A Duna-stratégia kialakításában Magyarország nemcsak résztvevőként, hanem főszereplőként szeretne részt venni - mondta Molnár Csaba kancelláriaminiszter csütörtökön Budapesten.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv az elmúlt 20 év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztése előtt nyitotta meg az utat, összesen 55,5 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztések, beruházások kivitelezése kezdődhetett meg az ország tizenhárom felsőoktatási intézményében. Ezek közül elsőként, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola fejlesztését lezáró rendezvényre került sor a mai napon....
A Fidesz szerint az államháztartási hiány nagysága várhatóan április végére eléri a kormány által az egész évre tervezett mértéket. Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke ezt azután mondta, hogy a...
A vécében próbált elbújni a vámhatóság nyomozói elől egy ukrán és egy magyar férfi, mikor kölcsei házukban rajtaütésszerűen lefoglaltak 55 ezer doboz csempészett cigarettát.
Március 18-án harmadik alkalommal adják át a Pintér Galériában az Alternatív Kossuth-díjat. Medveczky Ádám karmester és Kubik Anna színművésznő után 2010-ben Szvorák Katalin Liszt- és Kodály-díjas népdalénekesnek ítélte a rangos elismerést az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány öt Kossuth-díjasból álló kuratóriuma: Makovecz Imre (elnök), Jankovics Marcell, Melocco Miklós, Schrammel Imre és…
A Fővárosi Ítélőtáblatábla elutasító döntésének szóbeli indoklásában többek között azt emelte ki, hogy a bíróságot nem lehet politikai és erkölcsi állásfoglalások kinyilvánítására használni.
Az ING Investment Management (ING IM) globális vagyonkezelő szerint a világgazdaság egyértelműen a fenntartható "gyógyulás" útján jár, még akkor is, ha időnként a kifáradás bizonyos jelei mutatkoznak...
Megfelelő gondozás mellett állandóan, több éven át virágzik. Ehhez öt elengedhetetlen kellékre van szükségünk: fontos számára az állandó meleg, gondos öntözés, magas páratartalom, világos hely, és a rendszeres tápanyag-utánpótlás.
Molotov-koktélos támadás Siófokon. A reggeli órákban érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy a város egyik romák lakta utcájában gyúlékony anyagot tartalmazó üvegeket dobtak egy házra.
Megdöbbentő képek és videofelvételek jutottak el a NapiászOnline.hu szerkesztőségébe, amelyeken Király András, a Jobbik szóvivője könnyű drogok, transzvesztiták, melegek és alkohol társaságában pózol a kamerának. A férfi egy internetes videómegosztóra feltöltött felvételen idős embereknek szól be, káromkodik és trágár módon viselkedik.
A válságot megelőző két évben nemzetközi befektetők és ingatlanfejlesztők sora özönlött Oroszországba. A moszkvai ingatlanpiac hihetetlen szárnyalást produkált ebben az időszakban, azonban a...
A vártnál kevésbé csökkent a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban - az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint. A segélykérelmek száma 5 ezerrel...
A kormányzati kudarcok nagyobb szerepet játszottak a válság kialakulásában, mint a piaciak, ezért a válság megoldását sem az állami szabályozók szigorításától várhatjuk
Letartóztattak Indiában egy házaspárt, akiket azzal vádolnak, hogy néhány hét alatt öt kisfiút gyilkoltak meg - közölte csütörtökön az indiai rendőrség. Állítólag egy „fekete mágus” mondta nekik, hogy csak így lehet gyereke az asszonynak.
Egykori ruandai bírót és a ruandai nemzetközi büntető törvényszék volt munkatársát negyven év börtönre ítélte csütörtökön az 1994-es ruandai népirtás felelőseinek ügyében eljáró ENSZ-bíróság,...
Mintegy 400 millió forint beruházás keretében megkezdődött az Újpest Városkapu autóbusz-végállomás átépítése - jelentette be Laukó Mária, a Volánbusz Zrt. stratégiai igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Félszáz bajor sajtókritikát hozott haza Münchenből még február végén Kovalik Balázs, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, az ottani hármas magyar sikerről. Hármas siker, mert Albert Ostermaier német librettista, Madách klasszikus drámai költeményéből, Az ember tragédiájából készített operaszöveget, amelyet Eötvös Péter világhírű komponistánk zenésített meg és Kovalik Balázs rendezte.
Sem a gyengébb CBI-index, sem pedig a brit pénzmennyiség M4-es 3,6%-os növekedése nem mozgatta meg az AUD/GBP jegyzéseit. Meglehetősen stabilnak mutatkozott a 0,6010-es érték. A devizapárt 0,6025-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A striákat sokan összekeverik a narancsbőrrel, főleg azért, mert ugyanazokon a testtájakon – leginkább hason, combon, csípőn, fenéken, esetleg mellen – jelennek meg. Holott míg a narancsbőr a zsírsejtek kiboltosulása a bőrfelszín felé, addig a stria gyakorlatilag nyúlási, közkeletű nevén terhességi csík.
