2010. június 18. péntek

jún. 18
21:18
Szlovénia új feltételt támaszt a horvát EU csatlakozáshoz (Gondola)
Szlovénia azt követeli Horvátországtól, hogy nyissa meg pénzügyi piacát a legnagyobb szlovén bank előtt, ellenkező esetben Ljubljana megakadályozza, hogy Zágráb befejezze csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval
jún. 18
21:18
Életveszélyes késelés a leányiskolában – óra közben szúrt a tini (HírTV)
Leszúrta osztálytársnőjét óra közben egy diáklány az egyik magániskolában Japánban – közölte pénteken a helyi média. A bejelentés szerint az áldozatot súlyos, eszméletlen állapotban kezelik.
jún. 18
21:20
Egymillió dollárért árverezték el John Lennon egyik kéziratát (Gondola)
Egymillió dollárért talált gazdára egy Beatles-dal John Lennon által kézzel írt szövege pénteken New Yorkban
jún. 18
21:33
A viharos időjárásban 11 ember sérült meg a Békés megyei Mezőhegyesen - a nap hírei (Infostart)
Vizsgálatot indított az APEH elnökével szemben a nemzetgazdasági miniszter. Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt lett az MSZP új budapesti elnöke. A nap legfontosabb hírei.
jún. 18
21:33
Fico még próbálkozik a kormányalakítással (Metropol)
A szlovákiai választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnöke tovább próbálkozik a kormányalakítással, s ha nem tud parlamenti többséget biztosító partnert találni június 23-ig, ellenzékbe vonul.
jún. 18
21:33
Foglyokat vert agyon két rendőr (Kripto Akadémia)
Oroszországban pénteken foglyok, illetve állampolgárok agyonveréséért két rendőrt hosszú börtönbüntetésre ítéltek.
jún. 18
21:33
Újabb jogsértések a Tesco-nál: ellehetetlenítik a szakszervezeteket (ATV)
Nem tarthatnak kapcsolatot a szakszervezitesekkel.
jún. 18
21:36
Hagyják elpusztulni a fjordban megrekedt bálnát (Infostart)
Hiábavalónak bizonyultak azok az erőfeszítések, amelyek a dán Vejle-ford sekély vízében megrekedt közönséges barázdásbálna (Balaenoptera physalus) megmentésére irányultak: szakértők szerint a 30 tonnás cet elpusztul. Több biológus úgy véli, hogy a 3-4 éves cet beteg, és az ösztönei vezérelték, amikor otthagyta a csordát.
jún. 18
21:36
Több villamos is elakadt a lezúduló eső miatt Budapesten (Gondola)
A péntek este Budapestet elérő vihar miatt több villamosvonalon is fennakadások vannak
jún. 18
21:36
Mesterházy felesége „nyilván a szakértelme miatt” került oda (+videó) (HírTV)
Bár az MSZP azzal vádolja a Fideszt, hogy pártkatonákkal tölti fel a közigazgatást, Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető felesége 2002 óta minisztériumi alkalmazott.
jún. 18
21:51
Semjén: a magyarság három pilléren nyugszik (Kripto Akadémia)
A magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja - mondta pénteken Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt.
jún. 18
21:51
Megnyílt a Harry Potter-élménypark (Metropol)
Több ezres tömeg állt órákig sorba, hogy az elsők között juthasson be a floridai Orlandóban épült Harry Potter-élményparkba, ahol Daniel Radcliffe és a Harry Potter filmek többi sztárja személyesen fogadta pénteken a látogatókat.
jún. 18
22:09
Borzalmas pusztítást okozott a vihar országszerte péntek estig - képgaléria (Infostart)
Péntek estig a tűzoltók ötszáz helyszínre vonultak országszerte a viharok miatt. Békés megyében a legsúlyosabb a helyet.
jún. 18
22:12
Estig ötszáz helyre vonultak országszerte a tűzoltók (Gondola)
Péntek estig a tűzoltók ötszáz helyszínre vonultak országszerte a viharok miatt
jún. 18
22:12
Eddig félezer riasztás az ítéletidő mérlege (HírTV)
Körülbelül százzal növekedett a délutáni adatokhoz képest országosan a tűzoltókhoz érkezett riasztások száma pénteken. Estig így a friss adatok szerint 500 helyre hívták őket az országban, a legtöbb eset az eső miatt Békés megyében volt.
jún. 18
22:48
Algériával sem bírt Anglia (Blikk)
Fokváros – Pénteken volt 64 éves Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, és igazán szerény ajándékot várt játékosaitól a világbajnokságon. Azt remélte, hogy az Egyesült Államok elleni sovány 1-1-et követően végre a vb-címre esélyeshez méltóan játszanak a focistái, és biztos, több gólos győzelmet aratnak Algéria ellen a C csoport második fordulójában.
jún. 18
23:03
Hurrikán söpört végig az országon (BorsOnline)
Mennydörgéssel, és orkán erejű széllel csapott le tegnap este a vihar Budapestre. Közép- és Nyugat-Magyarországon több száz ház vált áldozatává az égiháborúnak, délután pedig tornádó szerű vihar söpört végig az több déli településén.
jún. 18
23:03
Algériával sem bírt Anglia (Metropol)
A szigetországi játékosok így nem tudtak győzelemmel kedveskedni a 64. születésnapját ünneplő olasz szövetségi kapitányuknak, Fabio Capellónak. A továbbjutást illetően ezzel a gól nélküli döntetlennel ebben a négyesben minden nyílt maradt a jövő szerdai utolsó fordulóra.
jún. 18
23:03
A média sugallja gyerekeinknek, hogy ne tanuljanak tovább? (Alternatív Energia)
Még mindig fontos a középiskolás tanulóknak a diplomaszerzés. Ezt mutatták ki az Education Nonprofit Kft. sok éven át tartó kutatásai. A szerdai oktatási konferencián a szakértők arra is választ adtak, hogyan fog alakulni a felvételizők száma a jövőben.
jún. 18
23:03
David Beckham néhány zaftosat káromkodott vérszegény társait figyelve (ATV)
Anglia – Algéria 0-0
jún. 18
23:21
Menedéket kért Londonban a bukott kirgiz elnök fia (Kripto Akadémia)
Menedéket kért Nagy-Britanniában a megbuktatott Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök Makszim nevű fia - hozták nyilvánosságra pénteken az ügyvédjei.

Keresés