Elégedett a Pénzügyminisztérium a kincstárnoki rendszer működésével; a kincstárnokok tevékenysége sokban hozzájárult ahhoz, hogy 2009-ben és az idei év első két hónapjában a kormány tartani tudta a szigorú kiadási limiteket - írja a Napi Gazdaság a csütörtöki számában a Pénzügyminisztériumra hivatkozva. (MTI)
Urbán László, az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese március 22-től veszi át az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik igazgatóhelyettesi posztját - írja a Népszabadság csütörtöki számában a Pénzügyminisztérium honlapján megjelent közleményre hivatkozva. (MTI)
Emelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedési napot a New York-i tőzsde irányadó mutatói, miután februárban a termelői árak a vártnál nagyobb mértékben csökkentek, ez pedig megerősítheti a Fed-et abban a döntésében, hogy historikus szinten tartsa az alapkamatot.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 öt pont körüli visszaeséssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 változatlanul nyithat csütörtökön. Óvatosságot jeleznek a New York-i határidős jegyzések is. (MTI)
Az Országos Választási Iroda adatai szerint tizenhárom független jelölt indul az április 11-i országgyűlési képviselőválasztáson. Kérdés, milyen esélyekkel?
A német részvénypiac ma előreláthatólag gyengébben nyit. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 6.012 ponton áll, ami 12 ponttal elmarad a legutóbbi záró értéktől. A DAX tegnap 0,89%-kal 6.024,28 pontra emelkedett. A Dow Jones Industrial Average 0,45%-ot nyert 10.733,67 pontig. A Nikkei225 0,95%-ot vesztett. Az euró gyengélkedik, és jelenleg 1,3681-en jegyzik. Az EKB tegnap még…
Piricsén folytat helyszíni bizonyítási eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat ügyében - közölte Bartha László, az NNI szóvivője. Az...
Show és sport: a Harlem Globetrotters évtizedek óta mindkettőt űzi, méghozzá felsőfokon. Március 23-án Budapestre, másnap pedig Veszprémbe látogatnak el, hogy bemutassák, miért is világhírűek – Kris Marcus „Hi-Lite” Bruton, a Harlemnél kilencedik évét töltő játékos a siker receptjéről is beszélt a Metropolnak.
Nem akadt el az amerikai részvénypiacok emelkedése tegnap sem, az indexek 0.5% körüli pluszban zártak. Ez persze önmagában nem sok, de mindhárom vezető részvényindex esetében újabb lokális csúcsot...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2-2 millió forintos bírságot szabott ki a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztárra és a Budapest Magánnyugdíjpénztárra. A büntetések a cégekre kiszabható bírság alsó tartományába esnek....
A svédek szívesebben látnák a jávorszarvast, mint XVI. Károly Gusztáv királyt a megújítandó papírpénzeken és pénzérméken. Peter Althin, a svéd Republikánus Szövetség vezetője szerint jobban...
Összesen 63.5 milliárd forintnyi többletpénzre van szüksége a MÁV Zrt-nek 2010-ben, ami indoklásuk szerint azonnali kormányzati beavatkozást tesz szükségessé - írja a Népszabadság csütörtöki számában...
Miután most sem sikerült kitörni felfelé sávjából, az EUR/USD 1,3817-ről 1,3664-re szánkázott. Az eurót megviseli, hogy Görögország mégis igénybe veheti az IMF segítségét, mely valószínűleg szigorúbb feltételekhez lenne kötve, mint más EU-s segítségek. Ez nagy teher a görög gazdaságnak. Támogatás 1,3650-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Többségében lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék fél százalék körüli erősödéssel zárták a tegnapi napot. A Nikkei...
Ha sötét, fényes, hullámos szélű levelekkel teli dekoratív cserjét szeretnénk közszemlére tenni, a kávéfa nem fog csalódást okozni. De ne reméljünk tőle kávébabot a reggelihez, mivel fehér, illatos virágai és piros bogyótermései normál szobai környezetben ritkán fejlődnek ki.
