2010. június 15. kedd

jún. 15
13:11
Megrepedt a töltés Szolnok felett (ATV)
Hosszanti irányban megrepedt a töltés Szolnok felett, Tiszasüly térségében hétfőn - írja keddi közleményében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatósága. A történtek miatt szondákat vernek le a gátkorona szélébe, így juttatnak cementet a töltésbe, elállva ezzel a víz útját. A folyó egyébként kedden tetőzik Szolnoknál, a vártnál 40-45 centiméterrel alacsonyabban.
jún. 15
13:12
Lemondott a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke (Infostart)
Lemondott Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, a miniszterelnök a lemondást elfogadta.
jún. 15
13:12
Leharapta az asszony ujját (HírTV)
Két célzott lövéssel terítette le egy rendőr azt a megvadult kutyát, amely rátámadt saját gazdasszonyára a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken. A megtámadott nő egyik ujját amputálni kellett.
jún. 15
13:12
„Csak csókolóztunk” (Gondola)
jún. 15
13:12
Házkutatást tartanak Wieszt lakásán (Blikk)
jún. 15
13:14
Komoly gondban a zákányi romák (+videó) (HírTV)
Komoly bajban vannak a zákányi romatelep felszámolásában részt vett családok, mert nem sikerült tartósan munkahelyet találni nekik. Egyre többen eladósodnak, rezsijüket nem tudják fizetni. A projekt vezetője pályázati pénzekben bízik, és azt tervezi, hogy önálló roma kisebbségi önkormányzatot alapít a Somogy megyei településen.
jún. 15
13:15
Tűzijáték-tragédia: 300 millióra rúghat a kártérítés (Privátbankár)
A kormány kedden megkezdi a tárgyalásokat a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia áldozataival és ezzel a kártalanítás is elkezdődik - jelentette be Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő b...
jún. 15
13:27
Ptk. - Félre a régivel, jöjjön egy új! (Alternatív Energia)
A kormány egy törvényjavaslattal az Országgyűlés által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) hatályon kívül helyezését kezdeményezi, egy rendelettel pedig elindítja az új Ptk. előkészítését.
jún. 15
13:27
Távozik az NHH elnöke is (Portfolio)
Rozgonyi Krisztina, az NHH Tanácsának elnöke a mai napon írásban felajánlotta a lemondását a miniszterelnöknek. A lemondást Orbán Viktor elfogadta. Miután a kormány megalakulásával megteremtődtek a...
jún. 15
13:30
Lemondott a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke (Gondola)
Lemondott Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, a miniszterelnök a lemondást elfogadta
jún. 15
13:30
Rendőr lőtte le a gazdáját megtámadó kutyát (Blikk)
jún. 15
13:30
Czomba: Betarthatatlan a jelenlegi szabályozás (HírTV)
Több százezer embert érint itthon az alkalmi munkavállalás, de annak mostani szabályozása betarthatatlan, magasak a járulékok, ezért gyorsan lépni kellett az ügyben – ezt hangsúlyozták kormánypárti képviselők az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat általános vitájában, amely kedden kezdődött meg a parlamentben.
jún. 15
13:32
Megsérült egy kigyulladt magyar hajó utasa Horvátországban (Gondola)
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy magyar férfi vasárnap éjjel a horvátországi Umagban, amikor kigyulladt az a hajó, amelyiken tartózkodott - közölte honlapján a horvát Tengerészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium
jún. 15
13:32
Házkutatás a borítékos Wiesztnél, zajlik a kihallgatás (HírTV)
Sajtóinformációk szerint házkutatás volt a korrupciós ügybe keveredett szocialista Wieszt János lakásán. A politikus kihallgatása a Fővárosi Főügyészségen jelenleg is tart.
