Eger viselheti idén a magyar dal fővárosa címet, amelyet először ítéltek oda a szeptemberben harmadik alkalommal megrendezendő magyar dal napjához kapcsolódva. A szervező Magyar Dal Napja...
Magyarország német megszállásának évfordulóján mond évértékelő beszédét péntek délután Gyurcsány Ferenc. Bár az MSZP szóvivője azt állította, hogy a volt miniszterelnök beszéde a hivatalos kampány része, ma már a pártvezetés több tagja is jelezte, hogy ők nem hallgatják meg Gyurcsányt.
Szombaton fél tizenegykor kísérik utolsó útjára Barabás Miklóst, a Magyar Távirati Iroda (MTI) örökös tudósítóját a Nógrád megyei Romhány temetőjében - közölte a család csütörtökön. Barabás...
A Goldman Sachs optimistábban látja a nyersanyagpiacok elkövetkező 12 havi teljesítményét, melynek megfelelően 17.6%-os hozamokat várnak a szegmenstől. A legnagyobb nyereségeket az olaj, réz,...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) első alkalommal vásárolt az elsődleges piacon jelzáloglevelet meghirdetett jelzáloglevél-vásárlási programja keretében: az FHB Jelzálogbank március 11-i aukcióján nyilvános...
A nők sokkal jobb eredményt értek el az emlékezésben, mint a férfiak - derült ki egy brit vizsgálatból, amely azonban kizárólag a szavak megjegyzésére korlátozódott. A Londoni Egyetem kutatói 9600 egyidős ember bevonásával mérték fel az emberi emlékezetet.
Ismét az Alkotmánybírósághoz fordul a Forgalmazók az Egészségért Szövetség; a gyógyászati segédeszközök forgalmazóit képviselő szervezet azt szeretné elérni, hogy emelhessék 2002 óta változatlan áraikat és térítési díjaikat.
A thaiföldi tüntetők ötödik napja tartják megszállva Bangkok kormányzati negyedének egy részét. Számuk azonban folyamatosan csökken: már csak 25 ezren maradtak.
"Felelőtlennek" nevezte a Nigéria keresztény és muszlim részre történő felosztását javasoló Moammer Kadhafi líbiai vezető kijelentését a nigériai külügyminisztérium csütörtökön, és konzultációra hazahívta tripoli nagykövetét.
Az elmúlt időszakban változékonyan alakultak az országos átlagkeresetek, azonban érdemes megfigyelni, hogyan változtak az álláskeresők által az önéletrajzokban megadott elvárt bérek nagyságai is.
A mai kutyák ősei vélhetően a Közel-Keletről, nem pedig Kelet-Ázsiából származnak, amint azt korábbi kutatások alapján feltételezték - állapították meg genetikai vizsgálatok alapján amerikai kutatók. A brit Nature tudományos magazinban csütörtökön megjelent tanulmány szerint a Közel-Keleten háziasították a kutyákat az emberi civilizáció fellendülésekor.
Elszámoltatásra szükség van kormányváltás után, ám a jogállamiság keretein belül - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz frakcióigazgatója. Répássy Róbert szerint aki viseli a felelősséget egy-egy döntésért, annak a következményekkel is számolni kell.
Irakban a március 7-i parlamenti választáson leadott szavazatok 90 százalékának összesítése után Núri al-Máliki jelenlegi miniszterelnök Jogállamiság listája vezet Ijád Allávi volt miniszterelnök Iraki Blokkja előtt.
Uniós pénzekkel kampányolt a miniszterelnök a gyöngyösi szocialista jelölt mellett. Magda Sándor plakátjain azt állítja: az MSZP-kormányok ideje alatt 48 milliárd forintnyi fejlesztési pénzt vitt már a választókerületébe. A gyöngyösi főiskola rektoraként is ismert politikus azt állítja: ő helyben népszerűbb, mint az MSZP. Ebben a körzetben indul egyébként Vona Gábor, a Jobbik elnöke is.
Másodszor is rakétát lőttek ki Izrael területére a Gázai övezetből csütörtökön; az esti támadásnak nincs áldozata. A korábban kilőtt rakéta megölt egy thaiföldi vendégmunkást. A lövöldözés időben...
Együttműködési megállapodást kötött a feketegazdaság elleni közös fellépésért a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a Pálinka Nemzeti Tanáccsal; a VPOP azt várja a szakmai szervezettől, hogy jelezzék a pénzügyőröknek, ha tisztességtelen piaci magatartást tapasztalnak.
Egybehangzó sajtóhírek szerint összegyűlt a terrorizmus gyanújával előzetes letartóztatásban ülő Budaházy György 750 kopogtatócédulája. Az ajánlószelvényeket határidőre leadja az utcai harcokból ismert radikális férfi kampánystábja a XI. kerületi választási bizottságnak.
Moammer Kadhafi líbiai vezető fia, Hannibal csütörtökön elutasította Genf kanton hatóságainak az ajánlatát, hogy kártérítést fizetnek a 2008 nyarán történt őrizetbe vételekor készült fényképek...