A dollár pozitívan nyitott. Az EUR/USD 1,3817-ről 1,3664-re, míg a GBP/USD 1,5273-ra esett. Az USD/CHF 1,0586-ig erősödött. Az eurót megviseli, hogy Görögország mégis igénybe veheti az IMF segítségét, mely valószínűleg szigorúbb feltételekhez lenne kötve, mint más EU-s segítségek. Ez nagy teher a görög gazdaságnak. 10.00-kor teszik közzé a januári EU-s fizetési mérleget (előző: +1,9 Mrd). Ihász…
Az econet.hu a saját részvényeire 2010. márciusi határidőre nyitott 210 darab (2,100,000 darab törzsrészvénynek megfelelő) vételi kontraktust 2010. március 17-én 129 Ft-os részvényenkénti átlagáron...
A súlyos gazdasági válság következtében megtorpanhat az új tagállamok innovációs teljesítményének elmúlt években tapasztalt gyors ütemű felzárkózása Európa elitjéhez - állapítja meg a 2009-as...
Míg a világgazdaság egyértelműen elindult a kilábalás útján és eluralkodott az optimizmus, addig Magyarország lassan tér csak magához. Nem meglepő, hogy a befektetők inkább a biztonságosabb befektetések után érdeklődnek
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint hiba lenne, ha a kelet-európai országok pénzügyi hatóságai aktívan gyengítenék a helyi valutákat - mondta a bank elnöke
Budapest — Bulizással kezdte és azzal is fejezte be budapesti tartózkodását a Rammstein, a Blikk szemfüles olvasóriportere „tetten is érte" őket, amiért jár neki a 10 ezer forint.
Kiosztotta az ügyészeket, majd a siralmas kecskeméti börtönviszonyokra panaszkodott az utolsó szó jogán Zuschlag János, az MSZP egykori országgyűlési képviselője.
FAREHAM — Jan és Alan Couplét akkor érte az első nyilvános megaláztatás, amikor egy nyaralásból hazafelé tartva, szétültették őket a repülőgépen, hogy jobb legyen a súlyelosztás.
Két napjuk maradt a pártoknak, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választásra. Az Országos Választási Iroda (OVI) nyilvántartása szerint csütörtök reggelig 17 jelölőszervezet...
Februárban 2,42 milliárdról 1,29 milliárdra csökkent a svájci külkereskedelmi mérleg többlete (előrejelzés. 2,20 Mrd). Az EUR/CHF további veszteségeket könyvelt el 1,45 alatt. Támogatás 1,4415-nél található. Egyes elemzők szerint az SNB hamarosan búcsút inthet az intervencióknak, mivel csökken t a defláció veszélye. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
"De hát én nem vonom be a feleségemet az üzletbe! Semmi köze hozzá vagy úgyis mindegy neki hogy mit csinálok !" Gyakran hangzik el a fenti mondat nagy értékű vagyontárgyak (általában cégek,...
Tizennyolc év után megszűnik a korábban kétszáz dolgozót foglalkoztató Falke Hungária Textilipari és Kereskedelmi Bt. A német tulajdonosok Tunéziába telepítik a harisnyagyárat....
A hivatalos indoklás szerint brutalitás miatt állították ki az Eger elleni vízilabda-bajnokin Varga Dénest (22). A Vasas olimpiai bajnoka a 8-5-re elveszített találkozón többször összetűzésbe keveredett válogatottbeli csapattársával, Biros Péterrel (33), akit a játékvezetők szerint megütött.
Az Ipsos által végzett közvélemény-kutatás szerint messze az élen jár a Fidesz-KDNP, akire 64 százalék szavaznak. Őket követi a Jobbik, akikre a biztos választók 13 százaléka adná le a voksát. Az MSZP-re egy hajszállal kevesebben szavaznának. A kisebb pártok közül pedig az LMP az esélyesebb arra, hogy sikerrel vegye az ötszázalékos küszöböt.
Két hete tart a nagy rali, így ma egy csendes korrekcióra számít a hazai piacon Tikász Zoltán, a Solar Capital üzletkötője. Idehaza tegnap már megfigyelhető volt, hogy a külföldi emelkedésre nem...