jún. 15
13:33
Gazdaságpolitika: meg van kötve a kormány keze? (Privátbankár)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén egy százalékkal nő, a GDP-arányos államháztartási hiány 4 százalék lesz. Az év végére 4 százalékra csökkenhet az infláció, a foglalkoztatási helyzet tovább romlik. Az elemzés szerint az akcióterv szükséges, több elemében helyes irányú, de nem bizonyosan elégséges reagálás a létrejött helyzetre
jún. 15
13:34
Tűzijáték-tragédia: kezdődik a kártalanítás (HírTV)
A kormány kedden megkezdi a tárgyalásokat a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték károsultjaival és ezzel párhuzamosan megkezdődik a kártalanításuk is - jelentette be Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő.
jún. 15
13:39
Jogtalanul bocsátotta el pénztárosát a Kaiser's (HR Portál)
Erfurtban a szövetségi munkaügyi bíróság annak a pénztárosnőnek adott igazat, akit a Kaiser's élelmiszerüzlet egyik vezetője azonnali hatállyal elbocsátott, mert saját magának váltotta be egy vásárló ott felejtett üvegbetét-díját.
jún. 15
13:45
Bin Ladennel akart végezni - Elfogták (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vettek Észak-Pakisztánban egy amerikai férfit, aki azt állította, hogy meg akarja ölni Oszama bin Ladent - közölte a pakisztáni rendőrség kedden.
jún. 15
13:45
Őrült lakossági roham, amilyet még soha nem láttak Ázsiában (Portfolio)
A részvénypiaci kilátások romlásával összhangban tömegesen kezdték el vásárolni a kötvényalapokat Hongkongon keresztül az ázsiai lakossági befektetők, míg évekkel ezelőtt az értékesítések 15...
jún. 15
13:48
Megkezdődik a 2006-os tűzijáték-tragédia áldozatainak kártalanítása (Infostart)
A kormány kedden megkezdi a tárgyalásokat a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia áldozataival, és ezzel a kártalanítás is elkezdődik - jelentette be Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 15
13:48
Bakonyi: Amíg a gondolkodásban nincs rend, lesz korrupció (HírTV)
Szakmai párbeszéddel, műhelymunkával készül a közbeszerzési törvény átalakítására a Közbeszerzések Tanácsa. Szakmai és civil szervezetek segítségével egy olyan javaslatot szeretnének kidolgozni, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá, valamint gyorsabbá tenné a folyamatot.
jún. 15
13:48
Praktizálhat Kaliforniában Michael Jackson megvádolt orvosa (Gondola)
Megtarthatja kaliforniai működési engedélyét a Michael Jackson popsztár halála miatt vád alá helyezett orvos, mert az illetékes bíró arra a megállapításra jutott, hogy nincs jogalapja az engedély visszavonásának
jún. 15
13:48
Lemondott az NHH elnöke (Kreatív Online)
Lemondott hivataláról Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. Hivatalos közleményében indokként arra hivatkozik, hogy az új kormány megalakulásával és a benyújtott médiatörvény-módosításokkal megteremtették a média- és hírközlés területén szükséges változásokat.
jún. 15
13:50
Egyre több embernek álom a szex (Gondola)
Egyre több embernek álom a szex: olyan alvászavartól szenvednek, hogy alva is szeretkeznek
jún. 15
13:51
Lemondott az NHH elnöke (Privátbankár)
Miután a kormány megalakulásával megteremtődtek a média- és hírközlés világában tervezett intézményi, strukturális változtatások feltételei, dr. Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ...
jún. 15
13:53
Megint pusztított a vihar (Privátbankár)
Hétfő délután újabb pusztítást okozott a vihar három megyében, akadt település, ahol egy egész utcányi lakóház tetejét vitte el az orkán
jún. 15
14:03
A Bibliothéque Pascal Los Angelesben (Spa Trend Online)
A Los Angeles-i Filmfesztiválon tartják Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotásának amerikai premierjét. A csütörtökön kezdődő kaliforniai filmes mustrán műsorra tűzik Kenyeres Bálint A repülés története című rövidfilmjét is.
