2010. március 12. péntek

márc. 12
17:35
Újabb átverős sztori! Így készül a Mónika-show (ATV)
„A feleségemtől hat éve különköltöztünk, majd egy jó évre rá telefonon kerestek a Mónika show-tól engem is” – reagált az atv.hu egyik olvasója, D. János szerdai cikkünkre, melyben - a nyilatkozó szerint - egymillió forinttal zsarolták meg az RTL Klub műsorának felvételén.
márc. 12
17:37
Aluljáróőrök fognak vigyázni a biztonságra Budapesten + videó (ATV)
Az új rendszer a fővárosi költségvetés 5 milliárd forintos módosító csomagjának köszönhetően valósul meg – mondta Horváth Csaba.
márc. 12
17:39
BÉT: 23 ezer pont fölött zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,95 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 23.210,19 ponton zárt pénteken. Utoljára csaknem két éve, 2008. május közepén zárt 23 ezer pont fölött az index.
márc. 12
17:39
A roncsprémium mentette meg a németeket (Privátbankár)
Csak a roncsprémium miatt nőtt tavaly a lakossági fogyasztás Németországban
márc. 12
17:39
Ünnepi blokádok Budapesten (Infostart)
A március 15-éhez kapcsolódó rendezvények miatt már szombat reggeltől nem lehet parkolni a Belvárosban a Városház utca egy szakaszán és környékén. Vasárnap estétől a Kossuth tér környékét le is zárja a rendőrség.
márc. 12
17:39
Bajnai: Szeged Európa vezető gazdasági szereplője lehet (Gondola)
A miniszterelnök szerint Szeged jó úton halad ahhoz, hogy Európa egyik vezető gazdasági pólusa lehessen. Bajnai Gordon a város mellett épülő új Tisza-híd megtekintése során tartott...
márc. 12
17:39
Obama szétosztja a béke Nobel-díjat (ATV)
„Obama elnök jótékonysági célokra fordítja, összesen 10 karitatív szervezet között osztja szét azt az 1,4 millió dollárt, amit a béke Nobel-díjjal együtt kapott” – jelentette be csütörtökön a Fehér Ház szóvivője.
márc. 12
17:41
23 ezer pont fölött zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,95 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 23.210,19 ponton zárt pénteken. Utoljára csaknem két éve, 2008. május közepén zárt 23 ezer pont fölött az ind...
márc. 12
17:41
Közösen ünnepelte a Bokros-csomagot az MDF és az SZDSZ (Gondola)
Március 12. a racionalitás, a gazdasági stabilizáció és a felelős politika napja. 15 évvel ezelőtt ezen a napon hirdették meg a Bokros-csomagot, amely megmentette Magyarországot az összeomlástól, visszaszerezte a külföldi befektetők bizalmát, és tartós növekedési pályára állította a gazdaságot - tudatta a maradék MDF.
márc. 12
17:41
Kövér: „a programban a konkrét javaslatok közül számos nem szerepel” (ATV)
Közzétette a nagyobbik ellenzéki párt programját és országos listáját.
márc. 12
17:43
USA: romlott a hangulat, de nőtt a boltok forgalma (Privátbankár)
A várakozásokkal ellentétben nőtt a kiskereskedelmi forgalom februárban az Egyesült Államokban. A kereskedelmi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint 0,3 százalékkal nőtt januárhoz képest, m...
márc. 12
17:43
Nem fordul alkotmánybírósághoz a KDNP + videó (ATV)
Bírálják az államfő döntését, de tiszteletben tartják.
márc. 12
17:45
266 forint körül mozgott az euró (Privátbankár)
Enyhén erősödött és szűk tartományban, a 266-os euró jegyzés közelében ingadozott a forint: az eurót 265,87 forinton jegyezték péntek délután fél ötkor a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni ...
márc. 12
17:45
Elszólta magát: gyermeket szeretne az RTL Klub sztárműsorvezetője (ATV)
Szerinte csak így teljesedhet ki egy nő.
márc. 12
17:45
Fidesz-program: ajánlások egy leendő kormánynak (Metropol)
Közéleti személyiségek, gazdasági szakemberek, tudósok írtak ajánlást a Fidesz Nemzeti ügyek politikája elnevezésű választási programjához, amelyet pénteken fogadtak el Budapesten.