A Fidesz frakcióvezetője szerint az új kormányzati ciklusban ugyanolyan nehéz munkának kell elkezdődnie, mint 1920-ban, 1945-ben, 1956-ban és 1990-ben. Navracsics Tibor Veszprémben hangsúlyozta: egy összeomlott gazdaságot kell ismét erőssé tenni.
A cerkófmajmok állatok sokkal inkább elsajátították egy feladat megoldását, ha azt nőstény mutatta meg nekik - derítették ki svájci kutatók vadon élő dél-afrikai állatok tanulmányozása során.
A Magyar Szocialista Párt kezdettől fogva számonkérhetően és kiszámíthatóan beszél a választási programjában szereplő feladatokról és teendőkről - mondta a párt országos elnökhelyettese.
Rendőrök oszlattak fel egy tüntetést Kubában. A fővárosban 30 nő rendezett felvonulást, politikai foglyok szabadon engedését követelték, miután az egyik elítélt éhségsztrájk közben meghalt a börtönben. Az őrizetbe vétel után elengedték a tüntetőket. Az Európai Unió határozatban ítélte el a kommunista országot.
Valószínűleg calici-vírus okozta járvány miatt 23 diákból 18 maradt otthon csütörtökön Békéscsabán, az Erzsébethelyi Általános Iskola egyik első osztályából hányinger és hányás tüneteivel - írta...
Az önmagát Dzsihád Jane-nek nevező philadelphiai nő csütörtökön tagadta azt az ellene felhozott vádat, hogy terrorista merénylet végrehajtására készült.
Lezárta a takarékszövetkezet-ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda. A gyanúsítottak 2002 és 2007 között fiktív bérleti szerződésekkel 10 milliárdot csaltak ki 51 takarékszövetkezettől.
Folytatódik az amerikai sikerszéria, a Dow Jones már nyolcadik napja mutatott pozitív irányú elmozdulást, ezúttal 0.4%-ost. Az S&P 500 stagnált, a Nasdaq 0.1%-kal került feljebb. Laposkúszásban...
A Fidesz elnöke szerint Magyarország sokkal többre képes, mint az elmúlt években látszott. Tölgyessy Péter szerint a parlamenti választás lehetőséget ad a politikai szerkezet átalakulására Magyarországon. Felveszi anyavállalata nevét, és Telenor néven működik tovább a Pannon. Dánia lesz a holnap kezdődő Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendége
A magyar középpályás okozta a Juventus vesztét a Craven Cottage-en: az Európa Liga-találkozón Gera Zoltán volt a mezőny legeredményesebb játékosa. A Fulham, ugyan már a második percben hátrányba került, ledolgozta az első meccsen összeszedett 3-1-es hátrányt, s 5-4-es összesítéssel továbbjutott.
Telefonos tanácskozást tartott csütörtökön délután a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) és a párizsi Bluenext tőzsde a Hungarian Energy Power Kft. jelenlétében - derül ki a szaktárca...
A hírTV információi szerint a hétvégén dől el, hogy kaphat-e helyet az MDF országos választási listáján az MCF Roma Összefogás elnöke és helyettese. Kolompár Orbán csütörtökön csak azt ismerte el, hogy tárgyalnak a demokrata fórummal az együttműködésről, de tagadta, hogy kopogtatócédulákat adtak át az MDF jelöltjeinek.
Két lövést adott le a levegőbe pisztolyából egy férfi a Zala megyei Rigyácon. A rendőrök őrizetbe vették az ittas lövöldözőt - értesült a HavariaPress.
Telefonos tanácskozást tartott csütörtökön délután a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) és a párizsi Bluenext tőzsde a Hungarian Energy Power Kft. jelenlétében - derül ki a szaktárca és a Bluenext közös közleményéből, amelyet csütörtökön este juttattak el az MTI-nek.
A globális feltörekvő térség jegybankjai most már elkezdik a pénzügypolitikai szigorítást, jóval a fejlett piaci kamatemelések várható kezdete előtt. Magyarország azonban egyelőre az enyhítési szakaszban jár, bár ez is hamarosan - jó eséllyel már ebben a hónapban - véget ér - áll londoni felzárkózó piaci elemzők térségi előjelezésében. (MTI)
Kiütötte a Juventust a Gera Zoltánnal felálló Fulham a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében. A „Magic Magyar” ráadásul parádézott – két gólt szerzett, és az ellene elkövetett szabálytalanság után állították ki az aranylabdás, világbajnok védőt, Fabio Cannavarót, ami a mérkőzés fordulópontjának bizonyult.
Tizenhárom évi börtönre ítéltek Szarajevóban egy volt boszniai szerb rendőrt, mert részt vett 200 civil kivégzésében - jelentette a FENA hivatalos hírügynökség. A muzulmán és horvát áldozatokat a...
Az UniCredit Bank Hungary adózott eredménye 15,5 milliárd forint volt tavaly, ami a 2008-ban elért 29,1 milliárd forint adózott nyereségtől jelentősen elmaradt ugyan, de kedvezőnek mondható a hazai piac átlagát tekintve - közölte a hitelintézet az MTI-vel csütörtökön.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette az április 1-je és április 30-a között, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban alkalmazható üzemanyagárakat. (MTI)