2010. augusztus 10. kedd

aug. 10
19:12
Hajóbaleset: benyújtották a keresetet (Kripto Akadémia)
Gondatlan halálokozás címén pert indított kedden a Delaware folyón múlt hónapban szerencsétlenül járt magyar fiatalok családját képviselő ügyvédi iroda.
aug. 10
19:18
Daganatos betegségek: A harcos személyiségtípus túlélési esélyei jobbak (WebBeteg)
Miközben újabb és újabb gyógyszereket és hatóanyagokat igyekeznek kikísérletezni a kutatók, a biológiai tényezők mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik a gyógyítás pszichológiájára is. Több kutatás is bizonyította: a beteg személyisége, a betegséghez való viszonyulása, akaratereje is befolyással lehet gyógyulási esélyeire.
aug. 10
19:24
Megölte a szomszédját, hogy nyaralni mehessen (BorsOnline)
Egy 34 éves, ötgyermekes anyát gyanúsít az osztrák rendőrség egy brutális gyilkossággal. Az asszony állítólag 15 késszúrással végzett szomszédjával, csak azért, hogy nyaralni mehessen Horvátországba.
aug. 10
19:27
Az MSZP és az LMP is az Ab-hez fordul és normakontrollt kér a médiacsomagról (Gondola)
Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul, és utólagos normakontrollt kér a köztársasági elnök által kedden aláírt, a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályról
aug. 10
19:27
A kormány bővüléssel számol (HírTV)
Korrigálta a Bajnai-kormány gazdasági növekedésről szóló előrejelzését az Orbán-kabinet. Az előző kormány márciusban még enyhe, 0,2 százalékos recesszióval számolt 2010-re. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont a gazdaság enyhe, 0,6 százalékos bővülésével kalkulál, de magasabb átlagos infláció mellett.
aug. 10
19:27
Fél éve tart a lakáseladási láz Spanyolországban (ProfitLine)
Spanyolországban már az egymást követő hatodik hónapban nőttek a lakáseladások júniusban, de meg sem közelítik a válság előtti szintet, az árak pedig folyamatosan csökkennek.
aug. 10
19:29
Száznegyven embert láttak el a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján (Gondola)
Száznegyven embert láttak el, főként végtagsérülés miatt, a Sziget fesztivál nyitónapján, hétfőn - közölte Szeles Géza, a rendezvény egészségügyi szolgálatának vezetője
aug. 10
19:30
Az Obama-éra első guantánamói pere (Metropol)
A guantánamói amerikai támaszponton kedden megkezdődött az Afganisztánban elfogott, kanadai állampolgárságú Omar Khadr pere.
aug. 10
19:30
Halálra ítélték a kínai rendőrgyilkost (Kripto Akadémia)
Halálra ítélték négy ember - köztük két rendőr - gyilkosát a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban - tájékoztatott az illetékes bíróság kedden, az ítélet kihirdetése után.
aug. 10
19:30
15 milliárd dollárjába kerülhet Moszkvának a hőség (Portfolio)
Az óriási erdőtüzeket és aszályt okozó hőség 15 ezer ember életébe és 15 milliárd dollárjába kerülhet az orosz gazdaságnak - írja a Bloomberg. Moszkvában eddig legalább 7 ezren, országszerte pedig...
aug. 10
19:30
Romagyilkosságok: a mobilinformációk jelentették a kulcsot + videó (ATV)
A nyomozás minden apró részletre kiterjedt.
aug. 10
19:30
3D-s filmekkel erősít jövőre a Disney (Metropol)
A Disney stúdió már két komoly bevétellel kecsegtető háromdimenziós film bemutatóját is kitűzte 2012-re.
