A több mint 104 millió eladott lemezzel plusz a halála utáni 4,5 millió darabbal Michael Jackson Thriller című albuma lett a legnagyobb példányszámban elkelt zenei anyag a világon. Több rekordot is tart, többek között minden idők legnagyobb számú amerikai nézőseregét vonzotta a TV elé, amikor fellépett a 27. Superbowl meccs félidejében.
A közép-kelet-európai valuták - köztük a forint - jelentősen gyengültek pénteken délelőtt amiatt, hogy Romániában az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot, az euró rövid idő alatt 286 forint fölé is erősödött
Wolf Gábor szerint a kormány a marketinggel tudná a leghatékonyabban támogatni a magyar kis- és középvállalkozásokat, mert az azonnal és hosszú távon is erősíti a profittermelő képességet.
Bírálja a tavalyi európai parlamenti választások után az Országos Választási Irodánál, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál kifizetett busás jutalmakat az Állami Számvevőszék.
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett megalapozott gyanúja miatt a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala nyomozást folytat háromnegyed milliárd forintos csalás ügyben - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP)
A régiós devizákkal együtt gyengül a forint, az euróért már több mint 286 forintot adnak, a svájci frank jegyzése 211 forint fölé került, a dollárért pedig 232 forintot adnak a bankközi devizapiacon.
Az LMP-frakció úgy akarja kifejezni nagyrabecsülését Sólyom László eddigi munkája iránt, hogy szimbolikusan újra köztársasági elnöknek jelöli - mondta el újságírók előtt pénteken a párt frakcióvezető-helyettese.
14 éves mélypontra zuhant ma a BP árfolyama, miután olyan elemzői vélemények láttak napvilágot, miszerint a cég új finanszírozási források felkutatására, például tőkeemelésre kényszerülhet, hogy...
A Jobbik feljelenti Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét, és kezdeményezi annak a szakvéleménynek a nyilvánosságra hozatalát, amely szerint a párt négy országgyűlési képviselője nemzetbiztonsági kockázatot jelent
Mégsem kell bezárniuk éjféltől reggel hatig az erzsébetvárosi vendéglátó egységeknek, mivel a képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra.
A hírek szerint hamarosan elfogadhatják az amerikai banki szektor reformját, mely többek között szigorúbban szabályozná az értékpapír-kereskedelmet, ami csökkentheti a bankok nyereségeit. Az amerikai kongresszus nemrégiben fogadta el a javaslatot, melyet az elnöknek, Barack Obamának még alá kell írnia. Az EUR/USD 1,2266 körül mozog. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A nyugdíjakat havonta fizetik, legkorábban a megállapítás napjától a jogosultság megszűnéséig, de maximum a naptári hónap utolsó napjáig - ideértve a jogosult elhalálozásának a napját is.
Középtávon 66, később 70 évre is emelkedhet a nyugdíjkorhatár Nagy-Britanniában, és a jövőben a munkaadóknak nem lesz joguk 65 éves korban automatikusan elküldeni a dolgozókat - írja a Népszabadság.
Megkérdőjelezte az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése a H1N1 világjárvány súlyosságával kapcsolatos előrejelzéseket és a meghozott döntések indokoltságát
Részben alkotmányellenesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot - közölte pénteken a román média saját értesüléseire hivatkozva.
Az euró kora reggeli erősödési kísérlete kudarcba fulladt és ismét 1,23 alá esett az árfolyama, a tőzsdék is gyengültek a hétvégi G20 csúcs előtti kivárás miatt
A nemrég kiadott új európai szabályozás hatályba lépése miatt a budapesti repülőtéren is szigorodtak a repülőtéri biztonsági előírások, ami késéseket okozott. Ez várhatóan csak rövid ideig okoz majd f...
Úgy tűnik, Görögország mégis megfogadja a német parlamenti képviselők korábbi tanácsát, mely szerint az államadósságuk csökkentése érdekében szigeteket, illetve műtárgyakat kellene eladni a csődközeli helyzetbe került országnak. A Guardian információi szerint ugyanis Görögország több szigetét is értékesítené. A kétségbeesett lépés azonban aligha segíti érdemben a görög adósságválság megoldását.
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett megalapozott gyanúja miatt a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala nyomozást folytat háromnegyed milliárd forintos csalás ügyben - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) pénteken.
Megkérdőjelezte az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése a H1N1 "sertésinfluenza" világjárvány súlyosságával kapcsolatos előrejelzéseket és a meghozott döntések indokoltságát.
Az LMP parlamenti frakciója alkalmasnak találta Balogh Andrást, az MSZP államfőjelöltjét a köztársasági elnöki posztra, miután pénteken meghallgatta őt terveiről - mondta Schiffer András a frakcióülés után Balogh Andrással és Lendvai Ildikó MSZP-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Alapvető demográfiai változások zajlanak a focivébé nézőközönségében – állítja egy elemzés. A magyarországi nézettség imponáló helyen áll világszinten, az MTV mégis képtelen vele élni.
Sürgősséggel módosítaná az államháztartási törvénynek a költségvetés benyújtására, illetve a pótköltségvetés készítésére vonatkozó paragrafusait két kormánypárti képviselő.
Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken az Európába irányuló orosz kőolaj- és földgázszállítások leállítását helyezte kilátásba, ha Oroszország huszonnégy órán belül nem rendezi egyik tartozásá...
Az euró kora reggeli erősödési kísérlete kudarcba fulladt és ismét 1,23 alá esett az árfolyama, a tőzsdék is gyengültek a hétvégi G20 csúcs előtti kivárás miatt.
Elveszíthető a hozamgarancia, ha a pénztártag öt éven belül egynél többször pénztárat, illetve a pénztáron belül portfóliót vált - hívja fel a magánnyugdíjpénztári tagok figyelmét közleményében a Stabilitás Pénztárszövetség.
A közös kulturális gyökerek, a futballhagyományok, és a csoportelsőség megszerzése miatt nagy harcra van kilátás Portugália és Brazília között. A győztes elkerülheti Spanyolországot a nyolcaddöntőben.
Jellemzően marihuánaültetvényeken végzett rabszolgamunkára csempészett át a határokon vietnamiakat az a csoport, amelyre a hét elején összehangoltan csaptak le több európai ország rendőrségei.
A Jobbik feljelenti Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját, és kezdeményezi annak a szakvéleménynek a nyilvánosságra hozatalát, amely szerint a párt négy országgyűlési képviselője nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Az éjszaka leple alatt, péntekre virradóra elszállították Sztálin szobrát a néhai szovjet diktátor szülővárosa, a grúziai Gori főteréről - közölték grúz illetékesek.
A vállalkozások életében egyre fontosabb szerepet töltenek be az állami támogatások, amelyekkel az állam és az önkormányzatok kiemelt gazdaságpolitikai célok mentén ösztönöznek bizonyos...
Minden kétséget kizáróan felpörgött a termelés az elmúlt években a luxussportkocsijairól híres olasz Lamborghini üzemében: az olasz autógyár a napokban készítette el a tízezredik Gallardot....
Nagy vitát váltott ki az emberek között az a kezdeményezés, mely arra buzdít, hogy maradjon el a tűzijáték, árát pedig kapják meg az árvízkárosultak. A segítés szándéka azonban egységes.
Mégsem kell bezárniuk éjféltől reggel hatig az erzsébetvárosi vendéglátó egységeknek, mivel a képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra.