BUDAPEST — Június 26-án Rod Stewart (65) lép fel a T-Mobile Kapcsolat-koncerten a Felvonulási téren. A 14. alkalommal meghirdetett ingyenes bulin a világsztár előtt a Best of Megasztár szórakoztatja majd a közönséget, hogy aztán a tömeg kellő bulihangulatban üdvözölje a 250 millió lemezt eladott Grammy-díjas énekest. De ki is valójában Rod Stewart? A Blikk sorozatából megtudhatja.
Az FHB bejelentette, hogy Dr. Vági Márton, a társaság külső igazgatósági tagja a Quaestor Értékpapír Nyrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén 2010. június 18....
A kínai árfolyamrendszer rugalmasabbá válásával kapcsolatos hétvégi jelzés hajnalban és reggel a forintpiacon is éreztette pozitív hatását, de a nap hátralevő részében a magyar fizetőeszköz...
Mintegy húszezren várták hétfőn a leghosszabb nappal hajnalát a Stonehenge-nél, Nagy-Britannia ősi kőkörénél, melynek első körét 5500 évvel ezelőtt építették
Kórházba szállítottak egy fiatal fideszes képviselőt, Csizi Pétert hétfő délután – erősítette meg az értesüléseket Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke. A 28 éves politikus állapotáról egyelőre nincs hír.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának előzetes adatai szerint tavaly Magyarországon az egy főre jutó GDP az unió átlagának 63%-át tette ki. A reálkonvergenciát kifejező fejlettségi mutató...
Zsarolás miatt indított eljárást a rendőrség azzal a jobbágyi férfival szemben, aki 50 ezer forintos tartozás fejében félmilliót követelt folyamatos fenyegetéssel egy bujáki nőtől.
A Jobbik a parlamenti bizottságokhoz hasonlóan az Országgyűlés plenáris üléseinek lebonyolítását is a képviselők egyharmadának jelenlétéhez kötné, a távolmaradó képviselőket pedig akár tiszteletdíj megvonással is büntetné
Továbbra sem valószínű az euróövezet felbomlása, de a jelenlegi válság megmutatta a valutauniós intézményrendszer gyengeségeit - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban kiadott átfogó helyzetértékelésébe...
A vasárnap esti és a hétfő délelőtti heves esőzések miatt továbbra is több vonalon kell késésekre számítani a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel. Szécsény és Nógrádszakál...
Elfogadhatatlannak tartja a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény tervezett módosítását az LMP - mondta hétfői, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezető-helyettese.
Továbbra sem valószínű az euróövezet felbomlása, de a jelenlegi válság megmutatta a valutauniós intézményrendszer gyengeségeit - áll a Fitch Ratings Londonban kiadott átfogó helyzetértékelésében
Csaknem 30 ezer autót hív vissza a Volvo világszerte a sebességváltó hibája miatt – közölte hétfőn a svéd autógyártó. A bejelentés szerint a visszahívott kocsik vezetőinek nehézséget okoz a sebességváltás.
Az állat- és növényvilág védelme érdekében a perui hatóságok megtiltják a helikopterek használatát az ősi inka romváros, Machu Picchu és a környező területek felett
Nyolcvan diákot kellett kimenteni a Szekszárd mellett lévő sötétvölgyi gyermektáborból, amelyet a hétfői esőzés után elöntött a víz - közölte a katasztrófavédelem
Egy héttel később, várhatóan jövő héten szavaz az Országgyűlés arról a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett törvénymódosításról, amely a gyermek iskolába járatásához köti a családi pótlék kifizetését
A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy aki rászorul, annak megadja a szükséges menekültjogi védelmet, de kiszűrje azokat, akik vissza akarnak élni ezzel a lehetőséggel - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt hétfőn a nemzetközi menekültnap alkalmából tartott ünnepségen Budapesten.
A monetáris tanács túlnyomó többséggel döntött az alapkamat tartásáról - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői kamatdöntő ülés után tartott tájékoztatón. (MTI)
A Groupama Garancia Biztosító Zrt. magába olvaszthatja a Concordia-Plus Informatikai és Ingatlanhasznosító Kft.-t - rögzítette a hétfőn, a honlapján megjelent határozatában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Ma nem jelennek meg fontosabb EU-s vagy amerikai adatok. A svájci M3-as pénzmennyiség 7,1%-os értéket hozott (elözö: 5,4%). Az MNB ma nem változtatott 5,25%-os alapkamatán. Az EKB-tag, Jürgen Stark ma közölte: nem kell változtatni a bank mozgásterén. Nem beszélhetünk az euró válságáról, sokkal inkább a nyilvánosság piacokba és kormányokba vetett bizalmának elvesztését jelenti, véli Stark. Az…
A magyar bankrendszer - s tágabb értelemben az egész hazai pénzügyi rendszer - jól ellenállt a pénzügyi válságnak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az Országgyűlés számára a tavalyi évről készített éves jelentése szerint
Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel hétfőn.
Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejles...
Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Magyar Turizmus Zrt. és a Sziget Kft. összefogásában Ausztriában - az elmúlt hétvégétől számítva 10 napon keresztül - rádióhirdetések özöne toborozza az osztrák turistákat a soproni VOLT Fesztiválra. A jelzett időszakban 162 rádióspot hallható a fiatalok körében legnépszerűbb hat osztrák kereskedelmi rádióadón, amelyek az osztrák-magyar határ közelében szervezett könnyűzenei fesztiválra…
Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
Csaknem 300 millió forintos adócsalást leplezett le a vám- és pénzügyőrség. A munkaerő-kölcsönző cégeket alapító elkövetők a dolgozók kiközvetítése után nem a ténylegesen kifizetett munkabér után fizették meg a közterheket. Az általuk toborzott 1800 munkavállalónak pedig csak a bér egy részét fizették ki.
Irán megtiltotta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) két ellenőrének beutazását az országba, arra hivatkozva, hogy az illetők korábban "hamis információkat" adtak az iráni nukleáris programról
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében már az őszi önkormányzati választáson is rövidebb lesz a kampány, kampánycsend pedig csak a szavazás napján lesz 0 órától 19 óráig. A Ház 257 igen szavaza...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 558,94 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel, 21.929,94 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,949 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Két év alatt világszerte több mint a duplájára nőtt azok aránya, akik egyáltalán nem aggódnak az éghajlatváltozás miatt - mutatta ki egy nemzetközi vizsgálat.
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében már az őszi önkormányzati választáson is rövidebb lesz a kampány, kampánycsend pedig csak a szavazás napján lesz 0 órától 19 óráig.
"Ügyesen besegített" a sírásásnál a Fidesz az MKP-nek - nyilatkozta a szlovák parlamentből kiesett magyar párt egyik megyei vezetője egy szlovákiai magyar portálnak.
A bankokra érvényes pótadó bevezetését javasolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely hétfőn tárgyalt kormánykoalíciós partnereivel ennek az intézkedésnek a szükségességéről.
A Fidesz és a KDNP frakcióvezetői hétfőn benyújtották a 2010-es költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében a pártok állami támogatása 15 százalékkal csökken.