aug. 10
19:45
Schmitt aláírta a törvénymódosításokat (HírTV)
Aláírta a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását Schmitt Pál köztársasági elnök, az erről szóló törvény kedden jelent meg a Magyar Közlönyben. A döntés szerint összevonják a Nemzeti Hírközlési Hatóságot és az Országos Rádió és Televízió Testületet, az új hatóság élére pedig szerdai hatállyal kinevezték Szalai Annamáriát. Emellett a módosítások értelmében közös kuratóriuma…
aug. 10
19:45
Abbász újabb politikai támogatást akar a nagyhatalmaktól a tárgyalásokhoz (Gondola)
A palesztin elnök csak úgy hajlandó a közvetlen tárgyalások elkezdésére az izraeli kormányfővel, ha újabb politikai támogatást kap a nagyhatalmaktól
aug. 10
19:47
Többé a francia rendőrségnél sem a méret a lényeg (Gondola)
Évszázadokra visszanyúló szabályozást változtattak meg a francia rendőrségnél: ezentúl a 160 centiméternél alacsonyabb jelentkezőkből is lehet rendőr
aug. 10
19:48
A francia rendőrségnél sem a méret a lényeg (Metropol)
Évszázadokra visszanyúló szabályozást változtattak meg a francia rendőrségnél: ezentúl a 160 centiméternél alacsonyabb jelentkezőkből is lehet rendőr.
aug. 10
19:48
Megalakulhat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdai hatállyal kinevezte Szalai Annamáriát az NMHH elnökének. Az államfő ugyanis aláírta a médiát és a hírközlést szabályozó jogszabályt.
aug. 10
19:48
Hatmillió ember van életveszélyben az árvíz miatt (Kripto Akadémia)
A pakisztáni árvizek sújtotta több mint 13 millió lakos közül hatmillió életveszélyben van, a legsürgetőbb az ő megsegítésük - jelentette ki kedden Genfben az ENSZ humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője.
aug. 10
19:48
Skorpiók és bennszülöttek is támadták, mégis végiggyalogolt az Amazonas mentén (ATV)
Az áradások miatt 3200 kilométeres kerülőt tett a brit férfi.
aug. 10
19:50
Csúcs a csúcson (Kripto Akadémia)
Csehország legmagasabb pontján, a lengyel határ közelében lévő Snezka-csúcson találkozott kedden Václav Klaus cseh államfő a múlt héten beiktatott lengyel hivatali kollégájával, Bronislaw Komorowskival.
aug. 10
19:50
Megbénulhat Dél-Afrika (ATV)
A szakszervezetek országos sztrájkba fogtak.
aug. 10
20:03
Lesújtott a bárdos ember (HírTV)
Húsbárddal és karóval felfegyverkezve támadt egy társaság egy autósra Salgótarjánban. Az eset előzményeként az autós és két nő közt alakult ki dulakodás a megyeszékhely egyik utcájában, mert a sofőr túl gyorsan hajtott.
aug. 10
20:06
Halálra vertek egy férfit a szentlőrinckátai falunapon (Metropol)
Egy szóváltás után halálra vertek egy 36 éves helyi lakost a szentlőrinckátai falunapon, a rendőrség kőrözést adott ki az ellen a férfi ellen, aki feltehetően összefüggésbe hozható az esettel.
aug. 10
20:06
Adatokat lop a Google? - Dél-Korea nem kér a Street View-ból (Kripto Akadémia)
A dél-koreai rendőrség nyomozást indított a nagyvállalat ellen illegálisan begyűjtött és megosztott személyes információk kezelése ügyében.
aug. 10
20:09
Ki gondolta volna? Szívbeteggé tehet a fölborult napirend (Infostart)
A naponta azonos időben ismétlődő események sorát azért is érdemes gondos rendben megtartani, mert életritmusunk fölborítása árthat szívünknek. Ezt emberen még sokat kell vizsgálni, de egereken bizonyítottan érvényesül - írják kutatók a Cell Metabolism című szaklap augusztusi számában.
aug. 10
20:18
Két nap után mentették ki a pottyantós vécéből a férfit – bizarr fotóval (BorsOnline)
Pottyantós vécébe esett egy kínai férfi, és két napig „pácolódott” a fekáliában.
aug. 10
20:18
Vigyázat! Életveszélyesek Thaiföldön a fekete sztreccsnadrágok (Infostart)
A fiatalok körében divatos fekete sztreccsnadrágok viselése növelheti a dengue-láz előfordulását. A kórokozót terjesztő szúnyogokat ugyanis a sötét színek vonzzák - figyelmeztetett a thai kormány.
aug. 10
20:18
Az Alkotmánybírósághoz fordul, és utólagos normakontrollt kér az új mádiatörvényről az MSZP és az LMP (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz fordul, és utólagos normakontrollt kér az új mádiatörvényről az MSZP és az LMP.
aug. 10
20:18
Romániai magyar-magyar vita az ENSZ-nél Székelyföld területi autonómiájáról (Infostart)
Vita alakult ki az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságában Székelyföld területi autonómiájáról az önrendelkezést szorgalmazó erdélyi magyar civil szervezetek vezetői, valamint a román államot képviselő magyar nemzetiségű tisztségviselők között.
aug. 10
20:20
Nagy a baj az egyetemi klinikákon (Infostart)
A Világgazdaság írása szerint a teljes pénzügyi összeomlás és a betegellátás ellehetetlenülése fenyegeti a pécsi és a szegedi orvosi egyetemet, a debreceni és a budapesti egyetemi klinikán pedig a betegellátás színvonala sérül nagymértékben, ha nem kap pénzt az ágazat. Az Egyetemi Klinikák Szövetsége 25 milliárd forintot vár a kormánytól.
aug. 10
20:21
Cseh és Verrasztó is a középdöntőben (HírTV)
Az első nap medáljai után a magyar szurkolóknak kedden meg kellett elégedniük értékes helyezésekkel. Gyurta Dániel a negyedik helyet szerezte meg, míg Barta Nóra műugrásban lett kilencedik. A szerdai döntőkben azonban már talán az arany sem marad el, lévén Cseh László a legjobb idővel került a 200 méter vegyes döntőjébe. A nap sportélményekben és csúcsokban gazdag volt, melynek végén az északi…
aug. 10
20:21
Kényes kérdés, de életmentő lehet az őszinteség (WebBeteg)
A negyven év fölötti férfiakat érintő merevedési zavar hátterében állhat gyógyszeres kezelés, depresszió, stressz, hormonális változások, de több tényező együttes megléte is okozhatja az erektilis diszfunkciót. A legutóbbi kutatások szerint azonban az erekciós zavar kardiovaszkuláris megbetegedés markere vagy jövőbeli mutatója is lehet.
aug. 10
20:24
Árvíz: 225 pályázat vár elbírálásra (Metropol)
Kétszázhuszonöt pályázat vár miniszteri döntésre, 1.500-at viszont hiánypótlásra kellett visszaadni az árvízi vis maior keret igénybevételére beadott pályázatok közül.
aug. 10
20:39
Elképesztő, minek köszönheti az életét (HírTV)
Túlélte egy 23 éves szerb turista a csaknem egy napon át tartó hánykolódást a tengeren, mert egy labdába kapaszkodva időnként pihenni tudott - közölte kedden a horvát RTL televízió. A fiatalember Montenegróban nyaralt. Halászok találták meg és mentették ki a vízből.
aug. 10
20:42
Magyar-magyar vita Székelyföldről (Kripto Akadémia)
Vita alakult ki az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságában Székelyföld területi autonómiájáról az önrendelkezést szorgalmazó erdélyi magyar civil szervezetek vezetői, valamint a román államot képviselő magyar nemzetiségű tisztségviselők között.
aug. 10
20:42
Tovább lazít a Fed (Portfolio)
Az irányadó ráta nem változott, ám a gazdaság élénkítése érdekében a monetáris politika alternatív eszköztárába tartozó eszközök újbóli bevetése mellett döntöttek a jegybankárok, vagyis lejáró...
