Egy félidőn keresztül eljátszogatott Portugália Észak-Koreával a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G-csoportjában, a második 45 percben viszont a sérült Decót nélkülözve is vb-rekordot jelentő gólfesztivált rendezett – így üzent csoportbeli riválisának, Brazíliának. Pénteken a két latin világbajnok-aspiráns csúcsrangadót vív a csoport első helyéért. Könnyen előfordulhat viszont, hogy éppe...
A Monetáris Tanács a jövőre vonatkozóan semmilyen jelzést nem kíván adni az alapkamat alakulásával kapcsolatban. Simor nem a fizetéséhez, hanem a törvényességhez ragaszkodik
Mivel a jegybanki alapkamat szinten tartására számított a piac, így elemzők nem számítanak jelentősebb reakcióra a monetáris tanács vártnak megfelelő döntése nyomán és nem tartják kizártnak, hogy idén már nem csökken az alapkamat
A Fidesz-frakció csütörtök délután rendkívüli frakcióülés keretében "fontolja meg" Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatát az államfőjelölt személyéről - közölte Lázár János hétfőn. A Fid...
A munkanélküliség miatt aggódnak leginkább az európai államok polgárai - derült ki a GfK "Európai Kihívások 2010" nemzetközi felméréséből. Emellett leginkább gazdasági problémáktól, így az inflációtól és a stabilitás hiányától tartanak még az európai emberek.
A tavalyi évben mintegy 4 millió font összértékű hamis terméket foglaltak le a brit hatóságok a közép-angliai East Midlands reptéren. A leggyakrabban hamis hajformázó készülékek és kalózjátékok kerültek elő....
Az előttünk álló héten tovább folytatódhat a részvénypiacok emelkedése, az európai adósságproblémák időleges háttérbe szorulása és a kínai árfolyam-politikában történt változás továbbra is optimista...
Június 28-án, hétfőn dönthet az Országgyűlés az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének és alelnökének személyéről. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása...
Narancssárga riasztást adott ki az Alföld északi és déli részére az Országos Meteorológiai Szolgálat. A térségben felhőszakadásra, heves zivatarokra kell számítani.
A Hemigraphis Exotica egy Félbibe fajta, futó, évelő növény, mely illatos virágai és színes levelei miatt nagyon kedvelt növény. Napsütéses helyeket kedveli, ugyanakkor az ásványokban gazdag, nedves talajt, ahol kevés árnyék is van. Tudjunk meg többet e nagyszerű növényről!
Nem a fizetéshez, hanem a törvényességhez ragaszkodom, a szerződéseket be kell tartani - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfői a Monetáris Tanács kamatdöntő ülése után tartott sajtótájékoztatón
HR Szubjektív rovatunkban Vass Kornélia, a Citi Bank HR igazgatója válaszol Jagicza Ágnes, az Invitel HR és jogi vezérigazgató-helyettesének kérdésére. Sorozatunkat Sélei Annamária, a Drogeriemarkt Kft. személyzeti vezetőjének kérdésével folytatjuk.
A Sony Music Entertainment Magyarország Kft. megvásárolta a ShowTime Budapest Kft. 51 százalékát - jelentette be Kevin Lawrie, a Sony európai és afrikai régiókért felelős elnöke hétfőn közleményben.
Kitörő örömmel fogadták a piacok a kínai bejelentést, miszerint nagyobb rugalmasságot biztosítanának a yüan árfolyamának. Az európai tőzsdék 1% feletti emelkedést produkáltak, és az amerikai...
A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy aki rászorul, annak megadja a szükséges menekültjogi védelmet, de kiszűrje azokat, akik vissza akarnak élni ezzel a lehetőséggel - mondtal Pintér Sándor belügyminiszter a nemzetközi menekültnap alkalmából tartott ünnepségen
A mai szokásos kamatdöntési sajtótájékoztató végén Simor András MNB-elnök egy nyilatkozatot olvasott fel, aminek apropója a kormány azon szándéka, amely szerint a kétmillió forintos havi bérplafon a jegybanki vezetőkre, vezető beosztású dolgozókra is érvényes lenne. Simor ezt a kormányzati szándékot a jegybanki függetlenségbe való beavatkozásként és így törvénysértő magatartásnak mutatta be és…
A Fidesz-frakció csütörtök délután rendkívüli frakcióülés keretében "fontolja meg" Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatát az államfőjelölt személyéről - közölte Lázár János hétfőn.
