Az alaptörvény tervezetét egy 45 fős parlamenti bizottság készíti elő, az alapelvek kidolgozásában viszont részt vesz a miniszterelnök, és hatfős tanácsadó testülete is. Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint elvárható, hogy az új alkotmányt társadalmi vitára bocsássa a kabinet, és hogy vonják be az egyeztetésbe az Alkotmánybíróságot is.
Az amerikai Utah államban felborult egy japán turistákat szállító busz - jelentette kedden az AFP. A francia hírügynökség információi szerint a balesetben három utas meghalt, köztük egy gyerek.
Pesszimista hangulatban várják az amerikai piaci szereplők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve közleményét. A hangulat még hajnalban romlott el a világ tőzsdéin, mivel Kínában olyan...
Gondatlan halálokozás címén pert indított kedden a Delaware folyón múlt hónapban szerencsétlenül járt magyar fiatalok családját képviselő ügyvédi iroda.
Svédország azt javasolta állampolgárainak, hogy az erdőtüzek miatt ne utazzanak Moszkvába és a vele szomszédos régiókba, mert az veszélyes lehet egészségükre.
Vita alakult ki az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságában Székelyföld területi autonómiájáról az önrendelkezést szorgalmazó erdélyi magyar civil szervezetek vezetői, valamint a román államot képviselő magyar nemzetiségű tisztségviselők között
Veszélyeztetheti Európa egyik legkedveltebb turistacélpontjának közúti biztonságát a spanyol csendőrség (Guardia Civil) közúti ellenőreinek párját ritkító tiltakozása.
Gondatlan halálokozás címén pert indított kedden a Delaware folyón múlt hónapban szerencsétlenül járt magyar fiatalok családját képviselő ügyvédi iroda
Gondatlan halálokozás címén pert indított kedden a Delaware folyón múlt hónapban szerencsétlenül járt magyar fiatalok családját képviselő ügyvédi iroda.
Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul, és utólagos normakontrollt kér a köztársasági elnök által kedden aláírt, a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályról
Korrigálta a Bajnai-kormány gazdasági növekedésről szóló előrejelzését az Orbán-kabinet. Az előző kormány márciusban még enyhe, 0,2 százalékos recesszióval számolt 2010-re. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont a gazdaság enyhe, 0,6 százalékos bővülésével kalkulál, de magasabb átlagos infláció mellett.
Spanyolországban már az egymást követő hatodik hónapban nőttek a lakáseladások júniusban, de meg sem közelítik a válság előtti szintet, az árak pedig folyamatosan csökkennek.
Száznegyven embert láttak el, főként végtagsérülés miatt, a Sziget fesztivál nyitónapján, hétfőn - közölte Szeles Géza, a rendezvény egészségügyi szolgálatának vezetője
Halálra ítélték négy ember - köztük két rendőr - gyilkosát a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban - tájékoztatott az illetékes bíróság kedden, az ítélet kihirdetése után.
Az óriási erdőtüzeket és aszályt okozó hőség 15 ezer ember életébe és 15 milliárd dollárjába kerülhet az orosz gazdaságnak - írja a Bloomberg. Moszkvában eddig legalább 7 ezren, országszerte pedig...
Aláírta a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását Schmitt Pál köztársasági elnök, az erről szóló törvény kedden jelent meg a Magyar Közlönyben. A döntés szerint összevonják a Nemzeti Hírközlési Hatóságot és az Országos Rádió és Televízió Testületet, az új hatóság élére pedig szerdai hatállyal kinevezték Szalai Annamáriát. Emellett a módosítások értelmében közös kuratóriuma…
A pakisztáni árvizek sújtotta több mint 13 millió lakos közül hatmillió életveszélyben van, a legsürgetőbb az ő megsegítésük - jelentette ki kedden Genfben az ENSZ humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője.
Csehország legmagasabb pontján, a lengyel határ közelében lévő Snezka-csúcson találkozott kedden Václav Klaus cseh államfő a múlt héten beiktatott lengyel hivatali kollégájával, Bronislaw Komorowskival.
