A magyar parlament az elsők között fogja ratifikálni a Szerbia és az EU képviselői által aláírt stabilitási és társulási megállapodást (SAA) - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter Szabadkán
Majdnem minden harmadik magyar felnőtt Brazíliát tippeli győztesnek, a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon. Spanyolországra a válaszadók 13, Németországra 12, Angliára pedig 11 százalék szavazott hazánkban, a Nielsen piackutató vállalat 55 országban végzett közvélemény-kutatása során, idén márciusban. Európában, legtöbben szintén Brazíliát várják az első helyre, és a további sorrend is hasonló
A nagy nőcsábász, Gerard Butler újabb hölgyet szemelt ki magának. Ezúttal a harminckét esztendős, Londonban élő milliomos nővel, Goga Ashkenazival randizgat.
Legalább tizenkét ember életét vesztette a heves esőzések okozta áradások következtében pénteken az Egyesült Államok déli részén fekvő Arkansas szövetségi államban egy kempingben - közölték rendőrségi forrásból
Ivott áldozatainak véréből az a sorozatgyilkos, akit a napokban kerített kézre a kenyai rendőrség és aki péntekig 19 ember meggyilkolását vallotta be. A 32 éves volt biztonsági őr, Philip Onyancha bevallotta, hogy összesen 100 ember meggyilkolására készült. Áldozatainak többsége nő volt.
A Google-használók felzúdulása miatt mégsem cserélik színes fényképekre a keresőmotor fehér hátterét, a netezők többsége a testre szabható felülettől azt hitte, hogy végleges a változtatás.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) számíthat a magyar kormány támogatására a Magyar Nemzeti Tanáccsal kapcsolatos célkitűzések megvalósításában - mondta Pásztor István VMSZ-elnök pénteken Szabadkán, miután tárgyalt Martonyi János külügyminiszterrel.
"Kialakulhat Magyarországon egy "újfajta cselédség", hiszen adózott jövedelemből akár takarítónőt, nyelvtanárt lehet alkalmazni úgy, hogy ezt nem kell sehol bejelenteni" - közölte az MSZP frakcióvezetője
A Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán csütörtökön lemondott elnöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról, lemondását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta - közölte a tárca.
A Google-használók felzúdulása miatt mégsem cserélik színes fényképekre a keresőmotor fehér hátterét, a netezők többsége a testre szabható felülettől azt hitte, hogy végleges a változtatás
Schmitt Pál, a magyar Országgyűlés elnöke Cipruson, az Európa Tanács tagországai parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken horvát kollégájának kijelentette: jó az esély arra, hogy jövőre Magyarországon írják alá az Európai Unió és Horvátország közötti csatlakozási megállapodást.
A dokumentumot - amely a következő lépcsőfok Szerbia számára az EU-integrációs folyamatban - mind a 27 EU-tagállamnak ratifikálnia kell ahhoz, hogy életbe lépjen
Mesterházy Attila szerint kapkodás jellemezte az új Országgyűlés működésének első 30 napját, a kormányoldal az utolsó pillanatban nyújtott be fontos törvénykezdeményezéseket, így az ellenzéknek kevés ideje maradt szakmai álláspontjának kialakítására, továbbá az előterjesztések megvitatására
Csaknem 30 fegyveres megtámadott egy kábítószer-elvonó intézetet, majd 19 embert meggyilkolt a Mexikó északi részén lévő Chihuahua városában - közölte pénteken a közép-amerikai ország rendőrsége. A vérfürdőnek négy sebesültje is van a 19 halott mellett.
A Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán csütörtökön lemondott elnöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról, lemondását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta - közölte a tárca az MTI-vel pénteken
Azonnali vizsgálatot rendelt el a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke a bázakerettyei pszichiátriai intézet vezetője ellen. A gyanú szerint az igazgatónő az intézeti gondozottakkal újíttatta fel budapesti házát.
Gyökeresen átalakulhat a médiafelügyelet, és a közszolgálati média szervezetrendszere a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló, Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által jegyzett javaslatok nyomán, amelyek létrehozzák többi között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, annak médiatanácsát, a hírközlési és médiabiztos tisztségét, a…
Legalább tizenkét ember életét vesztette a heves esőzések okozta áradások következtében pénteken az Egyesült Államok déli részén fekvő Arkansas szövetségi államban egy kempingben - közölték rendőrségi forrásból.
Mesterházy Attila szerint kapkodás jellemezte az új Országgyűlés működésének első 30 napját, a kormányoldal az utolsó pillanatban nyújtott be fontos törvénykezdeményezéseket, így az ellenzéknek kevés ideje maradt szakmai álláspontjának kialakítására, továbbá az előterjesztések megvitatására.
A tűzoltóautó megkülönböztető jelzést használva éppen egy káreset helyszínére tartott a villamossínen haladva, amikor egy személyautó oldalról nekiütközött
Bár Vlagyimir Putyin nemrég tagadta, hogy személyi kultusz venné körül hazájában, többször is arról lehetett hallani, hogy Oroszországban előírásszerűen követelik meg a rendezvényeken az állami vezetők népszerűsítését. Erre enged következtetni a legújabb botrány is, egy szentpétervári iskola diákjainak ugyanis Putyinért kellett imádkozniuk a gyereknapon.
Faölelési rekordkísérleten vehetnek részt az érdeklődők szombaton 11 órakor az Anna-réten, a Normafánál. A tervek szerint az eddigi legtöbb embert gyűjtik össze, hogy ugyanabban a percben átöleljenek egy-egy fát a nemzetközi Tree Hug - Ölelj fát! mozgalom részeként szervezett eseményen.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Horváth Gergelyt, a Betonút Zrt. és a Keler Zrt. volt vezérigazgatóját nevezte ki az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. élére, ezzel egyidejűleg közös megegyezéssel megszüntette az MNV eddigi vezérigazgatója, Kamarás Miklós munkaviszonyát - közölte a tárca pénteken.
Schmitt Pál, a magyar Országgyűlés elnöke Cipruson, az Európa Tanács tagországai parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken horvát kollégájának kijelentette: jó az esély arra, hogy jövőre Magyarországon írják alá az Európai Unió és Horvátország közötti csatlakozási megállapodást
A nemzeti fejlesztési miniszter a kinevezéssel egyidejűleg közös megegyezéssel megszüntette az MNV eddigi vezérigazgatója, Kamarás Miklós munkaviszonyát
Meghosszabbította a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója esetében viszont házi őrizetet rendelt el.
Utolsóként a spanyol válogatott is megérkezett a világbajnokságra. Az Európa-bajnokok délelőtt landolt a johannesburgi reptéren. Ezzel mind a 32 ország csapata ott van Dél-Afrikában.
Meghosszabbította a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója esetében viszont házi őrizetet rendelt el
Újabb öt sírhelyet mutatott meg pénteken az a sorozatgyilkos, aki Kenyában azért végzett áldozataival, hogy állítása szerint megihassa a vérüket. A hatóságok szerint a 32 éves férfi 19 gyilkosságot vallott be eddig. Áldozatai nők és gyerekek voltak.