Azoknál az embereknél, akiknek alkalmanként kiugrik a vérnyomásuk, nagyobb a szélütés kockázata, mind azoknál, akiknek rendszeresen magas a vérnyomása - állapították meg kutatók pénteken megjelent tanulmányaikban.
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája indulhat az élről az autós gyorsasági-világbajnokság idei első futamán, a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon. Schumacher a hetedik helyen zárt.
Emberölő farkasokat után kutatnak vadászok Alaszkában, miután a ragadozók halálra martak egy 32 éves tanárnőt a héten - írta szombaton a Los Angeles Times című amerikai lap. Szakértők elmondása szerint legalább száz éve ez a mostani volt az első feljegyzett eset, hogy farkasok embert öltek Alaszkában.
Kétszázmillió forintot áldoz öt magyar nagyvállalat - illetve annak vezetője - a magyar csodaló Overdose sikerére. Az Overdose Vagyonkezelő Kft., amelybe beszállt az OTP, a Mol, a CIG Biztosító, illetve Demján Sándor egyik vállalata is, már januárban megalakult. Az új tulajdonostársak azonban a nemzeti ünnepre időzítették a szerződés aláírását. Overdose-t "magyar szimbólumnak szánják, ezt…
Szombaton kevesebb, vasárnap több napsütésre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 7, 12 fok között várható, de az egészet elronthatja az erős szél.
Vasárnap a felhőátvonulások mellett több napsütésre számíthatunk. Elszórtan zápor, hózápor is kialakulhat. Az erős északnyugati szelet a délnyugati és az északkeleti országrész kivételével...
Békés, zavartalan és méltó ünnepre számít a kormány, és hasonlóan bizakodó a rendőrség is. Hétfőn a hivatalos megemlékezés a zászlófelvonással kezdődik, és ezen a napon adják át a Széchenyi- és Kossuth-díjakat is.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint mesterségesen kell beavatkozni abba, hogy a kutatókat itthon tartsák; ez piaci alapon nem működik. Pálinkás József az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: Magyarország számára óriási veszteség lenne, ha ez a néhány tucat ember külföldön találna munkát.
Töretlen harci szellemben és jó hátszéllel várják a hét végi regionális választásokat a francia szocialisták, akiknek jó esélyeket jósolnak a közvélemény-kutatások. A kormányzó jobbközép pártok arra számítanak, hogy az utolsó pillanatban megugrik táboruk aktivitása. Sarkozy közvetlenül a választások előtt bejelentette: több mint egyéves szünetet tart a reformok sorában.
Demszky Gábor közleményben utasította vissza Antal Attila "alaptalan vádjait", és beperli a BKV volt vezérigazgatóját a Magyar Nemzetben szombaton megjelent "valótlan...
A magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László államfő a szerbiai Nagybecskereken (Zrenjanin), vajdasági látogatásának második napján. "Szükség van magyar nyelvű óvodákra, és...
Azok a nők, akik fogamzásgátló tablettát szednek, nagyobb eséllyel kerülik el a rákos megbetegedéseket és szívproblémákat - derült ki egy brit hosszú távú kutatásból....
Mindenkinek szól és mindenkinek játssza zenéjét a gödöllői Talamba zenekar, amely márciusban részt vesz Szentpéterváron egy rangos nemzetközi kamaraversenyen. Zombor Leventétől az MNO megtudta: egy nagybőgővel és egy zongorával egészül ki az ütőegyüttes. A Talamba már bejárta a környező országokat, most Oroszországban bizonyíthatnak.
A jelenlegi, 162 tagú Fidesz-KDNP-képviselőcsoport csaknem húsz politikusa nem indul újra az áprilisi országgyűlési választáson a pártszövetség színeiben; a nagy többség azonban ismét lehetőséget...
Elfogták az egy héttel ezelőtti berlini rablótámadás egyik feltételezett tettesét - közölte szombaton a rendőrség. A hivatalos bejelentés szerint a vélt támadók egyikét egy berlini lakásban...
Nem kívánatos személyek voltak a Hír Televízió munkatársai az MDF Szabad Sajtó rendezvényén a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A többi hírügynökség, illetve televízió munkatársai bemehettek.
Az MSZP szerint a Fidesz családellenes szocialista politikáról beszél, holott az ő kormányzásuk alatt nem nőtt a családi pótlék összege, míg az MSZP-kormányok idején igen.
A jelenlegi, 162 tagú Fidesz-KDNP-képviselőcsoport csaknem húsz politikusa nem indul újra az áprilisi országgyűlési választáson a pártszövetség színeiben; a nagy többség azonban ismét lehetőséget kap arra, hogy bejusson a parlamentbe.
Balogh Zsolt után, aki korrupciós pénzek átvételével vádolta Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, most egy másik BKV-vezér is terített a Magyar Nemzetben. Antal Attila azonban nem Hagyóra, hanem Demszky Gábor volt főpolgármesterre lőtt.
Demszky Gábor közleményben utasította vissza Antal Attila "alaptalan vádjait", a főpolgármester beperli a BKV volt vezérigazgatóját a Magyar Nemzetben szombaton megjelent "valótlan állításai" miatt.