márc. 12
17:45
OVB: javítható az ajánlószelvényen szereplő párt neve (hirado.hu)
De csak a szelvény tulajdonosa javíthatja azelőtt, hogy átadná azt a jelölőszervezetnek
márc. 12
17:47
Érdemes várni: olcsóbbak lehetnek az ingatlanok (Privátbankár)
Még tovább csökkenhet a lakóingatlanok ára a világ vezető gazdaságaiban a Nemzetközi Valutaalap vezető kutatója szerint
márc. 12
17:47
Kissé erősödött a forint (hirado.hu)
Az eurót 265,87 forinton jegyezték péntek délután fél ötkor a bankközi kereskedelemben
márc. 12
17:57
Az MFB visszalépett a Balatonring finanszírozásától (Privátbankár)
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nem köti meg a Balatonring hitelszerződését. Őry-Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: a szerződés előtti jogi átvilágítás olya...
márc. 12
17:57
Pillangókéssel megszúrtak egy buszsofőrt (Infostart)
Pillangókéssel megszúrtak egy buszsofőrt tegnap este Székesfehérváron. A férfit nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
márc. 12
17:57
Gigantikus tragédiasorozat az autópályán (HírTV)
Száz autó és 21 teherautó csúszott egymásba péntek reggel az egyik német autópályán Bajoroszágban. Az anyagi kár jelentős.
márc. 12
17:57
Újra előzetesben a Koszi-klán egyik vezetője (Gondola)
Ismét előzetes letartóztatásba helyezte a Koszi-klán egyik vezetőjeként elhíresült Sz. Istvánt a bíróság. A többi között emberöléssel vádolt Sz. István újbóli előzetes letartóztatásának oka, hogy...
márc. 12
17:59
A lakosság nevezheti el az M43-as Tisza-hídját (Privátbankár)
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szavazást hirdet az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd névadására. A mai naptól 2010. május 20-ig az orsz...
márc. 12
17:59
Módosított menetrendek a hétfői nemzeti ünnep miatt (Infostart)
Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a hétfői nemzeti ünnep miatt - közölte a MÁV-Start Zrt. szóvivője. Balogh-Fazekas Anita az InfoRádiónak elmondta: vasárnap az ünnepi, hétfőn a vasárnapi menetrend lesz érvényben, keddtől ismét a megszokott rend szerint közlekednek a járatok.
márc. 12
17:59
Michelle Obama első önálló hivatalos külföldi útja Mexikóba vezet (Gondola)
Michelle Obama amerikai first ladyként áprilisban első ízben tesz önálló külföldi látogatást, Mexikóba utazik el - közölte a washingtoni Fehér Ház. Barack Obama elnök felesége április 13. és 15....
márc. 12
18:00
Volt pornófilmrendező is indul a választáson (Metropol)
Egy volt pornófilm-rendezőnő is indul a tavaszi brit parlamenti választáson a liberális demokraták színeiben - jelentette be pénteken Nick Clegg, a párt vezetője, és sietett hozzátenni, hogy a filmnek ez a műfaja "nem az ízlésének való".
márc. 12
18:00
Kárpát-medencei körúton Sólyom (Kripto Akadémia)
Példamutatóan jónak nevezte Sólyom László államfő pénteken Zomborban, háromnapos vajdasági körútja első napján a szerbiai kisebbségek helyzetét.
márc. 12
18:01
A válság rámutatott a problémákra (Privátbankár)
Repedésekre mutatott rá a volt kommunista államok gazdasági rendszerében a nemzetközi válság - vélekedett a Financial Times
márc. 12
18:03
Halálos baleset a 86-os úton (hirado.hu)
A mosonszolnoki lehajtó közelében egy autós eddig tisztázatlan okból hagyta el az útpályát, majd egy fának ütközött
márc. 12
18:03
Csendes héten van túl a forint, lendületes hozamcsökkenés (Portfolio)
A hét utolsó kereskedés napján is csak minimális árfolyammozgásról számolhatunk be a forintpiacról, az euróval szembeni jegyzések ma a 266 körüli szinten mozogtak a bankközi piacon. Az állampapírok...
márc. 12
18:03
Kiengedték az elrabolt segélymunkásokat (ATV)
A segélyszervezet nem ment bele a terroristák ajánlatába.
márc. 12
18:05
Pornóiparból a brit parlementbe (hirado.hu)
Az első brit pornófilm-rendezőnő képzőművészeti és filozófia diplomát szerzett, s most politikusi babérokra tör
márc. 12
18:05
Borsod: ahol a liberálisok is cigányozással kampányolnak (ATV)
A kopogtatócédulákat pedig a közmunkásoktól szedik be.