Húsbárddal és karóval felfegyverkezve támadt egy társaság egy autósra Salgótarjánban. Az eset előzményeként az autós és két nő közt alakult ki dulakodás a megyeszékhely egyik utcájában, mert a sofőr túl gyorsan hajtott.
A naponta azonos időben ismétlődő események sorát azért is érdemes gondos rendben megtartani, mert életritmusunk fölborítása árthat szívünknek. Ezt emberen még sokat kell vizsgálni, de egereken bizonyítottan érvényesül - írják kutatók a Cell Metabolism című szaklap augusztusi számában.
A fiatalok körében divatos fekete sztreccsnadrágok viselése növelheti a dengue-láz előfordulását. A kórokozót terjesztő szúnyogokat ugyanis a sötét színek vonzzák - figyelmeztetett a thai kormány.
Vita alakult ki az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságában Székelyföld területi autonómiájáról az önrendelkezést szorgalmazó erdélyi magyar civil szervezetek vezetői, valamint a román államot képviselő magyar nemzetiségű tisztségviselők között.
A Világgazdaság írása szerint a teljes pénzügyi összeomlás és a betegellátás ellehetetlenülése fenyegeti a pécsi és a szegedi orvosi egyetemet, a debreceni és a budapesti egyetemi klinikán pedig a betegellátás színvonala sérül nagymértékben, ha nem kap pénzt az ágazat. Az Egyetemi Klinikák Szövetsége 25 milliárd forintot vár a kormánytól.
Az első nap medáljai után a magyar szurkolóknak kedden meg kellett elégedniük értékes helyezésekkel. Gyurta Dániel a negyedik helyet szerezte meg, míg Barta Nóra műugrásban lett kilencedik. A szerdai döntőkben azonban már talán az arany sem marad el, lévén Cseh László a legjobb idővel került a 200 méter vegyes döntőjébe. A nap sportélményekben és csúcsokban gazdag volt, melynek végén az északi…
Túlélte egy 23 éves szerb turista a csaknem egy napon át tartó hánykolódást a tengeren, mert egy labdába kapaszkodva időnként pihenni tudott - közölte kedden a horvát RTL televízió. A fiatalember Montenegróban nyaralt. Halászok találták meg és mentették ki a vízből.
Vita alakult ki az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságában Székelyföld területi autonómiájáról az önrendelkezést szorgalmazó erdélyi magyar civil szervezetek vezetői, valamint a román államot képviselő magyar nemzetiségű tisztségviselők között.
Az irányadó ráta nem változott, ám a gazdaság élénkítése érdekében a monetáris politika alternatív eszköztárába tartozó eszközök újbóli bevetése mellett döntöttek a jegybankárok, vagyis lejáró...
Kötelezné az éttermeket, gyorséttermeket és pubokat az angol kormány arra, hogy olyan étlapokat vezessenek be, amelyeken feltüntetik az ételek kalóriatartalmát. Ezzel is harcolva az elhízás ellen.
A Fed mai kamatülésén úgy döntött, hogy egy ideig megtartják a meglehetösen alacsony kamatszintet. Azt is bejelentették, hogy továbbra is államkötvényeket vásárolnak. Szerénynek, nem pedig mérsékeltnek ítélik meg a növekedést. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A pakisztáni árvizek sújtotta több mint 13 millió lakos közül hatmillió életveszélyben van, a legsürgetőbb az ő megsegítésük - jelentette ki kedden Genfben az ENSZ humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője
A mai FOMC ülésen a szakemberek úgy döntöttek, hogy még hosszabb ideig változatlanul hagyják az alapkamatot. Emellett bejelentették, hogy a Fed folytatja a kötvényvásárlásokat. A gazdasági növekedéssel kapcsolatban a szerény jelzőt használták a korábbi mérsékelt helyett. GlobalFX
Aláírta a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt az államfő; az MSZP és az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul. A GDP 0,6 százalékos bővülésére számít az idén a Nemzetgazdasági Minisztérium. Fellebbezett az Alstom-metrókocsik ügyében a francia gyártó.