Nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt a tartozásállományáról a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 2007 végén - írja a Magyar Nemzet.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka községben egy óra alatt 69 lakóház sérült meg az orkánerejű viharban - tájékoztatta az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat honlapját a település polgármestere
"Ne dőljenek be az álrevizoroknak"! - figyelmeztet az APEH honlapján, ismertetve, miről ismerszenek fel a valódi ellenőrök. A figyelmeztetésnek van alapja: tavaly például az adóhatóság ellenőrének adta ki magát egy férfi, és helyszíni bírságot szedett be budapesti üzletekben.
Sok devizahitelest aggaszt a magas CHF/HUF árfolyam, mely még két hete szökött elviselhetetlenül magas szintre. Ugyan a múlt hét folyamán erősödésnek indult a forint a főbb devizákkal szemben, azonban az alpesi deviza makacsul ragaszkodik a 200 forintos szintjéhez, az alábbiakban a technikai elemzés segítségével tekintjük át az árfolyam várható alakulását.
A görög pénzügyminisztérium értetlenségét fejezte ki hétfőn azzal kapcsolatban, hogy a Moody's a befektetésre ajánlott fokozat alá sorolta vissza Görögország adósosztályzatait hétfőn az euróövezeti/IMF támogatási program végrehajtását veszélyeztető kockázatokra hivatkozva.
Los Angeles — Öt évvel azután, hogy Angelina Jolie (35) és Brad Pitt (46) a Mr. és Mrs. Smith forgatásán a filmbeli szerelmüket valósággá változtatták, újra egy párként állnak majd a kamerák elé.
Budapest — Fulladási rohamokkal került kórházba vasárnap este egy kétéves gyerek abból a XVII. kerületi új lakóparkból, ahol a kivitelezés hiányosságai miatt penészednek a lakások.
Befejezte az ügyészség az érdemi nyomozást Budaházy György és a Magyarok Nyilai szervezettel kapcsolatos, terrorizmus és más bűncselekmények gyanúja ügyében.
Befejezte az ügyészség az érdemi nyomozást Budaházy György és a Magyarok Nyilai szervezettel kapcsolatos, terrorizmus és más bűncselekmények gyanúja ügyében - írta keddi számában a Népszava a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva
Exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek Pintér Sándor belügyminiszter, aki az árvízi védelem értékelésén túl a tulajdon ellen vétők elzárásáról, a 2006. őszi események kivizsgálásáról és a felügyelete alatt álló szervezetek jelenlegi vezetőinek teljesítményértékeléséről is nyilatkozott. Utóbbi kapcsán jelezte: nem gondolkodik politikai váltásokban, de a jelek szerint nem minden vezető…
Visszavette az állam az Országos Cigány Önkormányzattól az alig két éve haszonbérbe adott balatonlellei üdülőt, az OCÖ-nek szeptemberben ki kell költöznie - írta keddi számában a Magyar Nemzet
Ma ér véget a 2009/2010-es tanév az ország legtöbb iskolájában; az árvízi helyzet miatt azonban több helyen, így többek között Edelényben és a borsodi régió más településein már a múlt hét elején befejeződött a tanítás. A több mint 1,4 millió diák a két és fél hónapos szünidőben számtalan tábor és színes program közül választhat
A nemzeti légitársaság rendbetétele három év alatt legalább ötvenmilliárd forintba kerül majd - írta keddi számában a Népszabadság pontosan meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva
Közel tizennégy és fél millió amerikai követte figyelemmel a televízió képernyőjén a labdarúgó világbajnokságon múlt szombaton játszott amerikai-angol csoportmérkőzést: focimeccsre 1994 óta nem voltak ennyien kíváncsiak az Egyesült Államokban - derült ki a Nielsen intézet adataiból
Iránytalan, a jelenlegi szint környékén ingadozó árfolyamokra számítanak kedden a térségbeli devizák körében; korán reggel az euró 278,93 forint volt a nemzetközi devizapiacon a hétfő éjszakai 278,85 után.
Az Omega is fellépett a StarGarden fesztiválon. Az első napon az Eric Burdon vezette Animals és a Deep Purple között adtak koncertet. Kóbor Jánossal, a lassacskán 50. évébe lépő zenekar énekesével beszélgettünk zenéről és fociról.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka községben egy óra alatt 69 lakóház sérült meg. Eddig több mint kétezer épület rongálódott meg Szabolcsban. Hajdú-bihari gyorsmérleg: 1686 megrongálódott építmény. Hatszáz épületben keletkezett kár Geszteréden. Tégláson szinte minden család károsult. Szakolyban 150 milliós a kár.