Meggyilkoltak egy idős nőt csütörtökön Szombathelyen. Az áldozat 80 év körüli, és a Független Hírügynökség információi szerint egyedül élt a Petőfi utcai lakásban.
Bemutatjuk, hogy a gondos kertésznek milyen szerszámokra van szüksége a fák ápolásához, valamint, hogy milyen a jó szerszám és hogyan bánjunk vele, hogy az is maradjon. Lássuk sorban!
Száznál több autót bénított meg vagy állított folyamatos dudálásra egy autókereskedés kirúgott alkalmazottja a texasi Austinban, miután behatolt a cég számítógépes rendszerébe - jelentette csütörtökön az amerikai Wired portál.
Magyarországon lehetőség van a pénzpiaci feltételek további lazítására az alapkamat csökkentése révén - fejtette ki a Dow Jones hírszolgálatnak Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke Frankfurtban egy nemzetközi pénzügyi tanácskozáson. (MTI)
Hétezer dolgozója volt 2008 elején a pécsi gyárnak, most feleannyian vannak. A több ezres elbocsátás hátterében a válság áll, de már a munkaerő-felvételt tervezik, írja az MTI alapján a Népszabadság.
Szűk sávban vegyes irányú nyitás mellett kezdődött a csütörtöki kereskedési nap az amerikai piacokon, egyfelől a legfrissebb amerikai makroadatok az emelkedést támogatnák, azonban a görög adósságprobléma rendeződésének elhúzódása kioltja ezen pozitív hatásokat.
A tanulmányban genetikailag módosított, prosztatarákossá tett egereket használtak. A kísérleti állatok egy csoportjánál kikapcsolták az Skp2 jelű gént.
A 6 leghatásosabb gyógynövényBár a gyógyszereket nem mellőzheted teljesen az életéből, bizonyos helyzetekben talán érdemes gyengédebb megoldásokkal is próbálkoznod. Erre adunk néhány ötletet.
A kormányzati kudarcok nagyobb szerepet játszottak a válság kialakulásában, mint a piaciak, ezért a válság megoldását sem az állami szabályozók szigorításától várhatjuk - hangsúlyozta Urbán László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) leendő magyar igazgatóhelyettese a CEU Business School "Tükröm, tükröm" című Budapesten tartott konferenciáján csütörtökön, adta tudtul a CEU…
Egyértelműen elismerte csütörtökön az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökjelöltje, hogy léteztek gázkamrák német koncentrációs táborokban. "Természetesen voltak gázkamrák. Természetesen...
A frissen napvilágot látott konjunktúraindexek szerint a gazdasági kilátások ha még csak lassan is, de folyamatosan javulnak az USA-ban. A leading indicators értéke 0.3 pontról 0.1 pontra csökkent...
Eddig 222 étterem csatlakozott az ÖKO-Pannon kezdeményezésére elindított fővárosi üvegfutár programhoz, melynek célja, hogy a vendéglőkben keletkező nagy mennyiségű üveghulladék a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra. Az étteremtulajdonosok többsége örömmel élt az új lehetőséggel, a szállítást végző Raiker Kft. az elmúlt fél évben 90 tonna üveghulladékot gyűjtött be partnereitől.…
A bizottság a költségvetéssel kapcsolatban nyílt levelet megfogalmazó 29 közgazdásszal tanácskozott csütörtökön, a két fő téma pedig a szén-dioxid-kvóták eladása körüli mizéria, illetve az államháztartási hiány alakulása volt - tájékoztatott Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
Kiemelt beruházássá nyilvánított két újabb létesítendő bioetanol-üzemet a kormányzat, így az érintett két beruházó egyszerűsített eljárás mellett szerezheti majd be a létesítmények felépítéséhez és...
A Fidesz fenntartja az álláspontját, miszerint az államháztartási hiány 2010-ben a kormány által tervezett 3,8 százalék helyett 7-7,5 százalék lehet - jelentette ki Varga Mihály a gazdasági tényfeltáró bizottság alakuló ülése után. A két fő téma a szén-dioxid-kvóták eladása körüli mizéria, és az államháztartási hiány alakulása volt – tette hozzá a Fidesz alelnöke.
A Fidesz kétharmados győzelme még mindig a legvalószínűbb opció, ennek esélye csökkent tavaly őszhöz képest, ám nem drámaian - véli Török Gábor. A politikai elemző számos azonnali lépésre számít az...
A válság hatására a bankközi piac jelentősen szűkült, a finanszírozó bankok forrásköltsége megemelkedett. A referencia kamatlábak (pl. LIBOR, EURIBOR) nem mutatják a bankok valós forrásköltségeit. A...
BALÁSTYA – Soha nem szabadulhat a rácsok mögül Szabó Zoltán (42), akit négy nő kegyetlen meggyilkolása miatt ítélt tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre a bíróság. A balástyai rém néven hírhedtté vált sorozatgyilkos 1998 áprilisa és 2001 augusztusa között követte el rémtetteit.