Ma tartja első ülését a Fidesz tényfeltáró bizottsága. A 29 közgazdászból álló csapattól azt várja az ellenzéki párt, hogy a magyar gazdaság állapotát véleményezzék.
A 2009-ben létrejött Költségvetési Tanács (KT) politikai erejét ugyanaz adja, ami az ombudsmanokét: a nyilvánosság - mondta Sólyom László köztársasági elnök, a "Független költségvetési...
A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól az izraeli kémrepülőgépek Magyarország feletti repülésének ügyében - közölte Kontrát Károly, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.
Rakétatámadás érte csütörtökön Izrael területét a Gázai övezetből, miközben Catherine Ashton, az Európai Unió külügyminisztere éppen látogatást tett a Hamász radikális palesztin szervezet...
Az osztalékszezon beköszöntét megelőzően az Equilor Befektetési Zrt. megvizsgálta, hogy a régiós országok tőzsdéin jegyzett társaságok milyen osztalékhozammal kecsegtetnek idén
Alig több mint egy napjuk maradt a pártoknak és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az áprilisi országgyűlési képviselőválasztáson való induláshoz szükséges legalább 750 érvényes ajánlósze...
Az ENSZ Fejlesztési Programja (United Nations Development Programme - UNDP) segítséget nyújt az Európai Unió új tagállamainak ahhoz, hogy jobban kihasználhassák a felelős vállalatirányításban rejlő üzleti lehetőségeket.
Csak az elmúlt egy hónap során 11%-ot meghaladó emelkedésen ment keresztül a pénzügyi szektort követő ETF. A tegnapi kereskedés során szintén 1,21%-os erősödött a szektor, aminek hátterében a már két napja uralkodó optimizmus áll, mely a kamatok változatlanul hagyása miatt alakult ki a piacokon.
A 2009-ben létrejött Költségvetési Tanács (KT) politikai erejét ugyanaz adja, ami az ombudsmanokét: a nyilvánosság - mondta Sólyom László köztársasági elnök, a "Független költségvetési intézmények" címmel Budapesten rendezett csütörtöki konferencián. (MTI)
Az elmúlt hetek őrült emelkedés után a tegnapi napon megindult a hazai részvénypiaci korrekció, mely a mai napon is tart. Ennek nyomán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 198,21 pontos nyitás után enyhén tovább gyengült csütörtökön délelőtt.
Craig David huszonnyolc éves korára több mint tizenhárommillió eladott lemezzel büszkélkedhet, amit most egy feldolgozásalbummal fejel meg. Az énekest londoni otthonában telefonon értük el.
Az elmúlt hetek során nagy emelkedéseken ment keresztül az AIG és összesen 25%-ot meghaladó erősödést könyvelhettek el a befektetők. Azonban fontos, ahogy a grafikonon is láthatjuk, hogy az elmúlt hét inkább a konszolidáció és a korrigálás hete volt. Nincs kizárva, hogy innen már újabb emelkedéseken mehet keresztül és a 40$-os árfolyam is célkeresztbe kerülhet.
A Jobbik miatt a Fidesz vélhetően erősebb hátszelet kap programja megvalósításához a külföldi országoktól - véli Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, aki szerint több jóindulattal fognak majd a határokon túl a Fidesz-kormányhoz viszonyulni, mert az alternatíva a szélsőjobb lenne.
A CZK/JPY folyamatosan nyereségeket könyvel el. A longon álló MACD-re és PTP-re való tekintettel kedvezőek a kilátások, és nyereségekre számíthatunk. Ha sikerül átlépni a 4,90-es értéket, potenciál nyílhat 5 fölött. A cél az 5,14-es érték. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nehezményezi, hogy a pozsonyi diplomácia eddig nem kellő eréllyel kezeli Sólyom László szerbiai kijelentéseit, miszerint a szlovákiai magyar iskolákban idegen...
Azonnali vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon az izraeli légerő szerdai gyakorlatával kapcsolatban. A Magyar Nemzet saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, civil küllemű izraeli felderítőgép repült át Magyarország fölött.