aug. 10
20:42
„Életveszélyes” A Fidesz államosítaná a magánnyugdíj-pénztárakat + videó (ATV)
Ezzel csökkentenék az államadósságot és a hiányt.
aug. 10
20:54
Elhízás ellen: kalóriatáblázat lesz a brit étlapokon (Infostart)
Kötelezné az éttermeket, gyorséttermeket és pubokat az angol kormány arra, hogy olyan étlapokat vezessenek be, amelyeken feltüntetik az ételek kalóriatartalmát. Ezzel is harcolva az elhízás ellen.
aug. 10
20:57
Federal Reserve Bank: változatlan alapkamat 0,25 % (HírTV)
A Federal Reserve Bank változatlan hagyta az alapkamatot: 0,25 %. GlobalFX
aug. 10
21:12
Tortaköltemény járt a legnek (BorsOnline)
Letette az új idényben is a névjegyét a Bayern München, kiharcolta a labdarúgó Német Szuperkupát, így duplán is kijárt edzőjének, Louis van Gaalnak egy tortaköltemény.
aug. 10
21:12
Sírrombolás egy jeruzsálemi muzulmán temetőben (Infostart)
Jeruzsálemben mintegy 200, nemrég felújított sírt romboltak le izraeli buldózerek egy XII. századi muzulmán temetőben.
aug. 10
21:15
A Fed kísérö nyilatkozata (HírTV)
A Fed mai kamatülésén úgy döntött, hogy egy ideig megtartják a meglehetösen alacsony kamatszintet. Azt is bejelentették, hogy továbbra is államkötvényeket vásárolnak. Szerénynek, nem pedig mérsékeltnek ítélik meg a növekedést. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 10
21:15
ENSZ: hatmillió ember van életveszélyben Pakisztánban (Gondola)
A pakisztáni árvizek sújtotta több mint 13 millió lakos közül hatmillió életveszélyben van, a legsürgetőbb az ő megsegítésük - jelentette ki kedden Genfben az ENSZ humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője
aug. 10
21:17
Federal Reserve Bank: kamatdöntés utáni kommentár (HírTV)
A mai FOMC ülésen a szakemberek úgy döntöttek, hogy még hosszabb ideig változatlanul hagyják az alapkamatot. Emellett bejelentették, hogy a Fed folytatja a kötvényvásárlásokat. A gazdasági növekedéssel kapcsolatban a szerény jelzőt használták a korábbi mérsékelt helyett. GlobalFX
aug. 10
21:18
Muzulmán sírokat romboltak Izraelben (Kripto Akadémia)
Több tucat sírt romboltak le izraeli buldózerek Jeruzsálemben egy régi muzulmán temetőben - közölte kedden az izraeli Iszlám Mozgalom.
aug. 10
21:18
A retronagyi és a bionagyi (Metropol)
A reggelinél összecsapott a két iskola, a két ideológia, a két világrend. Ahogy összekoccan az aranyszegélyű, nefelejcses porceláncsésze a mézes-mázas Ikea-bögrével.
aug. 10
21:18
Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke (ATV)
A hatóság részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában. Az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul.
aug. 10
21:19
Piromániásnak ismerik a szomszédok (HírTV)
Szomszédai szerint piromániás volt az a férfi, aki második emeleti otthonában ismét hulladékot égetett Szegeden.
aug. 10
21:20
Háborognak a szakszervezetek: a kormány kiveszi a kezükből az üdültetést + videó (ATV)
Az államfőhöz fordultak.
aug. 10
21:30
Szalai Annamáriát nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a médiahatóság élére - hírösszefoglaló (Infostart)
Aláírta a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt az államfő; az MSZP és az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul. A GDP 0,6 százalékos bővülésére számít az idén a Nemzetgazdasági Minisztérium. Fellebbezett az Alstom-metrókocsik ügyében a francia gyártó.

Keresés