márc. 12
18:07
Emberrablókra csapott le a fővárosi rendőrség (hirado.hu)
A három gyanúsított egy pincébe zárta áldozatát és több tízmillió forintot követeltek tőle
márc. 12
18:15
Érdemes várni: olcsóbbak lehetnek a lakások (Privátbankár)
Még tovább csökkenhet a lakóingatlanok ára a világ vezető gazdaságaiban a Nemzetközi Valutaalap vezető kutatója szerint
márc. 12
18:15
A gyárbezárás után a falu is csődbe mehet (HírTV)
Bezár a zoknigyár a Zala megyei Ozmánbükön. A dolgozók egy részét már elbocsátották, a többiek március végéig maradhatnak. Összesen csaknem kétszáz embernek szűnik meg a munkahelye, de lehet, hogy az önkormányzat is csődbe megy, mert a gyár eddig évente körülbelül tízmillió forint iparűzési adót fizetett. Ez pedig a falu teljes költségvetésének a fele.
márc. 12
18:15
A pápa a német püspöki konferencia elnökével egyeztetett a visszaélésekről (Gondola)
Robert Zollitsch freiburgi érsekkel, a német katolikus püspöki konferencia elnökével egyeztetett XVI. Benedek pápa a német egyházi kezelésű tanintézményekben történt szexuális visszaélések...
márc. 12
18:17
A válság rámutatott a gazdaság rendszerhibáira (Privátbankár)
Repedésekre mutatott rá a volt kommunista államok gazdasági rendszerében a nemzetközi válság - vélekedett a Financial Times
márc. 12
18:17
Csak jövőre egyszerűsödhet az e-ügyintézés (HírTV)
Egységes elektronikus rendszerbe szervezik a családtámogatásokat, egy év múlva a mainál egyszerűbb lesz az ügyintézés, amelyre mód lesz az internetes Ügyfélkapun keresztül is, javulni fog a szolgáltatás színvonala, életút szemléletű szociális nyilvántartás alakulhat ki.
márc. 12
18:17
Darth Vader és Einstein a LEGO Fesztiválon (Gondola)
Embernagyságú Star Wars figurákat, hatalmas Einstein szobrot és vikingfalut is láthatnak az érdeklődők péntektől a Duna Plaza LEGO kiállításán Budapesten. A hétköznap 16-19, hétvégén 10-18 óra...
márc. 12
18:18
Újra előzetesben a Koszi klán egyik vezetője (Blikk)
Ismét előzetes letartóztatásba helyezte a Koszi klán egyik vezetőjeként elhíresült Sz. Istvánt a bíróság, mert a többi között emberöléssel vádolt férfi megszegte a házi őrizet szabályait.
márc. 12
18:21
Emberrablás miatt fogtak el három gyanúsítottat (Metropol)
Elrabolt, fogva tartott, majd több tízmillió forintnak megfelelő euró felvételére akart kényszeríteni két férfi és egy nő egy embert Budapesten.
márc. 12
18:21
Mexikó: itt tették lehetővé először a melegházasságot (ATV)
Könnyítettek a váláson is és legalizálták az abortuszt.
márc. 12
18:23
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Komló polgármesterét (Metropol)
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja állapítható meg a rendőrség szerint Páva Zoltánnal, Komló szocialista polgármesterével szemben egy városi ingatlan értékesítése kapcsán.
márc. 12
18:27
Lesifotós mentette meg Zellwegert (BorsOnline)
JÓINDULAT - Tilosban parkolt Renée Zellweger, ám egy jószívű lesifotósnak köszönhetően, megúszta a büntetést.
márc. 12
18:27
A testsúly és a vörösbor fogyasztásának kapcsolata (WebBeteg)
A vörösbort fogyasztó nők híztak a legkevesebbet a másféle bort, sört, vagy röviditalt ivókhoz képest. Kutatás.
márc. 12
18:33
Eclipse-ügy: előzetes letartóztatásban a hét érintett (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság az Eclipse-ügy hét érintettjét, akiket szerdán vettek őrizetbe adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt.
márc. 12
18:33
Az MDF nem kozmetikáztathatja kopogtatócéduláit (HírTV)
Csak addig lehet változtatni a kopogtatócédula tartalmán, amíg a választópolgár azt le nem adja - közölte az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek délután. A testület a kérdést annak kapcsán vizsgálta, hogy az MDF beadványban szerette volna tisztázni, lehet-e a már kitöltött kopogtatócédulákon javítani. Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese közölte, a törvény egyértelműen fogalmaz, így a…
márc. 12
18:33
Emberrablás miatt fogtak el három gyanúsítottat egy budapesti pénzintézetben (Gondola)
Elrabolt, fogva tartott, majd több tízmillió forintnak megfelelő euró felvételére akart kényszeríteni két férfi és egy nő egy embert Budapesten. A gyanúsítottakat egy VII. kerületi pénzintézetben...
márc. 12
18:33
Bankban kapták el az emberrablókat (Blikk)
Elrabolt, fogva tartott, majd több tízmillió forintnak megfelelő euró felvételére akart kényszeríteni két férfi és egy nő egy embert Budapesten.

Keresés