"Adóügyben folyik a parasztvakítás" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében. A volt miniszterelnök 16 százalékos adóról szóló írásában egy táblázatban mutatta meg, hogy hogyan változnak a fizetések, ha 16 százalékos lesz az adó. Szerinte ugyanis "szánalmas és szakmailag silány, ahogy a kormány emberei bizonygatni próbálják, hogy a Fidesz adójavaslatával senki sem jár majd rosszul".
"A minimálbéresek havi 11 ezer forintot, míg a 90-110 ezer forint között keresők havi 8-10 ezer forintot, vagyis nettó jövedelmük 8-14 százalékát veszítik el."
A kormány nem enged abból a tervéből, hogy kétmillió forintban maximálja az állami vezetők fizetését, köztük a jegybankelnökét - szögezte le Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
A modellből lett színésznő legutóbbi fotózása minden képzelet felülmúl: Kelly Brook az egyik külhoni FHM legújabb számának címlapján oroszlánokkal látható. Nem tudni, hogy a nagymacska miként vette az akadályokat a fotózáson, Kelly mindenesetre apait-anyait beleadott.
Két új miniszterelnöki megbízottat nevezett ki Orbán Viktor pénteki hatállyal: Balsai István a 2006 októberi rendőri brutalitást vizsgálja majd, míg Budai Gyula feladata az állami földek jogellenes elherdálásának kivizsgálása lesz. Budai Gyula országgyűlési képviselő azt mondta: Sukoró és Bábolna mellett több más ügyben is szeretne vizsgálatot folytatni. Mindketten úgy nyilatkoztak: megbízatásuk…
Az euró jelentősen erősödött. A tegnapi 1,1957-es mélypont már a múlté. Éjszaka 1,2146-os új csúcsot állított be az EUR/USD árfolyama. Erősödnek a részvénypiacok ami az eurónak kedvezett. Az EKB tegnap megnyugtatta a piacokat. Az USA továbbra is próbálja mesterségesen erősen tartani a dollárt, hogy fenntartsa az ázsiai keresletet. Az áprilisi francia fizetési mérleg -3,5 mrd-os értéket hozott, ...
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete üdvözi a nagy teljesítményű személygépjárművek adójának eltörlését. Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára jelentette be, hogy az egyszerűsítés keretében – kilenc másik adónem mellett – már idén megszünteti a kormány ezt a közterhet is.
Júniusban még 5,0 százalék körüli infláció várható, júliustól azonban a fogyasztói árak éves indexe már 3,8-4,0 százalékos sávba esik - állítják az MTI által pénteken kérdezett elemzők, akik decemberre 4,0 százalékos éves inflációt jeleznek.
Egyeztetést kezdeményez a kormánnyal a Pálinka Nemzeti Tanács (Pálinkatanács) a szabad gyümölcspárlat-készítés jogának visszaállításáról - közölte az MTI-vel Piros László, a Pálinkatanács alelnöke.
Júniusban még 5,0 százalék körüli infláció várható, júliustól azonban a fogyasztói árak éves indexe már 3,8-4,0 százalékos sávba esik - vélik az elemzők. Az inflációnak az "összetétele" a kedvező, nem a szintje
Csütörtök délután motorbalesetet szenvedett az X-Faktor mentora, Nagy Feró. Az örökifjú rocker rendszeresen hódol szenvedélyének, tegnap azonban balul sült el a könnyed nyári túra.
Továbbra is jó minőségűek az európai strandok és fürdőhelyek. Az Európai Bizottság felméréséből kiderült, a tengerparti strandok 96 százaléka, a tó és folyóparti fürdőhelyeknek pedig majdnem 90 százaléka felelt meg az uniós előírásoknak. Magyarország 90 százalék alatt teljesített, tavaly két magyar fürdőhelyet kellett bezárni.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki még áprilisban – másik két társával együtt – egy lopott terepjáróval autós üldözésbe keveredett Budapesten, a XIX. kerületben. A rendőrök több lövést is leadtak az autójukra, de nem tudták megállítani őket. A banda két tagját végül néhány órán belül elfogták, de egyikük mostanáig bujkált.
Létrehoznák a Közszolgálati Közalapítványt, s ebben egyesítenék az MTI-t, a rádiókat és a köztévét. A benyújtott törvényjavaslat szerint megalakulna a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, elnökét pedig a miniszterelnök nevezné ki 9 évre. A sajtósok munkáját szabályozó törvény is módosulna, immár nem lenne büntethető az az újságíró, aki úgy követ el szabálysértést, hogy ezt "fontos közérdekű…
Az előző hónapban élesen mérséklődött a pénzromlás üteme, az évesített infláció 5.1%-ra csökkent az áprilisi 5.7% után. Elemzők szerint tovább folytatódhat a fogyasztói árindex csökkenése. 2010.06...
