Legalább tizenkét ember életét vesztette a heves esőzések okozta áradások következtében pénteken az Egyesült Államok déli részén fekvő Arkansas szövetségi államban egy kempingben - közölték rendőrségi forrásból
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) számíthat a magyar kormány támogatására a Magyar Nemzeti Tanáccsal kapcsolatos célkitűzések megvalósításában - mondta Pásztor István VMSZ-elnök pénteken Szabadkán, miután tárgyalt Martonyi János külügyminiszterrel.
A Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán csütörtökön lemondott elnöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról, lemondását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta - közölte a tárca.
A Google-használók felzúdulása miatt mégsem cserélik színes fényképekre a keresőmotor fehér hátterét, a netezők többsége a testre szabható felülettől azt hitte, hogy végleges a változtatás
Schmitt Pál, a magyar Országgyűlés elnöke Cipruson, az Európa Tanács tagországai parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken horvát kollégájának kijelentette: jó az esély arra, hogy jövőre Magyarországon írják alá az Európai Unió és Horvátország közötti csatlakozási megállapodást.
Mesterházy Attila szerint kapkodás jellemezte az új Országgyűlés működésének első 30 napját, a kormányoldal az utolsó pillanatban nyújtott be fontos törvénykezdeményezéseket, így az ellenzéknek kevés ideje maradt szakmai álláspontjának kialakítására, továbbá az előterjesztések megvitatására
Csaknem 30 fegyveres megtámadott egy kábítószer-elvonó intézetet, majd 19 embert meggyilkolt a Mexikó északi részén lévő Chihuahua városában - közölte pénteken a közép-amerikai ország rendőrsége. A vérfürdőnek négy sebesültje is van a 19 halott mellett.
A Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán csütörtökön lemondott elnöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról, lemondását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta - közölte a tárca az MTI-vel pénteken
Azonnali vizsgálatot rendelt el a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke a bázakerettyei pszichiátriai intézet vezetője ellen. A gyanú szerint az igazgatónő az intézeti gondozottakkal újíttatta fel budapesti házát.
Legalább tizenkét ember életét vesztette a heves esőzések okozta áradások következtében pénteken az Egyesült Államok déli részén fekvő Arkansas szövetségi államban egy kempingben - közölték rendőrségi forrásból.
Mesterházy Attila szerint kapkodás jellemezte az új Országgyűlés működésének első 30 napját, a kormányoldal az utolsó pillanatban nyújtott be fontos törvénykezdeményezéseket, így az ellenzéknek kevés ideje maradt szakmai álláspontjának kialakítására, továbbá az előterjesztések megvitatására.
Faölelési rekordkísérleten vehetnek részt az érdeklődők szombaton 11 órakor az Anna-réten, a Normafánál. A tervek szerint az eddigi legtöbb embert gyűjtik össze, hogy ugyanabban a percben átöleljenek egy-egy fát a nemzetközi Tree Hug - Ölelj fát! mozgalom részeként szervezett eseményen.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Horváth Gergelyt, a Betonút Zrt. és a Keler Zrt. volt vezérigazgatóját nevezte ki az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. élére, ezzel egyidejűleg közös megegyezéssel megszüntette az MNV eddigi vezérigazgatója, Kamarás Miklós munkaviszonyát - közölte a tárca pénteken.
Schmitt Pál, a magyar Országgyűlés elnöke Cipruson, az Európa Tanács tagországai parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken horvát kollégájának kijelentette: jó az esély arra, hogy jövőre Magyarországon írják alá az Európai Unió és Horvátország közötti csatlakozási megállapodást
Meghosszabbította a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója esetében viszont házi őrizetet rendelt el.
Utolsóként a spanyol válogatott is megérkezett a világbajnokságra. Az Európa-bajnokok délelőtt landolt a johannesburgi reptéren. Ezzel mind a 32 ország csapata ott van Dél-Afrikában.
Meghosszabbította a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója esetében viszont házi őrizetet rendelt el
Újabb öt sírhelyet mutatott meg pénteken az a sorozatgyilkos, aki Kenyában azért végzett áldozataival, hogy állítása szerint megihassa a vérüket. A hatóságok szerint a 32 éves férfi 19 gyilkosságot vallott be eddig. Áldozatai nők és gyerekek voltak.
