, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető Svájc elleni dzsihádot hirdetett.
febr. 26
19:36
Az amerikai titkosszolgálat elavult számítógépeket használ (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálat az ABC News pénteki jelentése szerint elavult számítógépeket használ, amelyek megbízhatatlanságuk miatt csak 60 százalékos kihasználtságúak.
febr. 26
20:12
Küzdelem a Pó folyón az olajszennyeződéssel (Metropol)
Napokkal a monzai olajfinomítóban történt szabotázs után tovább folyik a küzdelem a Pó folyón levonuló olajfolt megállítása és közömbösítése érdekében.
febr. 26
20:12
Horváth Csaba főpolgármester-jelölt (Kripto Akadémia)
Horváth Csabát választotta főpolgármester-jelöltnek az MSZP fővárosi küldöttértekezlete.
febr. 26
21:06
A floridai gyilkos delfin valószínűleg csak játszott gondozójával (Kripto Akadémia)
Valószínűleg csak játszani akart gondozójával az a floridai kardszárnyú delfin, amelyik hajánál fogva vízbe rántotta és megölte trénerét - mondta az orlandói SeaWorld tematikus park állatgondozóinak egykori vezetője.
febr. 26
21:21
Megvásárolta az adócsalók nevét tartalmazó CD-t a düsseldorfi kormány (Infostart)
Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormánya megvásárolta az adócsalók adatait tartalmazó CD-t: a düsseldorfi pénzügyminisztérium 2,5 millió eurót fizetett az adathordozóért - értesült pénteken este a spiegel.online.
febr. 26
21:42
Még mindig úszik az olajfolt a Pó folyón (Kripto Akadémia)
Napokkal a monzai olajfinomítóban történt szabotázs után tovább folyik a küzdelem a Pó folyón levonuló olajfolt megállítása és közömbösítése érdekében.
febr. 26
21:57
Elektronikus útdíj-fizetés Szlovákiában (Infostart)
Március elsejétől újra kell elektronikus útdíjat fizetni az első osztályú utakon is Szlovákiában. Ezt Lubomír Vázny közlekedési miniszter közölte, miután tárgyalt a nagyfuvarozókat tömörítő szövetség képviselőivel.
febr. 26
22:00
Berlusconi táliboknak nevezte az olasz bírákat (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi olasz kormányfő egy pénteki torinói sajtótájékoztatón hazája bíráit táliboknak nevezte.
febr. 26
22:36
Berlusconi táliboknak nevezte az olasz bírákat (Metropol)
Silvio Berlusconi olasz kormányfő egy pénteki torinói sajtótájékoztatón hazája bíráit táliboknak nevezte.
febr. 26
22:36
Románia húsz elfogórakéta befogadásáról tárgyal majd Washingtonnal (Kripto Akadémia)
Románia húsz elfogórakéta befogadásáról tárgyal majd Washingtonnal, ezek az Európába tervezett amerikai rakétapajzs részei lesznek - jelentette be Theodor Baconschi román külügyminiszter pénteken Szófiában.

Keresés