Claude Lelouch-nak adták át az első díjat a csütörtök este megnyílt 32. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon: a francia rendezőnek a világ filmművészetéhez való jelentős hozzájárulását ismerték el már a megnyitón egy kitüntetéssel, amelyet Alekszandr Avgyejev orosz kulturális miniszter nyújtott át neki.
Lapunk partnerei tizenegyedik alkalommal hajóztak együtt a Vígszínház társulatával, amely az Európa hajón tartotta évadzáró társulati ülését. Eszenyi Enikő igazgató elmondta, hogy a Vígszínház sikeres évadot zár: három játszóhelyen és a vendégjátékokat is beleszámítva 554 előadást tartottak, amelyekre több mint 353 ezer néző volt kíváncsi. Eddig a következő évadra 17644 bérletet adtak el.
A Budapesti Wagner Napok szerda este a Trisztán és Izolda előadásával véget ért a Művészetek Palotájában. Nemzetközi léptékkel mérve is fontos már az eseménysorozat. Jönnek miatta külföldiek jónéhányan.
2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem európai éve, ám a LÁT-LAK Alapítvány már tavaly ősszel előbb ötven-hatvan hajléktalant sétahajózni vitt, azután meg tizenkét hajléktalan kezébe eldobható fényképezőgépet nyomtak, hogy azt örökítsék meg, ami számukra fontos. Az elkészült alkotásokból nyílt kiállítás a Gödör Klub lépcsőjének tetején. A tárlat július 9-ig látható.
Immár 7. éve, hogy megrendezésre kerül a nyári hónapok szórakoztató szezonjának egyik legnagyobb attrakciója: a Tér-Film-Zene Fesztivál Országszerte rendezvénysorozat.
Az ötödik ilyen programsorozaton, amely szombaton kezdődik és egy héten át tart, külföldi és hazai gitárművészek mellett a legtehetségesebb fiatalok adnak koncerteket.
Idén Bánffy György Kossuth-díjas színművészt tüntetik ki a Magyar Szabadságért díjjal a szovjet csapatok kivonulásának évfordulóján, június 19-én. A Magyar Szabadságért díjat azok kaphatják, akik az elmúlt évtizedekben nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, önállóságához, a magyarság megmaradását szolgáló alkotások létrehozásához, tevékenységükkel a magyarság fennmaradását…