Már 1,7 millió ajánlószelvény van a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjeinek birtokában - közölte Nyitrai Zsolt. A Fidesz operatív igazgatója emlékeztetett: a cél a kétmillió...
Milyen találó a majoránna népi neve! Pecsenyevirág. Hiszen levelével kiválóan fűszerezhetünk vadakat, halakat, szárnyasokat. Balkonládában is megterem, és a krumplifőzelék elképzelhetetlen nélküle.
Az első húsétel, amit készítettem, a fasírozott volt. Jó anyám gyakran sütötte rúdban, azaz egyben, én inkább pogácsákat formázok belőlük. Egy biztos: akár így, akár úgy készítem, a fűszeresdoboz ilyenkor főszereplő a munkaasztalon.
A vezető amerikai orvoscsoportok - például az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia és az Amerikai Orvosi Szövetség - ellenzik a kegyes halált, de álláspontjuk szerint a haldokló pácienseknél az életmentő beavatkozások mellőzése etikus lehet.
Szabad meztelenül biciklizni Új-Zélandon. Az álláspontot egy bíró képviseli, aki szerint senkit nem kell, hogy zavarjon a pucér kerékpározás. Ítéletét azután mondta ki, hogy egy 40 éves férfit...
Júliusban a jelenlegi 5,75 százalékos alapkamat 5,50 százalékra csökken, az euró árfolyama pedig 276 forintra erősödik a februári 271,0, illetve a januári 269,3 forintról - áll az Ecostat...
Mintegy 120 ember vesztette életét egy földcsuszamlásban hétfőn éjjel Uganda keleti részén - közölte az afrikai ország érintett körzetének egyik tisztségviselője. "Eddig 45 holttestet...
Bronz emlékplakettet kapott a parlamenttől 22 képviselő, aki 1990 és 2010 között folyamatosan, megszakítás nélkül volt tagja az Országgyűlésnek. Az Országgyűlésben 22 olyan képviselő van, aki 20...
A Coface Hungary felmérése szerint a magyar üzleti életben a vásárlók 20 százaléka tudna fizetni, de nem akar, 30 százalékuk valamilyen adminisztratív hiba miatt nem fizet, míg a másik felük...
Érkeznek a nemzetközi segélyek a földrengés sújtotta Chilébe, Michelle Bachelet elnök pedig bejelentette: a csapaterősítésekkel 14 ezer főre nő a fosztogatások megelőzésére a katasztrófa sújtotta...
Teherán részrehajlással vádolta meg kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) új főigazgatóját az iráni atomdossziéval kapcsolatban, de kifejezte abbéli reményét, hogy Amano Jukija...
Megháromszorozza az Opel átszervezésére szánt összeget, és csökkenti az európai autógyár szanálásához igényelt állami támogatás mértékét a tulajdonos General Motors (GM). Az amerikai társaság...
Az Európai Bizottság szerint Magyarország kifejezetten jól teljesít az uniós források felhasználása terén - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára. Az...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a pedagógusokat szakmájukban kérdőjelezi meg a jelenlegi szabályozás a buktatás tilalmáról. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke a Magyar Nemzet...
A Toyota újabb egymillió autót hív vissza világszerte egy nem megfelelően tömör olajvezeték javítására - túlnyomó többségüket az Egyesült Államokban és Japánban. A Toyota közleménye szerint...
Az Európai Parlament (EP) elnöke, Jerzy Buzek 3000 eurós pénzbüntetéssel sújtotta Nigel Farage brit EP-képviselőt, aki a múlt héten az Európai Tanács elnökét, Herman Van Rompuyt útszéli hangon sértegette.
Könyvet írt a kommunista korszak elől Magyarországról az Egyesült Államokba menekült újságíró szüleiről Kati Marton; a magyar származású amerikai szerző A nép ellenségei című kötete a napokban jelent meg a Corvina kiadónál.
Los Angeles — Egyre több bizonyíték szól a múlt júniusban elhunyt Michael Jackson (†50) orvosa, dr. Conrad Murray ellen, akiről újfent kiderült: hazudott a hatóságoknak.
Budapest — A politizálás után is van visszaút a Magyar Televízióba Rózsa György (62) szerint, így nem kell Pálffy Istvánnak (50) attól tartania, hogy ha meggondolná magát, már nem lehet újra képernyőn.
Budapest — Az olaszoknak nem fekszik annyira a játék, ezért néhány barátommal úgy gondoltuk, eltöltünk néhány napot San Remóban, és kipróbáljuk magunkat a versenyen – mesélte a Blikknek Kwaysser Valdemár Ákos, vagy ahogy a pókerasztaloknál ismerik, Luigi.
