Több településen is jelentős pusztítást okozott a péntek délutáni vihar Csongrád megyében; Csanádpalota mellett Csanádalbertiben és a megye legkeletibb részén, Pitvaroson is - közölte a megyei katasztrófavédelem az MTI-vel
Az ENSZ Global Compact kezdeményezéséhez csatlakozott vállalatok jelentős előrelépést tettek a munkaerő- és környezetvédelem területén, ellenben továbbra is elmaradásaik vannak az emberi jogi és korrupció elleni vállalkozói intézkedések területén.
A H1N1 influenza vírusa terjed sertésekben is Hongkongban, és géneket cserél más vírusokkal. A Science tudományos folyóiratban közölt megállapítások azért fontosak, mert felhívják a figyelmet arra, hogy az állatokat megfertőző különböző influenzavírusokból genetikai állományuk részleges cseréjével veszélyesebb vírustörzsek jöhetnek létre.
Évente akár 270 tonnát is kitehet az egyik párizsi repülőtérre érkező illegális vadhús - állapítja meg egy első ízben elvégzett nemzetközi felmérés. Európában 4 kilogramm majomhús 100 euróba kerül, Kamerunban viszont csak öt euróba.
Trendi női felsőkön, metálfényű betűkkel láthatjuk viszont a slágerré lett Bikicsunájt. A szöveget nem védi jog, egy divatcég pedig nyári kollekciót gyártott belőle.
Idén Bánffy György Kossuth-díjas színművészt tüntetik ki a Magyar Szabadságért díjjal a szovjet csapatok kivonulásának évfordulóján, június 19-én. A Magyar Szabadságért díjat azok kaphatják, akik az elmúlt évtizedekben nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, önállóságához, a magyarság megmaradását szolgáló alkotások létrehozásához, tevékenységükkel a magyarság fennmaradását…
Irán rendelkezik a szükséges képességekkel ahhoz, hogy "több tucat, vagy akár több száz" rakétával indítson támadást Európa ellen - mondta Robert Gates amerikai védelmi miniszter csütörtökön.
A koreai autóknál a mi járműveink nagyjából 30 százalékkal drágábbak, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt tekintjük célnak, és ezen fogunk dolgozni" - mondta a cég beszerzésért felelős igazgatója
Tőkés László alelnöki jelölése az Európai Parlamentbe (EP) egy gesztus a magyar kormány részéről, amellyel elkötelezettségét bizonyítja a nemzeti összetartozás mellett – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, miután fogadta Tőkés Lászlót abból az alkalomból, hogy az EP kedden alelnökévé választotta az erdélyi magyar EP-képviselőt.
A magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja - mondta Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt
A jövő év végére 100 millió iPhone felhasználó lehet a világban a Morgan Stanley elemzője szerint, ami azt jelenti, hogy két év alatt a háromszorosára növekedhet az Apple okostelefonját használók...
Lemondta a pénteki hivatalos sajtótájékoztatót az észak-koreai küldöttség vezetősége a focivébén, miután hírek terjedtek el arról, hogy négy játékos lelépett. A médiát beengedték 15 percre a csapat edzésére a Johannesburg külvárosában lévő Makhupong stadionba, a játékosok és vezetők azonban visszautasítottak minden kérdést, ami az állítólag eltűnt négy focistára vonatkozott.
A fővárost özönvízszerű felhőszakadás érte el péntek este, a látótávolság mindössze pár méter volt. Az utcákon hömpölygött a víz, egyes villamosvonalakon ellehetetlenült a közlekedés.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök pénteken aláírta azt a rendeletet, amely jelentősen csökkenti a stratégiainak minősített, részben, vagy egészben állami tulajdonban lévő orosz gazdasági társaságok számát.
Orosz csapatokat fognak vezényelni Kirgizisztán stratégia fontosságú helyeinek őrzésére - közölte pénteken a közép-ázsiai ország ideiglenes kormányának vezetője, Roza Otunbajeva a kirgiz állami rádiónak adott interjújában.
Stabilizálódott a forint árfolyama pénteken este: nyolc óra előtt az eurót 279,53 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi kereskedelemben az előző késő esti 279,75 forinttal szemben. A napi csúcs 281,03 forint volt.
