Hollywood sztárjai, Catherine Zeta-Jones, Scarlett Johansson és Denzel Washington is elnyerték a Broadway világának legrangosabb elismerését a vasárnap este megrendezett New York-i Tony-díjátadó gálán.
Hetek óta kíváncsi voltam arra, hogy az új kormányzat kulturális politikájában mi van a szlogeneken túl, vagyis milyen konkrét tervek születtek. Szőcs Géza államtitkár néhány konkrétumról fellebbentette a fátylat az Indexnek adott múlt heti interjújában.
Dupla meglepetéssel kezdődött az idén a Nemzeti Színházban az az immár hagyományos gálaest, amelyen a Halhatatlanok Társulatának nyolc új tagját köszöntötték.
Mintegy 30 magyar és nemzetközi kortárs művész, illetve alkotócsoport mutatja be a posztszocialista régió elmúlt 20 évének gazdasági jelenségeire reagáló műveit csütörtöktől a Műcsarnokban, A pult mögött című kiállításon.
A Los Angeles-i Filmfesztiválon tartják Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotásának amerikai premierjét. A csütörtökön kezdődő kaliforniai filmes mustrán műsorra tűzik Kenyeres Bálint A repülés története című rövidfilmjét is.
Konzervatív, de komfortos tervvel nyerte meg Mányi István építész a Magyar Nemzeti Múzeum bővítésének tervpályázatát. A mintegy 8000 négyzetméteres új épület jóformán láthatatlan marad. Az udvarokat üvegtetővel fednék be, az épület falait a pinceszinten raktár öleli majd körbe, a Múzeum körút felől, a park alatt étterem, múzeumi bolt létesül, az Arany János szobor alatt pedig infópont lesz. 40…
Négy helyszínen összesen 27 előadással várják a színház és a zene kedvelőit június 19. és augusztus 14. között a 35. alkalommal megrendezendő Agria Nyári Játékokra Egerbe.
A YouTube-ra feltöltött amatőr videók is a kortárs művészek megbecsült alkotásai közé kerülhetnek, miután a videomegosztó és a New York-i Guggenheim Múzeum közös pályázatot hirdetett YouTube Play címmel a legkreatívabb netes videók felkutatására.
Szentiván-éji varázslatok címmel nyári napfordulós fesztivált tartanak Győrszentivánon június 22. és 26. között sok zenével, s a néphagyományok felelevenítésével.
Közös szabadtéri programok és koncertek pezsdítik fel Debrecen belvárosában a Déri Múzeum, a Református Kollégium múzeuma és a Modem - Modern és Kortárs Művészeti Központ alkotta "múzeumi háromszöget" a szombati Múzeumok éjszakáján.