Magyarország – Több száz méter átmérőjű lehetett az a tűzgömb, amely néhány pillanatra nappali világosságba borította a hétfő éjszakát Észak-Magyarországon.
Budapest — Szurkolók, rokonok és barátok várták tegnap a Syma csarnoknál a vancouveri téli olimpiáról hazaérkező versenyzőinket, köztük a rövid pályás gyorskorisokat.
Budapest — Újabb két hónappal hosszabbították meg a csepeli gyilkosság miatt gyanúsított gondnok, K. Tamás (52) és Deme Gábor (36), a gazdasági igazgató előzetes letartóztatását – döntött tegnap a Fővárosi Bíróság.
A jódhiány szövődményeként gyakran jelentkezik a pajzsmirigy megnagyobbodása. Ennek magyarázata, hogy a jód nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a pajzsmirigy, az általa termelt két hormont előállítsa.
Magyarország — Hitel kellene, de hol vegyek föl a szigorítások után? S most, vagy inkább a választások után járok jobban? Ezen rágódnak azok a honfitársaink, akik rá vannak ugyan szorulva a banki kölcsönre, de a válság szorításában már régóta halogatják a dolgot.
Budapest — Olimpiai bajnoknak kijáró fogadtatással várták barátai hétfőn késő este a Ferihegyi repülőtéren a kábítószer termesztéséért elítélt Farkas Pétert (42), aki 14 hónapig bujkált, és az Interpol nyomozói hozták haza Andorrából.
A csírák enzimbombák. A növény felneveléséhez szükséges hatalmas mennyiségű enzimet tartalmaznak. Gondoljuk csak el, hogy egy icipici csírában már benne található a kifejlett növény teljes tervrajza és energiája. lássuk, mit és hogyan érdemes csíráztatnunk!
A balkonra ültetett növények fokozott figyelmet igényelnek, hiszen korlátozott mennyiségű víz, föld és tápanyag áll a rendelkezésükre, így folyamatosan pótolnunk kell azokat.
A fővárosban is csökkentek az lakóingatlan árak, és nőtt az albérletek kínálata a válság "jótékony" hatásának köszönhetően, így a lakást bérlők az elmúlt évek legjobb alkupozíciójába kerültek. A...
Az elmúlt években egyre gyakrabban és egyre fiatalabb életkorban kerül felismerésre az 1-es típusú, köznyelvben fiatalkori, diabes mellitus. Ennek megfelelően nagyon sok laikus, de egyre több egészségügyi alkalmazott is konfrontálódik a diabeteses gyermekek ellátásával és ellátást igénylő speciális eseteivel.
A bonsainak különös története és kiemelkedő szerepe van a kultúrtörténelemben. Kicsinyített formában a természetet jelenítette meg már a 6.-10. század Kínájában.
A Life magazin szerint a világ 12 legfertőzőbb intézményeinek egyike a budapesti Széchenyi fürdő, versenyben egyebek mellett egy indiai patkánytemplommal és a hollywoodi hírességek sétányával. Az újság nem indokolja meg, hogy mire alapozva alkotta meg a listát, amelyet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója felháborítónak, megalapozatlannak, de egyúttal komolytalannak is…
Inkább hisz a rendőrségben egy osztrák, mint a politikusokban. Egyebek mellett ez derült ki a Reader's Digest Magazin legfrissebb felméréséből, amely a különböző intézmények bizalmi indexét vizsgálta az unióban. Miközben a gazdaság és a politika válságban vergődik, Ausztria polgárai a végrehajtó hatalomba és az igazságszolgáltatásba fektetik a bizalmukat, az egyház, a kormány és az EU viszont…
Beperelte a közíró a volt miniszterelnököt, mert utóbbi magánarchívumában van több olyan dokumentum, mely véleménye szerint közérdekű, ám azt Németh Miklós nem juttatta el neki. Németh Miklós ügyvédje azzal érvel: védence már nem közszereplő, így nem perelhető. Kende Péter ugyanakkor úgy véli: az egykori miniszterelnök közérdekű dokumentumok birtokosaként adatkezelőnek minősül
A 2009. évi magánnyugdíjpénztári teljesítményekre a végletek voltak jellemzők a Stabilitás Pénztárszövetség elemzése szerint. Az egyedi magánnyugdíjpénztári teljesítmények szórása számottevően növekedett az előző évekhez képest, ami a portfóliók eszközállományának jelentős eltéréseire vezethető vissza. (MTI)