Másodfokon is pert nyert Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Veres János a pénzügyi tárca egykori vezetője, és a Pénzügyminisztérium. Mintegy kétszáz magánszemély indított ellenük személyiségi jogi pert.
A Stabilitás Pénztárszövetség megbízásából készült TÁRKI tanulmány bemutatójára került ma sor, Dr. Gál Róbert Iván a TÁRKI vezető kutatójának előadásából kiderült, hogy milyen éves hozamot lehetett...
Újabb 4%-os emelkedésen ment keresztül a Ford Motor, azonban ez esetben a szimpla optimista részvénypiaci hangulaton kívül más befolyásoló tényező nem alakította az árfolyamokat.
Az USD/CAD veszteségeit konszolidálja, melyek hatására 1,0071-re esett. A legutóbbi kanadai adatok CAD-pozitívak voltak, ráadásul az olajár is emelkedett. Elérhető közelségbe került a paritás, és hamarosan el is érhetik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Gyúlékony anyagot dobtak több siófoki lakóházra csütörtökön. A reggeli órákban érkezett bejelentés, hogy Siófok dél-keleti városrészében egy lakóingatlanra gyúlékony anyagot tartalmazó üveget...
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a szlovák kormányfő nagyon finoman reagált Sólyom László szerbiai kijelentéseire. Slota úgy véli, durván megsértették Szlovákiát
A BÉT igazgatósága 2010. április 2. napján 10 órára hívja össze a tőzsde éves rendes közgyűlését. A közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlést az Igazgatóság azonos napirenddel...
Lelőttek a rendőrök két bankrablással gyanúsított férfit az amerikai Tennessee államban szerdán. A fegyvereseket - akik közül az egyik erdei manónak volt öltözve - autós üldözés után tették ártalmatlanná.
Egy közös orosz-ukrán-belarusz állam létrehozását javasolta csütörtökön Moszkvában ukrán képviselőknek Jevgenyij Fjodorov, az orosz duma gazdaságpolitikai bizottságának elnöke. Fjodorov, aki...
Erős lefedettség és az előző aukcióhoz képest csökkenő átlaghozam (5,3%) jellemezte az Államadósság Kezelő Központ mai aukcióját a 12 hónapos diszkontkincstárjegyekre. A kibocsátó a meghirdetett...
Pszichológiai eltérések is vannak a férfiak és a nők között, amelyeket számításba kell venni akkor, amikor a különböző nemhez tartozó betegeknek ugyanazt a kezelést javasolják szívroham után.
Alig több mint egy napjuk maradt a pártoknak és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az áprilisi országgyűlési képviselőválasztáson való induláshoz szükséges legalább 750 érvényes...
Az elmúlt időszakban változékonyan alakultak az országos átlagkeresetek, azonban érdemes megfigyelni, hogyan változtak az álláskeresők által az önéletrajzokban megadott elvárt bérek nagyságai is
Érdekes lehet a múlt, főleg ha a történet egy híres emberről szól, viszont még izgalmasabbak a jövő várható eseményei. Új sorozatunkban hazai sztárok magánéletét, karrierjét és sorsuk várható alakulását vizsgálja meg Demeter Mónika, a Bors asztrológusa.
Azonnali vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon az izraeli légierő szerdai gyakorlatával kapcsolatban - közölte a kormányszóvivő csütörtökön. Szollár Domokos korábban az MTI-nek azt mondta, hogy...
Az építőipar termelése idén januárban 13,5 százalékkal volt alacsonyabb 2009 januárjához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentéséből. A termelés a tavaly decemberi 6,6 százalékos emelkedést követően - januárban 12,3 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál. A Fidesz szerint: amíg nem áll talpra az építőipar, addig tovább mélyül a válság.
Miért jó a magyar ingatlanszektornak az, hogy a nemzteközi befektetők Lengyelországot tartják az egyik legattraktívabb befektetési célpontnak Európában? Melyik szektor térhet magához először az...
Mondhatnánk, hogy egy letűnt kor képei, de nagy kérdés, hogy mit szólnának a mai állapotokhoz az akkori városlakók. A megsárgult felvételek és a mai pillanatképek összehasonlítása során döbbenünk rá, hogy egy évszázad alatt mennyire átalakul a minket övező városkép....