jún. 15
14:03
Mérsékelt hozamemelkedés a mai 3 hónapos aukción (Portfolio)
Mérsékelt hozamemelkedés mellett keltek el ma a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek, az átlaghozam 5,28%-on alakult ki. Az Államadósság Kezelő Központ mai aukcióján 45 milliárd forintnyi 3 hónapos...
jún. 15
14:03
Nincs áram, feldúlt sírok, leszakadt a sportcsarnok tetőszerkezete - Téglás vihar után (ATV)
A kárfelmérés jelenleg is tart, de csak a hét végére várhatók összegszerű adatok.
jún. 15
14:05
Mától fogad vendégeket az új hotel (Portfolio)
Egy évvel az alapkőletételt követően, hivatalosan is fogadja vendégeit az egykori Hungária Fürdő és Continental Szálló területén felépített négycsillagos superior hotel. A Dohány-Klauzál-Wesselényi...
jún. 15
14:05
GKI: a GDP egy százalékkal nő az idén, a hiány négy százalék lesz (ATV)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén egy százalékkal nő, a GDP-arányos államháztartási hiány 4 százalék lesz. A kutatóintézet keddi sajtótájékoztatóján közzétett új jelentésében megismételte a májusi egy százalékos gazdasági növekedési prognózisát, amelyet márciusban még nulla százalékban jelölt meg.
jún. 15
14:06
Az Európai Parlament alelnökévé választották Tőkés Lászlót (Infostart)
Az Európai Parlament egyik alelnökévé választották kedden Tőkés Lászlót, a néppárti frakció jelöltjét a strasbourgi plenáris ülésen.
jún. 15
14:06
Jobbik: Magyarország a multik paradicsoma (Gondola)
A Jobbik szerint Magyarország a multinacionális intézmények paradicsomává vált, amit az Európai Bizottság jelentései is alátámasztanak
jún. 15
14:06
Bihari Mihály lehet az AB új tagja (HírTV)
Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság (AB) korábbi elnöke lehet a testület új tagja – tudta meg a Magyar Nemzet Online.
jún. 15
14:07
Lazítás helyett szigorítás került napirendre (Portfolio)
Az új kormány - a GKI márciusi előrejelzésében is bemutatott - szerény (talán a GDP 1-1,5%-ára kiterjedő) költségvetési mozgásterét a görög válság tovább szűkítette, majd ennek figyelmen kívül...
jún. 15
14:08
Koalíciós tárgyalásokat kezd a négy jobboldali szlovákiai párt (Gondola)
Hivatalos koalíciós tárgyalásokat kezd kedden este az a négy jobboldali párt, amely a szombati szlovákiai választáson együttesen többséget szerzett a parlamentben - jelentette be a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU)
jún. 15
14:09
Menekül a pénz Görögországból (Privátbankár)
Egyre több pénzt menekítenek Görögországból külföldre az államcsőd miatti aggodalmak hatására. 4 hónap alatt 18,5 milliárd euró áramlott ki az országból
jún. 15
14:09
Emelkedő hozamot eredményezett a 3 hónapos DKJ aukció (ProfitLine)
A korábbi mértékre visszaesett kereslet és a megszokott mértékű, a meghirdetettel megegyező elfogadott ajánlatok mellett 2 bázisponttal emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján.
jún. 15
14:10
Írország kiutasít egy izraeli diplomatát (Gondola)
Írország közölte kedden, hogy kiutasít egy izraeli diplomatát megtorlásul, amiért a Moszad hamisított ír útleveleket használva ölt meg egy vezető Hamász-illetékest Dubajban
jún. 15
14:11
Több százmilliárdos forrást lehetne átcsoportosítani a kkv-knak (ProfitLine)
Több százmilliárd forint EU-s forrás csoportosítható át a vállalkozások számára a Start Tőkegarancia Zrt. szerint, amely a támogatások jelentősebb hányadát a húzóágazatok vállalkozásaihoz juttatná és kezdeményezi az állami segítségnyújtást az önrész biztosításában.