Növekednének a szlovákiai költségvetési és szerkezeti reformok esélyei a választásokon többséget szerző jobbközép pártok koalíciós kormányzása esetén - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban kiadott...
Miközben májusban a tőkepiacokra nehéz napok köszöntöttek, a befektetési alapok piacán tovább folytatódott az elmúlt fél évben tapasztalt nagyarányú tőkebeáramlás - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből....
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium július 4-én öt vasúti mellékvonalon indítja újra a forgalmat. A szaktárca döntése alapján a korábban szüneteltetésre ítélt Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon, összesen 210 kilométeren közlekedhetnek ismét vonatok.
A román környezetvédelmi minisztérium hamarosan újrakezdi a verespataki aranybánya-beruházás engedélyezési eljárását, hiszen a környezeti hatástanulmány elemzésére hivatott szakértői bizottság két héten belül ül össze - közölte a romániai környezetvédelmi miniszter
Kedden délután három órakor nyilvános frakcióülést tart a Fidesz, ahova várja Lendvai Ildikót és Balogh Andrást, a szocialisták köztársaságielnök-jelöltjét. Ezt követően szerdán tesz javaslatot írásban a frakciónak Orbán Viktor pártelnök-miniszterelenök a Fidesz államfőjelöltjére, amelyről a képviselőcsoport csütörtökön tárgyal és nyilvánosan meghallgatja a jelöltet, majd pénteken döntenek.
Az idén 3-4 százalékkal csökken a görög bruttó hazai termék (GDP), növekedési szakaszba csak a jövő év közepétől kerül ismét a görög gazdaság - közölte a görög gazdasági miniszter
A pártok támogatásának csökkentését kezdeményezi az idei évi költségvetés módosításáról hétfőn benyújtott javaslatában a fideszes Lázár János és a KDNP-s Harrach Péter
A Fidesz-frakció csütörtök délután rendkívüli frakcióülés keretében "fontolja meg" Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatát az államfőjelölt személyéről - közölte Lázár János
Az idén 3-4 százalékkal csökken a görög bruttó hazai termék (GDP), növekedési szakaszba csak a jövő év közepétől kerül ismét a görög gazdaság - közölte hétfőn a görög gazdasági miniszter. Luka Kac...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 558,94 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel, 21.929,94 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 2,63 százalékkal 19.100 forintra erősödött, az OTP részvény...
A PannErgy a mai nappal kezdeményezte 597,500 db PannErgy törzsrészvénynek megfelelő, folyó év júniusban kifutó 239 db tőzsdei határidős kontraktus lezárását. A leszállítás időpontja 2010. június 23...
Állítólag merényletet terveztek Ivica Dacic szerb belügyminiszter ellen hét végi boszniai látogatásán; a tárcavezető hétfőn igyekezett kisebbíteni az ügy jelentőségét, mondván, vannak kockázatok, amelyek együtt járnak munkájával
Az EKB-tag, Jürgen Stark ma közölte: nem kell változtatni a bank mozgásterén. Nem beszélhetünk az euró válságáról, sokkal inkább a nyilvánosság piacokba és kormányokba vetett bizalmának elvesztését jelenti, véli Stark. Az EUR/USD 1,24 alatt, 1,2388 körül mozog. Támogatások 1,2350-nél, míg ellenállások 1,2465-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az idei 14. Kapcsolat koncert miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) forgalomkorlátozásokat vezetett be Budapesten, a Hősök terén, a Felvonulási téren és a Műcsarnok mögötti átkötő úton
Újrakezdődhet a verespataki aranybánya engedélyeztetési eljárása, miután a kanadai-román Rosia-Montana Gold Corporation (RMGC) új településrendezési engedélyt nyújtott be a román környezetvédelmi minisztériumhoz. Borbély László román szakminiszter hétfőn úgy nyilatkozott: az engedélyeztetés sorsáról ugyan a következő héten döntenek, azonban véleménye szerint a vállalat várhatóan ismét megkezdheti…
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint néhány hónapig még bizonyosan nem változik a magyar jegybank alapkamata, a későbbi kilátásokról azonban eltérnek a vélemények: egyes citybeli elemzők szerint a...