Az elmúlt hetek viharai és az áradó vizek miatt fokozottabb figyelmet ajánl a fürdőzőknek és a kirándulóknak a tűzoltóság; a kánikulai meleg és a vakáció beköszöntésének alkalmából a tűzoltóság idén is felhívja a figyelmet a szükséges óvintézkedésekre - tájékoztatta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője tavaly négy szántót is vásárolt, így már 12 ingatlan tulajdonosa, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetőjének továbbra is kilenc ingatlana van, Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének három, Vona Gábornak, a Jobbik és Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének pedig egy-egy ingatlan van a tulajdonában
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő egyelőre nem tervezi rontani Görögország adósi besorolását - jelentette ki a cég egyik vezető elemzője hétfőn. (MTI)
Részletes vizsgálat vár a sanghaji expón való magyar részvétel szerződéseire, az ellenőrzés azt kívánja kideríteni, hogy a teljesítések arányban álltak-e a kifizetett összegekkel – tudta meg a Magyar Nemzet.
Mélységes aggodalmát hangoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egy dél-koreai hadihajó sok halálos áldozatot követelő elsüllyesztése miatt, miután külön-külön meghallgatta Dél-Korea és Észak-Korea képviselőit az ügyben
Egy hitelminősítő a tegnapi napon is gondoskodott arról, hogy a befektetők továbbra is észben tartsák az európai adósságválságot. Ugyan az amerikai piacok emelkedéssel indultak a tegnapi kereskedési napon, miután a legfrissebb európai makroadatok optimizmusra adtak okot, azonban a Moody's délutáni lépése, melyben rontotta a görög adósbesorolást alapjában megváltoztatta a piacok irányát, melyek…
Legalább 17 ember meghalt és hatan eltűntek Kínában, miután építőmunkásokra omlott egy hegy egy része kedden - közölte a Szecsuán tartomány kormányzata. A katasztrófa egy építési területen történt. A földcsuszamlás maga alá temette a munkások viskóit.
Több ezer munkahely megszűnését jelentheti Lengyelországban, hogy a Fiat Olaszországba viszi az új Pandák gyártását, miután az olasz szakszervezetek megállapodtak a Fiat vezetésével a feltételekről.
Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök megbeszéléseket kezdeményezett a hétvégi választások nyomán a parlamentbe bejutott pártok elnökeivel: kedden Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), valamint Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke hivatalos egy-egy órás megbeszélésre az elnöki palotába
Az OECD tagországaiban áprilisban stagnált a munkanélküliség az előző hónaphoz képest és 8,7 százalék maradt - jelentette be hétfőn a párizsi székhelyű szervezet.
Az elmúlt hetek viharai és az áradó vizek miatt fokozottabb figyelmet ajánl a fürdőzőknek és a kirándulóknak a tűzoltóság; a kánikulai meleg és a vakáció beköszöntésének alkalmából a tűzoltóság idén is felhívja a figyelmet a szükséges óvintézkedésekre - tájékoztatta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője az MTI-t
Mintegy ezer dolgozó lépett sztrájkba hétfőn a romániai Daewoo hajógyárban, béremelést követelve. Szakszervezeti források szerint az alkalmazottak havi 300 lejjel (71,50 euró) magasabb bért akarnak kiharcolni, valamint éves prémiumot, miközben a vezetés csupán 40 lejt szeretne emelni.
Aki nem csak a poggyászát szeretné biztosíttatni, illetve nem csak baleset esetére szeretné bebiztosítani magát, ha mediterrán, vagy távoli egzotikus országba utazik, de igazán biztonságban szeretné érezni magát, annak fontos tájékozódnia a megfelelő védőoltásokról is.
Az európai munkáltatók nagy valószínűséggel csak 2011 második felében kezdenek újra létszámbővítésbe, addig várhatóan nem fog csökkenni a jelenlegi magas munkanélküliség - vélik az európai munkaadói szövetség elemzői.
A társadalom elsöprő többsége támogatja az Orbán Viktor kormányfő által a múlt héten ismertetett új gazdaságpolitikai akcióprogramot a Századvég Alapítvány adatai alapján; a vizsgált intézkedésekkel a szavazók átlagosan 84 százaléka egyetért.