Legkevesebb 14 ember meghalt, kettő eltűnt, mintegy 38 ezer kárvallottja van a Madagaszkáron végigsöprő Hubert trópusi viharnak - a malgas hatóságok által közölt előzetes veszteségadatok szerint....
A Citibank szerint Magyarország pénzügyi helyzete a közeljövőben "nagy valószínűséggel" romlani fog - írta pénteken az American Banking News amerikai banki hírportál.
Minden pénzének búcsút mondhatott az a járókelő, aki egy „önkéntes” utcai pénzváltóval próbálta felváltatni több ezer euróját Szombathelyen, de az illető a pénzátvétel után egyszerűen elfutott.
Visszaemelte Ukrajna adósbesorolását a rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "CCC" sávból a "B" kategóriába pénteken a Standard and Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a korábbi magas politikai kockázat mára enyhült. A bejelentés után meredeken csökkent az ukrán törlesztéskockázatra köthető piaci biztosítási tranzakciók árazása Londonban.
Az MSZP-nek, mint pártnak az SZDSZ-es főpolgármesterhez nincs köze - mondta Budai Bernadett, a párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre válaszolva, hogy Demszky Gábornak le kell-e mondania a személyét ért BKV-s vádak miatt.
A magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László államfő szombaton a szerbiai Nagybecskereken (Zrenjanin), vajdasági látogatásának második napján.
Több mint másfél tonna kokaint dobtak a tengerbe feltételezett drogcsempészek Panama partjainak közelében, miközben a hatóságok hajói üldözték motorcsónakjukat - közölte pénteken a panamai partiőrség.
Mindig jobb a saját... és valóban, ez igaz a fűszerekre is. A sikerélmény is "megízesíti" az ételeket, de a saját termesztésű fűszerek még inkább. Lássuk a videót!
A Portfolio.hu úgy látja, hogy az előttünk álló héten a MOL nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárain. A felfelé mutató trendet, illetve a héten tapasztalt újabb kismértékű világpiaci...
A két napja megszólaltatott "vészcsengő" hatása várakozáson felüli volt, kisebb mozgalom indult a fővárosban hogy az MDF jelöltjei részére leadják a kopogtató cédulákat, s ennek eredményeképpen megvan a 750 szelvénye Csapody Miklósnak, Pusztai Erzsébetnek és Debreczeni Józsefnek is - mondta a Független Hírügynökségnek Dávid Ibolya pártelnök. Valószínű, hogy meglesz a budapesti területi lista -…
Cser-Palkovics András (Fidesz) elképesztőnek tartja, hogy Wittner Máriát, aki hosszú évekig raboskodott a kommunista diktatúra börtönében "az utódpárt oktatja ki arról, hogy milyen választási listán szerepeljen vagy ne szerepeljen".
Már a Központi Nyomozó Főügyészségen van Komló szocialista polgármesterének aktája - a Kaposvári Rendőrkapitányság szerint Páva Zoltánnal szemben megállapítható a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja.
Nem vetette el az Európai Valutaalap (EMF) létrehozásának gondolatát pénteki londoni nyilatkozatában Nicolas Sarkozy francia elnök. A német pénzügyminiszter ugyanakkor a Financial Timesban szigorú feltételeket javasolt egy ilyen intézmény létrehozásához, és felvetette, hogy a költségvetésük rendbetételére képtelennek bizonyuló tagországoknak távozniuk kellene az euróövezetből. (MTI)
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy nőt, aki autójával árokba hajtott szombaton az 52-es utat Kerekegyházával összekötő úton - közölte a rendőrség.
Egy egyéves kislány és édesanyja is megsérült, amikor autójukkal fának ütköztek Kerekegyháza közelében. A baleset pontos körülményeit a kecskeméti rendőrkapitányság vizsgálja.
Brit kutatók rájöttek, mitől lesz minden tízezredik csirke egyik fele kakas, másik fele tyúk. A hír a baromfiipar figyelmét is felkeltette, hiszen olyan nőstény egyedeket is "elő lehetne állítani", amelyek a hímek növekedési üteme szerint fejlődnek. "Ez pedig növelné a termelékenységet és az élelmiszer-biztonságot".
A jelenlegi, 162 tagú Fidesz-KDNP-képviselőcsoport csaknem húsz politikusa nem indul újra az áprilisi országgyűlési választáson a pártszövetség színeiben. A nagy többség azonban ismét lehetőséget kap arra, hogy bejusson a parlamentbe.
Dárdai Pál a kezdőcsapatban kapott helyet a Nürnberg elleni, szombat délutáni meccsen, így rekordot döntött a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC-ben: ő az a játékos, aki a berlini klub történetében a legtöbbször - a mostanival együtt összesen 281 alkalommal - öltötte magára az együttes mezét bajnoki találkozón.
Nigériában tízen megsérültek, amikor Port Harcourt repülőterén landolás közben túlfutott a leszállópályán a légierő egyik repülőgépe. A nigériai hatóságok szombati közleménye szerint a gépen 47-en tartózkodtak, amikor vészhelyzet miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk a pilótáknak.