Egy júniusi Las Vegas-i árverésen kalapács alá kerül Michael Jackson több személyes tárgya is, így a bútorai, a színpadi ruhái, továbbá kézzel írott dalszövegei is.
Délután az ország déli megyéiben, este a fővárosban csapott le a vihar, több száz ház megsérült, állatok pusztultak el és súlyos sérülteket szállítottak kórházba a mentők, vasbeton villanyoszlopok törtek ketté. Mezőhegyesen egy lovasrendezvényen több állat elpusztult, Pitvariban megsérült az iskola, így elmarad a ballagás. Budapesten villamosok akadtak el a hirtelen lezúduló esőben
Sikeres érettségi vizsgát követően most már csak a versenyzésre figyel Kiss Pál Tamás - Újabb nagy erőpróba előtt áll Kiss Pál Tamás a Hell Racing Team tagja, aki a Brit Forma Renault bajnokságában fölényesen vezet az összetettben. Tamás sikeres érettségi vizsgával a háta mögött felszabadultan készül az újabb, Croftban megrendezendő futamokra, és bízik abban, hogy az újabb dobogós helyek mellett…
Szlovénia azt követeli Horvátországtól, hogy nyissa meg pénzügyi piacát a legnagyobb szlovén bank előtt, ellenkező esetben Ljubljana megakadályozza, hogy Zágráb befejezze csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval
Leszúrta osztálytársnőjét óra közben egy diáklány az egyik magániskolában Japánban – közölte pénteken a helyi média. A bejelentés szerint az áldozatot súlyos, eszméletlen állapotban kezelik.
Vizsgálatot indított az APEH elnökével szemben a nemzetgazdasági miniszter. Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt lett az MSZP új budapesti elnöke. A nap legfontosabb hírei.
A szlovákiai választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnöke tovább próbálkozik a kormányalakítással, s ha nem tud parlamenti többséget biztosító partnert találni június 23-ig, ellenzékbe vonul.
Hiábavalónak bizonyultak azok az erőfeszítések, amelyek a dán Vejle-ford sekély vízében megrekedt közönséges barázdásbálna (Balaenoptera physalus) megmentésére irányultak: szakértők szerint a 30 tonnás cet elpusztul. Több biológus úgy véli, hogy a 3-4 éves cet beteg, és az ösztönei vezérelték, amikor otthagyta a csordát.
Bár az MSZP azzal vádolja a Fideszt, hogy pártkatonákkal tölti fel a közigazgatást, Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető felesége 2002 óta minisztériumi alkalmazott.
A magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja - mondta pénteken Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt.
Több ezres tömeg állt órákig sorba, hogy az elsők között juthasson be a floridai Orlandóban épült Harry Potter-élményparkba, ahol Daniel Radcliffe és a Harry Potter filmek többi sztárja személyesen fogadta pénteken a látogatókat.
Körülbelül százzal növekedett a délutáni adatokhoz képest országosan a tűzoltókhoz érkezett riasztások száma pénteken. Estig így a friss adatok szerint 500 helyre hívták őket az országban, a legtöbb eset az eső miatt Békés megyében volt.
Fokváros – Pénteken volt 64 éves Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, és igazán szerény ajándékot várt játékosaitól a világbajnokságon. Azt remélte, hogy az Egyesült Államok elleni sovány 1-1-et követően végre a vb-címre esélyeshez méltóan játszanak a focistái, és biztos, több gólos győzelmet aratnak Algéria ellen a C csoport második fordulójában.
Mennydörgéssel, és orkán erejű széllel csapott le tegnap este a vihar Budapestre. Közép- és Nyugat-Magyarországon több száz ház vált áldozatává az égiháborúnak, délután pedig tornádó szerű vihar söpört végig az több déli településén.
A szigetországi játékosok így nem tudtak győzelemmel kedveskedni a 64. születésnapját ünneplő olasz szövetségi kapitányuknak, Fabio Capellónak. A továbbjutást illetően ezzel a gól nélküli döntetlennel ebben a négyesben minden nyílt maradt a jövő szerdai utolsó fordulóra.