Sehol a világon nem fogyasztanak annyi alkoholt, mint Európában, holott az összesített mennyiség az 1970-es évekhez képest jelentősen csökkent - jelentették ki az Osztrák Táplálkozástudományi Szövetség (VEÖ) bécsi ülésén csütörtökön.
Fel akarja függeszteni az osztalékfizetést a részvényeseknek a BP vezetősége. Az információ szerint a menedzsment hétfőn tárgyal a döntésről, miután az amerikai kormány azt követeli az energetikai óriástól, hogy a pénzt inkább a Mexikói-öböl 1500 méteres mélységébe süllyedt fúrótorony olajömlésének megállítására, és a tenger, valamint a floridai és louisianai partvidék megtisztítására fordítsa.
A Visegrádi Négyek (V4) országcsoport a moszkvai magyar nagykövetség kezdeményezésére pénteken, a magyar elnökség oroszországi rendezvényeinek záró eseményeként prezentációt tartott a szervezetről az Orosz Tudományos Akadémia több intézete, valamint a külügyminisztérium magas rangú munkatársainak.
A magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség - közölte a miniszterelnök az osztrák hírügynökségnek adott interjúban. Orbán Viktor komoly problémának nevezte a jelenlegi adórendszert és az államadósság magas szintjét.
Megkezdődött a parlamenti választás Szlovákiában. A Robert Fico korrupciós ügyéről csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvétel kiütheti a kormányzás lehetőségét a kormánypártok kezéből. Ha a Smer támogatottsága emiatt jelentősen csökken, illetve ha a szövetséges Vladimir Meciar pártja nem jut be a parlamentbe, az ellenzéki pártok kaphatnak lehetőséget a koalíciókötésre. Így kormányzati…
Autóbalesetet szenvedett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyik elnökhelyettese péntek este Solt közelében, az 53-as főúton; Kolompár Lászlót súlyos sérülésekkel szállították kórházba - erősítette meg az MTI információját a rendőrség.
Több szervezet, köztük az Amerikai Magyar Szervezet is tiltakozott az ellen, hogy az amerikai Virginia államban a legendás D-nap, az 1944-es normandiai partraszállás évfordulója alkalmából több más államférfi mellett Sztálin mellszobrát is elhelyezték egy köztéren.
Elhalasztotta a bíró az ítéletet Wayne Rooney ügyében, amíg a focista részt vesz a dél-afrikai világbajnokságon - közölték pénteken az angol válogatott csatárával a csapat vezetői. Az AFP szerint még nem tudni, hogy a hír megnyugtatta a 24 éves játékost, vagy a bizonytalanság idegessé tette.
Autóbalesetet szenvedett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyik elnökhelyettese péntek este Solt közelében, az 53-as főúton; Kolompár Lászlót súlyos sérülésekkel szállították kórházba – erősítette meg az MTI információját a rendőrség
A két utolsó közvélemény-kutatás eredménye szerint is az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyeri a szombati parlamenti választást Szlovákiában, de a mai koalíciónak az egyik felmérés szerint sem lesz többsége a törvényhozásban.
A pontosan egy éve a 21. század első pandémiájának minősített H1N1-járványban 18.156 ember halt meg bizonyítottan, ami jóval kevesebb, mint amennyien a szezonális influenzában rendszerint életüket vesztik - közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az elmúlt napok halálos balesetei és a hétvégén várható meleg időjárás miatt fokozott óvatosságot kér a rendőrség a sofőröktől. A hőség miatt lassulhatnak a reflexek, türelmetlenebbekké válhatnak a sofőrök.
Kint tombolt a hőség, mégsem nyithatnak ablakot egy szolnoki utcában, mert egy arra járó szippantóból kifolyt a ürüléklé és emiatt fertelmes bűz terjeng. A Gomba utca lakói nagy bajban vannak.
A Parkinson-kór klinikai tünetegyüttese igen régi, James Parkinson már 1817-ben leírta. Ennek ellenére az orvostudomány még ma sem képes megbirkózni ezzel a rejtélyes, alattomos kórral, amely főként idős, 65 év feletti embereket támad, de újabban már a 40 évesek sincsenek biztonságban.
Meghosszabbította a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója esetében viszont házi őrizetet rendelt el.
120 millió dolláros beruházással Mexikóban épít új gyáregységet az orosházi Linamar anyacége. Magyarország egyik legnagyobb gépipari társaságának, a tőzsdén is jegyzett orosházi Linamar Hungary-nek...