Kibővíti tevékenységét a PannErgy, a társaság ezentúl geotermiával és energetikával kapcsolatos eszközök és egyéb termékek kereskedelmével is foglalkozik majd. A PannErgy bejelentette, hogy a...
Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők pénteken benyújtották az új médiatörvény tervezetét. A módosítások értelmében többek között összeolvad az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Az LMP korábbi választási ígéretének megfelelve többek között azt szerette volna megvalósítani a parlamentben, hogy „lehet más az ellenzéki politizálás” – értékelte pártjának az Országgyűlésben eltöltött egy hónapját Schiffer András
Hiába költ többet egy-egy márka, vagy termékcsoport a hazai médiában a focivébé alatt, a reklámpiaci összköltésekben ez nem látszik meg. A kreatívok viszont kihasználják a vébét.
PannErgy Nyrt. ezúton tájékoztatása szerint a Pannonplast Műszaki Műanyagok Zrt. székesfehérvári ingatlanjának nemrég lezárult értékesítését követően a PannErgy Nyrt. 100%-os tulajdonában lévő cég megváltoztatja nevét és fő tevékenységét - olvasható a BÉT honlapján.
Romániának nincs pénze most arra, hogy az Egyesült Államoktól F16-os harci repülőgépeket vásároljon - jelentette ki Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter. (MTI)
Péntek délután 6 órakor megszünteti az árvízvédelmi készültséget a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a működési területén -közölte Stimm Gábor osztályvezető az MTI-vel. Mara...
Megteszi a kormány azokat a jogszabályi változtatásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a bankok ne terhelhessék át a megemelni kívánt költségvetési hozzájárulásukat az ügyfelekre. Erről...
Több olyan ügy is felszínre került azonban az elmúlt időszakban, melyek alapján kijelenthető: az ultrakonzervatív Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) már csak kevés ideig tudja szőnyeg alá söpörni a hívek sérelmére elkövetett visszaéléseket.
Büntetőeljárás indul a brit parlament alsóházának három volt képviselője, illetve a Lordok Házának egyik felfüggesztett tagja ellen a tavaly kirobbant súlyos költségtérítési botrány ügyében.
Az érettségi rendszer jelen formájában elhibázott, a nemzeti alaptanterv pedig tragikus, ezért minél gyorsabban meg kell kezdeni az oktatásügy "újjáépítését" - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Fidesz oktatási műhelyének konferenciáján június 10-én, Budapesten. Hozzátette: nem korrigálják tovább a 1993-ban megalkotott oktatási törvényt, hanem újat alkotnak. Pokorni Zoltán…
Rendkívüli sikernek nevezte Martonyi János külügyminiszter pénteken Belgrádban a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott listának a hét végi szerbiai nemzeti tanácsi választásokon elért eredményét
Csodával határos módon élt túl egy villámcsapást egy 15 éves fiú Nyugat-Ukrajnában – adta hírül pénteken a Szevodnya című lap hírportálja. Csupán enyhe égési sérüléseket szenvedett, viszont a zsebében felrobbant a mobiltelefon.
A szlovák kormánykoalíció két kisebbik pártja az alkotmánybíróság elé vitte a módosított tanügyi törvényt, amely lehetővé teszi a kisebbségi tankönyvekben a földrajzi nevek kétnyelvű használatát
Az USD/CHF nem bír az 1,1480-as ellenállással, pedig többször is megpróbálta áttörni azt. Kereskedők szerint ázsiai érdekeltségek álltak be nagyobb orderekkel ezeken a szinteken. Támogatásokat 1,14 körül találhatunk. (OT
Hatala József lesz az új országos rendőrfőkapitány. A hvg.hu értesülései szerint a belügyminiszter már aláírta a a nyugalmazott vezérőrnagy kinevezését, de a hivatalos bejelentés a jövő hétre várható.
Bulgária lemond a transzbalkáni kőolajvezeték megépítéséről, mert a beruházás nagy ellenállást váltott ki az érintett lakosság körében - jelentette be pénteken a miniszterelnök. Bojko Boriszov közö...
Az orosz kormány tovább folytatja az alkoholfogyasztás ellen hirdetett harcát: azt fontolgatja, hogy megduplázza a vodka hatóságilag meghatározott minimum árát, valamint a cigarettára kivetett adó nagyságát is - jelentette be a pénzügyminiszter....
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a nőt, aki álbajuszt viselve próbált kirabolni egy pénzintézetet Kecskeméten, de az alkalmazottak olyan sokáig szóval tartották, hogy a csendes riasztásra kiérkező őrök még a helyszínen el tudták fogni - értesült a HavariaPress.
A Páinkatanács szerint megfelelő feltételek mellett Magyarországon 1850 óta bárki főzhet pálinkát - mivel állami monopóliumról van szó, a feltételeket az állam szabja meg
A várt 0.2%-os bővüléssel ellentétben májusban 1.2%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban. A májusi hó/hó alapon számított csökkenés az első visszaesést jelenti tavaly...