jún. 15
14:12
Átalakul a DGS Global vezetése (HR Portál)
A menedzsment és HR tanácsadást számos kutatásra alapozó DGS Global tanácsadócég négy év alatt történő felépítése és országos piaci elismertetése után, átadta az operatív irányítói feladatokat az egyik alapító-tulajdonos, Dara Péter eddigi ügyvezető igazgató. A váltás után is az ő kezében marad a cég elnökeként a stratégiai partnerekkel és a médiával való kapcsolattartás.
jún. 15
14:12
Külföldre viszik pénzüket a görögök (Gondola)
Egyre több pénzt menekítenek Görögországból külföldre az államcsőd veszélye miatti aggodalmak hatására
jún. 15
14:13
4 százalékos hiánnyal és 1 százalékos gazdasági bővüléssel számol a GKI (ProfitLine)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén egy százalékkal nő, a GDP-arányos államháztartási hiány 4 százalék lesz.
jún. 15
14:14
Több mint 4000 magyar diák tanult külföldön Erasmus ösztöndíjjal (HR Portál)
Átlépte a négyezret az Erasmusszal külföldön tanuló hallgatók száma, 560 hátrányos helyzetű fiatal vesz részt a Leonardo mobilitásban, és minden eddiginél több pedagógus szeretné továbbképezni magát a Comenius program támogatásával - néhány adat a Tempus Közalapítvány idei eddigi pályázati eredményeiből.
jún. 15
14:16
Lemondott Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke (HR Portál)
Lemondott a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöki tisztségéről Rozgonyi Krisztina, aki június végén távozik az intézmény éléről. Ezzel együtt az NHH Tanácsi tagságáról is lemondott.
jún. 15
14:21
MLSZ: megnevezte jelöltjeit Csányi Sándor (Blikk)
Megnevezte hat jelöltjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségébe Csányi Sándor, akit várhatóan egyedüli jelöltként választanak meg a szervezet élére a július 6-i rendkívüli, tisztújító közgyűlésen.
jún. 15
14:21
UD Zrt. ügy - Pert vesztett Dávid Ibolya (Alternatív Energia)
Valótlanul állította Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke két éve Tombor Andrásról, hogy a párt 2008-as tisztújításával kapcsolatban rá, illetve pártjára terhelő adatok akár titkosszolgálati eszközökkel történő gyűjtésére adott utasítást az UD Zrt.-nek - mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Bíróság kedden.
jún. 15
14:21
Föld alatt bővül Pollack főműve (Spa Trend Online)
Konzervatív, de komfortos tervvel nyerte meg Mányi István építész a Magyar Nemzeti Múzeum bővítésének tervpályázatát. A mintegy 8000 négyzetméteres új épület jóformán láthatatlan marad. Az udvarokat üvegtetővel fednék be, az épület falait a pinceszinten raktár öleli majd körbe, a Múzeum körút felől, a park alatt étterem, múzeumi bolt létesül, az Arany János szobor alatt pedig infópont lesz. 40…
jún. 15
14:21
Nyit a Starbucks: részesei lehetünk a különleges "élménynek"! (Pénzcentrum)
Ma nyílik az első magyarországi Starbucks kávézó a WestEnd bevásárlóközpontban. A sajtótájékoztatón csak úgy hemzsegtek a kávéra szomjas újságírók, PR-osok és egyéb egybegyűltek, az "elkészült a karamellás frappuccino"-tól alig lehetett hallani a menedzserek szavát. Azért a Bukarest szóra többen felkapták fejüket....
jún. 15
14:21
Orvoshoz fordult a magyar énekes, kimeríti a sok munka (ATV)
"Kicsit pihentetnem kellett a hangszálaimat, most három-négy napig csöndben voltam, sőt még most is pihentetnem kéne a dolgot."

Keresés